Emeritus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az emeritus nyugalmazott professzorok, püspökök, vagy egyéb tisztségű személyek címében használatos melléknév. Női formája, az emerita ma már nem használatos[forrás?]. A kifejezést nyugalmazott, fontos tisztséget betöltő személyek esetén alkalmazzák, hogy címét továbbra is használhassa. Ez különösen hasznos, ha a nyugalmazottnak továbbra is közszerepet kell betöltenie.

Az emeritus melléknevet legtöbbször a cím után írjuk, de kerülhet a cím elé is. A szó latin eredetű, a 18. század közepén keletkezett. A latin emereri ige participiumából származik, melynek jelentése: szolgálattal elbocsátást kiérdemelni. Az emereri szó az e- prefixum (az ex- prefixum módosulata, jelentése: ki-) és a merēre ige (jelentése: érdemelni) összetételéből származik. Az emeritus szót mindig a tisztséghez kapcsoljuk, például Kis János, az …-i egyetem professor emeritusa.

Az emeritus kifejezés nem jelenti azt, hogy az adott személy mindenfajta szakmai tevékenységtől visszavonult.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]