Dymphna Cusack

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Dymphna Cusack
Dymphna Cusack, 1947.jpg
Dymphna Cusak apró termetű volt, finom csontozatú arcát befont haj keretezte.[1]
Született
1902. szeptember 22.
Elhunyt
1981. október 19. (79 évesen)
Foglalkozása író
szerző
regényíró

Ellen Dymphna Cusack AM (Új-Dél-Wales, West Wyalong, 1902. szeptember 21.1981. október 19.) ausztrál írónő.

Cusack tizenkét regényt írt (ebből kettőt társszerzővel), hét színdarabot[2], három útikönyvet és két gyerekkönyvet. A társszerzős könyvek közül a Pioneers on Parade-et (1939) Miles Franklinnel, a Come In Spinner-t (1951) Florence Jamesszel írta.[3]

Darabjait és regényeit több mint harminc nyelvre lefordították, az 1950-es évektől az 1990-es évekig Európában a kritikusok által is elismert bestsellerszerző volt. Több regényét milliószámra adták el a keleti blokk országaiban – Magyarországon is igen népszerűek voltak. Cusackre, bár Ausztráliában is széles ausztrál olvasótábora volt, baloldalisága miatt a hidegháború éveiben nem fordított kellő figyelmet a hazai konzervatív irodalomkritika.[4]

A baloldali, társadalmi reformer elkötelezettségű Cusack egész életében az igazságtalanság különböző formái ellen küzdött, a nőkkel szembeni diszkriminációt is beleértve. A történelmet a hétköznapi emberek életén keresztülszűrve értelmezte; a népszerű kultúra eszközkészletét: a kis színházat, regényt, rádiójátékot és a napi sajtót egyaránt felhasználva a szórakoztatásra, tájékoztatásra és oktatásra. Sartre szavaival „écrivain engagé”-nek, politikai írónak tartotta magát, aki számára a toll hatalmasabb fegyver, mint a kard.

Életét mindvégig megkeserítő egészségügyi bajai ellenére – melyet a szklerózis multiplex okozott – a hidegháború világbéke-mozgalmának bátor és prominens atomenergia-ellenes aktivistája volt.[1]

Életrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ellen Dymphna Cusack, becenevén Nell 1902. szeptember 21-én született az új-dél-walesi West Wyalongban, James Cusack boltos és felesége, Bridget Beatrice (született Crowley, 1872[5]) hat életben maradt gyermeke közül harmadikként.[1] Szülei új-dél-walesi születésűek voltak, katolikus ír felmenőkkel.[1] Beteges kisgyerek volt; neveltetését 1905-ben anyja gyermektelen testvére, akit szintén Nellnek hívtak, és férje, Tom Leahy vállalta magára.[1] Coomában, Narranderában és Guyrában éltek[1]. Felismerve szorgalmát és tehetségét, Nellt a Guyrához közeli toowoombai Szent Orsolya Középiskolába járatták[6] bentlakásosként.

1920-ban fölvették tanárképzőre a Sydney-i Egyetemre (Sydney Teachers College). Mentorai közé tartozott George Arnold Wood és Henry Tasman Lovell is.[1] Az egyetemen kötött élethosszig tartó barátságot az író Florence Jamesszel, Marie Beuzeville Bylesszel, az első új-dél-walesi női ügyvéddel és az író Christina Steaddel. Az egyetemi vitaklubban az „orosz kísérletről”, az eugenikáról, a születésszabályozásról, a nők karrierhez való jogáról vitatkoztak.[4] Bekerült az egyetem színjátszókörébe; első színdarabja, a Safety Firstfeminista dráma, mely érinti a középosztály képmutatását, az igazságtalanságot, főhőse pedig egy felszabadított, „Új nő” – bejutott a Triad magazin 1927-es versenyén az első tucat közé.[1]

