Fántermő szegfűgombácska

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Fántermő szegfűgombácska
A fántermő szegfűgombácska ritkán álló lemezei
A fántermő szegfűgombácska ritkán álló lemezei
Rendszertani besorolás
Ország: Gombák (Fungi)
Törzs: Bazídiumos gombák (Basidiomycota)
Altörzs: Himeniális termőtestű gombák (Hymenomycotina)
Osztály: Osztatlan bazídiumú gombák (Homobasidiomycetes)
Alosztály: Termőréteges gombák (Hymenomycetes)
Rend: Kalaposgombák (Agaricales)
Család: Szegfűgombafélék (Marasmiaceae)
Nemzetség: Szegfűgombácska (Marasmiellus)
Faj: M. ramealis
Tudományos név
Marasmiellus ramealis
(Bull.) Singer 1948
Szinonimák
  • Agaricus amadelphus Bull
  • A. ramealis Bull
  • Collybiopsis ramealis Earle
  • Gymnopus ramealis Gray
  • Marasmiellus amadelphus Singer
  • Marasmius amadelphus Bull
  • M. ramealis Bull
  • Micromphale amadelphum Honrubia
  • M. rameale Kühner [1]
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Fántermő szegfűgombácska témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Fántermő szegfűgombácska témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Fántermő szegfűgombácska témájú kategóriát.

Fántermő szegfűgombácska
mikológiai jellemzői
Étkezési érték:
fogyasztásra alkalmatlan
Tox Inedible icon.svg
Életmód
Tráma
Spórapor
Saprotrophic ecology icon.png
szaprotróf
Gills icon.png
lemezes
White spore print icon.png
fehér
Kalap
Lemezek
Tönk
Convex cap icon.svg
domború
Flat cap icon.svg
vagy lapos
Adnate gills icon2.svg
tönkhöz nőttek
Bare stipe icon.svg
csupasz

A fántermő szegfűgombácska (Marasmiellus ramealis) a kalaposgombák rendjén belül a szegfűgombafélék családjába tartozó Marasmiellus nemzetség egyik gombája. A fajt korábban külső jegyei miatt a szegfűgombák (Marasmius) nemzetségébe sorolták, azonban nem jellemző rá az a szegfűgomba-fajoknál tapasztalható jelenség, hogy a kiszáradt, összezsugorodott termőteste nedvesség hatására újraéled és spórákat termel.

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kalapja mindössze 4‑10, legfeljebb 12 mm átmérőjű, eleinte domború, majd közepe később kiterül, köldökösen bemélyed, idős példányokon egészen lapossá válik. Színe fehéres, krémszínű, középen barnás vagy hússzínű, felszíne finomszemcsés lehet. A kalap pereme gyakran ráncos, áttetszően bordázott és bőrszerűen szívós. Lemezei ritkán állnak, fehéresek vagy krémszínűek, anasztomizálnak (a lemezsíkra merőleges összeköttetések láthatók rajtuk), szélesen illeszkednek a tönkhöz. Tönkje az általában hosszú tönkű Marasmius-fajokkal szemben a kalappal nagyjából megegyező méretű, csupán 1‑1,5 (esetleg 2) cm hosszú és csaknem mindig vékonyabb 1 mm-nél. Sokszor kissé excentrikusan kapcsolódik a kalaphoz; függőlegesen elhelyezkedő ágakon vagy a gallyak alsó oldalán kifejlődve görbe, nem ritkán 180°-ban visszahajló tönköt növeszt. A tönk is fehéres színű, tövénél viszont húsvörös vagy okkersárgás is lehet; felszíne többnyire pelyhes-korpás. Nem mérgező gomba,[2] a húsa azonban nagyon vékony, íze és szaga jellegtelen.[1]

A gombagyűjtők számára értéktelen apró mérete miatt. Spórapora fehér, spórái orsó alakúak, méretük 8‑10 × 3‑3,5 μm. Az 1950-es évek végén svéd tudósok antibiotikus hatású vegyületet mutattak ki a gombában; az újonnan felfedezett anyagot az akkor elfogadott nemzetségnév (Marasmius) után marazinnak nevezték el.[1]

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tömegesen jelenik meg lombos erdőkben, a földre hullott ágakon, gallyakon, de igen gyakori összehordott rőzsehalmokon is, amelyeket nyirkosabb időben százával borít el. Csak ritkán található nagyobb, elpusztult fatörzseken. Magyarországon gyakori a hegy- és dombvidékeken, de megtalálták már a Hortobágyon is, Újszentmargita határában.[3] Júniustól októberig terem.

Hasonló fajok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fántermő szegfűgombácskát sereges előfordulása és kalapjához mérten rövidebb tönkje jól megkülönbözteti a legtöbb rokon gombától. Néhány közeli rokonságban álló faj külsejében mégis hasonlíthat a M. ramealisra. Azonos nemzetség tagja a Magyarországon is előforduló hófehér szegfűgombácska (M. candidus), amely inkább tűlevelű erdőkben nő és csak ritkán jelennek meg rajta halvány barnás árnyalatok. A gyakori apró szegfűgomba (Marasmius epiphyllus) méretei hasonlóak ugyan, de ez a faj nem gallyakon, hanem lehullott leveleken vagy lágyszárú növények szármaradványain él. Lemezei még a fántermő szegfűgombácskáénál is ritkábban állnak, sokszor csak néhány érszerű redő jelzi a termőrétegtartó elhelyezkedését. Hasonló élőhelyen – mohos tuskókon, ágdarabokon – található a gyérlemezű kígyógombácska (Delicatula integrella); eres termőrétege mellett mindig egyöntetűen fehér színe is megkülönbözteti e gombát. Más gombáktól elkülöníthető kis termete, finoman szemcsés kalapfelszíne és fehéresen korpás-szálas tönkje miatt.[1]

Képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d A Marasmiellus ramealis gyógyhatású vegyületei (angol nyelven). healing-mushrooms.net. (Hozzáférés: 2012. október 13.)
  2. Priszter
  3. Albert, László, et al.. Gombahatározó I., 134.. o 

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Albert L. – Babos L. – Bohus G. – Rimóczi I. – Siller I. – Vasas G. – Vetter J. (1990): Gombahatározó. Országos Erdészeti Egyesület Mikológiai Társasága, Bp., 474 p.
  • Jahn, Hermann (1978): Pilze die an Holz wachsen. Bussesche Verlagshandlung, Herford, 268 p.
  • Michael, E. – Hennig, B. (1984): Handbuch für Pilzfreunde. Gustav Fischer, Lipcse.
  • Priszter: Priszter Szaniszló: Növényneveink: Magyar-latin szógyűjtemény, Budapest: Mezőgazdasági Kiadó, 1986, ISBN 963 232 211 8

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]