Dzsürcsi írás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A dzsürcsi írás a dzsürcsik által használt írásrendszer.

Eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dzsürcsi írás (dzsürcsi nyelven ǰuše bithe) megalkotásáról a kínai Jin-dinasztia történetét leíró Jinshiben, Wan-yan Xi-yin életrajzában a következő áll: „A jin-embereknek először nem volt saját írásuk. Az ország napról napra erősödött, és a szomszédos országokkal a kitaj íráson keresztül tartották a kapcsolatot. Taizu császár Xi-yinnek parancsot adott az ország írásának megalkotására. Xi-yin a szabályos kínai írásjegyeket utánozva, a kitaj írás rendszere alapján megalkotta a dzsürcsi írást, a dzsürcsi nyelvhez igazítva. Tianfu (天輔) 3. évének 8. hónapjában készült el a szótár. Taizu nagyon megörült, és megparancsolta, hogy az írást terjesszék el. Xi-yinnek egy lovat és egy öltözetet adott jutalomképpen. Ezután Xizong ismét írást alkotott, és azt a Xi-yin által megalkotott írással együtt használták. A Xi-yin által alkotott írást »nagy dzsürcsi« írásnak, a Xizong által megalkotottat »kis dzsürcsi« írásnak nevezték….”

A nagy dzsürcsi írás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kitaj írást a Liao-dinasztia megdöntése után is használták, egészen 1191-ig, amikor is Zhangzhong császár rendeletben betiltotta a használatát. De ezalatt 1119-ben az előbb tábornoki, később bal oldali miniszteri és udvari kincstárosi posztot betöltő Wan-yan Xi-yin (完顔希尹) megalkotta kínai és kitaj írás alapján a „nagy dzsürcsi írást”, amely a kínai íráshoz hasonlóan szójelekből áll. Az egyszótagú kínai szavakkal ellentétben, a dzsürcsi szavak több szótagból is állhatnak, így vannak egyszótagú szót, két szótagú szót, és három szótagú szót kifejező szójelek.

A korai időszakban nem jelölték külön a képzőket, ragokat, így feltehetően nehézkes volt az írás használata. A képzők, ragok jelölése csak a „kis dzsürcsi” írás bevezetése után alakult ki, ami szótagírás.

1973-ban, Xi-anban (西安) előkerült egy dzsürcsi szójegyzék, amely körülbelül a 12. század közepéről származik. Itt már alkalmazzák a „kis dzsürcsi írást” is, azonban még nem minden esetben. Összevetve ezt a szójegyzéket a Ming-kori szójegyzékekkel, láthatjuk, hogy a szótagjelek bevezetése fokozatosan történhetett.

A dzsürcsi írás, úgy mint a kínai, kitaj, tangut és a japán írás, függőleges és jobbról balra halad, az írásjegyek jeltagolóak, egyenként sorakoznak, ebben különbözik a kitaj írástól, ahol a jeleket „tömbökbe” rendezték, hasonlóan a koreai hangŭl írásban. Azonban 1977-ben találtak egy ezüst paidzét, kiváltságlevelet, amin az írásjegyeket kitaj mintára tömbökbe rendezték. Ez azt jelenti, hogy kezdetben a kitaj mintát követték, és csak később, a kitajtól való különbség hangsúlyozására hagyták azt el, és kínai módra rendezték írásjegyeiket.

A kis dzsürcsi írás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kis dzsürcsi írás néhány jele

1138 elején, a nagy dzsürcsi írás nehézkessége miatt Xizong császár (熙宗) megalkotta a „kis dzsürcsi írást”, amely szótagírás volt, hasonlóan a „kis kitaj íráshoz”, illetve a japán kana-írásjegyekhez. Ezek egy-és két szótagot is jelölhettek. Ezzel az írással nemcsak egész szavakat jegyeztek le, hanem ragokat és képzőket is, utánozva a kitaj írás rendszerét. A japán írásrendszer is hasonló helyesírású.

A ragok, képzők leírására speciális szótagjeleket használtak, csak ezzel voltak leírhatók. Azonban találni olyan írásjegyet is, amit nemcsak képzők, hanem egész szavak leírására is használtak. A ragok és képzők írására két szótagból álló jeleket is használtak, ahol az első szótag általában visszaható, szenvedő stb. igeképző, a második szótag valamilyen gyakori rag. Ilyen a duru az ačiduru „mozogni” jelentésű szóban.

A dzsürcsi helyesírás ismerte a kínaiak fanjie (反切) módszerét, amelynek lényege, hogy egy írásjegy kiejtését két írásjeggyel adják meg, mégpedig úgy, hogy az első írásjegy jelölte a szó elejét, és a második a szó többi részét, például a 東 dong írásjegy kiejtését a 徳 De és a 紅 hONG írásjegyekkel adták meg. A dzsürcsik ezt a módszert főleg a szóvégi „n”-tő leírásánál alkalmazták, amire külön szótagjeleket használtak, attól függően, hogy az adott szó töve milyen magánhangzóra végződik.

A dzsürcsi írás fejlődése nem állt meg a „kis dzsürcsi” írás bevezetésével, lassan egyes szójelek elvesztették eredeti jelentésüket és csupán szótagjelként funkcionáltak.

