Esterházy János (politikus)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Esterházy János szócikkből átirányítva)
Esterházy János
Janos Esterhazy.jpg
Született 1901. március 14.
magyar 1867-1918 Nyitraújlak
Elhunyt 1957. március 8. (55 évesen)
csehszlovák Mírov
Nemzetisége magyar magyar
Házastársa Serényi Lívia
Foglalkozása országgyűlési képviselő
politikus
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Esterházy János témájú médiaállományokat.

Galánthai gróf Esterházy János (Nyitraújlak, 1901. március 14.Mírov, Csehszlovákia, 1957. március 8.) Csehszlovákia legjelentősebb magyar mártír politikusa.

Származása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gróf Esterházy János előkelő főnemesi családból származott. Anyja, Elżbieta Tarnowska, lengyel grófnő volt, apja, Esterházy János Mihály az Esterházyak galántai ágához tartozott, dédapja az 1849-ben kivégzett báró Jeszenák János nyitrai kormánybiztos volt. Az apja korán meghalt, János ekkor négyéves volt, anyja két testvérével együtt özvegyen nevelte. A család 5000 holdnyi birtokának kilenctizedét veszítette el a trianoni békével Csehszlovákiához csatolt országrészben a földreform miatt. Budapesten járt gimnáziumba és a kereskedelmi akadémiára, később a saját birtokán gazdálkodott. 1924. október 15-én elvette Serényi Lívia grófnőt, a házasságból két gyerek született, János és Alice.

Politikai pályafutásának kezdete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1920-as évek közepén kezdte közéleti pályafutását, a magyarok visszaszorítását is magában foglaló "csehszlovákizmus" ellenzőjeként lépve fel.

„…itt maradok köztetek és veletek fogom átélni a rossz napokat is… mert ha másokat maradásra biztatok, én sem mehetek el innét”

1931-ben Esterházy a Csehszlovák Köztársasági Magyar Népszövetségi Liga vezetője lett, ez az Népszövetség (az Egyesült Nemzetek előde) keretében működött. Egy év múlva, 1932. december 11-én az Országos Keresztény Szocialista Párt elnöke lett. Az 1935-ös választásokon Kassán bekerült a csehszlovák parlamentbe.Önrendelkezési jogot, nemzeti, vallási és kulturális téren a fejlődés biztosítását, Szlovákia és Kárpátalja számára autonómiát követelt. Az első parlamenti beszédében hangzott el ez a mondat: „Akaratunk ellenére odacsatoltak Csehszlovákiához, követeljük, hogy a csehszlovák kormány teljes körben tisztelje a mi kisebbségi, nyelvi, kulturális és gazdasági jogainkat“. A HSĽS szlovákiai autonómia-követelését is támogatta. Masaryk visszalépése után a magyar képviselők Edvard Beneš oldalán voltak, ami lehetővé tette, hogy ő legyen az ország elnöke. Benes miniszterséget ajánlott neki, de ő csak úgy vállalta volna el, ha orvosolják a magyarság sérelmeit.

Az Egyesült Magyar Párt ügyeleti elnöke[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nyitravármegye hetilap a második világháború kitörésének másnapján

Az érsekújvári magyar pártok kongresszusán, 1936. június 21-én megalakult az Egyesült Magyar Párt, ennek ügyeleti elnöke Esterházy János lett. Esterházy János ebben az időben visszautasította Beneš ajánlatát, hogy miniszter legyen a csehszlovák kormányban. Esterházy politikai célja a trianoni békeszerződés revíziója volt. Ebben támogatást kapott a magyar kormánytól. Többször találkozott 1938-ban a brit misszió vezetőjével, Lord Runcimannal. A magyar képviselők memorandumban követelték a wilsoni alapelvek betartását. Esterházy János tárgyalásokat folytatott Magyarországon, Lengyelországban és Olaszországban. Ez év március 17. és 18-án Lengyelországban azt a magyar kormány által kidolgozott programot támogatta, ami egész Szlovákia Magyarországhoz való visszacsatolását tartalmazta. Esterházy a komáromi tárgyalásokon is részt akart venni, ahol az új csehszlovák-magyar határokról tárgyaltak, de a csehszlovák delegáció vezetője, Jozef Tiso ezt elvetette.

Politikai pályafutása a szlovák államban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

„Mi a szlovák népet mindenkor testvérünknek tekintettük és fogjuk tekinteni a jövőben is. Az ezeréves sorsközösség az Úristen műve volt, és ezt a sorsközösséget emberi erő szét nem bonthatja.”

