Finta Zoltán
Finta Zoltán (Nagyajta, 1896. április 7. – Budapest, 1947. október 6.) magyar költő, író, újságíró.
Életútja [szerkesztés]
Erzsébetvároson végezte a középiskolát, katonai szolgálata miatt félbemaradt kolozsvári orvosi tanulmányai után 1921-től újságíró a kolozsvári napilapoknál (Ellenzék, Keleti Újság). 1924-25-ben a kolozsvári Népújság c. "független politikai napilap" felelős szerkesztője; lapjának "Hasznos mulattató" c. rovatában színvonalas irodalmi anyagot közölt. Az 1920-as évek második felében a Temesvári Hírlap, az 1930-as évek közepén a Brassói Lapok belső munkatársa, 1940-ben a Keleti Újság szerkesztője lett Kolozsvárt.
Költőként a Napkeletben (1920-22), majd a – Tizenegyek antológiájában jelentkezett 1923-ban. Az Erdélyi Helikon munkatársa, a KZST tagja. Két önálló verskötete: Bort, búzát, békességet (Temesvár, 1926) és Valaki, ismeretlen (Kolozsvár, 1942). Verseit sajátos zeneiség hatja át. A Magyar Nép Könyvtára c. sorozat 36. számaként egy kötetnyi népolvasmánynak szánt elbeszélést (Jancsi és Juliska. Kolozsvár, 1929), a Brassói Lapok Ajándékregénytár sorozatában pedig két regényt jelentetett meg. A Huszár Emillel közösen írt Kőkereszt (Brassó 1934) a gazdasági válság hullámverésében vergődő székely cselédleány sorsát ábrázolja, Minden férfi gazember c. regénye (alcíme: Hangos filmhíradó városunk életéből. Írta az élet. Fényképezte Finta Zoltán. Brassó 1934) ponyvára szánt újságíró-történet.
Irodalom [szerkesztés]
- Hegyi Endre: Egy verskötet margójára. Pásztortűz, 1942/7.
Jegyzetek és források [szerkesztés]
- Romániai magyar irodalmi lexikon : Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés I. (A–F). Főszerk. Balogh Edgár. Bukarest: Kriterion. 1981. Online hozzáférés
- Új magyar irodalmi lexikon I. (A–Gy). Főszerk. Péter László. Budapest: Akadémiai. 1994. 595. o. ISBN 963-05-6805-5

