Felső-Guinea

Felső-Guinea (Észak-Guinea) Afrika második legkisebb nagytája a Guineai-öböl északi partján. A Casamance folyótól a Sanaga folyó törésvonaláig, a Kamerun-vulkánig húzódik csaknem 3000 km hosszan és 4-600 km szélesen. A szomszédos Szudántól és a Kongó-medencétől való elkülönítését elsősorban éghajlatának monszun jellege teszi szükségessé.

Szerkezete, domborzata, ásványkincsei

A nagytáj gerincét a kb. 100 km széles parti síksághoz kapcsolódó, ősi kristályos kőzetekből és az azt részben fedő ó- és középidei homokk-mészkő takaróból álló Felső-Guineai-küszöb fennsíkrendszerének platói képezik. Ásványkincsekben igen gazdag (gyémánt vasérc, arany, nióbium, ónérc. Nigériában szén, a part mentén néhol kőolaj, földgáz és sótelepek találhatók. Lateritbauxitot, mangánt is bányásznak.

Éghajlata

Éghajlatát az északkeleti passzát (harmattán) és a délnyugati monszun váltakozása határozza meg. A csapadék 4000 mm-ről a kontinens belseje felé 1000-1200 mm-re csökken. A partvidék egyes részein az egyenlítői éghajlat vonásai mutatkoznak meg, máshol - a felszálló hideg tengervíz hatására - szárazabb területek alakulnak ki.

A hőmérséklet 22-25°C között váltakozik, az évi hőingás értéke 2-7 °C, a napi 5-10 °C. Két hőmérsékleti maximummal, 35-45 és 70-75% között változó páratartalommal jellemezhető a terület.

Felhasznált irodalom

• Gábris Gyula: Felső-Guinea. In: Probáld Ferenc (szerk.): Afrika és Közel-Kelet földrajza. Egyetemi és főiskolai tankönyv. Második, átdolgozott kiadás. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2002. 163-167. ISBN 963-463-588-1