Epitheton ornans
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
 |
Ez a szócikk nem tünteti fel a forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Önmagában ez nem minősíti a szócikk tartalmát: az is lehet, hogy minden állítása pontos. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! |
Az epitheton ornans görög-latin eredetű kifejezés, jelentése: „díszítő[1] jelző”; elsősorban az eposz műfajában sorozatosan visszatérő, a természeti jelenségek, főszereplők említésekor használt stíluseszköz. A részben orális tradíció útján hagyományozott antik eposzok egyik jellegzetessége. Az alkotó az epitheton ornans eszközével a bemutatott személy vagy jelenség legfeltűnőbb, a leglényegesebbnek ítélt tulajdonságát emeli ki, afféle mágikus jelleggel.
[szerkesztés] Néhány példa az irodalomból
- „Majd, mikor elkészült mindezzel a nagynevü Sánta, fogta, s a bajnok Akhilleusz anyja elé odatette.” (Homérosz: Iliasz)
- „Sóhajtozva ekép vártuk be az isteni Hajnalt | és hogy a rózsásujjú Hajnal kélt ki a ködből, akkor a hímek mind kiszaladtak a jó legelőre…” (Homérosz: Odüsszeia)
- „istenfélő Aeneas” (latinul: pius Aeneas) (Vergilius: Aeneis)
- „Angyali légio szép fényes szárnyával / Fekete seregre üte bátorsággal…” (Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem)
