Fejtetű

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Fejtetű
Kifejlett hím
Kifejlett hím
Természetvédelmi státusz
Nem szerepel a Vörös listán
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)
Osztály: Rovarok (Insecta)
Rend: Tetvek (Phthiraptera)
Alrend: Szívótetvek (Anoplura)
Nem: Pediculus
Tudományos név
Pediculus humanus capitis
Szinonimák

Pediculus capitis (Charles De Geer, 1767)

Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Fejtetű témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Fejtetű témájú kategóriát.

Ez a szócikk egy rovarfajról szól. A fertőzés egészségügyi vonatkozásait lásd: Fejtetvesség.
A tetű petéjét serkének nevezik
Jan Siberechts "Cour de ferme" détail Scène d'épouillage.jpg

A fejtetű (Pediculus humanus capitis) (más néven hajtetű) egy emberen élő obligát ektoparazita. Szárnyatlan, vérszívó rovar, mely teljes életciklusát az emberi hajban tölti, és petéit, az úgynevezett serkéket is ide rakja. Csak az emberben képes tartósan fennmaradni, természetes körülmények között állatokat nem fertőz.[1]

Azonos fajba (Pediculus humanus) tartozik a ruhatetűvel (P. h. humanus). Korábban külön fajként, de manapság inkább alfajként kezelik őket, mint a jelen szócikkben is. Valójában ugyanannak a fajnak eltérő habitatra specializálódott ökotípusai. Egyforma kinézetűek, csak alapos mikroszkópi mérésekkel lehet apró morfológiai eltéréseket találni köztük. A fő különbség az, hogy a fejtetű az emberi hajban él és nem hordoz fertőző betegségeket, a ruhatetű pedig az emberi ruházat belső felületén él és fertőző betegségeket terjeszthet.

Eredet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fejtetű és ruhatetű legközelebbi rokona a csimpánzon élő Pediculus schaeffi, tehát minden jel szerint fajunk kialakulása óta folyamatosan együtt élünk velük. Együttélésünk egyik hétköznapi motívuma a fésű feltalálása és mindennapi használata. Az ősi (ókori) fésűk fogazatának méretezése is jelzi, hogy ezeket a tetvek eltávolítására használták. Molekuláris genetikai bizonyítékok szerint az első fejtetű/ruhatetű elkülönülés mintegy 100 000 éve történt, ez körülbelül egybeesik az emberi ruházkodás első megjelenésével.[2] [3] Az orvosi szaknyelv az emberi tetvességet pediculosisnak nevezi.[4]

Morfológia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mint a szívótetvek (Anoplura) általában, a fejtetű is kicsi (1–3 mm), szárnyatlan, lapított testű rovar. A torszelvények összeolvadtak. Színe szürkés-barna árnyalatú, de az elfogyasztott vér miatt vöröses is lehet. Egy pár csápja 5-5 ízből épül fel, és egy pár szeme van. A szájszervek a bőr átlyukasztására és a vérszívásra specializálódtak[5] Lábai rövidek, és egy-egy nagy karomban végződnek. Ezek igen hatékonyak az emberi hajban való helyváltoztatás és rögzülés során, de alkalmatlanok arra, hogy az állat ugorjon, vagy bármilyen más aljzaton, felületen másszon. Potroha 7 látható szelvényből áll, az elsőn nyílnak a légzőnyílások, az utolsón nyílik a végbélnyílás is az ivarszervek. A hímek kicsit kisebbek, mint a nőstények, és az 1. pár lábuk kissé nagyobb, mint a többi, mert párzás közben ezzel rögzítik magukat a nőstényhez. A serkét (petét) az egyes hajszálak tövéhez rögzítik, gyakran pár milliméterre a fejbőrtől. A serkék oválisak, és mintegy 0,8 mm hosszúak. Színük áttetsző barnás, amíg az embrió fejlődik bennük, majd harsány fehérré válnak, ha már üresek.[6] A kelési idő 6-9 nap.[7] [8]

Egyedfejlődés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kikelés után a lárva a kifejlett állatokhoz hasonló életmódot él, és egyedfejlődése során háromszor vedlik. A levedlett kültakaró kihullik az ember hajából. Legkevesebb 8-9 nap kell a teljes kifejlődéshez, de kedvezőtlenebb körülmények között ennél több (12-24 nap). A nőstény fejtetű napi 3-4 petét rak. Mintegy 4 héten át aktív, és ezalatt összesen 50-150 utódot hoz létre.

