Emberi jogi helyzet Észak-Koreában

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Észak-Korea címere
Koreai Munkapárt propaganda hirdetése
Wonsan,Songdowon Hotel homlokzatán lévő plakát
Propaganda plakát Kaesongban
Boldog dolgozó, középső kaszthoz tartozó nők - kultúrpropaganda

Észak-Korea az egyik aláírója a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának és Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának. Ennek ellenére panasszal élt az ENSZ[1][2], az Európai Parlament[3] és számos emberi jogi szervezet[4] az országban tapasztalt emberi jogok tömeges megsértése miatt.

2003 áprilisában az ENSZ Emberi Jogok Bizottsága Genfben megtartott ülésén első ízben, majd többször is elmarasztalta Észak-Koreát az emberi jogok súlyos, rendszeres és széles körű megsértése miatt.[5]

Az ENSZ 2014. február 17-én tette közzé az észak-koreai emberi jogsértéseket vizsgáló jelentését[6], amit azonban az ország visszautasított.[7]

Az Emberi Jogokért Észak-Koreában elnevezésű washingtoni székhelyű szervezet "Észak-Korea rejtett gulágjai" című 2013-as jelentés részletesen mutatja be az emberi jogok megsértését a börtöntáborokban.

Nemzetközi összevetésben, mint a sajtószabadság, a mozgás szabadsága terén Észak-Korea következetesen az utolsó helyezést foglalja el. Az Amnesty International azon országok közé sorolja, mint"rezsimeket, amelyek megsértik az emberek alapvető egyetemes jogait".

Az emberi jogok helyzetéről kevés információs forrás áll rendelkezésre, mert Észak-Korea az egyéni turizmus elől elzárt, csak szervezett csoportok kereshetik fel[8], az állami propaganda pedig a valósnál jobb körülményekről ad tájékoztatást. Forrásoknak a sikeres szökési kísérleteket követően született vallomások, beszámolók, kiszivárgott információk és a műhold felvételek tekintendők.

Történelmi - politikai háttér[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az okok között a jelenlegi politikai rendszert és annak létrejöttét mozgató történelmi események láncolatát egyben és összességében kell vizsgálni. A korábban csak "Remete királyságnak" nevezett országban nagy hagyománya van az elzárkózó, önálló utas politikának. A koreai elit a rendszeres japán és kínai támadások össztüzében elzárkózást hirdetett meg.[9] A japán megszállást követően az ENSZ határozata alapján Koreát a 38. északi szélességi fok mentén kettéosztották egy szovjet és egy amerikai megszállási zónára. 1945 augusztusában szovjet fennhatóságú ideiglenes kormányzatot hoztak létre Phenjanban, amely a szovjetbarát Koreai Népi Demokratikus Köztársaság 1948-as megalapításáig állt fenn. Észak-Korea vezetője Kim Ir Szen lett. Északon a Szovjetunió és Sztálin iránymutatása, a Sztálinizmus jelentette a hatalmi rendszer alapját.[10] A japán uralom végével Észak-Korea lakói továbbra sem gyakorolhatták a polgári és politikai jogokat. A személyi kultuszra épülő rendszert a a szovjet modellt vette alapul, melyhez Moszkva tanácsadókat küldött. Őket az 1950-es években az észak-koreai belügyminisztérium alkalmazta. Az 1950-es években, Kim Ir Szen küzdeni kezdett az állítólagos ellenségeivel szemben, hogy a változó állású háborúban megerősíthesse helyzetét a pártban. Ekkortól jelent meg gyanú, az ellenséges emberek felkutatása, a lakosság elnyomása. A folyamatokra jelentős hatást gyakorolt a szövetséges USA -val és Dél-Koreával szembeni konfliktus, amely végül a koreai háborúban teljesedett ki. Az észak-koreai társadalom militarizálódott és folyamatos éberséget követelt az állítólagos nyugati ügynökök kiszűrésére. A Kim Ir Szen és fia: Kim Dzsongil szembeni kémkedés vádja gyakran szolgált ürügyként a politikai ellenfelek eltávolítására. Az ország vezetése ugyanakkor ügyesen manőverezett, hogy elkerülje a keleti blokkra jellemző szovjet és kínai befolyást is. Fontos volt ugyanakkor, hogy szakítottak a sztálinizmussal és új személyi kultuszra épített totalitárius rendszert hoztak létre. Az új típusú személyi kultusz az emberi jogok elnyomásán alapul, és a hadseregre épült államgépezet működteti a gazdasági nehézségek ellenére. A teljes hatalmi és politikai, ideológiai elszigeteltség következtében az országot elkerülte az 1989-ben lezajlott világméretű rendszerváltási hullámot. Egyes 2011-ben nyilvánosságra került titkosszolgálati jelentések alapján úgy tűnt, hogy egyetlen szövetségese – Kína - is egyre inkább kihátrál az észak-koreai vezetés mögül és Észak-Koreát, mint "romlott gyermek" nevesíti.[11] Az elnyomó rendszer alapja Kim Ir Szen halála után a dzsucse és a dzsucse-ideológia, mint politikai rendszer és terrorvallás lett.[12]

