Első matabele háború

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Első matabele háború
Brit gyarmatosítás Afrikában
Battle of the Shangani.jpg
Az 1893. október 25-én vívott shangani csata ábrázolása
Dátum 1893. október – 1894. január
Helyszín A mai Zimbabwe területe
Eredmény döntő brit győzelem, az Ndebele Királyság megszűnése
Területváltozások Matabeleföld brit fennhatóság alá került
Harcoló felek
Flag of BSAC edit.svg Brit Dél-Afrika Társaság
Tswana (becsuána) harcosok
Északi Ndebele (matebele) törzs
Parancsnokok
Cecil Rhodes
Leander Starr Jameson
Allan Wilson őrnagy
Patrick William Forbes őrnagy
III. Khama
Lobengula király †
Mjaan, matabele inDuna
Haderő
750 brit katona
700 tswana harcos
kb. 80 000 lándzsás
20 000 lövész
Veszteségek
kb. 100 fő több mint 10 000 fő

Az első matabele háború néven ismert hadjáratot 1893. október és 1894. január között vívták a mai Zimbabwe területén. A hadjárat során a Cecil Rhodes által vezetett Brit Dél-Afrika Társaság döntő vereséget mért a matabele (északi ndebele) népre, elfoglalta és brit fennhatóság alá vonta területüket és felszámolták az önálló Matabele Királyságot.

Lobengula, a matabelék királya, korábban kerülte a fegyveres konfliktust a brit társaság előőrseivel, mivel tanácsadói figyelmeztették arra, hogy a modern brit fegyverek milyen pusztítást végezhetnek a hagyományos harcmodor szerint tömeges alakzatban (impi) támadó matabele harcosok soraiban. Lobelunga haderejében kb. 80 000 lándzsával felszerelt harcos és 20 000, Martini-Henry puskával felszerelt lövész volt. A viszonylag korszerű fegyverek hatását ellensúlyozta a matabelék alacsony színvonalú kiképzése és emiatt nem lehetett őket hatékonyan felhasználni ütközetben.

A konfliktus kezdetekor a Brit Dél-Afrika Társaságnak összesen 750 katonája lehetett, a Brit Dél-afrikai Rendőrség állományába szervezve. Őket egészítették ki a gyarmatról toborzott fehér önkéntesek (számuk nem ismert) és a mintegy 700 tswana harcos (a britek hagyományos szövetségesei a matabelékkel szemben). Cecil Rhodes, a Társaság vezetője és Cape Colony brit gyarmat miniszterelnöke, illetve Leander Starr Jameson, Mashonaland brit kormányzója szintén kerülték a fegyveres összecsapást a matabelékkel, mert nem akarták megingatni a telepesek és az anyaország bizalmát a gyarmat jövőjében. A konfliktus akkor éleződött ki, amikor Lobengula jóváhagyott egy büntető expedíciót az egyik Mashona törzsfőnök ellen a Fort Victoria nevű település körzetében, ami végül a Társasággal való fegyveres összeütközéshez vezetett.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bulawayo egyik lakosa 1890 körül

A brit kormányzat engedélyt adott a Brit Dél-Afrika Társaságnak, hogy a Limpopo folyótól a Tanganyika-tóig terjedő területet fennhatósága alá vonja és protektorátusként igazgassa. Viktória királynő 1889-ben írta alá az erről szóló királyi megbízólevelet. Cecil Rhodes a dokumentumot felhasználva küldte északra a Pioneer Column néven ismert csoportot, amely telepesekből és a Brit Dél-Afrikai Rendőrség fegyvereseiből állt, az ismert vadász, Frederick Selous vezetése alatt. A csoport Matabeleföldön keresztül északra, a shonák területére hatolt be és megalapították Fort Salisbury-t (ma Zimbabwe fővárosa, Harare).

