Escobaria sneedii

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Escobaria sneedii
Escobaria sneedii flower.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Osztály: Kétszikűek (Magnoliopsida)
Rend: Szegfűvirágúak (Caryophyllales)
Család: Kaktuszfélék (Cactaceae)
Alcsalád: Kaktuszformák (Cactoideae)
Nemzetség: Escobaria
Faj: E. sneedii
Tudományos név
Escobaria sneedii
(Sweet) D.R. Hunt, 1978
Hivatkozások
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Escobaria sneedii témájú kategóriát.

Az Escobaria sneedii a kaktuszfélék (Cactaceae) családjába és a kaktuszformák (Cactoideae) alcsaládjába tartozó Escobaria nemzetség egyik faja. A Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesületében 2008 márciusában a hónap kaktusza volt.

Felfedezése, egyéb tudományos nevei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Joseph Tyre Sneed, Jr. (1876-1940) texasi földtulajdonos és marhatenyésztő fedezte fel 1921-ben; ő gyűjtötte az első példányokat.

A növényt a N. L. Britton és J. N. Rose szerzőpáros írta le 1923-ban a "The Cactaceae" című, híres munkájában; a fajt felfedezőjéről nevezték el.

Egyéb nevei:

  • Coryphantha pygmaeae Frič
  • Coryphantha sneedii var. sneedii A. Berger
  • Escobaria leei Boed.

Elterjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az USA és Mexikó határvidékén, a Chihuahua sivatagban él, főképp a hegyekben. Texas El Paso megyéjében, a Franklin-hegyen fedezték fel. Részben a rendszertani bizonytalanságok miatt 6–10 élőhelyét tartják nyilván; a vadon élő példányok számát húszezer köré teszik. Biztos élőhelyei:

A mexikói tudósok szerint a határ déli oldalán is előfordul; az amerikaiak szerint nem.

Megjelenése, felépítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sűrűn sarjadó, csoportképző faj. Az egyes törzsek henger alakúak:

  • átmérőjük 1,2–2,5 cm,
  • hosszuk 2,5–7,5 cm.

A csoport átmérője 10–20 cm-ig nőhet.

A növény teste zöld, de ez alig látszik a sűrű tövisek alatt. A tövistakaró miatt a növény szürkésfehér csoportnak néz ki. Szemölcsökre osztott bordái spirálisan futnak le. Kezdetben enyhén gyapjas areolái a szemölcsök csúcsán nőnek; egy-egy areolából 30–60, 3–15 mm hosszú peremtövis sarjad. A tövisek fehérek, de a csúcsuk barnás is lehet.

Az orsó alakú, 1–2 cm hosszú, szürkés-rózsás bimbók a növény csúcsán, a fiatal, azévi areolákból nőnek ki, és legtöbbször csak akkor vehetőek észre, amikor már átfurakodtak a tövisek között. A tölcséres virág hossza és átmérője is 1–2 cm. A lepellevelek színe szürkés rózsaszín vagy sötétebb; sötétebb a középsáv barnás is lehet. A külső lepellevelek széle (mint a nemzetség legtöbb fajáé) finoman fogazott, pillás. A bibe fehér, az enyhén csavart porzószálak is fehérek, a portokok sárgák. A termés hosszúkás vagy bunkó alakú, zöld vagy vöröseszöld; mintegy 15 mm hosszú és 6 mm széles. Egy termésben általában 15, 1,2–1,5 mm-es, barna mag terem.

Életmódja, élőhelye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hegyekben mintegy 1200–2350 m magasan fordul elő; egyes élőhelyein az évi átlagos csapadék 197–400 mm.

Először a McKelligan-kanyon nyugati oldalának mészkőszikláin találták meg; többi élőhelyén is meszes, kevés humuszt, de sok agyagot tartalmazó, sekély váztalajon nő; gyakran kifejezetten köves területeken. Természetes lelőhelyein általában gyér, ritkás a vegetáció. Többnyire agávé-boróka társulások, félsivatagi száraz gyepekben, cserjések gyepszintjében fordul elő. A kövek közt kedvezőbb számára a mikroklíma, mert kisebb a párolgás, tovább megmarad a nedvesség, és a kövek gyökereit is megtámasztják. A magoncok nagy részét is ilyen helyeken figyelték meg.

Társult növényei:

más növények alatt ritkán található.

A gombáknak és más kórokozóknak, kártevőknek meglehetősen jól ellenáll. Reprodukciós képessége jó: elegendő magot terem, és azok különleges beavatkozás nélkül is jól csíráznak. A magok akár 10 évig is csíraképesek. Természetes élőhelyein, az utak mellett az illegális gyűjtők miatt ritkultak meg állományai, ezért veszélyeztetetté nyilvánították (helyi védelem).

Alfajok, változatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az „Új Kaktuszlexikon” egyetlen fajba, az Escobaria sneedii-be vonta össze az alábbi, korábban, illetve más szerzők által külön-külön fajnak tekintett formákat:

és ezek közül mindössze kettőt ismer el alfajnak:

  • Escobaria sneedii ssp. sneedii,
  • Escobaria sneedii ssp. orcuttii.

E mű szerint a többit változatnak kell tekinteni. Az egyes alakok elterjedési területe nem fedi át egymást; a távolibb alakok külseje és életmódja (például fagytűrő képessége) egyaránt markánsan különbözik, de közöttük, a közbülső területeken átmeneti formák élnek.

Tartása, gondozása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kárpát-medencében is könnyen tartható, kezdőknek is ajánlott. Két veszélyeztető tényezője:

  • a túlzott öntözés és
  • a fényszegény hely.

Szabadföldi teleltetéséről nincs tapasztalat. A későn kikerült, a telelőben túl kevés a fényt és sok meleget kapott növény megnyúlik, és a bimbóit is ledobja. Mivel a bimbók már márciusban nőni kezdenek, célszerű kora tavasszal kihelyezni. Sűrűn álló tövisei a tűző naptól is megvédik, de ha nem kap elég fényt, tövisei nem fejlődnek ki rendesen.

A meleg, napos helyet, a törmelékes (jó vízáteresztő), kevés humuszt tartalmazó talajt kedveli. Saját gyökerén jól fejlődik.

Csoportképző hajlama miatt érdemes nagyobb edényben tartani. A magról nevelt növények már 3-4 éves korukban termőre fordulhatnak, és korán sarjadni kezdenek. A legegyszerűbben sarjairól szaporítható.

Képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]