Erdőssztyepp övezete Ukrajnában

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az erdőssztyepp övezete (ukránul: Лісостеп) Ukrajna egyik természet-földrajzi övezete.

Fölfrajzi fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ukrajna erdőssztyeppei övezete az Előkárpátoktól a Közép-orosz-hátság nyugati részéig húzódik. Déli határa a következő települések mellett halad el: Velika Mikolajivka, Sirjájevo, Pervomajszk, Novoukrainka, Kirovohrád, Znamjanka, Kobeljáki, Novi Szanzsari, Krasznohrád, Balakleja, és az Oszkil folyó mentén Oroszország határáig.

Nyugatról kelet felé 1100 km a kiterjedése. Területe 202 ezer km², amely az ország területének 34%-a. Határain belül helyezkednek el majdnem teljesen a Lvivi, Hmelnickiji, Vinnyicai, Cserkaszi, Poltavai és Harkivi területek, a Rivnei, Volinyi, Zsitomiri, Kijevi, Csernyihivi, Szumi területek déli része, az Odesszai és Kirovohrádi terület északi része és részben az Ivano-Frankovszki és Csernyivci területek.

Természetföldrajzi jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az erdőssztyeppei övezet természetföldrajzi adottságai a neogénben kezdtek kialakulni. Ebben az időben felerősödött az éghajlat kontinentalitása, amely előidézte a trópusi és szubtrópusi erdők csökkenését, átalakulását, amelyek azelőtt uralkodtak, szavannai növényzetre. Később, az éghajlat lehűlése átalakította a szavannákat mérsékeltövi erdős sztyeppékké, a Fekete- és Azovi-tengerek partvidékén sztyeppékké. A dnyeperi eljegesedés idején az erdők, a Kelet-európai-síkság déli részén jelentősen csökkentek, helyükön pedig erdőssztyeppe alakult ki. Az eljegesedés után gyorsan növekedett az erdővel borított területek mérete, amely az erdők előrenyomulását hozta a sztyeppéken. Később, természeti és antropogén tényezők hatására ez az előrenyomulás megállt. Ezután voltak időszakok, amikor az erdő hatolt a sztyeppékre és fordítva. Meghatározó szerepet ezeknek a folyamatoknak a lefolyásában a meleg és a nedvesség mennyisége játszotta. Az ember gazdasági tevékenységének hatására ez erdők területe lecsökkent és megnövekedtek a mezőgazdasági és beépített területek méretei.

Az erdőssztyeppék jelentős méretei észak-déli, kelet-nyugati irányban meghatározták természetföldrajzi feltételeinek sokoldalúságát, amely kimutatkozik a geológiai felépítés, a domborzat, az éghajlati feltételek, a vízháztartás, a talaj és növénytakaró, a vidék földrajzi szerkezetének változatosságában.

Domborzata és geológiai felépítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az erdőssztyeppei övezet domborzata és geológiai felépítése változatos. Területén helyezkednek el a Volhíniai-, Podóliai- és Dnyepermelléki-hátságok, a Dnyepermelléki-alföld és a Középorosz-hátság nyugati lejtői. A domborzati egységek bizonyos tektonikai szerkezetekhez kötődnek, amelyekre mintha rárakódtak volna a jelenkori természeti összetevők. Az övezet középső részén található az Ukrán-pajzs, amely széles sávban húzódik a SepetyivkaSztarokosztyantinyivSzokirjáni vonaltól kelet felé a Dnyeperig; nyugatra a pajzstól helyezkedik a Voliny-Podóliai-tábla és a Halics-Volinyi-mélyedés, keletre – a Dnyeper-Donyeci-mélyedés és a Voronyezsi kristályos masszívum nyugati lejtői.