1925-ben végzett bölcsészként kitüntetéssel, tanári diplomáját 1926-ban vehette át (BA, 1925; Dip.Ed., 1926). 1926-27-ben a Neutral Bay-i Girls’ Intermediate High School tanára volt, ezalatt Cooge-ban élt anyjával és három fiatalabb testvérével – ebbe az apja által elhagyott családi fészekbe később is gyakran visszatért, ha úgy hozta a szükség[7]. 1928-ban az Oktatási Minisztérium egy bányavárosba, a Broken Hill-i High Schoolba helyezte át. Első írógépén itt megírta első (ki nem adott) regényét This Nettle, Danger („E veszély csalánja”[8]), egy Joyce-ihlette beavatási rítust, amolyan Ifjúkori önarcképet női változatban.[1] Itt írta Strange Victory c. kiadatlan drámáját a Broken Hill-i bányászok minimálisan jobb munkakörülményekért folytatott harcáról, amit Freehillnek, majdani férjének első találkozásukkor megmutatott.[7] Ezután Cusack visszatért a színházhoz, a Shallow Cups (1933), az Anniversary (1935) és a Red Sky at Morning (első előadás: 1935; kiadva: 1942) c. drámái találkoztak a közönség ízlésével. Goulburnben keveset írt, inkább elmerült a gondtalan, társasági élet élvezetében. Miután hat évet vidéki tanítással töltött Broken Hillben, Goulburnben (1930-31) és Parramattában (1932-35), Cusackot 1935-ben a magas presztízsű Sydney-i Leánygimnáziumba (Sydney Girls’ High School) helyezték át. Második regénye, a Jungfrau (1936) három fiatal nőről és az abortuszról alkotott véleményükről szólt, a Bulletin 1935-ös S. H. Prior emlékdíjra jelöltek közül a második legjobbnak bizonyult.[1] 1936-tól a Dymphna keresztnevét használta, csak családja és közeli barátai maradtak a Nellnél.[7] A harmincas évek közepétől szocialista és a társadalmi igazságosságért küzdő szervezetekben vállalt szerepet.[4] 1938-ban az Ausztrál Írószövetség ügyvezetője lett (1968-69 között elnöke). Vitatott rádiós dokumentumműsorai megkérdőjelezték a begyökerezett társadalmi hagyományokat. 1939-ben jelent meg a Pioneers on Parade az Angus & Robertsonnál, Miles Franklinnel való első közös munkájaként; ez egy Ausztrália 150 éves gyarmati múltján tiszteletlenkedő gúnyirat volt. Az Oktatási Minisztérium nem szenvedhette, hogy Cusack túl sok „szent tehénnek” ment neki egyszerre; ráadásul egy két évvel azelőtti esése miatt dolgozói kártérítési ügye volt a hivatallal szemben. 1939 decemberében áthelyezték a Bathurst High Schoolba, amit Parkes-ba, majd Newcastle-be való kinevezése követett.[1] Száműzetése során jelent meg díjnyertes színműve, a Morning Sacrifice (1943), ahol a történések színhelye egy lánygimnázium csak női tanerőkkel benépesített tanári szobája. Az ugyanabban az évben megjelent másik színműve, a Comets Soon Pass (1943), mely művészi megtorlás az őt megcsaló, 1941 júniusában elhagyó szeretőjével, a regényíró Xavier Herberttel szemben – egyben megfizet vele a spárgakirálynak csúfolt Gordon Edgellnek, aki megpróbálta őt nyilvánosan kiátkozni a munkanélküli fiatalok érdekében kifejtett aktivizmusáért.[1]Miles Franklinnel közösen írt még egy szatirikus művet, a Call Up Your Ghosts (1945) c. darabot.

1944-ben Cusack korábban is törékeny egészségi állapota leromlott, az Oktatási Minisztérium nyugdíjazta. Hogy a szűkösebb pénzből meg tudjon élni, 1945 és 1947 között írótárs-barátjával, Florence Jamesszel és családjával közösen bérelték ki a 'Pinegrove' házat a Blue Mountains-beli Hazelbrook városkában.

