Drezda bombázása

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kilátás a drezdai városházából a szétrombolt városra a támadás után

Drezda bombázására a második világháborúban több alkalommal került sor 1944 őszétől kezdve a brit és az amerikai légierő által. Különösen ismertté vált az 1945. február 1315. közötti négy támadáshullám. Az áldozatok pontos száma nem ismert, a különböző kutatások 20 000 és 500 000 közé teszik, a legtöbben 150 000 és 200 000 körülire. A legújabb történeti kutatás szerint 22 700 és 25 000 közötti számú ember halt meg.[1] A belváros nagy része, valamint az ipari és a katonai infrastruktúra teljesen megsemmisült.

Ezek a drezdai légitámadások éles kritikát váltottak ki a szövetséges hatalmak 1942-től kezdődően folytatott légi hadviselési gyakorlatával, különösen a brit területbombázási direktívával (Area Bombing Directive) szemben. A történészek máig vitatkoznak arról, hogy ezek a területbombázások katonailag szükségesek és célszerűek voltak-e, ill. etikailag és jogilag háborús bűnként értékelhetőek-e.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szövetséges bombázóhadjárat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1945-ös évbe fordulva már gyakorlatilag nem maradt olyan német nagyváros, amelyet az angolszász légierők még nem bombáztak volna a második világháború embertelen bombázóhadjárata következtében. Az Arthur Harris nevével jelzett koncepció jegyében, a városok legsűrűbben lakott belső negyedeit szőnyegbombázással elpusztították, az egyetlen cél a polgári áldozatok minél magasabb száma volt. A legnagyobb pusztítást nem is a rombolóbombák okozták, hanem a főleg foszforral végrehajtott támadások után kitörő óriási tűzvihar. A elől a polgári lakosság felmenekült a felszínre, ahol az óriási hőség, a mérges gázok és az oxigén hiánya percek alatt végzett velük. A gyalázatos módszert először Hamburg bombázása során próbálták ki még 1943 nyarán, és láthatóvá vált azonnali, döbbenetes hatása. A kb. 50 000 ártatlan áldozat és a hatalmas okozott károkhoz képest csupán a bevetett repülők töredéke veszett oda, emiatt a Bomber Command sikeresnek és továbbfolytatásra alkalmasnak minősítette az embertelen akciósorozatot.

Ezen koncepció jegyében folytatódott a német nagyvárosok kíméletlen bombázása, amelyek belső része 1945 elejére gyakorlatilag már romokban hevert.

A német légierő és légvédelem 1945 elején[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az utolsó háborús évre a Luftwaffe már gyakorlatilag alig jelentett számottevő veszélyt a szövetséges légierőre, hiszen a hat évnyi háborúskodás teljesen kimerítette a légierő anyagi és személyi lehetőségeit. A több fronton folytatott harc már 1943-ra meggyengítette a Luftwaffét, amikor is Nyugat- és Dél-Európában már elvesztette korábban kivívott légi fölényét. Ezen év közepétől kezdődött a szövetségesek bombázóhadjárata, ami először csak éjszakai bombatámadásokat jelentett, főleg a Ruhr-vidék és az északnyugati országrész városai ellen. A támadások egyre pontosabbá és hevesebbé váltak, egyre több nehézbombázót bevetve. Az erőviszonyokat teljesen eldöntötte az USA légi erejének belépése, innentől kezdve nappal is bombázták a német városokat. A hosszú távú kísérővadászok (P–51 Mustang, P–38 Lightning) megjelenését követően a honi német vadászvédelmet állandó csatákra kényszerítették a kiválóan megerősített bombázószázadok ellen. A Szovjetunió ellen is háborút viselő Luftwaffe ezen sokszoros terhek hatására egyre több kiváló pilótáját vesztette el, hiába tetőzött a repülőgépgyártás 1944-ben Albert Speer erőfeszítéseinek hatására.

