Predesztináció

A predesztináció, vagy eleve elrendelés (lat. praedestinatio) egy vallási fogalom, a kálvinizmus és bizonyos egyéb protestáns irányzatok legismertebb és legvitatottabb vallási hittétele. A hittétel szerint Isten már a világ megteremtése (létrehozása) előtt meghatározta, hogy ki üdvözül azaz, hogy ki az aki végül a menyországban lehet majd, és kinek kell a pokolba kerülnie. Ritkábban nevezték úgyis mint elővégzet, vagy eleve elhatározás.

Pontos értelmezése

Magához a tételhez egy súlyos teológiai probléma vezet el; a szabadság és a szabad akarat kérdése. Ha elfogadjuk, hogy Isten mint az embernél hatalmasabb létező, szabadon cselekedve teremtette meg a világot, és a világ minden jelensége tulajdonképpen Istent jelzi és dicsőíti, akkor egészen abszurdnak tűnik, hogy pusztán egy ember magatartása, életvitele, vagy bármilyen cselekedete hatással lehet arra, hogy az adott ember üdvözül-e. Az emberi cselekvés ebben az esetben felülírhatná az isteni végzést, vagy ha a végzésben nem is hiszünk: mindenesetre az ember cselekedetei korlátoznák az Istent a szabad cselekvésében (ha a jó életűeket üdvözítenie, a rossz életűeket kárhoztatnia kellene; „megköthetnénk az Isten kezét”). Az, hogy az emberi szabadság (ha egyáltalán létezik) szükségképpen alulmúlja az Isteni szabadságot, vezet el az eleve elrendelés kérdéséhez és problémájához.

Legalább ilyen súlyosak és fontosak ennek a dogmának a következményei is: Isten maga dönti el, hogy kik üdvözülnek. Az Isteni végzést kifürkészni bajos (mert az Isten a saját tudásából csak annyit bocsát az ember rendelkezésére, amennyit ő jónak vél, és amennyi a cselekedetei végrehajtásához szükségesek), még az is előfordulhat, hogy valaki jó élete és kivételes sikerei ellenére sem üdvözül (ilyenkor a siker is egyfajta büntetés). A kiválasztottak, a majdan üdvözülők alkotják Isten „láthatatlan egyházát”. Az eleve elrendelés dogmájának elfogadása belső elidegenüléshez vezet (nem egzisztencialista értelemben); hiszen az Isteni döntés meg nem másítható, sem gyónással, sem cselekedetekkel meg nem változtatható. Sem az egyházközösséghez tartozás, sem a barátok, sem a jó cselekedetek nem segítenek. Az ember magára marad a kérdéssel, hogy vajon üdvre vagy kárhozatra ítélt, és kétségeiben senki sem tud segíteni rajta.

Nem vezet azonban mindez szükségszerűen erkölcsi fatalizmushoz, tehát mindebből nem következik logikailag az, hogy az embernek akaratlan, tehetetlen szemlélődőként kell belenyugodnia az isteni végzésbe; az a legkevesebb, hogy a kárhozatra ítélteknek kötelességük jó egyházi életet élniük, és betartani a parancsolatokat (hiszen a világon minden Isten dicsőítésére jött létre, tehát a kárhozatra is oka van vagy volt), de a különböző protestáns etikák ékes példái annak, hogy ez a látszólag „káros és sötét” hogy vezethet el mégis egy szilárd alapokon nyugvó etikákhoz, és a puritanizmushoz.

Az eleve elrendelés elfogadásának következménye még a világ „varázslattól való feloldozása” („Entzauberung der Welt”, ahogy Schiller mondta); mindenféle korábbi vallásban jelen van egyfajta mágikus hatalom, a katolikus egyház templomának levegőjében és a gyónásban éppen úgy, mint bármelyik korábbi vallásban. Ennek a mágikus hatalomnak a hordozói a papok és az egyház, és ez képes például az embert feloldozni a bűnei alól, jó útra téríteni vagy megváltani. Ha azonban elfogadjuk az eleve elrendelés tanát, azzal kizárunk a világból minden ilyen hatalmat; olyasfajta józanságot és szikárságot eredményez ez, ami egy egészen új minőség a történelemben (a XVI. század előtt nem létezett ilyesmi).

