Tudatelmélet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Elmeteória szócikkből átirányítva)

A tudatelmélet az a képesség, hogy mentális állapotokat – elképzeléseket, szándékokat, vágyakat, színlelést, tudást tulajdonítunk magunknak és másoknak. Valamint annak a megértése, hogy mások elképzelései, szándékai, vágyai különböznek a miénktől.[1]

A tudatelmélet meghatározása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az tudatelmélet annyiban elmélet, hogy a tudat közvetlenül nem tanulmányozható.[1] Azt a feltevést, hogy másoknak van tudata azért nevezzük tudatelméletnek, mert mindenki csak a saját tudatának meglétét tudja bizonyítani introspekción keresztül, senki nem tud más tudatához közvetlenül hozzáférni. Analógiás alapon, és a társadalmi interakció kölcsönös jellegén – amit meghatároz a megosztott figyelem,[2] a nyelv funkcionális használata[3] és mások érzéseinek, tetteinek megértése[4] – alapuló általános feltételezés, hogy mindenkinek van tudata. Az tudatelmélet megléte a feltétele annak, hogy gondolatokat, vágyakat és szándékokat tulajdonítsunk másoknak, hogy megjósoljuk vagy megmagyarázzuk tetteiket és megállapítsuk szándékaikat. Az eredeti meghatározás szerint lehetővé teszi annak a megértését, hogy a mentális állapotok lehetnek okai – ezért használhatók magyarázatként vagy előjelként – mások viselkedésének.[1]

A mentális állapottulajdonítás képessége, és az hogy a viselkedés okának véljük ezeket, részben azt is magában foglalja, hogy a tudat úgy is elképzelhető, mint a „reprezentációk generátora”.[5][6] Ha valakinek nincs teljes mentális állapottulajdonítása, az kognitív vagy fejlődési károsodás jele lehet.

Úgy tűnik a tudatelmélet öröklött emberi tulajdonság, de olyan, ami sok éves szociális és egyéb tapasztalatot igényel a megvalósuláshoz. Különböző emberek többé-kevésbé hatékony tudatelméleteket fejleszthetnek ki. Az empátia kapcsolódó fogalom, azt jelenti, hogy tapasztalat útján felismerjük és megértjük mások mentális állapotait beleértve a vélekedéseket, vágyakat és különösen az érzelmeket.

A neo-Piagetiánus kognitív fejlődéselmélet szerint az tudatelmélet egy szélesebb hiperkognitív képesség mellékterméke, ami regisztrálja, figyeli és reprezentálja az tudat működését.[7]

Az tudatelmélet kutatás különböző populációkban (emberi és állati, felnőtt és gyerek, normálisan és atípusosan fejlődő) gyorsan növekedett Permack és Woodruff tanulmányának „Does the chimpanzee have a theory of mind?"[1] megjelenése óta eltelt 30 évben, csakúgy mint az tudatelmélet elméletek. A feltörekvő szociális idegtudomány úgy járult hozzá a vitához, hogy mentális állapotok megértését követelő feladatok megoldása közben vizsgálták az embereket.

Alternatív beszámolót ad az tudatelméletről az operáns pszichológia és jelentős tapasztalati bizonyítékot nyújt mind a perspektívaváltás, mind az empátia funkcionális megközelítéséhez. A legfejlettebb operáns megközelítést a "Relational Frame Theory" határozza meg. E szerint a nézet szerint az empátia és a perspektívaváltás képessége egy komplex készletből áll, ami olyan képességekből áll, amelyek azon alapulnak, hogy megtanulunk elválasztani, és verbálisan válaszolni sokkal bonyolultabb kapcsolatokra magunk, mások, hely és idő között.[8][9]

Az tudatelmélet fejlődése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tanulmány – amelyiknek állatai képesek voltak tudást és mentális állapotot tulajdonítani csakúgy, mint ahogy ez az emberi törzs- és egyedfejlődés során kialakul – azonosított számos az elmeteóriát előrejelző viselkedésformát. A figyelem detektálása, mások szándékainak megértése és utánzásos élmények fémjelzik az tudatelméletet. Ezek már a tudat fejlődésének korai szakaszában megfigyelhetők. Állatokon és főleg beszélni nem tudó embereken végzett kutatásokban a kutatók gyakran tesznek kijelentéseket ezen tulajdonságok alapján az elméről.

