Farkasok órája

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Farkasok órája
(Vargtimmen)
Rendező Ingmar Bergman
Producer Lars-Owe Carlberg
Műfaj Horrorfilm
Forgatókönyvíró Ingmar Bergman
Főszerepben Max von Sydow
Liv Ullmann
Zene Lars Johan Werle
Operatőr Sven Nykvist
Vágó Ulla Ryghe
Gyártás
Ország  Svédország
Nyelv svéd
Időtartam 90 perc
Forgalmazás
Forgalmazó Svensk Filmindustri
Bemutató Svédország 1968. február 19.
Külső hivatkozások
IMDb-adatlap

A Farkasok órája (Vargtimmen) egy 1968-ban bemutatott Ingmar Bergman rendezésében készült horrorisztikus elemekkel átszőtt szürrealista svéd filmdráma.

Történet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A film nyitányán Alma (Liv Ullmann) látható, aki egy piknikasztalnál foglal helyet a közönséggel szemben. A férje eltűnésének történetét kezdi mesélni, amit annak felfedezett naplójának segítségével próbál visszaidézni.

Johan Borg (Max von Sydow) egy festő, akit rendszeresen kísértenek meg furcsa és gyanús alakok. Egyre jobban a fiatal és terhes feleségére, Almára bízza magát, amikor démonai és álmatlansága kezd elhatalmasodni rajta. Éjszakánként amikor nem bír aludni, felesége éberen virraszt mellette, különösen a "farkasok órája" idején, mikor Johan szerint a legtöbb születés és halál történik. Johan elkezd neveket adni, azoknak az alakoknak, akik megkísértették, többek között a Madárember, a Rovarok, a Húsevők, az Iskolamester és a Kalapos hölgy. A film során Alma többször kifejezi azon meggyőződését, hogy két ember, akik szeretik egymást és az életüket egymással élik le, végül egyformává válnak.

A közönség számára a Johan előtt megjelenő alakok a férfi szégyeneit, traumáit és bűneit szimbolizálják. Alma arról beszél neki, hogy vele szeretne megöregedni, és még azon az éjszakánt egy 76 éves öregasszony jelenik meg Johannak, és az öregségről kezd gúnyolódni. Egyszer felidézi feleségének azt a jelenetet mikor egy kisfiúval találkozik, aki egy sziklán napozik. Amikor meglátja a fiút, rájön, hogy az valójában egy démon, aki a homoszexualitást és saját ifjúkori szexuális kísérletezéseit testesíti meg. Dühösen zúzza szét a gyermek arcát egy kővel mielőtt az óceánba fojtaná. Almán a történetet hallván eluralkodik a kétségbeesés. Johan megpróbálja rábeszélni, hogy hagyja el, hogy később megölhesse magát, de egy házaspár érkezik meg, von Merkens báró (Erland Josephson) és felesége Corinne (Gertrud Fridh), akik a közeli kastélyban laknak. A festő és felesége meglátogatja őket szürreális otthonukban. A kastélyban később Johan egyedül találkozik volt barátnőjével Veronicával, aki egy asztalon fekszik várakozóan. A báró vendégei sorra kezdik kinevetni és kigúnyolni Johant.

Johan pánikba esik és bemenekül a közeli bozótosba. A film utolsó jelenetében Alma a férje keresésére indul az erdőben, de csak a megcsonkított holttestére talál rá. A befejező pillanatokban a kamerába tekint és a következőket mondja: "Igaz ha egy nő, aki hosszú ideje él egy férfival együtt, végül ugyanúgy végzi, mint a férfi? Úgy értem, szereti a férfit, próbál úgy gondolkozni, mint ő és rá hasonlítani. Azt mondják, hogy ez meg tudja változtatni a személyt. Vajon ha kevésbé szerettem volna, és nem törődtem volna mindennel körülötte, jobban meg tudtam volna óvni?" Alma abban a meggyőződésben marad, hogy Johanba vetett szerelme miatt a férje démonjai őt is megkísértették, ezért képtelen volt megóvni őt.

Szereposztás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Színész Karakter
Max von Sydow Johan Borg
Liv Ullmann Alma Borg
Erland Josephson von Merkens báró
Gertrud Fridh Corinne von Merkens
Ingrid Thulin Veronica Vogler
Naima Wifstrand Kalapos hölgy
Georg Rydeberg Lindhorst
Ulf Johansson Heerbrand
Gudrun Brost Gamla Fru von Merkens
Bertil Anderberg Ernst von Merkens

A produkció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Farkasok órája kézirata A kannibálok munkacímet viselte, és Bergman 1965. tavaszán kezdett el dolgozni rajta, mialatt egy kisebb idegösszeomlást is szenvedett. Végül a kézirat nem egy, hanem két filmet eredményezett: a Farkasok órája mellett a Personat is. A Farkasok órája egyike Bergman legszemélyesebb témájú munkáinak, a film tele van önéletrajzi elemekkel. A nyitó és a zárójelenetet úgy forgatták, mintha valóban egy igaz történetről lenne szó, egy művészről, kinek eltűnése felesége elbeszélésein és saját naplóján alapszik. Bergman elismerte, hogy túl személyesnek találta a történetet, és megpróbált létrehozni egy művészi távolságot a forgatás folyama során. Igaz ezeket a közbeékelt részeket a nyitó és zárójelenet kivételével mind eltávolította. Bergman a Szenvedély forgatása alatt is ugyanezzel a technikával élt.

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Hour_of_the_Wolf című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.