Elektrum
| Elektrum | |
 | |
| Általános adatok | |
| Kémiai név | arany-ezüst ötvözet |
| Képlet | (Au,Ag) |
| Kristályrendszer | köbös |
| Ásványrendszertani besorolás | |
| Osztály | Terméselemek |
| Alosztály | Fémek és fémötvözetek |
| Azonosítás | |
| Megjelenés | dendritek, tömbösödések, torzult kockák |
| Szín | halványan aranysárga |
| Porszín | világossárga |
| Fény | fémes |
| Átlátszóság | opak |
| Keménység | 2,0-3,0 |
| Hasadás | nem hasad |
| Törés | horgas |
| Oldhatóság | a salétromsav oldja |
| Sűrűség | 12,0-15,0 g/cm³ |
| Különleges tulajdonság | színe az ezüsttartalom növekedésével halványodik |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Elektrum témájú médiaállományokat. | |
Az elektrum a terméselemek ásványosztályban, a fémek alosztályon belüli aranycsoport szabályos kristályrendszerben megjelenő tagja. Természetes ötvözet, amely aranyból és ezüstből áll.
A termésarany minden esetben tartalmaz ezüstöt, mert atomi tulajdonságaik nagy egyezést mutatnak. Amennyiben az ezüsttartalom eléri a 20%-ot, a terméselemet elektrumnak nevezik. Ez az érték a 20 karátot megközelítő 800‰-es finomságú aranyminőségnek felel meg. Az ezüsttartalom miatt a felülete gyakran elszíneződve futtatódik. Egyes ásványrendszer-összeállítások nem különítik el.
Keletkezése[szerkesztés]
Kizárólag hidrotermásan keletkezik. Ezüst-szulfidos ásványtársulások (argentit, pirargirit, stefanit, miargirit) gyakori és jellemző tagja.
Előfordulásai[szerkesztés]
Előfordulásai a termésarany és termésezüst előfordulásokéval megegyezik.
Aranykinyerés[szerkesztés]
Az elektrumból az értékesebb fémet, az aranyat ércelőkészítési eljárással, leggyakrabban ciánlúgzással különítik el. Alkalmazzák a kohászati finomítási eljárásokat is.
Kémiai összetétel[szerkesztés]
A finomságtól függően:
- arany (Au): 15,0 – 85,0% között,
- ezüst (Ag): 85,0 – 15,0% között.
Története[szerkesztés]
Az ókorban elsősorban Egyiptomban és Lüdiában bányászták. Utóbbiban 3–4 arany és 1 rész ezüst keverékét jelenti.
Több helyütt is vertek e fémből pénzérméket, a Római Birodalomban nem.
Források[szerkesztés]
- Bognár László: Ásványhatározó. Gondolat Kiadó, Budapest, 1987
- Bognár László: Ásványnévtár. ELTE kiadás. Budapest. 1995
- Koch–Sztrókay: Ásványtan I–II. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1966