Baron-Cohen kimutatta, hogy a 7-9 hónapos gyerekek, érzik a figyelmet, ez a képesség fontos előjele az tudatelmélet kifejlődésének.[2] A figyelem érzése magában foglalja azt, hogy értjük, hogy a látás szelektíven irányítható, mint figyelem. Valamint, hogy a látó nézhet valamit érdeklődésből, és hogy a látás felkelthet gondolatokat. A figyelmet irányíthatja és megoszthatja a rámutatás, vagy megosztott figyelmi helyzet, ami egy másik személy mentális állapotának figyelembevételével jár, különösen az, hogy a személy észrevesz-e egy tárgyat, vagy érdekesnek találja-e. Baron-Cohen szerint a spontán egy tárgyra, mint az érdeklődés tárgyára utalásra való hajlam és ez alapján az irányított figyelem és érdeklődés megítélése lehet a minden emberi kommunikáció mögött húzódó motiváció.[2]

Mások szándékainak megértése egy másik fontos előfeltétele az elme megértésének, mert a szándékosság vagy a „körüliség” alapvető vonása a mentális állapotoknak és eseményeknek. A „szándékossági irányvonalat” Dennett[10] úgy határozta meg, mint annak a megértése, hogy mások tettei célirányosak, és bizonyos hiedelmekből, vágyakból erednek. Három és két éves gyerekek is meg tudják különböztetni a szándékosságot a véletlentől[11]. Andrew N. Meltzoff azt találta, hogy az egyedfejődés során már korábban, 18 hónapos korban be tudtak fejezni olyan feladatot, amit a kísérletvezető megpróbált, de elhibázott. Ezek szerint a gyerekek értelmezésében a felnőtt viselkedésének volt célja és szándéka.[12] A szándék- és tudástulajdonítást (hamisvélekedés tesztek) általában gyerekeken és állatokon vizsgálják, hogy kimutassák a mentális állapottulajdonítás előzményeit, de Gagliargi és munkatársai rámutattak, hogy a felnőttek sem mindig viselkednek kozisztensen a tulajdonított nézőponttal.[13]

Kutatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az, hogy a három vagy négy évesnél fiatalabb gyerekeknél kifejlett a tudatelmélet vita tárgyát képezi a kutatók között. Kihívó kérdés ez, azért mert nehéz megítélni, hogy a még nem beszélő gyerekek mit értenek meg a világról és másokról. A kutatásban a tudatelmélet fejlettségének felmérésére használt teszteknél fontos figyelembe venni a vizsgált gyermek „umwelt”-jét (a német umwelt szó környezetet, környező világot jelent).

Hamisvélekedés teszt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egyik legfontosabb mérföldkő az tudatelmélet fejlődésében a hamis vélekedés tulajdonítás képességének elérése. Vagyis hogy másoknak lehetnek olyan elképzelései a világról, amelyek nem helyesek. Ahhoz, hogy ezt valaki meg tudja tenni értenie kell, hogy hogyan alakul ki a tudás. Azt is, hogy az emberek elképzelései a tudásukra alapulnak, hogy a mentális állapotok különbözhetnek a valóságtól, és hogy az emberek viselkedése bejósolható a mentális állapotukból. A hamisvélekedés teszteknek sok fajtáját fejlesztették ki az eredeti tesztre támaszkodva, amit Wimmer és Perner fejlesztett ki 1983-ban.[14]