Története

Augustinus írta le először a teológiai és filozófiai meghatározását.

Kálvin János a legszigorúbb értelemben használta, s minden kálvinista egyet is értett vele. Azonban a németalföldi követők a XVI. század végén felvetették, hogy vajon Isten a Bűnbeesést is eltervezte-e.

Két párt alakult ki: Isten a mindentudóságánál fogva már figyelembe vette, hogy az általa teremtett ember bűnbe fog esni (ante-, vagy szupralapszáriusok); a bűnbeesés miatt lett szükség eleve elrendelni, hogy ki juthat üdvösségre (infralapszáriusok).

A dordrechti zsinat a szigorúbb első nézettel értett inkább egyet, ennek ellenére az infralapszáriusok álláspontját fogadta el.

Magyarázatok a katolikus egyházban

Kétféle nézet elterjedt:

• Isten azért adott érdemeket egyes embereknek, mert kiválasztotta őket.
• Isten embereket azért választott ki, mert látta, hogy az általa adott kegyelemmel kiérdemlik az üdvösséget.

Azonban eleve pokolra senkit sem rendel Isten; Isten jó cselekedetek által befolyásolható.

Magyarázatok Kálvin szerint

Egy embert Isten vagy a pokolra vagy a Mennyországba rendelt; ezen nem változtathat semmi.

Az Isten abszolút, szuverén, mindenható, tökéletes és korlátlan hatalmú; az embernek nincs joga a döntésének okát kutatni, csak el kell fogadni. Luther is hasonlóan vélekedett.

Hatásai Kálvin követőire

Miután kialakult és megszilárdult a protestantizmus, az eleve elrendelés tanával kapcsolatos hívői kétségek feldolgozásához a lelkészi gyakorlatnak valamit kezdenie kellett. A XVI. században, amikor a mainál sokkal fontosabb kérdés volt, hogy a túlvilági üdvözülés biztosított-e, a hívőket mindennél jobban érdekelte, hogy az üdvözülésre kiválasztottságnak van-e bármilyen jele vagy látható megjelenése. A certitudo salutis, az üdvbizonyosság kérdése merült fel. Két gyakorlati válasz alakult ki ezzel kapcsolatban:

- A kiválasztottságban való kételkedés a hit gyengeségének a jele, ami arra utal, hogy az ember nem kiválasztott; tehát mindenkinek hinni kell a kiválasztottságában és az üdvözülésében, kételkedés nélkül. (Egy nagyon érdekes logikai következménye ennek az, hogy a „láthatatlan egyház” nyilván „isten láthatatlan kiválasztott népe” is… érdekes, hogy maga ez a tan nem hogy fatalizmushoz, de még egy nagyon erős kiválasztottság érzéshez is elvezethet.)

- Az üdvözülőknek egyfajta hivatástudatuk van, a fáradhatatlan és eredményes munkálkodás képessége egy adott világi hivatásban is a kiválasztottság jele.

Ezek vezetnek el a puritanizmushoz, és adják meg azt az őstípust, amit talán Cromwell képviselt a legjobban: a nem kételkedő és nem alkuvó embert, aki fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy betöltse azt a hivatást, amire Isten megteremtette.

Lutheránus nézőpont

A mai lutheránusok szerint, az üdvözüléshez hit által is el lehet jutni.

Lásd még

• Magyar katolikus egyház
• Magyarországi Evangélikus Egyház
• Magyarországi Református Egyház
• Kálvinizmus
• kereszténység

Külső hivatkozások

Magyar nyelvű oldalak

• Elrendelés az iszlám tanításai szerint