Ember Győző

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ember Győző
Született 1909. április 17.
Stájerlakanina
Elhunyt 1993. december 1. (84 évesen)
Budapest
Foglalkozása történész,
levéltáros
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Ember Győző témájú médiaállományokat.

Ember Győző (Stájerlakanina, 1909. április 17.Budapest, 1993. december 1.) történész, levéltáros, az MTA levelező tagja 1945-től, rendes tagja 1961-től.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Krassó-Szörény megyei Stájerlakaninán született 1909-ben. Középiskolai tanulmányait a budapesti Barcsay utcai Állami Gimnáziumban (ma Madách Imre Gimnázium) végezte, majd a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemre járt, ahol 1933-ban szerzett történelem–latin szakos tanári diplomát. Ugyanezen évben doktorált újkori magyar történelemből Szekfű Gyula tanítványaként. 1933-34-ben a Bécsi Magyar Történeti Intézet ösztöndíjasaként az osztrák főváros levéltáraiban végzett kutatásokat. 1934 augusztusától lett a Magyar Országos Levéltár munkatársa, itt egészen nyugdíjazásáig dolgozott. A levéltári ranglétra minden fokát megjárta: dolgozott gyakornokként, levéltári segédőrként, később allevéltárnok, majd levéltárnok lett. 1949. április 15-étől mint megbízott főigazgató tevékenykedett, és 29 éven keresztül, 1978-ban történt nyugdíjazásáig volt főigazgatója a Magyar Országos Levéltárnak. Igazgatósága idején valósult meg a levéltári anyag manapság is érvényes egységes rendszerének kialakítása, alapleltárak készítése, és az intézmény kb. 35 000 folyóméternyi iratállományának ún. középszintű rendezése. Elképzelhetetlen lenne a mai kutatói munka a vezetősége idején keletkezett rendezési, segédletkészítési munkák nélkül. Saját maga is tevékeny művelője volt a levéltártannak, a levéltári elméleti-tudományoknak, valamint forrásközléseknek. Különféle tisztségeket töltött be a magyar tudományos közéletben. 1942-ben egyetemi magántanár lett Szekfű Gyula mellett, majd 1946-tól az újkori magyar történelmi tanszéken oktatott. 1945-ben az MTA levelező tagjává választotta, 1961-től pedig rendes tagja volt az intézménynek. Az egyetemi levéltáros képzésben is részt vett. 1967 és 1976 között a Magyar Történelmi Társulat elnöke volt, szerkesztette a Levéltári Közleményeket, és a Századok szerkesztőbizottságának is tagja volt. Mint történész, főként az újkori magyar közigazgatás történetével, illetve gazdaság- és társadalomtörténettel foglalkozott. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Munkái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A Magyar Királyi Helytartótanács gazdasági és népvédelmi működése III. Károly korában, 1933
  • Magyarország és az Államtanács első tagjai [pótfüzet], Száz., 1935
  • A Magyar Királyi Helytartótanács ügyintézésének története 1724-1848, 1940
  • Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig, 1946
  • Magyar parasztmozgalmak 1848-ban, 1949
  • Az 1848/49-i minisztérium levéltára, 1950
  • Iratok az 1848-i magyarországi parasztmozgalmak történetéhez, 1951
  • A levéltári segédletek, 1958
  • A magyar állami levéltárak fondjegyzéke, I-III., szerk., 1959-1963
  • A Magyar Országos Levéltár fondjainak és állagainak jegyzéke, szerk., 1975
  • Az újratelepülő Békés megye első összeírásai, 1715-1730, Békéscsaba, 1977
  • Levéltári terminológiai lexikon, szerk., 1982
  • Magyarország nyugati külkereskedelme a XVI. század közepén, 1988
  • Magyarország története 1686-1790, I-II., társfőszerk., társszerző, 1989

Díjak, elismerések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]