A hamisvélekedés teszt legelterjedtebb változatában, amit gyakran Sally-Anne tesztnek hívnak, a gyerekeknek elmondanak, vagy elmutogatnak egy kétszereplős történetet. Például mutatnak a gyereknek két babát, Sallyt és Anne-t. Az egyiknek van egy kosara, a másikak pedig egy doboza. Sallynek egy üveggolyója is van, amit beletesz a kosarába, és elmegy sétálni. Amíg nincs a szobában Anne kiveszi a golyót a kosárból, és átteszi a dobozba. Sally visszajön, majd a gyereket megkérdezik, hogy Sally hol fogja keresni az üveggolyót. A gyerek akkor teljesíti sikeresen a tesztet, ha azt válaszolja, hogy Sally a kosárban fogja keresni, ahova rakta. A gyerek hibázik, ha azt mondja, hogy Sally a dobozban fogja keresni a golyót, ahol a gyerek tudomása szerint a golyó van, noha ezt Sally nem tudhatja, hiszen nem látta, hogy a golyót áttették oda.

A teszt sikeres elvégzéséhez a gyereknek meg kell értenie a szituáció egy másik mentális reprezentációját, és azt, hogy ez különbözik az övétől. A gyereknek meg kell tudnia jósolni a viselkedést a fentiek alapján. A hamisvélekedés tesztet használó kutatások eredményei nagyjából megegyeznek. A legtöbb normálisan fejlődő gyerek négy éves kora előtt nem nagyon tudja sikeresen elvégezni a tesztet. (Megjegyzendő, hogy egy tanulmányban, míg a legtöbb gyerek, Down-szindrómásokat is beleértve teljesítette a tesztet, az autizmussal diagnosztizált gyerekek 80%-a nem tudta sikeresen elvégezni.)[15]

Látszat-valóság teszt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Más feladatokat arra fejlesztettek ki, hogy a hamisvélekedés teszttel együtt járó problémákat próbálják megoldani. A látszat-valóság vagy „Smarties” tesztben a kísérletvezetők megkérdezik a gyerekeket, hogy mit gondolnak, mi van a Smartiesos dobozban. Miután a gyerek tippel, (általában azt, hogy „Smarties”) megmutatják nekik, hogy a dobozban valójában ceruzák vannak. Ezután a kísérletvezető visszazárja a dobozt, és megkérdezi a gyerektől, hogy mit gondolna szerinte egy olyan ember a taralmáról, akinek nem mutatták meg, hogy mi van benne. A gyerek akkor teljesíti a tesztet, ha azt válaszolja, hogy egy másik ember azt fogja gondolni, hogy Smarties van a dobozban. Ha azt válaszolja, hogy a másik ember azt fogja gondolni, hogy ceruzák vannak a dobozban, akkor hibázik. Gopnik és Astington (1988) azt találta, hogy a gyerekek négy vagy öt éves korban tudják sikeresen elvégezni a tesztet.

Egyéb feladatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A „hamis-fénykép” teszt[16][17] egy másik feladat, ami a tudatelmélet fejlettségét hivatott mérni. Ebben a feladatban a gyerekeknek tudniuk kell, hogy miben különbözik a képen látható dolog, az adott dolog jelenlegi valós állapotától. A hamis-fénykép tesztben, vagy egy helyszín, vagy egy személyazonosság változik meg.[18] A helyváltoztatás tesztben a gyereknek elmesélnek egy történetet valakiről, aki egy tárgyat eltesz valahová (például egy csokit egy zöld pohárszékbe), és készít egy polaroid fényképet. Míg a fénykép elkészül, a tárgy átkerül egy másik helyre (mondjuk egy kék szekrénybe). A gyereknek ezután két kontrollkérdést tesznek fel. Az első az, hogy amikor a kép készült, hol volt a tárgy. A második pedig az, hogy hol van most a tárgy. Ezután a gyereknek felteszik a tesztkérdést is, vagyis hogy hol van a fényképen a tárgy. A gyerek akkor oldja meg helyesen a tesztet, ha jól azonosítja a tárgy helyét a képen, és a kérdéssel egy időbeni helyét is. Azért, hogy a feladatok könnyebben hozzáférhetőek legyenek kisgyerekeknek, autistáknak és állatoknak az tudatelmélet kutatás nonverbális módszereket kezdett alkalmazni. A feladatok egy fajtája módszerként a nézési időt használja fel, mint független változót. Például Woodward azt találta, hogy a kilenc hónapos babák szívesebben néznek egy emberi kéz által végrehajtott cselekvést, mint egy élettelen kéz formájú tárggyal végrehajtottat. Más módszerekben az utánzásos viselkedés arányát vizsgálják, vagyis azt a képességet, hogy másolják és befejezik a célorientált cselekvéseket[12]. Meg szokták figyelni még a szimbólum játékok arányát is.[19]