Ebben az időszakban írták meg közösen a Four Winds and a Family gyerekkönyvet (1946) és egy bestsellert, a Come In Spinner c. klasszikus háborús regényt, amivel elnyerték a Sydney Daily Telegraph 1946-os pályázatának 1000 fontos díját is. A Come In Spinner szatirikus leírást ad a háborús Sydney szinte karneváli forgatagáról, a társadalom legalacsonyabb rétegétől a legmagasabbig.[1] A regény olyannyira érzékletesen ábrázolja a város egyes helyszíneire jellemző szervezett bűnözést, gazdagon karikírozza a háborús korrupció haszonélvezőit, hogy – becsületsértési perektől tartva – a Daily Telegraph vonakodott publikálni azt. A szerzők Marie Byles ügyvéd közreműködésével visszaszerezték a kézirat jogait, majd Londonban sikerült kiadatniuk. Hatalmas sikere volt.[1]

1948 vége felé Cusack megszilárdította hosszú távú, bár időnként szünetelő kapcsolatát Norman Randolph Freehill-lel (1892-1984), aki az Ausztrál Kommunista Párt egyik alapító tagja, újságjának, a Tribune-nek egyik vezetője volt. A hidegháború elmérgesedésével Ausztráliában a politikai helyzet kedvezőtlenebbé vált a kommunisták számára. 1949-ben Cusack Európába hajózott, Freehill később követte. Az 1950-es évektől az 1970-es évekig sok időt töltöttek Európában. Mikor egészségi állapota lehetővé tette, a Londonba magával vitt kéziratokon dolgozott, köztük a Say No to Death-en (1951; magyarul Ketten a halál ellen, Európa Könyvkiadó, 1962), melynek főhőse egy tuberkulózissal küzdő fiatal nő; a Newcastle-ben játszódó Southern Steel-en (1953) és a Caddie-n (1953), egy pincérnő önéletrajzán, amit Cusack szerkesztett és előszót írt hozzá.[1] A Karib-térségbeli utazása során és Londonban tapasztalt rasszizmus ihlette The Sun in Exile (1955) c. regényét. Freehill tárgyalt helyette a kiadóval könyveinek megjelentetésével és nyilvános fellépéseivel kapcsolatban. 1951 és 1956 között minden télen Dél-Franciaországba utaztak, mert London hideg tele súlyosbította Cusack betegségét. 1954-ben, több hónapnyi csaknem teljes lebénulása után mondta tollba az atomfegyverek ellen tiltakozó színművét, a Pacific Paradise-t (1955). Ez meghozta számára az ismertséget Ázsiában, Kelet-Európában és a csendes-óceáni térségben egyaránt, aminek következményeként meghívták őket Pekingbe. Másfél évet töltöttek itt, ezalatt Cusack adatgyűjtést végzett társadalmi témájú dokumentumportré-gyűjteményéhez, ami Chinese Women Speak címen jelent meg 1958-ban.[1]

1958-1959 telén, útban Pekingből Londonba Cusack szemtanúja volt egykori náci SS-tisztek találkozásának, és a németországi újnáci kultusz kezdeteinek. Ez vezette a Heatwave in Berlin (1961) megírásához, amit szintén széles körben lefordítottak és terjesztettek (magyarul megjelent: Hőhullám Berlinben, Kossuth Könyvkiadó, 1965). 1959-től munkáinak állandó olvasótábora akadt: kelet-európai országokban kiadott könyvei után nem konvertibilis jogdíjat húzott. Ennek következménye egyfajta nomád életstílus lett, aminek során Freehill-lel a jogdíjból éltek, kulturális tapasztalataikból pedig könyvet írtak, többek között a Holidays among the Russians-t (1964) és az Illyria Reborn-t (1966).[1]

1962. június 21-én, a crowboroughi (Anglia, East Sussex) házasságkötő teremben[1] végül hozzáment Norman Freehillhez, aki ekkora hetvenéves özvegyember volt.[9] Gyermekük nem született.[9] Picnic Races (1962) c. kisvárosi vígjátékának kiadására hazatértek Ausztráliába. Cusack összebarátkozott az ausztrál őslakosok jogaiért harcoló mozgalom két tagjával, Faith és Hans Bandlerrel, majd megírta a Black Lightning-ot (1964; magyarul megjelent: Fekete villám, Kossuth Könyvkiadó, 1967), amiben a szabad függő beszéddel és a több elbeszélői nézőpont használatával kísérletezett.[1]