Elterjedés, előfordulás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Leginkább zárt közösségekben terjed. Leggyakrabban az óvodás és iskolás (4-13 éves) korosztályban fordul elő. Kizárólag közvetlen testi érintkezéssel terjed, rendszerint akkor, mikor a gyerekek összedugják a fejüket (ez általában az említett korosztálynál jellemző). Gyakorlatilag nem terjed a közösen használt ruhák, sapkák, törülközők vagy fésűk által, de a szakemberek fertőzés veszélye esetén javasolják ezen tárgyak közös használatának mellőzését. Más szakvélemények szerint gyakorlatilag is fennáll az ilyen közvetett úton történő fertőzés lehetősége. A lányok gyakrabban fertőződnek, valószínűleg azért, mert hosszabb a hajuk.[9] Habár terjedésüket segítik a rossz higiénés körülmények, tévedés az a feltételezés, hogy tetvességnek csak a nem megfelelően tisztálkodó ember eshet áldozatul. Az USA-ban évente 6–12 millió embert kezelnek fejtetvességgel, főként gyermekeket. Más fejlett országokból (például Izrael, Dánia, Svédország, Nagy-Britannia, Franciaország és Ausztrália) is magas fertőzöttségi arányokat említenek. A fejlődő országokben előfordulása a gyerekek körében általános.[10]

Életmód és viselkedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vérszíváskor a tetű nyálával alvadásgátló anyagot juttat a sebbe. A vérszívás sokáig tarthat, ha közben az állatot nem zavarják meg. Eközben sötétvörös ürüléket képez, mely kipotyog az emberi hajból.[11]

Szemben a ruhatetűvel, a fejtetű nem terjeszt mikrobiális kórokozókat.

Bár fejtetvek a hajas fejbőr bármely részén előfordulhatnak, de különösen a fülek mögötti és a tarkó környéki hajban élnek, és serkéiket is főként ide rakják. Kerülik a fényt. A fejtetves gyerekek is elsősorban arról ismerhetők fel, hogy füleik mögött a hajban szúnyogcsípésre emlékeztető, viszkető szívásnyomok vannak, melyeket gyakran vakarnak.[12]

Védekezés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Burgess1995: Burgess IF (1995.). „Human lice and their managemen”. Advances in parasitology 36, 271–342. o. PMID 7484466.  
  • Buxton3: Buxton, PA. The biology of Pediculus humanus, The Louse; an account of the lice which infest man, their medical importance and control, 2nd edition, London: Edward Arnold, 24–72. o [1947] 
  • Buxton6: Buxton, PA. The crab louse Phthirus pubis, The Louse; an account of the lice which infest man, their medical importance and control, 2nd edition, London: Edward Arnold, 136–141. o [1947] 
  • IJD: Mumcuoglu, KY, Miller J, Gofin R, Adler B, Ben-Ishai F, Almog R, Kafka D, Klaus S. (1990.). „Epidemiological studies on head lice infestation in Israel. I. Parasitological examination of children”. International Journal of Dermatology 29, 502–506. o.  
  • JDD: Mumcuoglu, KY, Barker CS, Burgess IF, Combescot-Lang C, Dagleish RC, Larsen KS, Miller J, Roberts RJ, Taylan-Ozkan A. (2007. október 19.). „International Guidelines for Effective Control of Head Louse Infestations”. Journal of Drugs in Dermatology 6, 409–414. o.  
  • Leeson1941: Leeson HS (1941.). „The effect of temperature upon the hatching of the eggs of Pediculus humanus corporis De Geer (Anoplura)”. Parasitology 33, 243–249. o.  
  • Meinking1999: Meinking, TL (1999. May/June). „Infestations”. Current Problems in Dermatology 11 (3), 75–118. o.  
  • MerckVet: Lice (Pediculosis). The Merck Veterinary Manual. Merck & Co., 2008. (Hozzáférés: 2008. október 8.)
  • Nuttall1917: Nuttall, GHF (1917.). „The biology of Pediculus humanus”. Parasitology 10, 80–185. o.  
  • Nuttall1919: Nuttall, GHF (1919.). „The biology of Pediculus humanus, Supplementary notes”. Parasitology 11 (2), 201–221. o.  
  • RL: Rózsa, L. Élősködés: az állati és emberi fejlődés motorja. Budapest: Medicina Könyvkiadó [2005] 
  • UF: Weems, HV; Fasulo TR: Human Lice: Body Louse, Pediculus humanus humanus Linnaeus and Head Louse, Pediculus humanus capitis De Geer (Insecta: Phthiraptera (=Anoplura): Pediculidae). University of Florida, Institute of Food and Agricultural Sciences, 2007
  • merriam-webster.com pediculosis: pediculosis – Definition from the Merriam-Webster Online Dictionary. (Hozzáférés: 2008. április 23.)
  • pmid14651472: Burgess, IF (2004.). „Human Lice and their Control”. Annual Review of Entomology 49, 457–481. o.  

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]