Epitheton ornans

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az epitheton ornans görög-latin eredetű kifejezés, jelentése: „díszítő[1] jelző”; elsősorban az eposz műfajában sorozatosan visszatérő, a természeti jelenségek, főszereplők említésekor használt stíluseszköz. A részben orális tradíció útján hagyományozott antik eposzok egyik jellegzetessége. Az alkotó az epitheton ornans eszközével a bemutatott személy vagy jelenség legfeltűnőbb, a leglényegesebbnek ítélt tulajdonságát emeli ki, afféle mágikus jelleggel.

Néhány példa az irodalomból[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • „Majd, mikor elkészült mindezzel a nagynevü Sánta, fogta, s a bajnok Akhilleusz anyja elé odatette.” (Homérosz: Iliasz)
  • „Sóhajtozva ekép vártuk be az isteni Hajnalt | és hogy a rózsásujjú Hajnal kélt ki a ködből, akkor a hímek mind kiszaladtak a jó legelőre…” (Homérosz: Odüsszeia)
  • „istenfélő Aeneas” (latinul: pius Aeneas) (Vergilius: Aeneis)
  • „Angyali légio szép fényes szárnyával / Fekete seregre üte bátorsággal…” (Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem)

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]