Egykezes furulya
| Egykezes furulya | |
 | |
| Más nyelveken | |
| angol: tabor pipe francia: flüte de tambourin német: Tammarinpfeife spanyol: flauta de tres agujeros | |
| Besorolás | |
| aerofon → fúvós → ajaksípos dugós furulya | |
| Rokon hangszerek | furulya, hosszú furulya |
| Hangszerjátékos | tambourinaire, taborer |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Egykezes furulya témájú médiaállományokat. | |
Az egykezes furulya aerofon hangszer, az ajaksípos fúvós hangszerek közé tartozik. Fúvókája, építési módja, megszólaltatása a furulyához hasonló, de mindössze három hanglyuka van a hangszer testének legalsó részén, kettő elöl, egy hátul a hüvelykujjnak. Ez lehetővé teszi, hogy egy kézzel tartható, kezelhető legyen, miközben a zenész a másik kezével egy dobon, vagy ritkábban egy verővel megszólaltatott húros hangszeren a ritmuskíséretet játssza. Elsősorban a tánczene hangszere.
Használata[szerkesztés]
Míg a furulya nyolc hanglyuka több, mint egy oktáv hangterjedelmet képes átfogni átfújás nélkül, három hanglyuk esetén csak négy hang áll rendelkezésre egy fekvésen belül. Ennek ellenére a hangszer akár két oktávnyi hangterjedelemben képes teljes diatonikus dallamokat játszani, sőt, félig fedett lyukakkal a kromatikus hangok egy része is elérhető. Ennek magyarázata az, hogy az egykezes furulya szűk furata miatt nem az alaphangon, hanem mindjárt annak első felhangján, oktávján szólal meg. Az átfújás a második felhangot, a kvintet eredményezi, és ennek a hangköznek az áthidalásához éppen elegendő a rendelkezésre álló négy hang. A hanglyukak megnyitása sorban egészhang–egészhang–félhang hangközöket adja. Az alaphang első és második, illetve – egy oktávval feljebb – harmadik és ötödik felhangjára építve ezek teljes diatonikus hangsorokat képesek létrehozni.
Története[szerkesztés]
A középkori forrásokban, ábrázolásokon gyakran szerepelnek dobbal együtt megszólaltatott egykezes furulyák. Elnevezései: provanszál galoubet, középfrancia flaihutel, flageol, francia flutet, flûte de tambourin, baszk txistu, andalúz flauta, gaita, középfelnémet holre, holler, német Einhandflöte, Tammarinpfeife. A 16. század során az egykezes furulya a többi fafúvós hangszerhez hasonlóan hangszercsaláddá épült ki, diszkant, tenor és basszus változata dokumentált. A következő évszázadokban egyre inkább csak Anglia, Franciaország és Spanyolország népzenéjében élt tovább. A síp és a dob elnevezései Oxfordshire környékén pipe és tabor, Provence-ban galoubet és tambourin, Baszkföldön txistu és tambouril, Katalóniában flabiol és tamborí, Andalúziában flauta vagy gaita és tamboril.
Források[szerkesztés]
- Van der Meer, John Henry. Hangszerek az ókortól napjainkig. Zeneműkiadó (1988). ISBN 963 330 670 1
- Brockhaus Riemann zenei lexikon I. (A–F). Szerk. Carl Dahlhaus, Hans Heinrich Eggebrecht. Budapest: Zeneműkiadó. 1983. ISBN 963-330-474-1
- García Gallardo, F.; Arredondo, H. Flauta y tamboril. Gaita de Huelva, gaita rociera, gaita andaluza. postmusicas, 2013. ISSN [https://portal.issn.org/resource/ISSN/2253-8445 2253-8445]
