Első szicíliai rabszolgaháború

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az első szicíliai rabszolgaháború i. e. 135-ben kezdődött Henna (Haenna) városának lerohanásával és i. e. 132-ig tartott, amikor a római seregeknek sikerült a lázadást leverniük. A rabszolgafelkelés vezetői Eunus és Kleón voltak, előbbit a fellázadt rabszolgák királyuknak is megválasztották, mert látnoki képességeket tulajdonítottak neki.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Henna lerohanását megelőző időszakról nincsenek pontos információink, de valószínűleg már az i. e. 138-137 évektől kezdődően előfordultak kisebb lázongások a szicíliai rabszolgák körében. Szicília szigetén főleg szír és kilikiai rabszolgák voltak, akik főleg pásztorkodással, állattenyésztéssel foglalkoztak és ennek köszönhetően valószínűleg részben fel is voltak fegyverezve. Az egymástól elszigetelt lázongásokat és összecsapásokat egy karizmatikus vezető egyéniség, a szintén szír származású Eunus szervezte meg a római fennhatóság elleni lázadássá. i. e. 135-ben a felkelők az ő tanácsára, illetve jóslatának hatására rohanták le Hennát. Ezzel egyidejűleg, és feltehetően ettől nem függetlenül, a kilikiai Kleón vezetésével Agrigentumban is sikeres felkelés tört ki, és később Kleón csatlakozott az Eunus vezette felkeléshez.

Eunust a lázadók megválasztották királyuknak, felvette az Antiochos nevet és megpróbálta stabilizálni a helyzetét és felkészülni a várható római ellentámadásra. Többek között pénzt veretett és igyekezett felfegyverezni seregét.

Háború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A háború kezdetben a felkelők sikereit hozta, hiszen a római sereg nagy része le volt kötve a birodalom más részein, például Numantia ostrománál, ezért csak praetori sereggel kellett a fellázadt rabszolgáknak megküzdeniük. Ennek köszönhetően még i. e. 135-ben elfoglalták Catanát és Tauromeniumot, és a lázadó sereg mintegy 200.000 főre duzzadt. A római szenátus i. e. 134-ben, azaz a nyílt felkelést követő évben határozta el colsuli sereg küldését Szicíliába a lázadás leverésére és a sziget visszafoglalására. A sereget Gaius Fulvius Flaccus consul vezette, de ebben az évben még nem sikerül jelentős eredményeket elérni a lázadókkal szemben. A rákövetkező évben Lucius Calpurnius Piso Frugi consul vette át a sereg vezetését, ekkor értek el a rómaiak először sikereket a felkelőkkel szemben. A lázadást véglegesen leverni végül i. e. 132-ben Publius Rupilius consulnak sikerült. Kiéheztetés és árulás után elesett Tauromenium, majd a szintén kiéheztetéssel ostromolt Henna is, ahonnan Kleón megpróbált seregeivel kitörni, de a rómaiak elfogták őt is és Eunust is.

Következmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A rabszolgafelkelés leverése után a rómaiak rabszolgák ezreit feszítették keresztre megtorlásul. Azonban a felkelés kezdeti szakaszában a rabszolgák által elért sikerek hatására a Római Birodalom más területein is lázongások, felkelések törtek ki: Itáliában Minturnae és Sinuessa környékén, Délosz szigetén és Kis-Ázsiában is.

A felkelés továbbterjedt a birodalmon kívülre, a birodalommal szövetséges területekre is. Ezek közül a Pergamoni Királyságban III. Attalosz halálakor i. e. 133-ban kitört felkelés volt a legjelentősebb, amit a rómaiaknak és velük szövetséges szomszédos államoknak csak a szicíliai rabszolgafelkelés leverését követően, i. e. 129-re sikerült végleg felszámolniuk.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ferenczy Endre, Maróti Egon, Hahn István: Az ókori Róma története, Tankönyvkiadó, Budapest, 1992 (ISBN 9631843130)