1891 és 1892 folyamán a matabele király, Lobengula gondosan ügyelt arra, hogy portyázó csapatait ne engedje be Mashonaföldre és elkerülje az összeütközést a brit telepesek és fiatal, vérszomjas parancsnokai között.[1] Azonban 1893-ban a Victoria körzeten az egyik Mashona törzsfőnök visszautasította, hogy behódoljon Lobengulának, mert úgy érezte, hogy a telepesek védelmét élvezi. Lobengula ekkor több ezer fős büntető expedíciót küldött ki, akik számos falut leromboltak és a lakosok egy részét lemészárolták (és még így is visszafogottak voltak, mert a matabelék szokás szerint elhurcolták a fiatal férfiakat és nőket, mindenki mást meggyilkoltak). A Társaság helyi vezetése viszont úgy érezte, hogy be kell avatkozni a konfliktusba, hogy el ne veszítsék a helyi lakosság bizalmát. Felszólították a büntető expedíció vezetőit, hogy azonnal vonuljanak vissza, akik ezt visszautasították. A rákövetkező összecsapásban a britek feltehetően súlyos veszteségeket okoztak a matabele csapatoknak, akiket végül visszavonulásra kényszerítettek.

A háború kitörése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első incidens után közel két hónapig (augusztustól októberig) levelezett Jameson a Fokvárosban székelő Rhodes-al arról, hogyan lehetne elegendő katonát összeszedni a Matabeleföld felé irányuló invázióhoz.

Végül a Brit Dél-Afrikai Rendőrség két menetoszlopot indított Fort Salisburyből és Fort Victoriából, ezek az Iron Mine Hill nevű domb közelében, Matabeleföld közepén találkoztak 1893. október 16-án.[2] A briteknek ekkor 750 katonája és 5 Maxim típusú géppuskája volt Patrick William Forbes őrnagy vezetése alatt, akiket ismeretlen számú önkéntes kísért. Forbes menetoszlopa ekkor a délnyugati irányban fekvő Bulawayo, Lobengula fővárosa felé indult. Szintén erre tartott déli irányból kb. 700 tswana (becsuána) harcos III. Khama vezetése alatt.

A matabelék mozgósították hadseregüket és kétszer is megpróbálták feltartóztatni a közeledő brit menetoszlopot. Először október 25-én kb. 3500 matabele harcos támadta meg a briteket a Shangani folyó közelében.[3] A matabele harcosok a korabeli afrikai viszonyokhoz képest félelmetesen jól képzettek és harcban igen hatásosak voltak, de eddig még sohasem kerültek összeütközésbe modern európai lőfegyverekkel. A britek Maxim gépfegyverei, amelyeket harcban még nem próbáltak ki, felülmúlták az elvárásokat és egy szemtanú beszámolója szerint "úgy kaszálták le őket, mint a füvet".[4] Az első összecsapás során a matabelék mintegy 1500 főt vesztettek, míg a britek vesztesége 4 fő volt.[4]

Egy héttel később, november 1-jén 2000 matabele lövész és 4000 lándzsás indított támadást Forbes ellen Bembezinél, Bulawayo-tól kb. 50 km-re északkeletre.[3] A matabelék ismételten kudarcot vallottak, nem vehették fel a harcot az öt Maxim-géppuska egyesített tűzerejével és miután 2500 főt veszítettek, ismét visszavonultak.[3] A vesztes csata hírét hallva Lobengula elmenekült Bulawayóból.[3]

A Khama vezetése alatt álló tswana harcosok dél felől vonultak Bulawayo ellen és november 2-án győzelmet arattak a Singuesi folyó mellett. A britek előőrsei Frederick Russell Burnham és Frederick Selous vezetése alatt ugyanazon a napon érték el Bulawayót, ahol még szemtanúi lehettek annak, hogy Lobengula parancsot adott a matabele hadsereg fegyver- és lőszerraktárának felrobbantására - ezzel akarta megelőzni, hogy a britek kezére kerüljön az arzenál. A rákövetkező tűzvészben a város sárfalú, fagerendákból épített házainak többsége lángra kapott és Bulawayo jelentős része leégett.[5]

A britek menetoszlopa november 3-án érte el Bulawayót, ahol még szemtanúi voltak a várost elemésztő tűzvésznek.[2] Ekkorra Lobengula és megmaradt harcosai már visszavonultak a Zambezi folyó felé. A britek kísérletet tettek arra, hogy megadásra szólítsák fel Lobengulát, de nem kaptak választ üzenetükre. A britek a következő nap vonultak be a kiégett városba, támaszpontot létesítettek a "White Man's Camp" nevű helyen és kitűzték a Társaság és az Egyesült Királyság zászlóit.[6] A tüzek eloltása után a britek haladéktalanul megkezdték Bulawayo újjáépítését, de Lobengula rezidenciája helyén egy, a fehérek fennhatósága alatt lévő város nőtt ki a földből.[7]

Az összes brit erő beérkezése után Forbes őrnagy november 13-ára újjászervezte menetoszlopát és Lobengula üldözésére indult.

