Durbeni csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Durbeni csata
Konfliktus Livóniai népek nagy felkelése
Időpont 1260. július 13.
Helyszín Durbe (Durben) Kelet-Lettország, Kurzeme területén
Eredmény Litván-kúr-lett győzelem
Szemben álló felek
Teutonic order COA drawing.png Német Lovagrend
Cross livonia.png Kardtestvérek rendje
Flag of Denmark.svg Flag of Sweden.svg Dán és Svéd keresztesek
Coat of arms of Samogitia.svg Szamogitok
Księstwo Kurlandii i Semigalii COA.svg Kúrok
Flag of Latvia.svg Lettek
Kurzemes Hercogistes karogs-1-.gif Szemigallok
Flag of Estonia.svg Észtek
Parancsnokok
Burchard von Hornhausen landmeister, porosz marsall † Treniota szamogit fejedelem
Szemben álló erők
Ismeretlen Kb. 4000 fő
Veszteségek
Ismeretlen 150 rendi lovag
a keresztesek nagy része

A Durbeni csata a Német Lovagrend és a Kardtestvérek rendje hadának összecsapása a lettektől és kúroktól támogatott litvánok ellen a livóniai mocsaraknál, Durben (Durbe) alatt, 1260. július 13-án. A litvánok győzedelmeskedtek a lovagok felett, köszönhető sikerüknek az is, hogy a rendi seregben nagyszámban szolgáltak a helyi lakosságból toborzott segéderők, akik a csata közben átálltak, mivel számos honfitársuk is harcolt az ellenség soraiban.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kardtestvérek rendjét a szamogit litvánok és szemigall lettek szövetsége legyőzte a saulei csatában (1236), ami súlyosan megrendítette a lovagok hatalmát. A német császár azonban feloszlatta a lovagrendet és hozzácsatolta a Német Lovagrendhez, amely 1226-ban balti porosz területek meghódításával épített ki saját országot a Balti-tenger mellett. A Kardtestvérek bár saját maguk kormányozták a megszerzett kelet-balti régiókat, de ténylegesen önálló államról ott nem beszélhetünk.

A Német Lovagrenddel egyesített kardtestvérek folytatták a lett, kúr és észt területek meghódítását, amelyet összefoglaló néven Livóniának neveztek (eredetileg a finnugor lívek területére vonatkozó, később az egész térségre általánossá vált). A legkeményebb ellenállást a német expanzióval szemben Szemigallia (Zemgale) adta, melynek szövetségese Szamogitia (Žemaitia) volt. Némely litván fejedelem állandóan betört Livóniába, hogy kiterjessze az uralmát, vagy csupán zsákmányszerző akciókat indítottak.
1259-ben Szamogitia fejedelme Treniota betört Dél-Livóniába és rávette a szemigallokat és néhány kúr törzset, hogy csatlakozzanak hozzá. Az eddigi támadások során a Német Lovagrenddel és a Kardtestvérekkel a helyzet háborúvá érett, de ehhez egyelőre üres volt a kincstár és adókat kellett kivetni a lakosságra. A termés idén rossz volt, s az adóemelés fellázította a lakosságot több helyen, s kitört a livóniai népek nagy felkelése, amely rövidesen minden alávetett, vagy szabad balti törzsre kiterjed.

A csata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lettország történelme
Knight livonia.png

A litvánok, a lettek és a kúrok nagyjából négyezren voltak, velük szemben Burchard von Hornhausen, a kardtestvérek nagymestere, Livónia landmeistere (tartományfőnök) és a porosz marsall vezetésével egy körülbelül valamivel nagyobb német rendi és kardtestvér sereg indult meg, melyet erősítettek dán és svéd keresztesek, valamint nagyszámú kúr, lett és észt segédcsapatok.

A keresztesek Durben alatt találták szembe magukat Treniotával. Ez a vár Kúrföldön áll és vagy háromszor rombolták le. A csatában a lovagrend összes livóniai katonája átállt a litvánok mellé és a zűrzavar során a lovagok súlyos vereséget szenvedtek.

A rend veszteségei és vereségének velejárói[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csatában elesett von Hornhausen, 150 rendi tag és számos keresztes. Az egész ország egy emberként kelt fel a teutonok és kardlovagok ellen. Délen Poroszországban a szabad törzsek összefogtak a Német Lovagrend ellen és csatlakozott hozzájuk az összes meghódított porosz is. A lovagrendeknek azonban hosszú harcok után sikerül leverni az felkelőket, egyfelől azért, mert a balti népek nem egységesen léptek fel és a lovagok állandó támogatást kaptak Csehországtól és Dániától.

A porosz felkelést 1274-ben, míg a livóniai felkelést 1290-ben sikerült elfojtani, utóbbi leverése Livónia teljes meghódításával jár majd együtt. Utolsónak a mindig ellenálló Szemigallia esik el, s a litvánok támadásait is elhárítják a lovagok rövidesen.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]