Führerbunker

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Führerbunker
Bundesarchiv Bild 183-V04744, Berlin, Garten der zerstörte Reichskanzlei.jpg
A súlyosan megrongálódott Új Birodalmi Kancellária kertje 1947-ben, bal oldalt látható a bunker bejárata
Hely Berlin, Wilhelmstraße 77.
Építési adatok
Építés éve 1936
Rekonstrukciók évei 1943
Lebontás éve 1950-es évek
Lebontás oka Ne válhasson nemzetiszocialista zarándokhellyé
Felhasznált anyagok beton, acél
Tervező Albert Speer
Hasznosítása
Felhasználási terület bunker
Egyéb jellemzők
Különlegességek Adolf Hitler egykori berlini bunkere
Elhelyezkedése
Führerbunker (Berlin)
Führerbunker
Führerbunker
Pozíció Berlin térképén
é. sz. 52° 30′ 45″, k. h. 13° 22′ 52″Koordináták: é. sz. 52° 30′ 45″, k. h. 13° 22′ 52″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Führerbunker témájú médiaállományokat.

A Führerbunker (magyarul a Vezér bunkere, Vezérbunker) egy föld alatti helyiség, eredetileg légoltalmi pince volt az Új Birodalmi Kancellária alatt Berlinben a második világháború idején. Itt töltötte élete utolsó pár hónapját a Harmadik Birodalom egykori diktátora, Adolf Hitler, majd itt is lett öngyilkos több más nemzetiszocialista vezetővel együtt. Ma a bunker helyén egy lakótelep parkolója, valamint étterem és szupermarket áll.

Jellemzői, kialakítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Führerbunker 5 méterrel a föld alatt volt található a Birodalmi Kancellária alatt, az egykori kormányzati igazgatási központ, a Wilhelmstraße 77. volt a pontos címe. Az 5 méterből 4 méter vastag vasbeton fal védte a bunkerban tartózkodó személyeket, amelyre 1 méteres földtakaró került. Így az akkori legnehezebb, legpusztítóbb hatású légibombáktól is megvédte a lent lakókat. Teljesen önellátó volt, egy dízelüzemű generátorral rendelkezett az elektromos áram termelésére, illetve saját levegőztető- és tisztító berendezés zárta ki a külvilág esetleges mérges gázait. Emiatt igen magas volt a zajszint bunkerban. Ezen kívül több beépített szivattyút is folyamatosan üzemeltettek, lévén az óvóhely alja alacsonyabban feküdt a Berlinben szokásos talajvíz szintjétől.

A berendezés Hitler külön kérésére spártai volt, a filmekben megfigyelt tágas szobák, nagy létszámú személyzet valójában csak illúzió, a szobák szűkek voltak (a Führer dolgozószobája 12 m² volt), kevés embernek nyújtottak biztonságot. Az ajtók tömör acélból készültek, nagy figyelmet fordítottak a biztonságra. Az érkezőknek a fegyverüket a ruhatárban kellett leadni, az épületben csak Rochus Misch rádiósnak és magának Adolf Hitlernek volt joga fegyvert viselni.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A második világháborúban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kivitelezés két szakaszban történt, az első 1936-ig tartott, a második 1943-ban fejeződött be, immáron Hitler igényei szerint tervezve. A komplexum ténylegesen csak 1945 januárjára készült el teljesen. Hitler először 1940-ben használta, amikor a Brit Királyi Légierő a második világháború folyamán első alkalommal szándékosan bombázott sűrűn lakott városközpontot. Az építés második szakasza főleg abban különbözött az elsőtől, hogy az oldalfalakat a duplájára erősítették, mivel a Führer attól tartott, hogy egy oldalról becsapódó bomba áttörheti az építmény falát. A második szakasz tervezője Albert Speer volt.

Hitler véglegesen 1945. január 16-án költözött be a nevét viselő bunkerba, és haláláig már nem is nagyon hagyta el azt. Erre azért volt szükség, mivel ekkorra a Luftwaffe már teljesen elvesztette a Németország feletti légi uralmat, és a szövetségesek már éjjel-nappal bombázták a német városokat, így Berlint is. A Führer emiatt veszélyesnek ítélte a Kancellárián való tartózkodást. Legszűkebb munkatársaival, segédtisztjével, Martin Bormannal és a titkárnőjével töltötte ezután napjait. Eva Braun csak 1945 februárjában költözött véglegesen ide Münchenből, két helyiséget kapva Hitler szobája mellett. Végezetül áprilisban Joseph Goebbels a családjával is a bunker állandó lakója lett.

