Fattyúhering

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Fattyúhering
Illusztráció a fattyúheringről
Illusztráció a fattyúheringről
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Csontos halak (Osteichthyes)
Osztály: Sugarasúszójú halak (Actinopterygii)
Alosztály: Újúszójúak (Neopterygii)
Alosztályág: Valódi csontoshalak (Teleostei)
Öregrend: Clupeomorpha
Rend: Heringalakúak (Clupeiformes)
Család: Heringfélék (Clupeidae)
Alcsalád: Alosinae
Nem: Alózák (Alosa)
H. F. Linck, 1790
Faj: A. alosa
Tudományos név
Alosa alosa
(Linnaeus, 1758)
Szinonimák
  • Alausa vulgaris Valenciennes, 1847
  • Alosa alosa alosa (Linnaeus, 1758)
  • Alosa communis Yarrell, 1836
  • Alosa cuvieri Malm, 1877
  • Alosa cuvierii Malm, 1877
  • Alosa rusa Mauduyt, 1848
  • Clupea alosa Linnaeus, 1758
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Fattyúhering témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Fattyúhering témájú kategóriát.

A fattyúhering (Alosa alosa) a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályának a heringalakúak (Clupeiformes) rendjébe, ezen belül a heringfélék (Clupeidae) családjába tartozó faj.

Az Alosa halnem típusfaja.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fattyúhering elterjedési területe az Atlanti-óceán északkeleti felének parti vizei, Dél-Norvégiától Észak-Afrikáig; a Földközi-tenger nyugati fel. Napjainkra csaknem kipusztult.

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fattyúhering teste nyújtott, oldalról lapított, kerekded pikkelyekkel. Testhossza 35-40 centiméter, legfeljebb 70 centiméter. Súlya, legfeljebb 4 kilogramm. Oldalvonala nincs, feje csupasz. Hátúszója rövid, zsírúszója nincs (ez jellemző valamennyi heringfélére). Felső állkapcsán középen jól fejlett bemetszés van. Az alsó állkapocs a szem hátulsó szegélyéig ér (ez valamennyi Alosa és Caspialosa fajra jellemző). Az ekecsonton (vomer) nincsenek fogak (ellentétben a Caspialosa fajokkal). 90-130 hosszú, nagyon vékony kopoltyútüskéje van. Egy-egy hosszanti sorban 70-80 pikkely van. A fattyúhering színe felül a kékeszöldtől a barnáig terjed. Oldalai és a hasoldal ezüstös fehér, „sárgaréz” fénnyel. A felső kopoltyúszegély mögött nagy fekete folt, mögötte 1-2 kisebb, jelentéktelenebb folt látható.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fattyúhering egyaránt megél a sós-, édes- és brakkvízben is. Körülbelül 5 méteres mélységben tartózkodik. Állati planktonnal táplálkozik.

Legfeljebb 10 évig él.

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fattyúhering anadrom vándorhal (a tengerből az édesvízbe vonul ívni). A parthoz közeli vizekben több évig tartózkodik, a 3-4 évesen ivarérett fattyúheringek messze felúsznak a folyókba. Május-júniusban ívik, ikrái szabadon sodródnak a folyó medrében. Az ivadék a víz hőmérsékletétől függően 4-8 nap alatt kel ki. A 8-12 centiméter hosszúságot elért kishalak augusztus és október között visszatérnek a tengerbe.

Felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ezt a halfajt, iparilag csak kismértékben fogják ki; azonban a sporthorgászok szívesen halásszák. Az ember frissen vagy fagyasztva fogyassza.

Képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Természetkalauz: Édesvízi halak, Magyar Könyvklub, Budapest, 1996., ISBN 963 547 140 8

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]