Állatok elmeteóriája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az még egy megválaszolatlan kérdés, hogy az emberek mellett más állatoknak van-e genetikai adottsága és olyan társas környezete, mely lehetővé teszi az elmeteória kialakítását ugyanolyan módon, mint az embergyerekek.[1] Ez máig vitatott téma, mert az állat viselkedéséből tudunk csak következtetni a gondolkodás létezésére, valamint a szelf vagy öntudat koncepciójának létezésére, vagy bizonyos gondolatokra. Az egyik probléma a nem-humán elmeteória tanulmányokkal, a megfelelő számú természetes megfigyelés hiánya, ami betekintést engedne abba, hogy milyen evolúciós nyomás nehezedik az adott faj elmeteóriájának kifejlődésére.

A nem-humán kutatásoknak mégis van létjogosultsága, és különösen hasznos annak megvilágításában, hogy mely nonverbális viselkedés mutat elmeteória összetevőket. Ahhoz is nagyban hozzájárul, hogy rámutasson az evolúció olyan lehetséges lépcsőire, melyekre sokan, mint a társas megismerés kizárólag emberi aspektusaira tekintenek.

Bár nehéz tanulmányozni emberszerű elmeteóriát és elmeállapotokat olyan fajoknál, melyeknek a potenciális elmeállapotát nem teljesen ismerjük, a fajok komplexebb képességeinek egyszerűbb komponenseinek kutatása mégis ésszerűnek tűnik. Például, sok kutató vizsgálja az állatok intenció, tekintet, perspektíva vagy tudás (vagy pontosabban, mit látott a másik fél) megértését. Call és Tomasello tanulmányában,[20] mely a szándék megértését vizsgálta orangutánoknál, csimpánzoknál és gyerekeknél azt mutatja, hogy mindhárom faj megérti a különbséget a véletlen és szándékos cselekedetek között. Az ilyen irányú kutatások egyik nehézsége, hogy a megfigyelt jelenségek gyakran magyarázhatók egyszerű inger-válasz tanulásként, ahogy a természetben is minden elmeállapot feltételezése a megfigyelhető viselkedésből kikövetkeztetett dolog. Újabban a legtöbb nem-humán elmeteória kutatás emberszabású- és egyéb majmokra irányult. Ezek a majomkísérletek a legérdekesebbek az emberi társas kogníció evolúciójának tanulmányozása szempontjából. Az elmeállapot-tulajdonítás szempontjából relevánsak még a bíbicekkel és kutyákkal végzett vizsgálatok, melyek a mások figyelmének megértésére nyújtanak előzetes bizonyítékokat – ami az elmeteória egyik előjele.

Némi vita alakult ki az állatok elmeteóriára való képességét vagy képtelenségét megmutatni próbáló bizonyítékok értelmezése körül. Két példa ennek demonstrálására: Povinelli et al. (1990)[21] csimpánzokat két kísérletvezető közötti választás elé állította, akiktől élelmet kérhettek: az egyik látta hova lett az élelem elrejtve, a másik különböző okoknál fogva (vödör vagy zacskó a fején, szeme kendővel letakarva, vagy el volt fordulva) nem tudta, csak tippelhetett. Azt találták, hogy az állatok legtöbbször megkülönböztetés nélkül kértek élelmet mindkét gondozótól. Ezzel szemben Hare, Call, és Tomasello (2001)[22] azt találta, hogy az alárendelt csimpánzok képesek a domináns rivális csimpánz tudását figyelembe venni annak meghatározására, hogy melyik élelmet tartalmazó tárolót közelítsék meg. William Field és Sue Savage-Rumbaugh-nak nincs kétségük, hogy a bonobóknak elmeteóriájuk van, és ezt a maguk által nevelt jól ismert Kanzival való kommunikációval támasztják alá.[23]