A Szovjetunióban színre vitték a Heatwave in Berlin-t és a televízióban is sugározták 1965-ben, a fasizmus feletti győzelem huszadik évfordulójára rendezett ünnepségek keretében, melyre Freehill és Cusack is hivatalos volt. A következő néhány év során Cusack anyagot gyűjtött és megírta a témájában a Heatwave in Berlin-hez kötődő The Sun Is Not Enough (1967) c. regényét. 1967-ben tért vissza Ausztráliába, a bennszülöttek állampolgári jogait garantáló népszavazás évében. Az 1969-ben megjelent The Half-Burnt Tree (1969; magyarul megjelent: A megperzselt fa, Kossuth Könyvkiadó, 1970) a gyökeres kiirtás, az elhibázott, paternalista állami gondoskodás, a vietnami háború és az egyén érzelmi elszigetelődésének kérdéseivel foglalkozott.[1]

Egyik nővérének az alkoholizmussal való küzdelme indította az A Bough in Hell (1971) megírására. 1973-ban az Ausztrál Művészeti Tanács irodalmi nyugdíjat ítél meg Cusacknek. Egy a Nők Nemzetközi Évéhez (1975) kapcsolódó alapítvány indítja el a Caddie (1976) megfilmesítését. Freehill önéletrajzi útinaplót vetett papírra Dymphna Cusack (1975) címmel, az utazásaik évei alatt magnóra vett párbeszédek alapján. Egyre törékenyebben, Cusackék folytatták útjaikat és az írást; meglátogatták a Fidzsi-szigeteket és az új-kaledóniai Nouméát (1976), Hongkongot (1977), Délkelet-Ázsiát (1979) és végül Dél-Amerikát (1980) – kedvelt úti járművükkel, azaz teherhajón.[1]

1978-ban orvosilag igazolták, hogy a Cusack egész életét megkeserítő „dog’s disease” („kutyabaj” – ausztrál szleng az influenzára[10]) valójában sclerosis multiplex; 1980 decemberére egész teste lebénult.[1]

Korábban köztársaságpártisága miatt visszautasította jelölését A Brit Birodalom Érdemrendje tiszti fokozatára (OBE)[1], 1981-ben azonban az Ausztrál Lovagrend tagja (AM) lett.[11] Manlyben, Sydney elővárosában halt meg 1981. október 19-én, testét elhamvasztották. Férje, Freehill 1984-ben követte.[1]

Társadalmi szerepvállalása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Cusack az Ausztrál Írószövetség korai tagjai közé tartozott, az ausztrál irodalomhoz tett hozzájárulásaiért 1981-ben az Ausztrál Lovagrend tagja (AM) lett.[11]

A harmincas évek közepétől szocialista és a társadalmi igazságosságért küzdő szervezetekben vállalt szerepet.[4] Cusack Ausztráliában és az 1940-es–1970-es évek közötti hosszú európai útjai során is a demokratikus, progresszív hagyományok előmozdítására törekedett. Európában keresettek voltak kulturális témájú jegyzetei, Ausztráliában is gyakran hívták különböző rendezvényekre előadónak. A közéletben való részvételben osztozott mentorával, Miles Franklinnel és más híres ausztrál írókkal.

Haláláig az Ausztrál Kommunista Párt tagja volt.[9]

Peter Hruby vádjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az emigráns cseh Peter Hruby (Petr Hrubý) akadémikus és író Cusackék életének más aspektusára hívja fel a figyelmet. Állítása szerint prágai, korábban titkosított archívumok alapján Cusack közeli kapcsolatban volt több kommunista ország elnyomó rezsimjével. Férjével, Norman Freehill-lel együtt Albánia és az NDK vezetésének vendégszeretetét élvezve 4-4 hónapot töltöttek mindkét országban. Hruby szerint a pár két évet élt a Kínai Népköztársaságban, valamint meg nem határozott időt töltött a Magyar Népköztársaságban, Lengyelországban és a Szovjetunióban. Hruby állítása szerint Norman Freehill felajánlotta szolgálatait a cseh titkosrendőrségnek; Petr Pujmannak elmondta, hogy jelentene cseh írókról, akik – ausztrálként – vélhetőleg megbíznának benne.[12]

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

[13]