Az emberi jogok megsértése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Állami diszkrimináció és a politikailag megbízhatatlan polgárok helyzete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az észak-koreai társadalom háromoldalú kasztrendszerre osztható. A legfelső osztály a jószívű erők, a hatalommal nyerészkedők, a rendszer- és pártkáderek, azok családjaik számára szolgál. Idetartoznak még a japán és a koreai háború veteránjai és az áldozatok családjai. Közvetlenül alatta vannak a semleges erők, a hétköznapok emberei, akik gondoskodnak a mindennapi életükről. Az alján az ellenséges erők találhatók. Ezek közé tartoznak a disszidálók családtagjai, a korábbi korszak meghatározó vállalkozói és miniszterei, a japán gyarmatikor alkalmazottai, (a korábbi) foglyok és családtagjaik, valamint azok a párttagok, akik ellenezik a Kim Ir Szen és családjának hatalmát vagy a rendszer működésére kritikát megfogalmazók. Az alsó osztályba tartozók számát 200.000-re teszik, évente a halálozás mértéke - az emberjogi szervezetek szerint - mintegy 10.000 főre tehető.[13] A legalacsonyabb osztályt már korán korlátozták, mivel már az 1950-es években rendelkezés született arra, hogy ezen személyek a nagyobb városokban, az államhatár közelében és a partvonalak mentén nem tartózkodhatnak. Azt is jelentették, hogy ez a csoport nem részesülhet az élelmiszer-bélyegben és egyéb juttatásokban. Az élelmiszerhiány fellépésével együtt a csoporthoz tartozók ellátása drasztikusan romlott az 1990-es években.[14]

A szólásszabadság korlátozása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A személyi kultusz a politikai vezetők Kim Ir Szen, Kim Dzsongil és Kim Dzsongun feltétlen tiszteletét jelenti. Akár a vezére arcképének gondatlan kezelése büntetőjogi következményeket von maga után ugyanúgy, mint bármely véleménynyilvánítás, esetleg a Koreai Munkáspárt irányításának megkérdőjelezése.[15]

Az információ szabadságának korlátozása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tájékozódásra a lakosság nem használhat mást, mint az észak-koreai állami média csatornáit, amely természetes módon az állami propaganda legfőbb része.[16] 2013. november 3-án 80 embert végeztek ki többek között a dél-koreai televízió adásának nézéséért összesen 7 észak-koreai városban. Észak-Koreában súlyos bűncselekménynek számít a rezsim által nem engedélyezett külföldi - elsősorban a kapitalista Dél-Koreából származó - filmek nézése. Ugyanakkor jelentések szerint a hatóságok drákói szigora ellenére egyre több külföldi mozgóképet és zenét csempésznek be az elzárkózó kommunista országba DVD-ken, memóriakártyákon és más eszközökön. Állítólag egyes dél-koreai szappanoperák mellett a Született feleségek című amerikai sorozat is apró, de kitartó rajongói táborral bír Észak-Koreában. Hasonlóan súlyos bűncselekmény a pornográfia terjesztése, amelynek vádjával nemrég Kim Dzsong Un észak-koreai vezető volt barátnőjét is kivégezték.[17]

Az országban vonalas telefon is kiváltságnak számít, többnyire az állami hivatalnokok igényelhetik.[18]

Néhány éve súlyos bűncselekmény volt még a mobil internet. 2004-ben betiltották a mobil telefonokat, egészen 2008-ig, mert állítólag az országot vezető diktátort, Kim Dzsong Ilt szállító vonat ellen egy mobiltelefonnal távvezérelt bombával hajtottak végre sikertelen merényletet. Ez után akit rajtakaptak azon, hogy illegálisan használ mobiltelefont - általában Kínából átcsempészett, csak a két ország határa közelében használható mobilokkal próbálkoztak -, akár munkatáborba is küldhették. Az azóta eltelt néhány évben az ország mobiltelefon-piacán robbanásszerű növekedés ment végbe. 2009-ben kevesebb mint hetvenezer ember használt ilyen készüléket, 2012-re egymilliomodik felhasználó készüléke is felcsatlakozott nagyjából huszonnégymilliós országból.

Egy a Reuters hírügynökségnek nyilatkozó kiküldetésben lévő tanácsadó tudomása szerint a legtöbben a fővárosban használnak mobiltelefont, az ország gazdasági elitje ugyanis Phenjanban él, ahol a húsz és ötven év közötti korú lakosok hatvan százalékának van mobiltelefonja. A korábban borsos összegekbe kerülő készülékek ára és a percdíjak csökkentek: bár a mobil még mindig nem kifejezetten olcsó. A beszámoló szerint már nemcsak tehetős üzletemberek, hanem a fővárosi kávézókban dolgozó pincérnők is rendelkeznek saját rádiótelefonnal. Hívást csak belföldre lehet lebonyolítani. A harmadik generációs hálózat 94 százalékos lakossági lefedettséggel bír.[19] Észak-Korea az egyik legnehezebb és legfelfedezetlenebb ország a külföldi médiaszámára, mivel zárva van a sajtó számára. A hatóságok nem adnak sajtó vízumot. A kulturális vagy sporteseményeken, a külföldi vezetők hivatalos látogatása során a riportereket követik és megfigyelik. A hatóság tisztviselői vigyáznak, hogy megakadályozzanak mindennemű kapcsolatot a hétköznapi emberekkel.[20]

