Fekete amur
 |
||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 |
||||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||||
| Nem szerepel a Vörös listán | ||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||||
| Mylopharyngodon piceus (Peters, 1881) |
||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Fekete amur témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Fekete amur témájú médiaállományokat. |
A fekete amur (Mylopharyngodon piceus) a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályának a pontyalakúak (Cypriniformes) rendjéhez, ezen belül a pontyfélék (Cyprinidae) családjához tartozó faj. Nemének egyetlen faja.
Tartalomjegyzék |
Előfordulása [szerkesztés]
A fekete amur lassú folyású, mély, iszapos vagy homokos medrű folyókban és tavakban él, Kína és Tajvan területén, ritkábban az Amur vidékén. A déli Volga-környékre, és a Fekete-tenger északi felének folyóiba (Dnyeszter, Dnyeper) betelepítették. Ily módon, más halakkal, került a Duna völgyébe (Magyarország, Románia).
Megjelenése [szerkesztés]
Alakja: A hal teste erősen nyújtott, a fejes domolykóra emlékeztető, orra tömpe, az orrnyílások között kivágott. Szája gyengén alsó állású, bajuszszálak nélkül. Szemei kicsinyek. Hasoldala lekerekített. Pikkelyei nagyok, 39 - 42 a teljes oldalvonal mentén. Hátúszója 9, farok alatti úszója 10 sugarú; minden úszósugara puha, hajlékony, nem csontosodott el. Garatfogai egy-két sorosak, 4 - 5 vagy 1,4 - 4,1, erős őrlőfogakká fejlődtek.
Színezete: Háta sötét, csaknem fekete; oldalai csak kevéssel világosabbak; hasa piszkosfehér, gyenge ezüstös csillogással. Valamennyi úszója sötétszürke.
Mérete: Testhossza legfeljebb 80 centiméter.
Életmódja [szerkesztés]
A fekete amurt, mint „fekete növényevő halat” Európába is betelepítették. Ennek ellenére a hal csigákkal táplálkozik (különösen a fialló Viviparus-fajokkal), házukat erős garatfogaival őrli meg.
Forrás [szerkesztés]
- Természetkalauz: Édesvízi halak, Magyar Könyvklub, Budapest, 1996., ISBN 963 547 140 8
