Eidetikus memória

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az eidetikus memória /vagy fotografikus memória népszerű definíciója szerint, az ezzel a képességgel rendelkező ember képes képeket, hangokat, tárgyakat extrém pontossággal, tömegesen, emlékezetből felidézni. Az eidetikus szó jelentése: vizuális képek rendkívül részletes és élénk felelevenítéséhez kapcsolódó, és a görög εἶδος (eidos) szóból ered, melynek jelentése: „látott.” [1]

Megfigyelések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ahogyan gyermekeken megfigyelték, az eidetikus memória jellemzően úgy működik, hogy az egyén egy képet 30 másodpercig tanulmányoz, és ennek majdnem tökéletes fotografikus emlékét rövid ideig fenntartja, miután elvették - bizonyos eidetikusok azonban azt állítják, hogy az üres vásznon olyan élénken és tökéletes részletességgel „látják” a képet, mintha még mindig előttük lenne. Mint bármely más emlékezet fajtánál, a visszahívás intenzitása különböző tényezőktől függhet, mint az inger gyakorisága, és időtartama, tudatos észlelés stb. Ez a tény ellentétben áll a kifejezéssel kapcsolatos általános félreértéssel, mely minden esetben állandó és teljes visszaemlékezést feltételez.

Bizonyos emberek, akiknek jó a memóriájuk, azt állítják, hogy fotografikus memóriával rendelkeznek. Pontosan kivehető különbségek vannak azonban a feldolgozott információk módjában. Azok az emberek, akik általánosan jól használható memóriával rendelkeznek gyakran használnak mnemonikus egységeket (például egy fogalom felosztása megszámlálható elemre), hogy megőrizzék az információt, míg azok, akik eidetikus memóriával rendelkeznek, nagyon specifikus részletekre is emlékeznek, mint hol állt a személy, mit viselt stb. Ők sokkal részletesebben hívhatnak vissza egy eseményt, míg azok, akik másfajta memóriával rendelkeznek, inkább a mindennapi dolgokra emlékeznek, mintsem specifikus részletekre, amik megtörhették az általános részeket. Meg kell jegyezni azonban, hogy ez a folyamat általában akkor a legszembeszökőbb, mikor az eidetikus memóriával rendelkezők erőfeszítést tesznek, hogy különböző részletekre is emlékezzenek.

Az szintén nem szokatlan, hogy néhány ember „szórványos eidetikus memóriát” tapasztal, amikor néhány emléket nagyon részletesen tudnak felidézni. A legtöbb esetben az eidetikus memória ezen szórványos előfordulásai nem tudatosan idéződnek elő.

Kivételes emlékezettel rendelkezők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Néhány autista egyén rendkívüli emlékezőkészséget mutat be, beleértve az autisztikus spektrum zavarban szenvedőket, mint például az Asperger-szindrómások. Az autisztikus „tudósok” ritkák, de főleg ők mutatják látványos emlékezet jeleit. A legtöbb autizmussal diagnosztizált egyén azonban nincs eidetikus memória birtokában.

A szinesztéziát szintén megjelölték mint az auditoros memória erősítőjét, de csak olyan információk esetében, melyek szinesztéziás reakciót idéznek elő. Néhány szinesztéziásnál azonban megfigyelték, hogy a normálnál erősebb a „tökéletes szín” érzékelésük, mellyel képesek színárnyalatokat majdnem tökéletesen összepárosítani hosszabb időszak eltelte után is a kísérő szinesztéziás reakció nélkül.

Probléma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legtöbb vita az eidetikus memória körül jelenleg abból származik, hogy majdnem bármilyen kivételes emlékezeti képességre ráaggatják a kifejezést. A kivételes emlékezőtehetség létezése meglehetősen jól dokumentált, és az öröklött képesség, tanult eljárások, és rendkívüli tudásbázis (több mindenre emlékszel abból, amit értesz, mint semmitmondó, egymáshoz nem kapcsolódó információkra) eredményeként mutatkozik meg. Technikailag azonban az eidetikus memória azt jelenti, hogy valaki képes emlékezni egy érzékelt eseményre vagy tárgyra olyan pontosan, mintha a személy még mindig nézné, vagy hallaná az eredeti tárgyat vagy eseményt.