Vallásszabadság korlátozása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ország 2010-ben módosított alkotmány 68. paragrafusa szerint hivatalosan továbbra is vallásszabadság van, ugyanezen paragrafus szerint senki nem használhatja a vallást idegen hatalom céljaira vagy az állam, illetve a társadalmi rend kárára. Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma Észak-Koreát a világ vallásszabadság szempontjából különösen aggasztó helyzetű 8 országa közé sorolja. A Nemzetközi Vallásszabadság Bizottság 2013-as jelentése szerint a kormány szorosan ellenőriz minden vallási tevékenységet, és a Kim családot dicsőítő, vallásos jellegű szélsőséges személyi kultuszt tart fenn; minden más vallást a dzsucse ideológia vetélytársának tekintenek. A nem engedélyezett vallási tevékenységet tiltják, az engedélyezettet szoros felügyelet alatt tartják.

1988-ban az állam országos szervezeteket hozott létre a buddhisták, a cshondoisták, a protestánsok és a katolikusok számára, ezek azonban csak a nemzetközi nyomás enyhítését célozzák. A buddhista szentélyeket a kulturális örökség részeként tartják fenn, vallási tevékenység nélkül; bizonyos buddhista szertartások engedélyezettek. Phenjanban az 1990-es évek óta egy katolikus, két protestáns és egy orosz ortodox templom épült, de ezek szoros felügyelet alatt vannak, és lényegében a külföldi vallásos segélyszervezetek és látogatók felé szolgálnak kirakatként, valamint utóbbi az országban élő orosz közösséget szolgálja.[21][22] Az országban katolikus papság nincsen jelen. A titkos protestáns vallási életben, illetve a jövendőmondásban részt vevőkre bebörtönzés, kínzás és kivégzés vár. Ezreket tartanak fogva hitükért büntető kényszermunkatáborokban. Az állam tart a vallásosság Kínából való beszivárgásától, ezért az onnan visszatelepülőket részletesen kivallatják, a rendőrség és a nemzetbiztonság emberei beépülnek kínai protestáns közösségekbe, sőt ál-összejöveteleket is szerveznek, hogy lebuktassák a hívőket. A nyílt elnyomás ellenére növekszik a föld alatti vallási tevékenység.[23]

1949 és 1952 között Kim Ir Szen uralma alatt és a koreai háború során minden templom elpusztult, a legtöbb a papot és szerzetest kivégezték, vagy meghalt.[24] [25] Francis Borgia Hong Jong Ho (1906-?) – Phenjan püspöke - annak a 166 egyházi személynek az egyike, akiket az 1940-es évek végén Kim Ir Szen kommunista rezsimje meggyilkolt vagy elrabolt. Hong püspök 2013. augusztus 15-ei[26] halottá nyilvánításával a Szentszék részére megnyílt az út, hogy a néhai püspök és 80 vértanú társának boldoggá avatási eljárását megindítsa.[27] A súlyos vallásüldöztetés ellenére mégis 200.000 főre teszik a keresztények számát. Egyes beszámolók szerint „földalatti“ találkozókon kis házi gyülekezetekben, behúzzák a függönyöket és suttogva énekelnek. Kívülről megtanult bibliarészletekkel erősítik egymást. A nehézségek ellenére növekszik az egység a keresztények között. A házi gyülekezetek szövetkeztek és életre hívtak egy imakampányt is.[28]

Családlátogatások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Körülbelül 72 ezer déli vár arra, hogy találkozhasson északi rokonaival, ezeknek az embereknek a fele nyolcvan év feletti. A február végére tervezett idei találkozó Észak-Koreában lesz, a Kumgang-hegyi turistaközpontban. A családegyesítő találkozásra csak kivételesen, legutóbb 2010-ben került sor volt családegyesítő találkozás. 2013. szeptemberében száz család találkozott volna, de ezt a déliek „konfrontatív hozzáállására" hivatkozva az északiak lemondták. Az újabb családegyesítő találkozásra várhatóan 2014-ben sor kerül.[29]

Emberrablás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

George W. Bush az Ovális irodában fogadja az Észak-Koreából menekült és az elrabolt japánok családtagjait (2006)

Észak-Korea az 1970-es és 1980-as években számos japán állampolgárt rabolt el, akiket arra kényszerített, hogy kémek kiképzésében segédkezzenek. Ezt 2002-ben Phenjan is elismerte. Az öt elrabolt embert egy látogatás erejéig hazaengedett Japánba, ők azonban az ideiglenesre tervezett tartózkodás után nem voltak hajlandóak visszatérni Észak-Koreába.