A tapasztalatlan pilótákat sorra lőtték le a szövetséges vadászok, valamint a kritikus üzemanyaghiány hatására sok német egység már alig tudott bevetést repülni. A sziléziai iparvidék és a romániai olajmezők elvesztése után az ellátás még rosszabbá vált, a német gépek szinte állandóan a földön maradtak. Tovább apasztotta a bevethető gépek számát a Hannibal hadművelet, melynek során a Kriegsmarinével közösen a Luftwaffe is rengeteg civilt menekített ki Kelet-Poroszország területéről. Mindezek hatására a szövetséges légierő a német égbolt korlátlan urává vált, akár napi 2-3 több száz nehézbombázóval végrehajtott támadásra is képessé vált. Így a német légierő és légvédelem már vajmi keveset tehetett a szövetséges nyomás ellen.

Drezda helyzete a támadás előtt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Drezda eközben végig elkerülte a nagyobb bombázást, bár egyes, külsőbb részeit többször is támadták, de azok vagy katonai, vagy stratégiai célok voltak, magát a belvárost nem érte légitámadás. Mivel a Vörös Hadsereg addigra már bevette a német keleti területeket és Sziléziát, s a megrémült lakosok százezrei vették nyugat felé az irányt. Mivel addig Drezdát komolyabban nem bombázták, a hatóságok a menekültek nagy részét a város falain belül helyezték el. Drezda nagy vasúti csomóponti jellege miatt a későbbiekben tervezték továbbszállítani az összetorlódott embereket. Ezért az eredeti kb. 640 000 fős lakosságszámnál lényegesen több, egymilliót bőven meghaladó embertömeg tartózkodott a városban 1945. február elején. A belvárosban jelentős katonai célpont nem volt. Mivel Drezda a második világháború előtt az egyik leggyönyörűbb és hetedik legnagyobb városa volt Németországnak, ezért sok drezdai úgy hitte, hogy a szövetségesek megkímélik majd, esetlegesen a háború utáni német állam új fővárosa is lehet. Emiatt a szükséges óvintézkedéseket sem nagyon tették meg, nem alakítottak ki összefüggő menekülőútvonalakat (mint például Hamburgban), illetve a várost gyakorlatilag nem védte földi légvédelem se.

A megelőző támadások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A lerombolt városról készült egyik híres felvétel, a Kilátás a drezdai városháza tornyából dél felé (Fotó: id. Richard Peter, 1945)
Elszenesedett emberi holttestek halomba rakva az elpusztított város főterén, az Altmarkon, 1945. február

1944 őszétől kezdve már egyre gyakrabban volt légiriadó a szász nagyvárosban is. Az első bombatámadást 1944. augusztus 24-én szenvedte el a város környéke, amikor is a Drezdától nyugatra lévő Freitalban lévő olajipari üzemet és a város délnyugati részén fekvő Gittersee nevű városrészt támadta a szövetséges légierő. A támadásban 241 ember vesztette életét.[2] Október 7-én újabb támadás érte a várost, a Friedrichstadtban lévő pályaudvart bombázta az amerikai légierő, a támadásnak 312 halálos áldozata volt.

Az első nagyobb támadás 1945. január 16-án történt meg, amikor is az Egyesült Államok Légiereje 133 bombázót bevetve 279,8 tonna robbanó- és 41,6 tonna gyújtóbombát dobott a friedrichstadti pályaudvarra. A támadások tovább gyengítették a légvédelmet, a környéken mindössze 30 darab bevethető vadászgép maradt, de az üzemanyag hiánya miatt ezek sem szállhattak fel. A földi légvédelmet már korábban a keleti frontra szállították, ami által gyakorlatilag teljesen védtelenül állt a város egy nagyobb támadás ellen.

A fő csapás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Drezda bombázása néven elhíresült főcsapást 1945. február 13-án indították. A RAF nehézbombázói a szász főváros felé vették az irányt, a német légvédelem tehetetlen volt, mivel előtte egész nap elterelő hadműveletekkel tévesztették meg, a csapás irányát rejtve. Így a várost teljesen meglepte a váratlan támadás, a légoltalmi szirénák sem szólaltak meg időben. Az első hullám főleg gyújtóbombákkal támadott, evvel megdől az az amerikai-brit érv, hogy a támadásnak ipari célpontjai voltak. A bombák zöme a sűrűn beépített, történelmi óvárosra hullott, ahol minden hamar lángba borult.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Drezda bombázása témájú médiaállományokat.