Majdnem mindenki, aki állítja, hogy neki eidetikus memóriája van, jócskán kívül esik ezen a nagyon szűk meghatározáson. Egy maroknyi új keletű kutatás felvetette, hogy elképzelhető, hogy van néhány ritka egyén, akik képesek limitált mennyiségű eidetikus visszahívásra. Elméletileg ez a visszahívás alapvetően a feldolgozatlan észlelt események „nyers” szenzoros emlékezete (azaz a „nyers” képek mentesek az utólagos (általában automatikus) észlelési feldolgozástól, ami a normális memóriában elválaszthatatlanul kapcsolódik a tárgy identitásának és jelentésének képi információihoz.) A dokumentált eidetikus képességek azonban sokkal korlátozóbbnak, és kevésbé mindennapinak mutatkoznak, mint ahogy általában elképzeljük.

Az első intenzív, strukturált kísérletet az eidetikus memóriával kapcsolatban Erich Jaensch vezette az 1930-as években, és arra kérte alanyait, hogy mondjanak részleteket olyan képekről, melyeket előzőleg a üres szürke képre vetítettek nekik. Jaensch elég magas arányban talált eidetikusokat, de eredményei megkérdőjelezhetőek voltak, mert kizárólag szubjektív beszámolók szolgáltak a kísérlet alapjául.[2]

Marvin Minsky, a The Society of Mind című könyvében nem tudta igazolni az eidetikus memóriával kapcsolatos feltételezéseket, és a jelenséggel kapcsolatos híreket „megalapozatlan mítosz”-nak tekintette.

Egy példa eidetikus memóriának tulajdonított kivételes emlékezőtehetségre Adriaan de Groot klasszikus kísérlete sakk nagymesterekkel, akik képesek memorizálni a sakkfigurák komplex pozícióját a táblán. Kezdetben úgy találták, hogy ezek a mesterek meglepő mennyiségű információt képesek visszahívni, sokkal többet, mint azok, akik nem voltak ilyen szinten, az eredmény tehát eidetikus képességekre engedett következtetni. Azonban amikor a mestereknek olyan elrendezéseket mutattak be, amik sosem fordulhatnának elő egy játékban, a visszahívásuk semmivel sem volt jobb, mint a náluk gyengébb játékosoknak, arra utalva, hogy kifejlesztettek magukban egy képességet, amivel képesek bizonyos típusú információkat rendszerezni, nem pedig eidetikus képességeket birtokolva születtek.

Az erőteljes tudományos szkepticizmust az eidetikus memória létezéséről csak feltüzelte Charles Stromeyer kísérlete jövendőbeli feleségével Elizabeth-tel, aki azt állította, hogy évekkel később is fel tud idézni egy olyan idegen nyelven írott verset, melyet nem értett. Kétségtelenül képes volt véletlenszerű pontokból álló mintákat visszahívni olyan pontossággal, hogy a két mintát egy térhatású képpé egyesítette.[3] Eddig ő az egyetlen ember, akinél dokumentálták, hogy képes egy ilyen feladat megoldására. A használt kísérleti eljárás metodikája azonban kérdéses[4], és a tény, hogy a kutató feleségül vette kísérleti alanyát, továbbá, hogy a teszteket sosem ismételték meg (Elizabeth következetesen elutasította)[5] még több problémát vet fel. Valójában ez az a kísérlet, mely ezután jó néhány évtizedig fokozta a szkepticizmust az eidetikus memória tanulmányozásával kapcsolatban.