Az erdőssztyeppei övezet természetvilágának litogenetikus alapja is változatos. Nyugati részén, Voliny és Podólia határain belül és az Ukrán-pajzs nyugati részén, az antropogén takaró alatt kréta és neogén üledékek rétegződnek. Podólia mély, kanyonszerű völgyeiben előbukkannak a kambriumi, ordoviciumi, sziluri időszakok üledékei. A Vinnyicai területi, Bugmelléki területeken a prekambriumi kristályos kőzetek magasabban helyezkednek el a helyi erózióbázistól és csak antropogén üledékek fedik. A pajzs déli részén, a Déli-Bug medencéjében, az antropogéni üledékek alatt homokos-kavicsos rétegek húzódnak (balti emelet). A pajzs Dnyepermelléki részén, a prekambriumi kőzeteken homokos-agyagos üledékek találhatók (Kanyiv–Bucsács), világoskék kijevi márga, harkovi glaukonithomok, poltavai fehér homok és agyag. A Dnyeper-Donyeci-mélyedésen, az erózióbázis fölött megtalálható a harkovi és poltavai homok, helyenként tarka agyag. A Középorosz-hátság nyúlványain a természetvilág alapját krétai üledékek alkotják (homok, neogén agyag). Nagy jelentősége van az erdőssztyeppei övezet természetvilágának kialakulásában a löszüledékeknek. A jelenkori domborzatban eróziós-akkumulatív domborzatformák vannak többségben, amelyeket területi és mélységi eróziós, akkumulációs, földcsuszamlási, leülepedési és helyenként karsztosodási folyamatok hoztak létre.

Az erdőssztyeppei övezet határain belül jelentős területeken kerülnek felszínre az Ukrán-pajzs kristályos kőzetei. Az erdőssztyeppei övezet nagy része az üledékes kőzetekkel feltöltött Dnyeper-Donyeci medencében fekszik, ahol kőolaj, földgáz és konyhasó készleteket tártak fel.

A Dnyeper bal parti részén található a Dnyeperi-barnaszénmedence, amely földszerkezetileg az Ukrán-pajzs üledékrétegeihez kapcsolódik. Az Ukrán-pajzs üledékeivel kapcsolatosak a Kremencsugi vidék vasérctelepei is. A hosszú geológiai korok folyamán az archaikum gránitjai és magmás kőzetei felbomlottak. A bomlási termékek felhalmozódása folytán, az Ukrán-pajzs üledékeiben vasérc halmozódott fel.

Lvivi terület északi és Volinyi terület délnyugati részén kőszénlelőhelyek helyezkednek el (Lviv-Volinyi-kőszénmedence). Az erdőssztyeppei övezet gazdag mészkőlelőhelyekben (Ternopili, Hmelnyickiji, Vinnyicai terület ), márgában. Nagy homok, kaolin, szilárd kristályos kőzetek, gipsz és más ásványkészletek is találhatók.

Éghajlat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az erdőssztyeppe éghajlata szélességi és hosszúsági irányban is változik. Területe évente 100–110 kcal/cm² napsugárzást kap, amelyből 47–50 kcal/cm²-t a földfelszín nyel el, egy része a turbulens melegcserére használódik el a földfelszín és a légkör között, egy része pedig a párolgásra. Kelet felé haladva csökken a melegveszteség a párolgásra, mert csökken a csapadék mennyisége és növekszik a levegő szárazsága, ezért növekszik a levegő felmelegedésének lehetősége is. A párolgásra elhasználódó melegveszteség évi középértéke nyugaton 35 kcal/cm², keleten 29 kcal/cm², a turbulens melegcsere nagysága ebben az időszakban 8–12 kcal/cm². Egyes években ezek az értékek változhatnak, főleg az aszályos és csapadékos években, amely kimutatkozik a talajfelszín és a levegő hőmérsékletén.

Nyugatról kelet felé megfigyelhető az éves hőmérsékletkülönbségek emelkedése (a legalacsonyabb és legmagasabb között), amely a nyári hőmérsékletek emelkedésének és a téli hőmérsékletek csökkenésének eredménye. A nyugati területek átlagos évi hőmérséklete az év folyamán váltakozik –4°-ról +18°C-ig, keleten –7° – –8°C-tól +20°+21°C-ig. Az abszolút minimumok és maximumok –32 – –36°C és +37° – +38°C – nyugaton és –39°C és +39° – +40°C — keleten. A +10°C feletti hőmérsékletek összege 2400° (nyugaton) és 2600°–2800° (keleten). A fagymentes időszak hossza fordítva váltakozik — 180–190 nap nyugaton és 150–160 nap keleten.

