Faltonia Proba

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Faltonia Proba a világ történetét tanítja a teremtéstől kezdve Cento Vergilianus de laudibus Christi című művével. Miniatúra Giovanni Boccaccio De mulieribus clarisának egy 15. századi kéziratából.

Faltonia Betitia Proba (Falconia Proba; 306 vagy 315 körül – 353 vagy 366 körül) latin nyelven író római ókeresztény költő. Befolyásos arisztokrata családból származott. Egyetlen ismert munkájában, a Cento vergilianus de laudibus Christiben megénekelte a teremtés történetét egészen az özönvízig; a műben Vergilius verseit rendezte újra, hogy egy Krisztus életéről szóló eposz jöjjön létre.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Proba a 4. században befolyásos Petronii Probi családba született. Már nagyapja, Pompeius Probus is consul volt, 310-ben. Apja, Petronius Probianus 322-ben római consul volt, anyját valószínűleg Demetriának hívták.[1] Fiútestvére, Petronius Probinus 341-ben lett consul. Proba férje Clodius Celsinus Adelphus lett, aki 351-ben Rómában praefectus urbi pozíciót töltött be; a Probus család így kapcsolatba került a nagy hatalmú Anicius családdal. Celsinusnak és Probának legalább két fia született: Quintus Clodius Hermogenianus Olybrius és Faltonius Probus Alypius, akik magas rangot töltöttek be a császári hadseregben. Unokája Anicia Faltonia Proba, Olybrius és Tirrania Anicia Juliana lánya.

Proba családja pogány volt, de ő felnőttként áttért a kereszténységre. Hatására férje és fiai is áttértek. Proba hamarabb hunyt el, mint a férje. Valószínűleg közös sírba temették őket, a római Basilica di Sant'Anastasia al Palatino bazilikába. A 16. században még olvasható volt itt sírfeliratuk,[2] később a Villa Borghesébe került, majd nyoma veszett. Proba kötődése ehhez a templomhoz talán onnan eredhet, hogy a templom névadója, Szent Anasztázia talán az Anicius családból származott; Probát és Celsinust azért érhette a megtiszteltetés, hogy ebben a templomban temessék el őket, mert családjuk különös tiszteletben tartotta a szent emlékét.[3]

Proba és férje tulajdona volt a Rómában a Pincio-dombon lévő Horti Aciliorum kert.[4]

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Probának tulajdonított két versből csak egy maradt fenn. Bár a legtöbb tudós egyetért abban, hogy a Probaként említett költő Faltonia Betitiával azonos, felmerült olyan elmélet is, hogy Anicia Faltonia Proba volt a szerző.

Az első, mára elveszett verse a Codex Mutinensisben szereplő Constantini bellum adversus Magnentium, amely a II. Konstantin római császár és a trónbitorló Magnentius közti háborúról szól. Proba férje 351-ben lett Róma praefectusa, abban az évben, amikor Itália Magnentius uralma alól Konstantinhoz került, a Mursa Major-i csata után.[3] A vers csak onnan ismert, hogy második versében említi; ebben Proba megtagadja első, pogány versét, és lehetséges, hogy az ő akaratának megfelelően pusztították el példányait.[5]

Miután 362 körül áttért a kereszténységre, megírta második versét, a Cento Vergilianus de laudibus Christit.[6]

A mű egy vergiliusi cento, azaz Vergilius műveinek soraiból összerakott mű, a kisebb módosítások abból állnak, hogy bibliai nevek kerültek bele. Proba elég jól ismerte Vergilius verseit, legtöbbjüket kívülről tudta. ÚA bibliai történetek könnyen olvasható verses formába öntéséhez a Bucolica a Georgica és az Aeneisz sorait használta fel, és ügyesen, a metrika szabályainak betartásával állította össze belőlük a bibliai történetet. A mű a világ teremtésétől a Szentlélek eljöveteléig dolgozza fel a Biblia eseményeit, 694, Vergiliustól származó verssor felhasználásával. A görögül és latinul egyformán jól tudó Proba egy hasonló homéroszi cantót is írt, ez nem maradt fenn.

A De laudibus Christi első 55 sora proemium invokációval. Ezután jönnek az Ószövetségből (56.–345. sor), majd az Újszövetségből (346.–688.) származó történetek, majd a befejezés.[7]

Szent Jeromos kritizálta a művet, úgy vélte, szerzője úgy akarja tanítani a Szentírást, hogy ő maga sem érti, és „kereszténynek állítja be a hitetlen Vergiliust”.[8] Lehetséges azonban, hogy nem Probára, hanem Idősebb Szent Melániára utalt.[9] Sevillai Szent Izidor azonban disérte a művet.[10]

A művet I. Gelasius pápa apokrifnak nyilvánította, ami azt jelentette, hogy nem eretnek, de nem volt szabad nyilvánosan olvasni. Ennek ellenére sikernek örvendett: Arcadius (395-408) és II. Theodosius (408-451) császárok megrendelték példányait, a középkorban pedig oktatási célra is használták, ennek hatására került be Proba a De mulieribus clarisba, melyben Giovanni Boccaccio a legbefolyásosabb nők listáját állította össze. A De laudibus Christi első ma ismert nyomtatott példánya 1472-ben jelent meg, ezzel valószínűleg ez az első nyomtatott mű, melyet nő írt.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Fassina.
  2. Corpus Inscriptionum Latinarum, Clodius sírfelirata
  3. ^ a b Lizzi Testa.
  4. Samuel Ball Platner, "Horti Aciliorum", A Topographical Dictionary of Ancient Rome, Oxford University Press, 1929.
  5. Jane Stevenson, Women Latin Poets, Oxford University Press, 2005, ISBN 0-19-818502-2, p. 65.
  6. A mű keletkezésének dátumához lásd: Elizabeth Ann Clark: "Faltonia Betitia Proba and her Virgilian Poem: The Christian Matron as an Artist", in Elizabeth Ann Clark: Ascetic Piety and Women's Faith, Studies in Women and Religion 20, Edwin Mellon Press, 1986, p. 124-152.
  7. Antonio Arbea: El carmen sacrum de Faltonia Betitia Proba, la primera poetisa cristiana, Pontificia Universidad Católica de Chile.
  8. Nolai Szent Paulinushoz Betlehemből írt levelek, 53.7
  9. Alessia Fassina, Una patrizia romana al servizio della fede: il centone cristiano di Faltonia Betitia Proba. Doktori disszertáció, Università Ca' Foscari di Venezia, 2004.
  10. Sevillai Izidor: Etymologiae, i.39.26.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]