Egy - a Talmudot tanulmányozó - Shass Pollak-nak nevezett csoport tagjai képesek voltak felidézni a babiloni Talmud mind az 5422 oldalát. Őket egy George Stratton nevű pszichológus tesztelte úgy, hogy keresztülszúrt egy tűt a Talmud oldalain, a Shass Pollak tagjai pedig gond nélkül megmondták, hogy melyik oldalon melyik szót szúrta át. A teszt ellenére azonban ezt a képességet inkább annak tulajdonították, hogy a csoport tagjai kiválóan memorizálták az egész könyvet.[6]

További bizonyíték az eidetikus memória létezésével kapcsolatos szkepticizmusra, egy egyáltalán nem tudományos esemény: The World Memory Championships (A memória világbajnokság). Ez a minden évben megrendezett verseny különböző emlékezet ágakban, majdnem teljes mértékben vizuális feladatokon alapul (10-ből 9 feladatot vizuálisan mutatnak be, a maradék egyet pedig csak hallják a versenyzők). Mivel a nyertesek komoly pénzösszeget vihetnek haza (2010-ben a világbajnokság összdíjazása 90,000 USA dollár volt), vonzania kellene azokat embereket, akik könnyedén képesek megoldani ezeket a teszteket a bemutatott anyag képeinek felidézésével. Valójában azonban még soha, egyetlen emlékezet bajnok sem számolt be arról, hogy eidetikus memóriája volna (a verseny 1990 óta kerül megrendezésre). Ehelyett kivétel nélkül minden nyertes mnemonist-nak hívja magát, és bízik a mnemonikus stratégiák használatában, főleg a Method of loci-ban.

Igény az eidetikus memóriára[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elizabeth megkérdőjelezhető kivételével (feljebb tárgyalva), 2008-ig bezárólag senki, aki azt állította, hogy eidetikus memóriája van, nem tudta ezt tudományos teszteken bizonyítani.[5] Van néhány olyan személy, aki kiemelkedő memóriával rendelkezik, és eidetikusnak lett kikiáltva, nagyon sokan azonban mnemonista vagy egyéb, nem az eidetikus memóriát erősítő technikákat alkalmaznak.

Bámulatos zsenik[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Néhány autista vagy egyéb fejlődési rendellenességben szenvedő embernek csodálatos memóriája van. Az ilyen emberek az úgynevezett Savant-szindrómában szenvednek. A szindrómának két fajtáját különböztetjük meg: a vele születettet, és a később „szerzettet.” A veleszületettek közé tartoznak például a naptárszámolók, a zenei őstehetségek, és azok is, akik 8 másodperc alatt elolvasnak egy oldalt, amit később 99 százalékos pontossággal képesek felidézni. Megfigyeltek még tehetségeket a művészetek terén is, például 3 dimenzióban rajzolókat, térkép memorizálókat, költőket, festőket, és szobrászokat. Olyan is előfordult, aki hiba nélkül volt képes felmondani a Pi értékét a 22514. számig. A többieknél valamilyen baleset folytán elszenvedett agykárosodást követően fedeztek fel elképesztő képességeket. Náluk általában a bal oldali frontális és temporális rész sérült. Az ilyen sérülések lehetővé teszik a jobb agyfélteke számára a bal oldal újrahuzalozását. Kísérletek bizonyítják, hogy mikor transzcraniális mágneses stimulációt alkalmaztak valakin (egészséges emberen), az esetek majdnem felében olyan új képessége jött felszínre az illetőnek, melyet korábban soha nem tapasztalt.[7]

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. (2000). American Heritage Dictionary. Houghton Mifflin Harcourt.
  2. (1972). Photographic memory. Leonardo, 5(4), 347-349.
  3. Stromeyer, C. F., Psotka, J. (1970). The detailed texture of eidetic images. Nature, 225, 346–349.;Thomas, N.J.T. (2010). Other Quasi-Perceptual Phenomena. In The Stanford Encyclopedia of Philosophy.
  4. Blakemore, C., Braddick, O., Gregory, R.L. (1970). Detailed texture of eidetic images: a discussion. Nature, 226, 1267-1268.
  5. ^ a b Foer, J. (2006). Kaavya Syndrome. http://www.slate.com/id/2140685
  6. Wilding, J. M., Valentine, E. R. (1997). Superior Memory. East Sussex, UK: Psychology Press Ltd.
  7. Hughes, JR. (2010). A review of Savant Syndrome and its possible relationship to epilepsy. Epilepsy Behavior, 17(2), 147-152.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]