Phenjan azt állítja, hogy összesen 13 japánt rabolt el, a maradék nyolc ember pedig időközben természetes halált halt. Ezzel szemben Tokió hivatalos álláspontja szerint legalább 17 - sőt, egyes nem hivatalos vélemények szerint akár több száz - emberrablás írható Észak-Korea számlájára, tizenkét fő sorsa pedig nem lett megnyugtatóan kivizsgálva. Az emberrablások és Phenjan rakéta- és atomprogramja jelenleg Japán és Észak-Korea közti közeledés legfőbb akadálya. Ezzel van összefüggésben az is, hogy a japán kormány sem az Egyesült Államokkal, sem Dél-Koreával nem egyezteti külpolitikai álláspontját e kérdésben, ugyanis ha a Phenjan jelentette katonai fenyegetéssel foglalkozó Washingtont követi, úgy elsikkadhatnak érdekei, és nem kerülhet pont az emberrablások ügyére.[30]

Mozgásszabadság korlátozása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Észak-Korea polgárainak nem szabad elhagyni otthonaikat hivatalos engedély nélkül.[31] Ezen kívül a hatóságok döntenek a polgárok lakóhelyéről. Ismeretes, hogy a fogyatékkal élőknek, a politikailag megbízhatatlan állampolgároknak tilos Phenjanba letelepedniük. A külföldi utazás kiváltság és csak meghatározott esetben engedélyezett. Azokat, akik illegálisan lépik át az államhatárokat szigorúan büntetik, beleértve tágabb családtagjait is. Az észak-koreai menekültek közül azokat, akik Kínába szöknek visszatoloncolják és a speciális büntetés-végrehajtási intézetekben helyezik el. Gyakori, hogy maguk a határőrök szöknek meg a Kínával közös határon, ezért a szögesdrót kerítésbe áramot vezettek.[32]

Kínzások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A börtönök és fogolytáborok fogva tartottak esetében általános jelentéségként tartják számon a kínzásokat, mint az észak-koreai büntetés-végrehajtási rendszer egyik eszköze.[33] 2013-ban az ENSZ Dél-Korea, Japán és a nyugati hatalmak nyomására vizsgáló bizottságot állított fel. A jelentésben szereplő bizonyítékokat Phenjan azonnal visszautasította. Erről az észak-koreai delegáció tanácsosa, Kim Jong Ho beszélt: "A küldöttségem teljes mértékben visszautasítja az úgynevezett vizsgálóbizottság szóbeli közlését a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság emberi jogi helyzetéről. A közlés hamis forrásokra épül az országunkat illető emberi jogi helyzetről." [34]

Halálbüntetés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Számos bűncselekmény esetében a legfőbb büntetés Észak-Koreában a halálbüntetés.[35] A kivégzések gyakran nyilvánosan tartják. 2013. november 3-án például 7 városban 10-10 embert végeztek ki 10.000 fős néző előtt, annak elrettentő hatása céljából. Ekkor cölöpökhöz kötötték őket, a fejükre fehér zsákokat húztak, majd gépfegyverből nyitottak tüzet rájuk. [36] Az emberi jogi szervezetek által gyűjtött és dokumentumok és beszámolók összesen 1193 kivégzést említenek Észak-Koreában, azonban a valós számok valószínűleg ennél sokkal magasabbak.[37]

Az emberi kísérletek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Több észak-koreai menekült és a nemzetközi szervezetek alkalmazottai is beszámolnak arról, hogy bevett gyakorlat az új fegyverek a táborokban vagy fogyatékkal élőkön való tesztelése. De beszámoltak arról is, hogy családokra, csoportokra zárt térben halálos adag mérges gázt engedtek és annak hatékonyságát vizsgálták.[38][39]

A fogolytáborok rendszere[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1952-es felvétel egy Chiktong melletti barakról, ahol úgy vélték, hogy ENSZ hadifoglyokat tartottak fogva

Az észak-koreai büntető igazságszolgáltatási rendszer alapján börtön és büntető táborokat különböztetünk meg. A büntető tárborok két félék lehetnek: az internáló tábor a politikai foglyoknak (koreai Kwan-li-so)[40] és az átnevelő tábor (koreai Kyo-Hwa-so)[41] a rendszer ellenes személyek részére.

Munkatáborok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A munkatáborban a politikai bűncselekmények vagy politikailag megbízhatatlan személyeket tartják fogva. A működtetésüket az állambiztonsági minisztérium végzi. A politikai foglyokra a család kollektív büntetőjogi felelősségének elve érvényesül, azaz a vele együtt élők, a szülők, gyermekek és testvérek, néha még nagyszülők és unokák is - a valós ok tudta nélkül - munkatáborokba telepítik életük végéig.[42]

Emberi jogi helyzet Észak-Koreában   (Észak-Korea)
Pukchang
Pukchang
Cshongdzsin
Cshongdzsin
Haengyong
Haengyong
Huszaong
Huszaong
Kaechon
Kaechon
Jodok
Jodok
Munkatáborok Észak-Koreában

A tábor a központi és északkeleti országrészben is vannak. Ezek közé tartozik számos büntető telep a távoli és elszigetelt hegyvidéki völgyekben. A teljes foglyok száma a becslések szerint mintegy 200.000 fő.[43] A Jodok és Bukchang tábor is két részre osztható: az egyik részen az élethosszig tartó kitelepített politikai foglyok élnek, a másik részen a hosszú börtönbüntetésüket töltő foglyokat tartják.

