Durbeni csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Durbeni csata
Konfliktus Livóniai népek nagy felkelése
Időpont 1260. július 13.
Helyszín Durbe (Durben) Kelet-Lettország, Kurzeme területén
Eredmény Litván-kur-lett győzelem
Szemben álló felek
 Német Lovagrend
 Kardtestvérek rendje
  Dán és svéd keresztesek
 Szamogitok
 Kurok
 Lettek
 Szemigallok
 Észtek
Parancsnokok
Burchard von Hornhausen landmeister, porosz marsall †Treniota szamogit fejedelem
Szemben álló erők
IsmeretlenKb. 4000 fő
Veszteségek
150 rendi lovag, a keresztesek nagy részeIsmeretlen
Térkép
Durbeni csata (Lettország)
Durbeni csata
Durbeni csata
Pozíció Lettország térképén
é. sz. 56° 35′ 42″, k. h. 21° 21′ 00″Koordináták: é. sz. 56° 35′ 42″, k. h. 21° 21′ 00″

A durbeni csata a Német Lovagrend és a Kardtestvérek rendje hadának összecsapása a lettek és kurok által támogatott litvánok ellen a livóniai mocsaraknál, Durbe (Durben) alatt, 1260. július 13-án. A litvánok győzedelmeskedtek a lovagok felett, sikerük annak is volt köszönhető, hogy a rendi seregben nagy számban szolgáltak a helyi lakosságból toborzott segéderők, akik a csata közben átálltak, mivel számos honfitársuk harcolt az ellenség soraiban.

Előzmények[szerkesztés]

A Kardtestvérek rendjét a szamogit litvánok és szemigall lettek szövetsége legyőzte a saulei csatában (1236), ami súlyosan megrendítette a lovagok hatalmát. A német császár azonban feloszlatta a lovagrendet és hozzácsatolta a Német Lovagrendhez, amely 1226-ban balti porosz területek meghódításával épített ki saját országot a Balti-tenger mellett. A Kardtestvérek bár saját maguk kormányozták a megszerzett kelet-balti régiókat, de ténylegesen önálló államról ott nem beszélhetünk.

A Német Lovagrenddel egyesített Kardtestvérek folytatták a lett, kur és észt területek meghódítását, amelyet összefoglaló néven Livóniának neveztek (eredetileg a finnugor lívek területére vonatkozó, később az egész térségre általánossá vált). A legkeményebb ellenállást a német expanzióval szemben Szemigallia (Zemgale) adta, melynek szövetségese Szamogitia (Žemaitia) volt. Némely litván fejedelem állandóan betört Livóniába, hogy kiterjessze az uralmát, vagy csupán zsákmányszerző akciókat indítottak.

1259-ben Szamogitia fejedelme, Treniota betört Dél-Livóniába és rávette a szemigallokat és néhány kur törzset, hogy csatlakozzanak hozzá. Az eddigi támadások során a Német Lovagrenddel és a Kardtestvérekkel a helyzet háborúvá érett, de ehhez egyelőre üres volt a kincstár és adókat kellett kivetni a lakosságra. A termés abban az évben rossz volt, s az adóemelés fellázította a lakosságot több helyen, s kitört a livóniai népek nagy felkelése, amely rövidesen minden alávetett, vagy szabad balti törzsre kiterjedt.

A csata[szerkesztés]

A litvánok, a lettek és a kurok nagyjából négyezren voltak, velük szemben Burchard von Hornhausen, a Kardtestvérek nagymestere, Livónia landmeistere (tartományfőnök) és a porosz marsall vezetésével egy körülbelül valamivel nagyobb német rendi és kardtestvér sereg indult meg, melyet erősítettek dán és svéd keresztesek, valamint nagyszámú kur, lett és észt segédcsapatok. A rend IV. Sándor pápától kapott bullát, amely kereszteshadjáratra adott felhatalmazást Treniota ellen.

A lovagok először a litvánok ostromolta Georgenburgot szándékoztak megerősíteni, amely Poroszországban feküdt, amikor Memelben értesültek a Kurföldet ért litván támadásról. Ennek megfelelően a teuton lovagok erőiket Livóniába irányították a Kardtestvérek megsegítésére.

A keresztesek Durben alatt találták szembe magukat Treniotával. Ez a vár Kurföldön állt és vagy háromszor rombolták le. A harc egy környékbeli tótól délre, egy mocsaras vidéken indult. A lovagok kur segédcsapatai arra kérték uraikat, hogy külön támadást indíthassanak a litvánok ellen, mert ki akarták szabadítani a foglyul ejtett kurokat, de ehhez a lovagok nem járultak hozzá. Így már a csata kezdetén a kurok átálltak a litvánokhoz. Feljegyzések szerint épp a lovagok hátában állva került sor az árulásra, hogy a kereszteseket hátba támadhassák. A lovagoknak a dánokkal is nézeteltérésük támadt, mivel az előzetes haditerv az volt, hogy gyalog harcolnak a terep nehézségeiből adódóan, de a dánok nem akartak leszállni lovaikról.

A kurok átpártolása miatt az észtek és lettek azonnal megfutamodtak, az ellenség pedig bekerítette a teuton-kardtestvér sereget és maradék szövetségeseit, így a megsemmisítés elkerülhetetlen volt.

A rend veszteségei és vereségének velejárói[szerkesztés]

A csatában elesett von Hornhausen, 150 rendi tag és számos keresztes vagy világi lovag. Az egész ország egy emberként kelt fel a teutonok és kardlovagok ellen. Délen Poroszországban a szabad törzsek összefogtak a Német Lovagrend ellen és csatlakozott hozzájuk az összes meghódított porosz is. A lovagrendeknek csak hosszú harcok árán sikerült leverni az felkelőket. Szemigalliát a vereséget követően még vagy 30 évig nem tudták meghódítani. A kurok és a litvánok a következő években egymással szövetségben támadták a livóniai várakat. 1261. február 3-án a lennenwardeni csatában a litván-kur sereg megint legyőzte a Kardtestvéreket, akik közül tíz lovag esett el. Treniota Mindaugas litván nagyfejedelmet is rábírta a Livónia elleni háborúra és több nagy felkelés tört ki Észtországban is. Ennek ellenére a balti népek nem egységesen léptek fel és a lovagok állandó támogatást kaptak Csehországtól és Dániától.

A porosz felkelést 1274-ben, míg a livóniai felkelést 1290-ben sikerült elfojtani, utóbbi leverése Livónia teljes meghódításával jár majd együtt. Utolsónak a mindig ellenálló Szemigallia esik el, s a litvánok támadásait is elhárítják a lovagok rövidesen.

Források[szerkesztés]