A dzsürcsi írásjegyek kialakítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wan-yan Xi-yin életrajzában olvasható, hogy a dzsürcsi írást a kínai mintájára alkották meg. Azonban az írásjegyek kialakításakor figyelmen kívül hagyták a kínaira jellemző és az ugyancsak siniform tangut írásban is alkalmazott gyök és fonetikai kulcsokat. A gyökök, kínaiul bushu (部首), azt jelölik, hogy az adott írásjegy milyen fogalomkörbe tartozik. A szótárakban a gyökök szerint szokták az írásjegyeket csoportosítani. A fonetikai kulcs, kínaiul shengfu (声符) a gyökjel+fonetikai kulcs felépítésű írásjegyekben az írásjegy megközelítő kiejtésére utal. Egyes gyökjelek és fonetikai kulcsok önálló írásjegyként is előfordulhatnak. Például a 羊yang „birka” jelentésű írásjegy a 洋yang „óceán” jelentésű írásjegyben is előfordul, mint a kiejtésre utaló elem. Az írásjegy bal oldala a 氵„víz” jelentésű gyökjel, ami a jelentésre utal.

Mivel a dzsürcsik csak felületesen utánozták a kínai írásjegyeket, ezeket nem találjuk meg a dzsürcsi írásban, illetve vannak úgynevezett „ál-gyökök”, ezek azonban nem hordoznak jelentést. A dzsürcsi írásjegyeket is a gyökök és a vonásszám szerint szokták csoportosítani, a Jin Qi Cong által szerkesztett dzsürcsi szótár szerint 38 darab gyök van.

Az írásjegyek eredetük szerint a kínai és a kitaj írásból származnak, de vannak ismeretlen eredetű karakterek is. Az írásjegyeket az alábbiak alapján alakították ki:

  1. Kínai eredetű karakterek:
    • új vonás hozzáadásával, és az írásjegy kiejtésének felhasználásával
    • új vonás hozzáadásával, és az eredeti jelentés megtartásával
    • a kínai írásjegy egyszerűsítésével, annak kiejtésének felhasználásával
    • az írásjegy egyszerűsítésével, figyelmen kívül hagyva kiejtését, de a jelentését megtartva
    • az írásjegy átalakításával, de a kiejtés megtartásával
    • átalakítás, tekintet nélkül a jelentésre; esetenként a kiejtés felhasználásával
    • átalakítás, majd egyszerűsítés a jelentés megtartásával
    • az írásjegy alakjának kölcsönzése
    • írásjegyek összevonása
  2. Kitaj eredetű karakterek
    • új vonás hozzáadása, esetenként az eredeti jelentés megtartásával
    • egyszerűsítéssel
    • a kitaj karakter elemeinek átrendezésével
    • változtatás nélküli átvétel

Mivel a nagy dzsürcsi írás kialakításakor figyelmen kívül hagyták a kínai írás szerkezetét, és mert a kis dzsürcsi és a nagy dzsürcsi írás grafikailag sem különült el, az írást igen nehéz lehetett elsajátítani. A Jin-dinasztia bukása után sem tűnt el a dzsürcsi írás, de nehézsége miatt a Ming-kori dzsürcsik a mongol írással írták a császári udvarba küldött hivatalos leveleiket. Ezt alátámasztja a Zhengtong (正統) 9. évéből származó feljegyzés, amely szerint a Xuancheng-i (玄城) dzsürcsi helyőrség a dzsürcsi írás helyett inkább a mongol írást és nyelvet kezdte használni:

„Mivel nincs, ki ismerné a dzsürcsi írást, kérjük, hogy ezentúl a rendeleteket stb. tatár írással írják meg…”

A dzsürcsi írás megfejtése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dzsürcsi írás megfejtésében nagy szerepet játszottak a dzsürcsi-kínai szójegyzékek, mint például a Huayi yiyu (華夷譯語), amit először Wilhelm Grube dolgozott fel 1896-ban. 1984-ben Jin Qi Cong (金啓孮) kiadta dzsürcsi szótárát, amiben az addig ismert nyelvemlékek írásjegyeit dolgozza fel. Az írásjegyek száma az írásjegyváltozatokkal együtt összesen 1470; az írásjegyek több mint 90%-nak a jelentése és a kiejtése ismert.

A dzsürcsi írás eredetének és a kitaj írással való kapcsolatának kutatását elősegítheti majd további nyelvemlékek felfedezése is.

Felhasznált irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyar nyelvű[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Birtalan Ágnes: Dzsürcsi. A világ nyelvei. Szerkesztő Fodor István. Budapest, Akadémiai Kiadó 1999. pp. 309–310
  • Ligeti Lajos: Egy XII.sz-i mandzsu-tunguz írás. A kis dzsürcsi írás értelmezése. Értekezések a Nyelv-és Széptudományi osztály köréből 26. Elektronikus Kiadás [1]

Kínai és japán nyelvű[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 金啓孮編著:女真文辞典 文物出版社出版 1984
  • 西田龍雄: アジア古代文字の解読 中公文庫2002年  

Egyéb[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Gisaburo, Kiyose Norikura: A Study of the Jurchen Language and Script. Kyoto 1977.
  • Grube, Wilhelm: Die Sprache und Schrift der Jučen. Leipzig 1896.
  • Kane, Daniel: The Sino-Jurchen Vocabulary of the Bureau of Interpreters. Uralic and Altaic Series 153. Bloomington, Indiana 1989.[2]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Asian Fonts (angol nyelven). J. Glavy. [2002. március 9-i dátummal az [ eredetiből] archiválva]. (Hozzáférés: 2009. szeptember 17.)
  • Omniglot