A fogva tartottakat egyszerű eszközökkel a bányákban vagy a mezőgazdaságban dolgoztatják kényszermunkával. A táborok lakosságának 40 százaléka az elégtelen táplálkozás következtében hal meg. A rabok, akiktől napi 16 óra nehéz fizikai munkát követelnek meg, húshoz csak akkor jutnak hozzá, ha békákat vagy patkányokat sikerül megfogniuk. Az éhezés mellett betegségek, a szexuális erőszak, és a mindennapos kínzások illetve kivégzések tizedelik a foglyokat. Ha valaki büntetőtáborba kerül, csak elvétve szabadul ki élve. Gyermekvállalás tilos, a megszületett gyermekeket az anyákkal öletik meg.[44]

Gyakoriak a munkabalesetek, a fagyás vagy kínzás, a csonkítás. A táborban önkényes büntetés rendszer él, a túl lassú a munkát és az engedetlenséget általában veréssel büntetik vagy kínzásokkal torolják meg.[45] Az élelmiszerlopás, vagy menekülni kísérlete nyilvános kivégzésekkel büntetendő.

Az eredeti tizenkét[46] – egyes feljegyzések szerint 15 - büntető tábort a közelmúltban egyesítették. Bezárt az Onsong internáló tábor, Kwan-li- No. 12, ahol egy elfojtott lázadást követően mintegy 5000 ember halálát okozták. 2009-ben hat tábort tartottak nyilván. Az egyesítések több okra vezethető vissza: vagy kiderült egy-egy ilyen tábor léte, vagy egyszerűen hatékonysági okokból összevonták őket.

Munkatáborok Észak-Koreában
Büntetőtábor Hivatalos megnevezése Nagysága Fogvatartott
Kaechon internáló tábor Kwan-li-so Nr. 14 155 km² 15.000
Jodok internáló tábor Kwan-li-so Nr. 15 378 km² 46.500
Huszaong internáló tábor Kwan-li-so Nr. 16 549 km² 10.000
Pukchang internáló tábor Kwan-li-so Nr. 18 73 km² 50.000
Haengyong internáló tábor Kwan-li-so Nr. 22 225 km² 50.000
Cshongdzsin internáló tábor Kwan-li-so Nr. 25 0,25 km² > 3.000

2013-ban kelt észak-koreai börtöntáborokról szóló tanulmány: a Political Prison Camps in North Korea Today (Politikai börtöntáborok Észak-Koreában ma) alapján a míg 2009-ben 6[47], addig ma 5 tábor ismert.[48]

Az Emberi Jogokért Észak-Koreában elnevezésű washingtoni székhelyű szervezet Észak-Korea rejtett gulágjai című jelentése valószínűsíti, hogy a 22-es tábor lakóinak nagy része a tábor 2012. decemberében történt felszámolása során éhen halt. Az ország észak-nyugati részén elhelyezkedő, mintegy 200 négyzetkilométernyi tábornak korábban 30 ezer rabja volt, felszámolásakor azonban már csak 3000 elítélt maradt. A Dél-Koreába menekült egykori elítéltek megerősítették, hogy a tábor felszámolása előtt mintegy 8000 foglyot elszállítottak az ország más lágereibe, azonban 22 ezer személynek azonban nyoma veszett. Mivel arról, hogy bárkit is szabadon engedtek volna, nincs információ, egyre megalapozottabb a gyanú, hogy a keresett személyek nem jutottak élelemhez, miközben szemtanúk beszámolója szerint az őrök a helyi piacon adták el élelmiszertartalékaikat.[49] A 22-es tábor bezárására azt követően került sor, hogy az egyik őrparancsnok Kínába szökött.

Menekülés a 14-es táborból címmel Sin Donghjok számol be a 14-es számú táborban töltött éveiről.[50]

Átnevelő táborok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Emberi jogi helyzet Észak-Koreában   (Észak-Korea)
Kaechon
Kaechon
Chongori
Chongori
Kangdong
Kangdong
Danchon
Danchon
Oro
Oro
Hörjong
Hörjong
Hamhung
Hamhung
Chungsan
Chungsan
Jongdam
Jongdam
Átnevelő táborok Észak-Koreában

Az átnevelő tábor a belügyminisztérium fennhatósága alá tartoznak és a bűnözőknek tartják fenn. A hagyományos bűnözés és a politikai bűnözés homályos átfedésben van egymással. Ide tartoznak azok az emberek is, akik a párt vezetését bármilyen módon bírálják, vagy épp hamis vádak alapján feltételezik róluk, hogy ezt állították. A politikai bűncselekmények nagyon széles köre létezik, kezdve köztársaságot lejáratása, hogy közrend megzavarásán át mindegyik szigorúan büntetett. A rossz fogva tartási körülmények, az éhséget és a kínzásokat nagy részük nem éli túl.[51]

