Doubravszky Sándor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Doubravszky Sándor
Doubravszky Sándor.png
Született 1938. május 5.
Salgótarján Magyarország
Elhunyt 2000. május 15. (62 évesen)
Budapest Magyarország
Nemzetisége magyar
Házastársa dr. Jánossy Ilona
Foglalkozása okleveles vegyészmérnök
Művészneve Alexander Oakwood

Doubravszky Sándor (Salgótarján, 1938. május 5.Budapest, 2000. május 15.) okleveles vegyészmérnök, a kémiai tudományok kandidátusa, a Bagolyvár Könyvkiadó társalapítója és munkatársa; Alexander Oakwood néven több önfejlesztő könyv és aforizmagyűjtemény szerzője.

Karrier[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1938. május 5-én született Salgótarjánban, bányász család második gyermekeként. Édesapja, Doubravszky Jaroszláv, morvaországi elszegényedett kisnemesi család sarja. Édesanyja, Molnár Erzsébet, egy Salgótarján környéki falu szülötte. Doubravszky Sándor Salgótarjánban érettségizett 1956-ban, majd szeptembertől a Leningrádi Textil Egyetemen folytatta tanulmányait a szintetikus szálak szakon. 1961-ben kitüntetéses vegyészmérnöki oklevelet szerzett. Oroszul, németül és angolul tárgyalási szinten beszélt.

Tudományos munkássága a poliamidok szintéziséhez, feldolgozás- és alkalmazástechnikájához kapcsolódott. 1969-ben elnyerte a kémiai tudományok kandidátusa címet, 1972-ben műszaki doktorrá avatták. Egy sor know-how és szabadalom fűződik a nevéhez. 1961-1990-ig a Műanyagipari Kutatóintézetben (MÜKI) dolgozott laborvezetői, osztályvezetői, tudományos igazgatóhelyettesi, majd igazgatói minőségben. Irányítása alatt – melynek során számos racionalizálást és modernizációt célzó intézkedést vezetett be –, a MÜKI az ország öt élenjáró ipari kutatóintézetének egyike volt. Az intézet kutatói számára előírta, hogy tanuljanak meg gépelni. Így két osztályvezető mellett egyetlen titkárnő is el tudta látni a szükséges feladatokat. Ezen felül kutatói számára minimum két idegen nyelv legalább olyan szintű ismeretét írta elő, amely lehetővé tette a külföldi szakirodalom magyar fordítás nélküli megértését és használatát. Mint a biztonságtechnika első számú felelőse, az előírások szigorú és következetes betartatásával elérte, hogy a veszélyes üzemként működő MÜKI területén az ő irányítása alatt halálos baleset ne forduljon elő. 1990-ben, amikor a Tudományos Tanács nem fogadta el javaslatát a MÜKI fennmaradásához szükséges szervezeti változtatásokra, felmentését kérte. 1975-1980 között a Műszaki Kutatásokat Koordináló Tanács mellett működő K-2 Programiroda vezetője; 1975-től a KGST országok közös műanyag kutatásait koordináló Meghatalmazottak Tanácsának helyettes vezetője, 1988-tól vezetője volt. 1990-91-ben az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság és az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium által létrehozott szakértői bizottság vezetőjeként az ipari kutatóintézeti hálózat szerkezetátalakítására dolgozott ki javaslatot, amely a továbbiakban a hálózat átalakításának alapját képezte. 1991-1994-ig a Kecskeméti Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola Műanyag Tanszékének vezetője. Itt az oktatás modernizációja érdekében saját kezdeményezésből angol és német nyelven is oktatott szaktárgyakat, valamint – a főiskola történetében először – nyilvánosbeszéd és tárgyalástechnika tárgyakban is tartott szemináriumot.

Szervezői és vezetői tevékenységében hobbija – a vezetés elméletével és gyakorlatával, továbbá önfejlesztéssel (self-help) foglalkozó könyvek gyűjtése és feldolgozása – segítette. Ebből, és György fiának a Műszaki Egyetem Barométer című lapja alapítójaként és felelős szerkesztőjeként szerzett kiadói tapasztalataira alapozva született a Bagolyvár Könyvkiadó gondolata, melyet fiával és annak barátaival együtt alapított 1990-ben. A könyvek nagy részét ő válogatta és fordította, de fontosnak tartotta, hogy tapasztalatait önállóan is publikálja. Inkognitója megőrzése céljából eleinte Alexander Oakwood néven publikált. Írói nevének név története, hogy a doubrava szó csehül tölgyerdőt jelent, de mivel a ’90-es évek elején Tölgyessy Péter neve már országszerte ismert volt, a félreértések elkerülése végett a tölgyerdő angol megfelelőjét választotta.

Az 1991-ben Mikor mondjunk nemet, és hogyan – avagy út az önbecsüléshez címen megjelent könyve sikerén felbuzdulva egy 12 kötetből álló Fiatalok sikeriskolája sorozatot tervezett megírni. Ezek közül csak 3 kötetet tudott befejezni, a negyediket pedig teljes – már csak megírandó – vázlat formájában hagyta hátra. Saját nevén csak egyetlen könyvet jelentetett meg: a kalandos életet megélt anyósa életrajzát, Ánya – egy orosz asszony élete címmel.

A politikát tevékenysége környezeti feltételeit befolyásoló eszközként tekintette, és csak ebben az értelemben érdekelte. 1966-1980-ig, igazgatóhelyettesi kinevezéséig, a MÜKI párttitkáraként sokban hozzájárult az intézet színvonalának emeléséhez. Ő kezdeményezte például, hogy osztályvezetőnek kizárólag tudományos minősítéssel rendelkező munkatársat nevezzenek ki. Párthatározatba foglaltatta, hogy felső vezetői posztot a nyugdíjkorhatár elérése után ne lehessen betölteni. A felmentést követően viszont messzemenően támogatta az illető kutatói tevékenységét. Maximálisan egyetértett a munkahelyi pártszervezetek megszűnésével, elsőként csatlakozott a lakóhely szerinti pártszervezethez. 1989 októberében küldöttként részt vett az MSZP alakuló kongresszusán. A rendszerváltás után elnökségi tagként részt vett az MSZP II. kerületi szervezetének munkájában.

Hosszas betegség után 2000. május 15-én távozott az élők sorából. A budapesti Farkasréti temetőben nyugszik.

Magánélet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fiatal korában rendszeresen sportolt, egy alkalommal az egyetemi úszóbajnokságon aranyérmesként végzett. Négy éven keresztül ő vezette a Leningrádban tanuló diákok magyar népi táncegyüttesét, amelyet irányítása alatt számos televíziós szereplésre is meghívtak. Nagyon kedvelte az erdei túrákat, különösen az éjszakai sétákat – ez biztosította számára a teljes kikapcsolódást. Szerette a költészetet és a zenét, kedvencei József Attila és Wolfgang Amadeus Mozart. 1962-ben nősült, felesége dr. Jánossy Ilona. Három gyermekük Gergely (1963-1981), György (1964) és Júlia (1972).

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]