Az utolsó napok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ahogy a Vörös Hadsereg közeledett Berlin felé, egyre többen kérték Hitlertől, hogy hagyja el a bunkert és menjen délre, az Alpok-erődbe (Alpenfestung). A valójában soha meg nem épített erődrendszer csak blöff volt, de a szövetségesek teljesen meg voltak győződve létezéséről. Szóba került még a berchtesgadeni Sasfészek is, mint ideális menedékhely. Végül Hitler maradt, bár egyre kevesebbet merészkedett a felszínre. Amikor a szovjet csapatok már csak karnyújtásnyira voltak a bunkertől, Adolf Hitler, Eva Braun és Goebbels öngyilkos lett, utóbbi előtte még megmérgezte összes gyermekét feleségével együtt.

A háború után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Churchill ül a bunker romjainál 1945-ben
A felrobbantott bunker

A Vörös Hadsereg a háború befejeztével megpróbálta felrobbantani a bunkert, de sikertelenül. Attól tartottak ugyanis, hogy a hely megmaradása esetén zarándokhellyé vált volna a későbbi években. Az Új Birodalmi Kancellária lebontása után betemették földdel a létesítményt, majd sokáig így is maradt, hiszen a kialakuló hidegháború során Berlin is ütközőzónává vált, a terület mellett húzódott közvetlen a berlini fal, de maga a bunker még Kelet-Berlin területén feküdt. A Stasi mutatott némi érdeklődést iránta, főleg az érdekelte a keletnémet titkosszolgálatot, hogy a menekülők ne tudják felhasználni az alagutakat a nyugatra szökés érdekében. Az Otto-Grotewohl-Straßéra (ez volt akkoriban a mai Wilhelmstraße neve), így a bunker helyére is 1980-as évek közepén panelházakat építettek az NDK prominens politikusai és hírességei számára. Itt kapott lakást például a kétszeres műkorcsolya-olimpiai bajnok Katarina Witt is. Az épületek alapozásakor homokkal, építési sittel töltötték fel az üregeket, a megbontott bunker tetejére parkoló és néhány fa került.

2000 után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Napjainkban egy tábla jelzi a bunker egykori helyét, amelyet 2006-os labdarúgó-világbajnokság kezdetekor, 2006. június 8-án avattak fel a Gertrud-Kolmar-Straße és az In den Ministergarten utca sarkán, hogy megelőzzék a további mítoszok kialakulását. A bunker felett ma egy kis étterem, illetve egy szupermarket áll, az egykori vészkijárat fölött pedig ma parkoló terül el.

Galéria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Filmekben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Führerbunker felbukkant A bunker című 1981-es amerikai filmben is, azonban jóval ismertebb A bukás – Hitler utolsó napjai 2004-es német filmből, amelynek számos jelenete játszódik falai között.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Pietro Guido: Führerbunker – Discovered its Mysteries, ISEM, ötödik kiadás, Milánó, 2009, ISBN 88-87077-03-7.
  • Mario Frank: Der Tod im Führerbunker: Hitlers letzte Tage. Siedler, München 2005, ISBN 3-88680-815-7.
  • Sven Felix Kellerhoff: Mythos Führerbunker: Hitlers letzter Unterschlupf. Berlin Story Verlag, Berlin 2006, ISBN 3-929829-43-6.
  • Bernd Freytag von Loringhoven: Mit Hitler im Bunker. Aufzeichnungen aus dem Führerhauptquartier Juli 1944 – April 1945. wjs-Verlag, Berlin 2006, ISBN 3-937989-14-5.
  • Dietmar Arnold: Neue Reichskanzlei und Führerbunker. Legenden und Wirklichkeit, Ch. Links verlag, Berlin 2005, ISBN 3-86153-353-7.
  • James Thayer: Five Past Midnight Simon & Schuster, 1997. ISBN 963-8475-36-6. A regény cselekménye kitalált, de például a szellőzőrendszer leírása és a helyszínek valódiak.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Führerbunker című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Führerbunker témájú médiaállományokat.