Az átnevelő táborok többnyire nagy, magas fallal körülvett börtön komplexumok. Az észak-koreai börtönélet kemény és életveszélyes. A foglyok a hatóságok révén rendszeresen ki vannak téve a kínzásnak és embertelen bánásmódnak. A foglyokat nyilvános és titkos kivégzéseken ölik meg, akár a gyermekek is, különösen abban az esetben, ha menekülési kísérleten kapják, de előfordul kényszerített abortusz és a babák születéskori megölése. A halálozási arány igen magas.[52] Az észak-koreai kormány határozottan tagadja mind az állítólagos emberi jogi jogsértéseket a fogolytáborokban, azt állítva, hogy a büntetőeljárási törvény ezt tiltja. Azonban a volt foglyok beszámolói szerint teljesen különböző szabályok élnek a táborokra.

A bebörtönözöttek helyzete alig különbözik a politikai foglyokétól. A fogva tartottak ideológiai képzésben részesülnek munka után, pl: megtanulni az ország vezérének beszédeit avagy gyakorolni kell a kritika és önkritika eszközeit. Az átnevelő táboroknak sok olyan lakója van, akik a világ más országában nem lennének büntetendők vagy a gazdasági szükségszerűség vitte rá az élelmiszerlopásra, a csempészetre és az illegális kereskedelemre.

Jelenleg 15-20 átnevelő tábor lehet az országban.[53] Az egykori foglyok vallomása szerint az 1. számú átnevelő táborba (Kaechon): 6000 fogoly, a 12. számú Chongori táborban 2000 fogoly[54], a 77. számú Tanchon táborban: 7000., a 22. számú Oro táborban: 1000., a 4. számú Kangdong táborban 7.000 fogvatartottal.[55]

Az 1. számú átnevelő tárbor lakója volt Lee Soon, jelenleg Dél-Koreában élő emberjogi aktivista. Lee Soon 2002-ben részletesen beszámolt az Egyesült Államok Képviselőházának az észak-koreai büntetés-végrehajtási rendszerről.[56]

Büntetését tölti Kenneth Bae amerikai misszionárius, akit 2012-ben ítéltek 15 év kényszermunkára állítólagos szervezkedésért.[57]

Állami propaganda[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szavazófülke

A helyi diktatúra tagadja az emberi jogok megsértését és léteznek olyan intézmények, pártok, amelyek külsőleg azt a látszatot keltik, hogy Észak-Korea egy demokratikus, pluralista társadalomban. A Legfelsőbb Népi Gyűlés tölti be a parlament szerepét, illetve több párt is működik: a Demokrata Mozgalom a Szülőföld Egyesítéséért, amely a Koreai Munkáspárt és két kisebb politikai erő, a Koreai Szociáldemokrata Párt és a Cshondoista Cshongu Párt koalíciójából jött létre.

Az egyházi szervezetek működését alkotmány szintjén engedélyezik.

1989-ben Phenjanban tartották a 13. Világifjúsági Találkozót, amelyre sok külföldi látogatót vártak. A külföldi látogatók és újságírók számára csak a főváros és a kiválasztott helyszínek voltak megtekinthetőek.[58]