Call és Tomasello (2008)[24] 30 év csimpánzok elmeteóriájának kutatásait foglalja össze. Fontos fordulatként jellemzik a 90’-es évektől tapasztalható változást a kutatási paradigmákban. Korábban meglehetősen mesterkélt kísérleti körülmények között tesztelték a csimpánzok elmeteóriáját, amire példa a fent említett kísérlet, amikor vödör volt a gondozó fején. Ilyen helyzettel természetes környezetükben nem valószínű, hogy találkoznak a csimpánzok. Később az eredeti környezetükhöz hasonló, például versengő helyzetekben vizsgálták a majmokat. Összességében azt találták, hogy többször, új helyzetekben is megfigyelhető a másik elmeállapotának megértése. A kísérletek egyik csoportja a célok, szándékok megértésére irányult. Az egyik eredmény szerint a csimpánzok a cselekvő céljára reagálnak, nem a sikertelen vagy véletlen akció felszíni megjelenésére. Továbbá megfigyelhető, hogy ételkeresési helyzetben más reakciót mutatnak, ha a gondozó nem akar adni, vagy nem tud adni valamit. Azt is megfigyelték, hogy a partner cselekedetére reagálnak: a tolvajon állnak bosszút, nem azon az ártatlanon, aki véletlen megkapta az ellopott dolgot. Fogvatartott és gondosan trenírozott csimpánzok inkább a szándékos, mint a véletlen cselekedetet imitálják. A cél megértéséhez a partner észleléséről, ismeretéről is tudni kell, ezeket is vizsgálták. Megfigyelhető csimpánzoknál a tekintetkövetés, gesztikulálásnál figyelembe veszik a partner figyelmét, és (ételért) versengő helyzetben, figyelembe veszik, mit lát, hall, tud a másik fél. Embergyermekek elmeteóriájának vizsgálatkor ilyen és hasonló kísérleteket használnak, melyekben a megfelelő korú gyerekek jól teljesítenek, tehát nagyrészt hasonló képességekkel rendelkeznek a csimpánzok. Egyedül a hamisvélekedés tulajdonítást nem sikerült még kísérleti helyzetben kimutatni a csimpánzoknál.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e Premack, D. G. & Woodruff, G. (1978). Does the chimpanzee have a theory of mind? Behavioral and Brain Sciences, 1, 515-526.
  2. ^ a b c Baron-Cohen, S. (1991). Precursors to a theory of mind: Understanding attention in others. In A. Whiten (Ed.), Natural theories of mind: Evolution, development and simulation of everyday mindreading (pp. 233-251). Oxford: Basil Blackwell.
  3. Bruner, J. S. (1981).Intention in the structure of action and interaction. In L. P. Lipsitt & C. K. Rovee-Collier (Eds.), Advances in infancy research. Vol. 1 (pp. 41-56). Norwood, NJ: Ablex Publishing Corporation.
  4. Gordon, R. M. (1996).'Radical' simulationism. In P. Carruthers & P. K. Smith, Eds. Theories of theories of mind. Cambridge: Cambridge University Press.
  5. Courtin, C. (2000) The impact of sign language on the cognitive development of deaf children: The case of theories of mind. Cognition, 77,25-31.
  6. Courtin, C., & Melot, A.-M. (2005) Metacognitive development of deaf children: Lessons from the appearance-reality and false belief tasks. Journal of Deaf Studies and Deaf Education, 5, 266-276.
  7. Demetriou, A., Mouyi, A., & Spanoudis, G. (2010). The development of mental processing. Nesselroade, J. R. (2010). Methods in the study of life-span human development: Issues and answers. In W. F. Overton (Ed.), Biology, cognition and methods across the life-span. Volume 1 of the Handbook of life-span development (pp. 36-55), Editor-in-chief: R. M. Lerner. Hoboken, NJ: Wiley.
