Egyenlőtlen szárnyú szitakötők

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Egyenlőtlen szárnyú szitakötők
Alföldi (avagy vörös) katonaszitakötő (Sympetrum sanguineum) nőstény
Alföldi (avagy vörös) katonaszitakötő
(Sympetrum sanguineum) nőstény
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)
Osztály: Rovarok (Insecta)
Alosztály: Szárnyas rovarok (Pterygota)
Alosztályág: Ősszárnyúak (Palaeoptera)
Rend: Szitakötők (Odonata)
Alrend: Egyenlőtlen szárnyú szitakötők (Anisoptera)
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Egyenlőtlen szárnyú szitakötők témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Egyenlőtlen szárnyú szitakötők témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Egyenlőtlen szárnyú szitakötők témájú kategóriát.

Az egyenlőtlen szárnyú szitakötők avagy nagy szitakötők (Anisoptera) az egyik legősibb rovarrend, a szitakötők (Odonata) három alrendjének egyike.

Megjelenésük, felépítésük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mint nevük is mutatja, megkülönböztető jellegzetességük, hogy hátulsó szárnypárjuk hosszabb és szélesebb is az elülsőnél, méghozzá úgy, hogy a szárny töve után hirtelen kiszélesedik. Széles toruk, mellkasuk miatt szárnyukat pihenő helyzetben sem képesek teljesen összecsukni; azt többnyire oldalt széttárva helyezik el.

Nagy összetett szemeik a fejtetőn egymáshoz érnek, vagy legalábbis nagyon közel kerülnek egymáshoz.

Életmódjuk, élőhelyük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lárváik fajonként rendkívül különböző ideig (2 hónaptól 4 évig) fejlődnek, és ezt jelentősen befolyásolják a külső körülmények is. Általános szabály, hogy a rövidebb lárvaéletű fajok imágója tovább él. Az ilyen egyedek messzebb vándorolnak, az ilyen fajok gyorsabban belakják az új élőhelyeket.

Lárváik a kis szitakötők lárváitól eltérően béllégzők: az oxigént utóbelük falán át veszik fel. A vizet potrohszelvényeiket összehúzva és tágítva cserélik, és ugyanezzel a megoldással, tehát rakétaelven, lökésszerű, gyors mozgással úsznak is.

Egyes nagy szitakötők (Aeshnidae, Libellulidae: Sympetrum, Crocothemis, Leucorrhinia) lárvái a növényeken kapaszkodva várják a zsákmányt. Más csoportok (Corduliidae, Libellulidae: Libellula, Orthetrum) lárvái előszeretettel mozognak a mederfenéken. A folyami szitakötők (Gomphidae) lárvái a mederfenékbe ássák magukat, hogy a víz el ne sodorja őket, így táplálékukat is ott keresik. A hegyi szitakötők (Cordulegasteridae) szintén a patakágyba ássák magukat: csak szemük és potrohuk vége látszik ki. Nem mozognak, csak az elébük kerülő zsákmányt ragadják meg.

Ha valami gyanús dolog közelít feléjük, a nagyobb lárvák – főleg az Anax és Aeshna nemekből – fenyegető magatartást öltenek, visszahajlítják potrohvégüket, amin jókora tüskék meredeznek, álarcukat használva támadnak, illetve támadást imitálnak, esetleg menekülni próbálnak. A tüskék határozó bélyegnek is igen alkalmasak – vedlés után persze ezek is lágyak, és ilyenkor nem védenek. A mérgező bogárlárvák és vízi poloskák ellen az egyetlen hatásos védelem a megelőző támadás.

Az imágók kiválóan repülnek: költőhelyüktől olykor 100 km-re is elkóborolnak.

Rendszerezésük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az alrendet három öregcsaládra tagolják, összesen 10 családdal.

Rendszerezésük a Kárpát-medencei fajaikkal (a Magyarországon védett fajok természetvédelmi értékével):

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]