Könyvek, beszámolók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Menekülés a 14-es táborból címmel jelent meg Sin Donghjok - alsó osztályúba sorolt, jogfosztott, táborban született rab[59] életrajzi könyve Blaine Harden szerző által készített interjúkból.[60]
  • Soon Ok Lee 1994-ben szabadult ki 6 év munkatábori fogságból. 1. számú átnevelő tárborban szerzett élményeiről német nyelven a Lasst mich eure Stimme sein! - Sechs Jahre in Nordkoreas Arbeitslagern címmel jelent meg könyv, részleges magyar nyelvű fordítása is elérhető.[61]
  • Jee Heon 34 évesen ítélték el. Jee szemtanúja volt annak, ahogy katonák arra kényszerítenek egy anyát, hogy fojtsa vízbe az éppen akkor született gyerekét, mindezért pedig addig verték, amíg ezt nem tette meg. Sikeres szökést követően a Szöuli meghallgatása is a alapját képezte az ENSZ 2013-ban született beszámolójának.[62]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2014. február 17-én az ENSZ által közzétette 372. oldalas[63] jelentését az emberi jogok észak-koreai megsértéséről. A jelentés az egykori őrök és menekültek beszámolóira épül, amelyeket Szöulban, Londonban, Tokióban és Washingtonban rögzítettek.[64][65]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. United Nations Human Rights Council: The Situation of Human Rights in the DPRK, 24. Februar 2009 (PDF; 100 kB)
  2. Zeit.de (2014. február 14.). Verbrechen gegen die Menschlichkeit in Nordkorea. zeit.de. Hozzáférés ideje: 2014. február 15.  
  3. Entschließung des Europäischen Parlaments zu Nordkorea, 15. Juni 2006
  4. Amnesty International: Länderberichte Korea (Nord)
  5. MTI (2013. április 17.). Az emberi jogok bizottsága bírálta Észak-Koreát. origo.hu. Hozzáférés ideje: 2014. február 11.  
  6. no (2014. február 17.). ENSZ-jelentés az emberi jogok észak-koreai megsértéséről. hungarian.ruvr.ru. Hozzáférés ideje: 2014. február 18.  
  7. MTI (2014. február 17.). Észak-Korea elutasítja az ország emberi jogi helyzetéről szóló ENSZ-jelentést. hiradó.hu.hu. Hozzáférés ideje: 2014. február 18.  
  8. (2014. február 7.) Konzuli szolgálat Ázsia. konzuliszolgalat.kormany.hu. Hozzáférés ideje: 2014. február 11.  
  9. (2011. december 21.) Dzsucse: terrorvallás Észak-Koreában. mindennapi.hu. Hozzáférés ideje: 2014. február 11.  
  10. „The Problems of Human Rights in North Korea“, Hwang Jang Yop (früherer Parteisekretär), 2002
  11. (2011. szeptember 1.) Egyetlen szövetségese is kihátrál Észak-Korea mögül a WikiLeaks szerint. origo.hu. Hozzáférés ideje: 2014. február 11.  
  12. (2011. december 21.) Dzsucse: terrorvallás Észak-Koreában. mindennapi.hu. Hozzáférés ideje: 2014. február 11.  
  13. Harald von Sprengeisen (2012. november 13.). Fräulein Lee weist mich zurecht (német). Hozzáférés ideje: 2014. február 11.  
  14. Fiona Terry (2001. augusztus 6.). Feeding the Dictator(angol). guardian.co.uk. Hozzáférés ideje: 2014. február 15.  
  15. (2011. szeptember 21.) Nord Korea: Neue Befürchtungen (Bekezdést: Das Recht auf freie Meinungsäußerung). amnesty-korea.de. Hozzáférés ideje: 2014. február 15.  
  16. „The Official Propaganda in the DPRK: Ideas and Methods“, Dr. Andrei Lankov, 1995
  17. MTI (2013. augusztus 1.). Itt az észak-koreai mobil. origo.hu. Hozzáférés ideje: 2014. február 11.  
  18. MTI (2013. november 11.). Észak-Koreában nyilvánosan kivégeztek 80 embert. origo.hu. Hozzáférés ideje: 2014. február 11.  
  19. MTI (2011. november 11.). Mobilforradalom zajlik a kommunista diktatúrában. origo.hu. Hozzáférés ideje: 2014. február 11.  
  20. (2013. szeptember 1.) North Korea. Reporters Without Borders (angol). Hozzáférés ideje: 2014. február 7.  
  21. (2006. december 8.) Worshippers at Pyongyang's only church are communist elites. origo.hu. Hozzáférés ideje: 2014. február 15.  
  22. Shin Ju Hyun (2005. augusztus 2.). "Bongsu Church in Pyongyang a Fraud, Only for False Propagation of Freedom of Religion". origo.hu. Hozzáférés ideje: 2014. február 15.  
  23. Annual Report 2013 (pdf) (angol nyelven), Washington: United States Commission on International Religious Freedom, 3–4, 108–109. o. Hozzáférés ideje: 2014. február 11. 
  24. Andrei Lankov (2005. március 16.). North Korea's missionary position. atimes.com. Hozzáférés ideje: 2014. február 15.  
  25. Joseph Yun Li-sun (2010. augusztus 5.). Pyongyang and Rome: no one knows the fate of the bishops of North Korea. asianews.it. Hozzáférés ideje: 2014. február 15.  
  26. MTI (2013. augusztus 16.). Vatikáni gesztus az észak-koreai katolikusoknak. ujremeny.hu. Hozzáférés ideje: 2014. február 11.  
  27. MTI. „Hatvan évig holtan vezette a phenjani egyházmegyét Hong püspök”. maszol.hu. Hozzáférés ideje: 2014. február 11.  