  8. Hayes, S. C., Barnes-Holmes, D., & Roche, B. (2001). Relations frame theory: A post-Skinnerian account of human language and cognition. New York; Kluwer Academic/Plenum.
  9. Rehfeldt, R. A., and Barnes-Holmes, Y., (2009). Derived Relational Responding: Application for learners with autism and other development disabilities. Context Press; New Harbinger Publications, Inc.
  10. Dennett, D. C. (1987). Reprint of Intentional systems in cognitive ethology: The Panglossian paradigm defended (to p. 260). The Brain and Behavioral Sciences, 6, 343-390.
  11. Call, J., & Tomasello, M. (1998). Distinguishing intentional from accidental actions in orangutans (Pongo pygmaeus), chimpanzees (Pan troglodytes), and human children (Homo sapiens). Journal of Comparative Psychology, 112, 192-206.
  12. ^ a b Meltzoff, A. (1995). Understanding the intentions of others: Re-enactment of intended acts by 18-month-old children. Developmental Psychology, 31, 838-850.
  13. Gagliardi, J. L., et al. (1995). Seeing and knowing: Knowledge attribution versus stimulus control in adult humans (Homo sapiens). Journal of Comparative Psychology, 109, 107-114.
  14. Wimmer, H., & Perner, J. (1983). Beliefs about beliefs: Representation and constraining function of wrong beliefs in young children's understanding of deception. Cognition, 13, 103-128.
  15. Baron-Cohen S, Leslie AM, Frith U (1985). "Does the autistic child have a 'theory of mind'?" (PDF). Cognition 21 (1): 37–46. doi:10.1016/0010-0277(85)90022-8. PMID 2934210. http://ruccs.rutgers.edu/~aleslie/Baron-Cohen%20Leslie%20&%20Frith%201985.pdf. Retrieved 2008-02-16.
  16. Zaitchik, D. (1990). When representations conflict with reality: the preschooler’s problem with false beliefs and “false” photographs. Cognition, 35, 41-68.
  17. Leslie, A., & Thaiss, L. (1992). Domain specificity in conceptual development. Cognition, 43, 225-51.
  18. Sabbagh, M.A., & Moses L.J. (2006). Executive functioning and preschoolers’ understanding of false beliefs, false photographs, and false signs. Child Development, 77(4), 1034-1049.
  19. Leslie, A. M. (1991). Theory of mind impairment in autism. In A. Whiten (Ed.), Natural theories of mind: Evolution, development and simulation of everyday mindreading (pp. 63-77). Oxford: Basil Blackwell.
  20. Call, J., & Tomasello, M. (1998). Distinguishing intentional from accidental actions in orangutans (Pongo pygmaeus), chimpanzees (Pan troglodytes), and human children (Homo sapiens). Journal of Comparative Psychology, 112, 192-206.
  21. (1990.) „Inferences about guessing and knowing by chimpanzees (Pan troglodytes)”. Journal of Comparative Psychology 104 (3), 203–210. o. DOI:10.1037/0735-7036.104.3.203. PMID 2225758.  
  22. (2001.) „Do chimpanzees know what conspecifics know and do not know?”. Animal Behavior 61, 139–151. o. DOI:10.1006/anbe.2000.1518.  
  23. Hamilton, Jon. „A Voluble Visit with Two Talking Apes”, 2006. július 8. (Hozzáférés ideje: 2012. március 21.) 
  24. Call, J., & Tomasello, M. (2008). Does the chimpanzee have a theory of mind? 30 years later. Trends in Cognitive Sciences, 12(5), 187–192. doi:10.1016/j.tics.2008.02.010

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Theory of mind című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.