Faraday indukciós törvénye

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Faraday-féle indukciós törvény szerint egy hurokban indukálódó U feszültség egyenlő a hurok \Phi fluxusának idő szerinti deriváltjával (a jobb csavar szabállyal ellentétes előjellel):

Az indukált feszültség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az elektromágneses indukció elektromágneses kölcsönhatás, amely során egy vezetőben villamos feszültség keletkezik. Egy rögzített vezető hurokban vagy tekercsben feszültség indukálódik, ha a vezető hurok környezetében változik a mágneses erőtér. Ahhoz, hogy egy áramkörben tartósan áram folyjon, ott elektromotoros erőnek kell jelen lenni. Ebből következően az áramkörben elsődlegesen egy indukált elektromotoros erő jön létre. Emiatt célszerűbb az indukált elektromotoros erőre vonatkozó összefüggést keresni.

Az indukált feszültség nagysága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

U=-\frac{d\Phi}{dt}

Egy N menetből álló tekercs esetén az ott indukálódó feszültség:

U=- N\frac{d\Phi}{dt}

Ahol:

az indukált feszültség : U (Volt)

a fluxus :\Phi (Weber)

a tekercs menetszáma: N

Másfelől:

a mágneses tér fluxusának változási sebessége: dΦ/dt

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Dr. Fodor György: Elektromágneses terek, Műegyetemi Kiadó, 1993

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]