  28. újremény. A Föld "legsötétebb" országa: Észak-Korea. ujremeny.hu. Hozzáférés ideje: 2014. február 11.  
  29. (2014. február 5.) Észak-koreai családok láthatják a délieket. index.hu. Hozzáférés ideje: 2014. február 11.  
  30. MTI (2013. május 19.). Észak-Koreával akar tárgyalni Japán. hvg.hu. Hozzáférés ideje: 2014. február 11.  
  31. MTI (2007. június 13.). Disabled in North Korea Confined to Homes, Expelled From Capital. rfa.org. Hozzáférés ideje: 2014. február 15.  
  32. hungarian.ruvr.ru (2012. október 11.). Áramot vezettek a kínaiak az észak-koreai határnál levő szögesdrót kerítésbe. http://hungarian.ruvr.ru/2012_10_11/90904909/. Hozzáférés ideje: 2014. február 11.  
  33. United States Senate Hearings: Testimony of Soon Ok Lee, 21. Juni 2002
  34. MTI. „Éhezés, kínzás, erőszak az észak-koreai fogolytáborokban”. hu.euronews.com. Hozzáférés ideje: 2014. február 11.  
  35. Amnesty International: Jahresbericht 2009 Nordkorea
  36. MTI (2013. november 11.). Észak-Koreában nyilvánosan kivégeztek 80 embert. origo.hu. Hozzáférés ideje: 2014. február 11.  
  37. North Korean Human Rights Database Center: White Paper on North Korean Human Rights 2009, Seite 30 (PDF; 9,6 MB)
  38. Ballai Vincze. „Megmutatja a Google, hol van a földi pokol”. hu.euronews.com. Hozzáférés ideje: 2014. február 11.  
  39. Focus online: Nordkorea: Überläufer berichtet von Menschenversuchen
  40. The Hidden Gulag - Part Two: The Kwan-li-so Political Penal Labor Colonies (Oldal 25–82.)”. hrnk.org. Hozzáférés ideje: 2014. február 15.  
  41. The The Hidden Gulag - Part Three: The Kyo-hwa-so Long-Term Prison-Labor Facilities (Oldal: 82-110.)”. hrnk.org. Hozzáférés ideje: 2014. február 15.  
  42. Internationale Gesellschaft für Menschenrechte: Verbrechen und Terror in Nordkorea (Abschnitt: „Gefängnisse und Lager“)
  43. http://www.n-tv.de/politik/Nordkorea-baut-Straflager-aus-article3246406.html
  44. Ábrahám Hajnalka. „Húszezren haltak éhen a munka-táborokban”. Hozzáférés ideje: 2014. február 11.  
  45. The Hidden Gulag - Part Five: Summary of Torture and Infanticide Information, (Oldalak: 148-154)”. Hozzáférés ideje: 2014. február 15.  
  46. Consun Ilbo (2002. december 11.). „5000 Prisoners Massacred at Onsong Concentration Camp in 1987”. Hozzáférés ideje: 2014. február 15.  
  47. Artikel „North Koreas Hard Labor Camps“ mit interaktiver Karte, Washington Post, 20. Juli 2009
  48. Ábrahám Hajnalka. „Húszezren haltak éhen a munka-táborokban”. Hozzáférés ideje: 2014. február 11.  
  49. Ábrahám Hajnalka. „Húszezren haltak éhen a munka-táborokban”. Hozzáférés ideje: 2014. február 11.  
  50. Ballai Vincze. „Munkatáborban született, beárulta az anyját is”. Hozzáférés ideje: 2014. február 11.  
  51. Amnesty International Koordinationsgruppe zu Korea. „Strafgesetzbuch Nordkoreas, Verbrechen gegen den Staat”. Hozzáférés ideje: 2014. február 15.  
  52. Justizausschuss des Senats der Vereinigten Staaten (2002. június 21.). „Strafgesetzbuch Nordkoreas, Verbrechen gegen den Staat”. Hozzáférés ideje: 2014. február 15.  
  53. The Committee for Human Rights in North Korea (2003. szeptember 1.). „The Hidden Gulag (2003 Edition) - Karte: Selected North Korean Prison Camp Locations, (Oldal: 89.)”. Hozzáférés ideje: 2014. február 15.  
  54. Daily NK: Prison Tales series by Lee Jun Ha
  55. The Committee for Human Rights in North Korea. „The Hidden Gulag - Part Three: The Kyo-hwa-so Long-Term Prison-Labor Facilities (Oldalak: 82-110)”. Hozzáférés ideje: 2014. február 15.  
  56. Artikel „Der nordkoreanische Gulag“, Süddeutsche Zeitung, 12. Juni 2009
  57. VZ. „Segítséget kért az Észak-Koreában raboskodó misszionárius”. Hozzáférés ideje: 2014. február 11.  
  58. Artikel „Kims Märchen“, Geo, 2007
  59. Menekülés a 14-es táborból - Észak-Koreából a szabadságba”. Hozzáférés ideje: 2014. február 11.  
  60. Ballai Vincze. „Munkatáborban született, beárulta az anyját is”. Hozzáférés ideje: 2014. február 11.  
  61. Könyv: Ok Lee, Soon: Lasst mich eure Stimme sein!”. Hozzáférés ideje: 2014. február 11.  
  62. Klág Dávid/CINK (2013. augusztus 21.). „Egy észak-koreai munkatábor borzalmas mindennapjai”. Hozzáférés ideje: 2014. február 11.  
  63. ORF.at (2014. február 17.). „Verbrechen gegen die Menschlichkeit”. Hozzáférés ideje: 2014. február 18.  
  64. United Nations Human Rights (2014. február 17.). „Report of the Commission of Inquiry on Human Rights in the Democratic People's Republic of Korea”. Hozzáférés ideje: 2014. február 11.  
  65. ORF.at (2014. február 17.). „Verbrechen gegen die Menschlichkeit”. Hozzáférés ideje: 2014. február 18.