Enrico Cialdini

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Enrico Cialdini

Enrico Cialdini (Castelvetro di Modena, 1811. augusztus 10.Livorno, 1892. november 18.) gaeta-i herceg, olasz tábornok, politikus.

Életútja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1831-ben a pápai államban kitört felkelés alkalmából a nemzeti felkelő seregbe állt be. 1833-ban Portugáliában spanyol szolgálatba lépett, ahol a karlisták ellen tanusított bátorságáért ezredparancsnokká nevezték ki, de már 1841-ben az Espartero ellen szőtt összeesküvésben való állítólagos részvétele miatt állásából elmozdították. 1843-ban feleségül vett egy gazdag valenciai nőt, 1848-ban pedíg az olasz felkelés hírére és a milanói ideiglenes kormány hívására hazájába tért vissza és önkéntes ezredet vezérelt a Novara melletti csatában. A békekötés után is megmaradt a szardíniai sereg soraiban, 1855-ben pedig egy dandárt vezényelt Krímben. Visszatérése után Viktor Emánuel király szárnysegéde és az ivreai hadi iskola felügyelője lett. 1859-ben a 4. hadosztály vezetésével bízták meg, melynek élén aztán Palestro mellett a Sesián való átkelést kierőszakolta, amiért alezredessé nevezték ki. Midőn 1860-ban Garibaldi Nápolyba nyomult, Cialdini egy szardíniai sereg élén bevonult az egyházi államba és a Lamoriciere alatt küzdő pápai sereget Castelfidardo mellett szeptember 18-án könnyű szerrel megverte. Ezután Nápolyba hatolt, ahol egy nápolyi hadtestet Isernia és Sesia mellett győzött le október 17-én, továbbá 90 napi ostrom után Capuát november 2-án, Gaetát 1861. február 15-én, Messina fellegvárát pedig március 13-án kényszerítette megadásra. Ekkor aztán Viktor Emánuel Gaeta hercegévé, tábornokává és Nápoly helytartójává nevezte ki, mely állásában erélyesen fáradozott a titkos rablószövetkezetek kiirtásán, de a kormánnyal felmerült nézeteltérése miatt már 1862. november 1-jén átadta helyét Lamarmora tábornoknak. Midőn 1862-ben Garibaldi újból fölkelt, a torinói udvar Cialdinit, mint katonai diktátort Szicíliába küldte, hogy Garibaldi önkénteseit feltartóztassa. Cialdini ekkor Aspromonte mellett Garibaldit megadásra bírta és csapatját feloszlatta. Ezután Bolognába nevezték ki katonai parancsnoknak, 1864 márciusában pedig szenátornak. Az 1866-os háborúban a jobb szárny élén a alsó folyásánál kellett volna átkelnie, de mielőtt még feladatát megoldotta volna, az osztrákok az olasz fősereget Custozzánál meggyőzték és megszalasztották. A király erre Cialdinit tette Lamarmora helyébe a táborkar főnökévé és csak júliusban kelt át Cialdini a Pó folyón és szállta meg a velencei királyság déli részeit. 1870-ben Amadeus aostai herceget, akit a spanyolok királynak választottak, Spanyolországba kísérte, hivatalt azonban ott nem vállalt. 1873. december 1-jén Firenzébe ment tábornoknak, 1876-ban pedig Párizsba követnek, de 1881-ben visszahivatását kérte és újra elfoglalta katonai állasát.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]