A bécsi döntés után, Esterházy János, mint Kassa képviselője, 1938 novemberében üdvözölte Horthy Miklóst, de személyesen a szlovák területen maradt és megalapította a Szlovenszkói Magyar Pártot. A hetvenezres magyarság érdekeit védelmezte és egyben a magyar kormánytól a szlovák lakosság jogainak betartását követelte a visszacsatolt területeken. Pozsonyban az Új Hírek című napilapot adta ki, ezt betiltották, őt magát pedig rendőrségi felügyelet alá vonták. Kesőbb Magyar Hírlap néven új napilapot alapított. A magyarországi földreformot támogatta. A pártja kijelentésében a nemzetiszocializmus eszméit és politikáját elvetette. Többször tárgyalt a szlovák állam elnökével, Tisóval a magyar kisebbség jogairól, ebben a kérdében a szlovák parlamentben a magyarság jogaiért is föllépett, ahol ő volt az egyetlen magyar képviselő. Rádiós beszédben üdvözölte 1939. március 14-én a szlovák állam kikiáltását. Pozsonyban a létrehozta Madách Könyvkiadót. 1942-ben újra megkezdte működését a Szemke, egy betiltott kulturális szövetség.

Állásfoglalása a zsidókérdésben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

„A mi jelünk a kereszt, nem pedig a horogkereszt.”

Esterházy, mint a szlovák parlament képviselője, 1942. május 15-én a 68/1942-es alkotmányi törvény szavazásakor tartózkodott a szavazástól, ami a zsidóság kitelepítéséről szólt. Ebben a magatartásában nem volt egyedül, a törvényt nem szavazta meg Martin Sokol[forrás?], a Parlament elnöke és Pavel Čarnogurský[forrás?] képviselő sem. Már a szavazást megelőző napon a nyitrai Hlinka-gárdisták fogadásokat kötöttek Esterházy János várható állásfoglalásáról az elkövetkező szavazás során. Tudatában voltak, hogy e szavazás politikai precedens értékű lehet: amenyiben gróf Esterházy János megszavazza egy kisebbség kihurcolásának elvi lehetőségét, úgy lehetővé teszi, hogy akármikor egy hasonló törvény kerülhessen a Parlamenti padokra, amely esetleg a magyar kisebbséget érintené. Ez részére politikai öngyilkossággal lett volna egyenlő. A szavazást követő napon felkereste Martin Sokol házelnököt, kinek magyarázatot adott indokairól. Hangoztatta: antiszemita szellemben nevelkedtem, az vagyok és az is maradok. A szlovák sajtó kereszttüzébe került. Martin Sokol házelnöknek a továbbiakban így indokolta álláspontját: „Veszélyes útra tért a szlovák kormány akkor, amikor a zsidók kitelepítéséről szóló törvényjavaslatot benyújtotta, mert ezzel elismeri jogosságát annak, hogy a többség a kisebbséget egyszerűen kiebrudalhatja. … Én ellenben, mint az itteni magyarság képviselője leszögezem ezt, és kérem tudomásul venni, hogy azért nem szavazok a javaslat mellett, hanem ellene, mert mint magyar és keresztény és mint katolikus a javaslatot istentelennek és embertelennek tartom. Esterházy János 1944-ben zsidók, csehek, szlovákok, lengyelek százainak segített a szökésben. Magyarország 1944. októberi német megszállása ellen memorandumban tiltakozott. A horogkeresztesek rövid időre internálták, a Gestapo körözte.

Bíróság előtt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miután a szovjet csapatok kiszorították a németeket Pozsonyból, a szovjet hatóságok internálták, de 12 nap után szabadlábra helyezték. Utána a helyi ideiglenes szlovák kormány képviselőjével, Gustáv Husákkal tárgyalt, ahol szóvá tette a magyarok üldözését. Gustáv Husák utasítására letartóztatták és átadták a szovjet titkosszolgálatnak. Egy évig a moszkvai Lubjankában tartották fogva. Koholt vádak alapján tíz év kényszermunkára ítélték és Gulag-táborba küldték Szibériába. A szlovák Nemzeti Bíróság 1947. szeptember 16-án egyetlen ülésen Pozsonyban halálra ítélte a fasizmussal való együttműködése miatt. A szovjet hatóságok 1949-ben kiadták a csehszlovák hatóságoknak. Elnöki kegyelemben részesült és életfogytiglant kapott. Külső segítséggel alkalma lett volna megszökni, de ezt elutasította, mondván hogy ő nem bűnös, tehát nincs miért szöknie. Az 1955-ös általános amnesztia során a büntetését 25 évre csökkentették, de ebbe nem számították be a szovjet fogságban eltöltött időt.[1] Csehszlovákia majdnem minden börtönében raboskodott, míg 1957. március 8-án a morvaországi Mírov börtönben meghalt. A börtönparancsnok nem adta ki a hamvait a családnak.[2]

Rehabilitáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A leánya, Esterházy-Malfatti Alice, a szlovákiai magyar kisebbség képviselői, a Magyarok Világszövetsége és a magyar kormány támogatásával 1989. november óta igyekszik elérni, hogy Esterházy Jánost Szlovákiában rehabilitálják. Ez máig nem sikerült. 1993-ban Göncz Árpád akkori köztársasági elnök kérésére az orosz legfelsőbb bíróság Esterházy ítéletét semmisnek mondta ki, s rehabilitálta őt. Ez azonban Csehországban és Szlovákiában mind a mai napig nem történt meg, hivatalosan továbbra is háborús bűnös. A lánya 1994-ben kérelmezte az eljárás megújítását, de a bíróság ezt szlovák és cseh történészek szakmai ítéletére hivatkozva elutasította. Esterházy János születésének századik évfordulója alkalmából, 2001. március 11-én ünnepi gyűlést tartott tiszteletére a magyar parlament az akkori államelnök, Mádl Ferenc részvétével. 2007. április 20-án Sólyom László köztársasági elnök újra rehabilitálást sürgette egy konferencián, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia szervezett a gróf halálának évfordulója alkalmából. "Hogy néz az ki, hogy mindenki tisztel egy háborús bűnöst, hivatalosan politikusok kiállnak mellette, ugyanakkor ő jogilag és papíron még mindig a lehető legsúlyosabb elítélést hordozza magán" – mondta az elnök.[3]

Sírhelyét csak halála után ötven évvel sikerült felfedezni: Karel Schwarzenberg herceg kutatta fel. Esterházy János földi maradványai Prágában, egy tömegsírban nyugszanak, a kommunizmus több más áldozatával együtt. Emlékét a Mírov melletti temetőben jelképes sír őrzi, a környéken élő és távolabbról idelátogató magyarok gyakran felkeresik.

2009. március 23-án Lech Kaczyński lengyel államfő a Polonia Restituta elnevezésű rangos posztumusz kitüntetést adományozta a felvidéki magyarság mártír politikusának, néhai Esterházy Jánosnak Varsóban a lengyel menekültek érdekében a második világháború idején kifejtett tevékenységéért, illetve a lengyel emigráns kormány hadügyminiszterének, Kazimierz Sosnkowski tábornoknak Magyarországon keresztüli nyugatra szöktetésében való közreműködéséért. Az átadáson jelen volt Sólyom László köztársasági elnök.

Esterházy János gróf mind a mai napig nem kapta meg a Jad Vasem Világ Igaza elismerését, pedig a tények egyértelműek és alátámasztottak.

2011-ben a 110 éve született mártírpolitikus szlovákiai rehabilitációját és boldoggá avatását kezdeményezi a pozsonyi magyar nagykövetség, az Esterházy János Polgári Társulás és a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete. A szlovák közvéleményre március folyamán rendezvénysorozattal kívánnak hatást gyakorolni.

Emléke[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A kommunizmus áldozatainak prága-motoli emlékműve[4]
  • Emléktábla, Budapest V. kerület

Emlékét ma már szülőföldjén is több szobor örökíti meg:

2010 óta a budai alsó rakpart neve a Mozaik utca és az Árpád híd között gróf Esterházy János rakpart.[5]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Molnár Imre: Esterházy János mártíromsága, Rubicon, 2008/4
  2. Mycielskiné Esterházy Mária feljegyzései, Rubicon, 2008/4
  3. Esterházy János rehabilitációját sürgeti a köztársasági elnök, 2007. április 20.
  4. mult-kor.hu
  5. http://hvg.hu/itthon/20100603_atneveztek_a_rakpartokat

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Augustín Marko, Pavol Martinický: Slovensko-maďarské vzťahy
  • Molnár Imre 1990: Esterházy János életútja, Regio – Kisebbségtudományi Szemle 1. évf. 2.sz., 1990. április
  • Eduard Nižňanský a spol.: Kto bol kto za I. ČSR (Q111 Brat. 1993)
  • Ladislav Deák: Politický profil Jánoša Esterházyho (Ministerstvo kultúry Slovenskej republiky-Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma, kiadó Kubko Goral, 1995, ingyenes kiadás szlovákul, angolul, magyarul)
  • Molnár Imre 1995: Az Esterházy-dosszié. Limes 95/3, 75-94.
  • Molnár Imre 1997: Esterházy János, Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 1997, ISBN 80-85509-37-7
  • Ivan Kamenec: Osobnosť Jánosa Esterházyho a jej kontroverzné interpretácie (Ľudia ľuďom bez hraníc, Helsinské občianske združenie v SR, Nitra 2000, s. 34)
  • Dušan Slobodník: Hanobenie Slovákov ako program (Literárny týždenník 20/2001)
  • Bohumil Doležal: Yehuda Lahav úr vitájához, Lidové noviny, 2001. április 21. [1]
  • Alice Esterházy-Malfatti, Bálint Török: Esterházy János Emlékkönyv (Pamätná kniha Jánosa Esterházyho) (Századvég Bp. 2001)
  • František Mikloško Žurnál Rádia Twist 12. 3. 2001
  • Jerguš Ferko: Vodca-zvodca János Esterházy (Maďarské sebaklamy, Matica Slovenská 2003, 127-129)
  • MTI, Népszabadság, 2009. március 23.: „Lengyel posztumusz kitüntetés Esterházy Jánosnak”
  • Molnár Imre 2010: Esterházy János élete és mártírhalála, Méry Ratio Kiadó, 2010, ISBN 978-89286-30-0
  • Keresteš, P.: Veľké Zálužie obec s históriou. 287-289.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]