Az erdővel borított területek és a mezőgazdasági területek, hátságok és alföldek váltakozása a meleg időszakban éles eltéréseket idéz elő a hőmérséklet, a légköri csapadék, a szél erősségének és irányának megoszlásában.

Ezeknek az eltéréseknek a keletkezésében jelentős szerepet játszik a földfelszín feletti és ezzel határos légköri rétegek változó turbulens cseréje, amelyet termikus és dinamikus tényezők idéznek elő. A termikus tényezők a különböző felszínek hőmérsékleti különbségeiben mutatkoznak ki (erdő és mezőgazdasági föld, vízfelszín és szárazföld, különböző meredekségű és expozíciójú lejtők).

A hóolvadások hossza és intenzitása csökken nyugatról kelet felé, amelyet az Atlanti-óceán felől érkező légtömegek határoznak meg télen.

Az erdőssztyeppei övezet egészében véve előnyös feltételekkel rendelkezik különféle mezőgazdasági növények termesztésére. Ebben az éghajlat negatív hatása – a nemállandó csapadékmennyiség. Váltják egymást a csapadékos és aszályos évek. Az aszályosság lehetősége nyugatról kelet felé növekszik. Nyugaton a meleg időszakban átlag 500–600 mm csapadék hullik, keleten csak 350–400 mm. A nyugati területeken egyes években egyáltalán nem regisztrálnak száraz szélviharokat, keleten évente átlag 15 nap figyelhető meg. Fontos mutatója az éghajlat szárazságának a csapadéknélküli időszakok hossza. Az erdőssztyeppén, nyugaton 20–30 napig tarthatnak, keleten 50–60 napig. A mezőgazdasági földek pótnedvességgel való ellátásához különböző intézkedéseket használnak: hóakadályokat, mezővédő erdősávok telepítését, öntözést stb.

Vízrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az erdőssztyeppét a Nyugati-Bug, Dnyeszter, Déli-Bug, Dnyeper, Sziverszkij-Donyec medencéjéhez tartozó folyók szelik át. A legnagyobb folyóhálózat sűrűséggel a Dnyeszter medencéje rendelkezik — 0,24 km/km².

Az erdőssztyeppei folyók többsége kanyargós folyómederrel rendelkezik sok morotvatóval, tóval, szigettel, sekélyes résszel. Az átlagos évi lefolyás mértéke változik 180 mm-ről nyugaton, 60 mm-re keleten. Víztározók létrehozása által megnövekedett a vízfelszín mérete, amely növelte a párolgásra elhasználódott víz mennyiségét. Ezeknek a veszteségeknek a mértéke eléri az éves összlefolyás mennyiségének 3–8%-át, egyes folyókon pedig a 8–16%-t is.

Talajtakaró[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az erdőssztyeppe övezeti talajtípusai a közönséges podzolos és degradált csernozjomok, a szürke-erdei talajok.

Az övezet legelterjedtebb talajai az alacsony- és közepes humusztartalmú csernozjomok, alacsony és közepes agyagtartalommal, amelyek jelentős területeket foglalnak el a Dnyeper balparti részén, és a jobbpart középső és déli részén. Ezek a talajok jelentős mélységű humuszszinttel rendelkeznek (120–130 cm), humusztartalmuk 4–5%, a közepes humusztartalmúak 80–100 cm humuszszinttel rendelkeznek és humusztartalmuk eléri a 6,5–7%-t. A podzolos-csernozjomok többnyire a jobbparti részen terjedtek el. Környezetükben jellemzőek a sötétszürke talajok is. Podzolos, degradált csernozjomokat találunk az erdőssztyeppe középső és déli területein.

Szürke és világosszürke erdei talajok a Volhíniai, Podóliai, Dnyepermelléki-hátságokon és a Középorosz-hátság lejtőin terjedtek el. Alacsony humusztartalommal rendelkeznek (2–3%) és alacsony savassággal. A Dnyeper teraszain és a bal oldali mellékfolyók teraszain szikes talajok, szolonyecek és szoloncsákok alakultak ki. A folyóvölgyekben láp-, gyep-, glej- és glejes-talajok terjedtek el.

Növényzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az erdőssztyeppei övezet növénytakarójára jellemző a sztyeppes rétek és sztyeppék a sík területeken, tölgyes, tölgyes-gyertyános, tölgyes-juhar-hársas erdők. Napjainkig az erdős területek méretei csökkentek 50%-ról 11%-ra. Jelenleg az erdőkkel nagyobb részben borított terület – a nyugati. Az erdővel borított területek 50%-át tölgy, 25%-át fenyvesek, 8,6%-át gyertyán, 2,7%-át kőris, 2,6%-át bükk, 2,6%-át rezgőnyár foglalja el. A legnagyobb területeket a tölgyesek foglalják el. A bokros növényzet között a legelterjedtebbek a mogyoró, vörösáfonya stb.

Az erdőssztyeppe balparti részén elterjedtek a kőris-hárs-tölgyes erdők, juharral és szilfával vegyítve. A folyók árterén tölgy-, kőris-, szil-, nyár- és fűzfaerdők nőnek. A homokos teraszokon fenyvő fajok is vegyülhetnek ezekhez.

Sztyeppei növényzet a védett területeken maradt meg (Mikolajivi szűzföld, Kanyivi védett terület stb.). Itt jellemző az árvalányhaj, csenkesz, kígyófű stb. A folyók völgyében lévő mocsarak növényzetére jellemző a sás, nád, fűz stb.

Az ártéri rétekre (száraz, friss, nedves és lápos) jellemző a többkalász, a hegyi lóhere, a cickafarka, a buga stb.

Állatvilág[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az erdőssztyeppe állatvilágára jellemzőek az erdei és sztyeppei övezetek képviselői: erdei és sztyeppei pocok, mezei egér, közönséges sün, szarvas, vidra, varjú, szarka, sárgarigó, gerle, közönséges sikló, erdei kígyó, mocsári teknős, zöldgyík, tavi béka, varangy stb. A rovarok között jellemző: a cserebogár, a poloska, a vaklégy, a bögöly, a szöcske, a lepkefajok, a hangya, a méh stb.

Természet-földrajzi körzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A természet összetevőinek térbeli különbségei alapján az erdőssztyeppei övezetet tartományokra és területekre osztották:

  • Nyugat Ukrajnai tartomány:
    • A Volinyi-hátság területe
    • A Kis-Poliszja
    • A Roztoccsa és Opillja
    • A Nyugat-Podóliai terület
    • Az Észak-Podóliai terület
    • A Prut-Dnyeszteri terület
  • Dnyeszter-Dnyeperi tartomány:
    • A Dnyepermelléki-hátság északi területe
    • A Kijevi-plató területe
    • A Dnyesztermelléki-Podóliai terület
    • A Podóliai-Bugmelléki terület
    • A Podóliai-hátság déli területe
    • A Dnyepermelléki-hátság déli területe
  • Dnyeper-balparti tartomány:
    • A Dnyeperi teraszsíkság északi területe
    • A Dnyeperi-teraszsíkság déli területe
    • A Poltavai-síkság északi területe
    • A Poltavai-síkság déli területe
  • Középorosz tartomány:
    • A Középorosz-hátság nyugati nyúlványának Szumi területe
    • A Középorosz-hátság nyugati nyúlványának Harkovi területe

Az erdőssztyeppén megfigyelhető negatív természetföldrajzi folyamatok: területi, mélységi- és vonalerózió, elmocsarasodás, asszóvölgy képződés, szikesedés.

Az erdőssztyeppei övezet területén több természetvédelmi objektumot is lehet találni: Roztoccsa természetvédelmi terület, Javorovi nemzeti park, Medobori természetvédelmi terület, Pogyilszki-Tovtrok nemzeti park, Kanyivi arborétum, Ukrán sztyeppei arborétum stb.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Географічна енціклопедія України. Том 1–3. УРЕ, Київ, 1989.
  • Maszljak P. O., Siscsenko P. H. (2000): Ukrajna földrajza. Kísérleti tankönyv a középiskolák 8–9. osztálya számára. Szvit, Lviv.
  • Zasztavnij F. D. (2004): Ukrajna természeti földrajza. Tankönyv a 8. osztály számára. „Szvit”, Lviv.