Első Nápolyi Köztársaság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az Első Nápolyi Köztársaság (Repubblica Napoletana) 1647 és 1648-ban létezett néhány hónapig. Megalakulását Masaniello és Giulio Genoino spanyol alkirályok ellen vezetett felkelése váltotta ki. A köztársaság vezetője II. Lotaringiai Henrik volt, I. Anjou René nápolyi király leszármazottja.

Több hivatalos megnevezéssel is illették: Serenissima Repubblica di questo regno di Napoli (A Nápolyi Királyság Fenséges Köztársasága), Reale Repubblica (Királyi Köztársaság), Serenissima Monarchia repubblicana di Napoli (Nápoly Fenséges Köztársasági Királysága). A Serenissima megnevezést a Velencei Köztársaság hivatalos megnevezéséből (Serenissima Repubblica di Venezia) kölcsönözték. A város címerét is megváltoztatták: piros alapra az S.P.Q.N. (Senatus Populusque Neapolitanus) aranyozott iniciáléi kerültek. Ezt a római címerből kölcsönözték, melyben az S.P.Q.R. iniciálék szerepelnek (Senatus Populusque Romanus). A címert II. Henrik pajzsa díszítette.

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 17. század első felében a Nápolyi Királyságban is érezhetőek voltak az egész Európát súlytó gazdasági problémák. Ezt tetőzte még az alkirályok érdektelensége is a helyi problémákat illetően, legfőbb feladatuknak Spanyolország hadainak pénzügyi támogatását tekintették.

Noha Don Rodrigo Ponce de León alkirálynak sikerült szinte teljes mértékben levernie a Masaniello által vezetett felkelést és visszaállítania a rendet a városba, a lakosság elégedetlensége egyre nőtt. A spanyol flotta Ausztriai János vezetésével elkezdte ágyúzni a várost az utolsó felkelők leverése érdekében, ekkor viszont egy újabb felkelés tört ki, ezúttal nem csak a szegény lazzarik, hanem az egész város spanyolellenes hangulatú lakossága fellázadt. A felkelést Gennaro Annese fegyverkészítő mester vezette.

A felkelők elűzték a spanyolokat és kihirdették a köztársaságot. A nápolyiak Franciaország segítségét kérték, és Guise hercegét, II. Lotaringiai Henriket nevezték ki az új államalakulat vezetőjének. A felkérés idején a herceg Rómában tartózkodott és azonnal elfogadta a felkérést, így látva biztosítva a francia fennhatóság visszaállítását a Nápolyi Királyságban. 1647. november 15-én érkezett Nápolyba és elfoglalta a köztársaság kormányzói székét.

Az Első Nápolyi Köztársaság jövője már a kezdetektől bizonytalan volt. A spanyolok ellenőrizték a város környéki erődöket, míg a nemesség Aversából ellenőrizte az egész tartományt és a várost ellátó útvonalakat. Noha 1648-ban sikerült meghódítani Aversát a helyzet gyakorlatilag nem változott. A spanyolok Ausztriai János vezetésével elővigyázatos stratégiát követtek: kémeket és bujtogatókat küldtek a városba, így állítva saját oldalukra a városi nemességet.

1648. április 5-én II. Henrik a spanyolpárti nemesség nyomására kitöréssel próbálkozott, mely kudarcba fulladt és a spanyoloknak ellenállás nélkül sikerült visszahódítaniuk a várost.

1648. június 4-én a francia flotta 40 hajóval megpróbálta elfoglalni a várost, de a lakosság, belefáradva az egy évvel korábban kitört felkelésbe nem lázadt fel. A franciák megpróbáltak Procida szigetén partraszállni, de a spanyolok megakadályozták ezen próbálkozást így késztetve visszavonulásra a francia flottát.

1648. augusztus 4-én egy erősebb francia flotta jelent meg Nápoly partjainál Savoyai Tamás vezetésével. Ezúttal sikerült ugyan meghódítaniuk Procida szigetét, de sorozatos vereségeket szenvedtek Ischián, Pozzuoli és Salerno mellett, így kénytelenek voltak feladni Nápoly meghódítására tett próbálkozásukat.

A következő év június 3-án ismért kitört a felkelés, de ezt a spanyolok könnyen leverték, mert a lakosság belefáradt az utcai harcokba.

Kapcsolódó lapok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Felhasznált irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Blanchard, Paul - Southern Italy, Somerset Books Company, London, 2007 ISBN 9781905131181