Függő beszéd

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A függő beszéd vagy függőmondat (más nyelveken különféle elnevezéssel illetik, latinul oratio obliqua, angolul reported speech, vagyis „tudósított beszéd”, spanyolul estilo indirecto, azaz „közvetett stílus” stb.) másodkézből való közlés; valamely személytől származó közlés említése/tudósítása egy másik ember által, egy összetett mondat mellékmondatába foglalva. Például: Péter: „Tegnap későn jöttem haza.”Péter azt mondta, hogy tegnap későn jött haza.

A függő mondatokat általában az Azt mondta (kérdezte, kérte), hogy; Mondd meg neki, hogy; Kérdezd meg tőle, hogy; stb. főmondatokkal vezetik be. Kifejezhetnek egyszerű közlést, felszólítást, kérést, kívánságot stb.

A mellékmondat a második közlő személyének és a közlés idejének megfelelően értelemszerűen megváltozik (az ige személye, az eredeti közlés és a másodközlés idejének egymáshoz való viszonya stb. alapján). Erre a magyar nyelvben nincsenek szigorú szabályok, mivel relatív időviszonyítási rendszert használ, vagyis a mellékmondat idősíkja automatusan igazodik a főmondat szerinti idősíkhoz. Például a Péter tegnap azt mondta, hogy jön. mondatban a főmondat múlt időben áll, így a mellékmondat jelen ideje a múlt idősíkjában értendő. Ezzel szemben például az indoeurópai nyelvek abszolút időviszonyítási rendszert használnak: a mellékmondat igeidejének meg kell egyeznie a főmondat idősíkjával, tehát ugyanennek a mondatnak a mellékmondatában nem állhat jelen idő (hacsak nem épp folyó eseményről tudósít), csak múlt idő vagy feltételes mód (pl. spanyol Pedro ayer dijo que vendría., szó szerint „Péter tegnap azt mondta, hogy jönne.”). Az abszolút viszonyítás követelménye az egyik oka az indoeurópai nyelvek igeidő-rendszere gazdagságának. Az egyeztetések és kivételek rendszere a középkori latin irodalom nyomán terjedt el az európai nyelvekben, és szilárdult gyakorlattá. A régi magyar mára már nem használatos múlt idejű ragozásainak a mintája is itt keresendő.