Regények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Jungfrau (1936)
  • Pioneers on Parade (1939, Miles Franklinnel közösen)
  • Come In Spinner (1951, Florence Jamesszel közösen)
  • Say No to Death (1951; magyarul megjelent: Ketten a halál ellen, Európa Könyvkiadó, 1962)
  • Southern Steel (1953)
  • The Sun in Exile (1955)
  • Heat Wave in Berlin (1961; magyarul megjelent: Hőhullám Berlinben, Kossuth Könyvkiadó, 1965)
  • Picnic Races (1962)
  • Black Lightning (1964; magyarul megjelent: Fekete villám, Kossuth Könyvkiadó, 1967; Hőhullám Berlinben/Fekete villám egy kötetben, Kossuth Könyvkiadó, 1969)
  • The Sun is Not Enough (1967)
  • The Half-Burnt Tree (1969; magyarul megjelent: A megperzselt fa, Kossuth Könyvkiadó, 1970; Fekete villám/A megperzselt fa egy kötetben, Kossuth Könyvkiadó, 1986)
  • A Bough in Hell (1971)

Színművek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Shallow Cups (1934)
  • Anniversary (1935)
  • Red Sky at Morning (1942)
  • Morning Sacrifice (1943)
  • The Golden Girls (1955)
  • Pacific Paradise (1963)

Továbbá[14]:

  • Call Up Your Ghosts (1948)
  • Comets Soon Pass (1950)
  • Shoulder The Sky (1950)

Gyerekkönyvek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Kanga-Bee and Kanga-bo (1945)
  • Four Winds and a Family (1946, Florence Jamesszel közösen)

Útikönyvek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Chinese Women Speak (1958)
  • Holidays Among the Russians (1964)
  • Illyria Reborn (1966)

Rádiójátékok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • His Honour Comes to Tea (1933)
  • The Banner (1937)

Műveiből készült feldolgozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Red Sky at Morning („Piros az ég hajnalban”) drámáját 1944-ben megfilmesítették, Peter Finch szereplésével.[15] A Caddie, the Story of a Barmaid c. önéletrajzot, melyet Cusack szerkesztett, előszavát írta és segédkezett elkészítésében 1976-ban vitték filmre Caddie címmel, Helen Morse és Jack Thompson szerepelt benne. Come In Spinner c. regényéből az ABC 1989-ben televíziós sorozatot forgatott.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Életrajzok:

  • Dymphna (1975, írta férje, Norman Freehill)
  • A Window in the Dark (1991, a bevezetőt írta és szerkesztette Debra Adelaide)
  • Yarn Spinners. A Story in Letters: Dymphna Cusack, Florence James, Miles Franklin (2001, szerkesztette Marilla North)

1998-ban a genovai International Federation of University Women (IFUW) elfogadott egy doktori tézist Dymphna Cusack szerepével kapcsolatban a háború utáni európai kultúrában és politikában. Az IFUW a Dr. Tania Peitzker által Cusack kapcsán végzett irodalmi-kulturális elemzés alapján létrehozta a „The Australia Award”-ot (Ausztrália Díj), melynek finanszírozója a Potsdami Egyetem.

Ajánlott irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x Australian Dictionary of Biography: Cusack, Ellen Dymphna (Nell) (1902 - 1981)
  2. Plays by Dymphna Cusack. The Playwrights Database. (Hozzáférés: 2008. március 9.)
  3. Spender (1988) p. 219
  4. ^ a b c d Bookrags: (Ellen) Dymphna Cusack Biography
  5. Ancestry.com: Bridget Beatrice Crowley (1872 - )
  6. http://www.middlemiss.org/lit/authors/cusackd/cusackd.html retrieved on 22 March 2008
  7. ^ a b c Yarn Spinners. A Story in Letters: Dymphna Cusack, Florence James, Miles Franklin (2001, szerkesztette Marilla North, ISBN 978-0-7022-3192-6)
  8. Shakespeare: IV. Henrik, I. felvonás, 3. szín (Lévay József fordítása)
  9. ^ a b c [1]
  10. Dictionary.com Unabridged. Random House, Inc.: dog's disease
  11. ^ a b It's an Honour – 26 January 1981. Australian Government. (Hozzáférés: 2011. május 28.)
  12. Hruby P. "Dangerous Dreamers: The Australian Anti-Democratic Left and Czechoslovak Agents" (p 197) Pub: iUniverse, Inc., New York Bloomington, 2010, ISBN 978-1440174995
  13. Dymphna Cusack bibliography
  14. http://www.doollee.com/PlaywrightsC/cusack-dymphna.html
  15. Red Sky at Morning (1944). ImDb. (Hozzáférés: 2008. március 9.)