Shangani őrjárat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Lobengula üldözésére induló briteket jelentősen hátráltatták az alig járható utak és a heves esőzések. Csak december 3-a körül érték utol a király menetoszlopát a Shangani folyónál. Allan Wilson őrnagy ekkor 34 emberével átkelt a folyó túloldalára és Lobengula szállása közelében épített ki magának állásokat. Éjszaka azonban a folyó megáradt, Forbes őrnagy nem tudott erősítést küldeni és a matabelék reggel körbevették a brit előőrsöt.

Wilson és katonái hősiesen harcoltak a túlerőben lévő matabelék ellen, de végül alulmaradtak. Csak három ember menekült meg az őrjáratból, akiket Wilson visszaküldött Forbeshoz, hogy erősítést kérjen: az amerikai Frederick Russell Burnham és Pearl "Pete" Ingram, valamint egy Gooding nevű ausztrál.

A háború vége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lobengula végül himlőfertőzést kapott és 1894. január 22-én vagy 23-án elhunyt,[2][8] miközben a matabele harcosok sorra vereséget szenvedtek a britektől. Lobengula halála után főnökei (inDuna) egymás után behódoltak a briteknek. A Társaság 1894. június 18-ára keltezett döntésében terjesztette ki adminisztratív fennhatóságát Matabeleföldre.

A brit parlament alsóházában a háború lezárása után a matabelék provokálásával vádolták meg a Társaságot, a vád szerint azért provokálták a matabeléket, hogy a Társaság ellenőrzése alá tudja vonni Matabeleföldet. A rákövetkező vizsgálat során azonban a gyarmati államtitkár, Lord Ripon felmentette a Társaságot.

Következmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egész hadjárat értelmi szerzőjének és irányítójának Cecil Rhodes, Fokföld miniszterelnökét tartják, amit jól mutat az is, hogy a Társaság által elfoglalt területeken később Rhodesia néven alapítottak államot a brit telepesek. A háború lezárásának évében már hatalmas erőfeszítéseket tettek a frissen elfoglalt területek kincseinek kiaknázására: Bulawayo-ban a britek elképesztő összegekért árultak földterületeket és bányászati jogokat. Kilenc hónap alatt az újjáépített város lakossága 1900 főre nőtt, emellett az aranymezőkön további 2000 fehér bányász igyekezett meggazdagodni. 1895 végére a Társaság 500 mérföldnyi új távíróvonallal hálózta be a területet.

Cecil Rhodes testvére, Frank Rhodes ezredes irányítása alatt megalakult az Afrikai Transzkontinentális Társaság (African Transcontinental Company), amelynek kimondott célkitűzése volt Fokváros és Kairó között egy vasútvonal felépítése. 1895 végére ebből a vasútvonalból 133 mérföldet már meg is építettek: Fokvárostól egészen a rhodesiai határig. A vasútvonal 1897-ben érte el Bulawayót. Keleti irányban is építkezés folyt, hogy összekössék Salisburyt a Mozambik partvonalán található kikötővárossal, Beirával. Ez a vasútvonal 1899-ben lett kész.

Maxim géppuska, 1895-ös modell

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Knight-Bruce, George Wyndham. Journals of the Mashonaland Mission 1888 to 1892. Society for the Propagation of the Gospel in Foreign Parts (1892) 
  2. ^ a b c History Society of Zimbabwe 1993. pp. 5–6.
  3. ^ a b c d Knight 1989. pp. 35–36.
  4. ^ a b Ferguson 2004. p. 188.
  5. The Cambridge History of Africa: From 1870 to 1905 v. 6 (The Cambridge History of Africa) CUP, 1985
  6. Ransford July 1968. p. 13.
  7. Ranger 2010. pp. 14–17.
  8. Hopkins 2002. p. 191

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a First Matabele War című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.