Dominique-Jean Larrey

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Dominique-Jean Larrey
Anne-Louis Girodet-Trioson 005.jpg
Larrey Anne-Louis Girodet de Roussy-Trioson festményén a párizsi Louvre-ban
Életrajzi adatok
Született
1766. július 7.
Beaudéan, Hautes-Pyrénées
Elhunyt
1842. július 25. (76 évesen)
Lyon
Ismeretes mint a sürgősségi sebészet megalapozója, a Nagy Hadsereg fősebésze, a francia orvosi akadémia tagja
Nemzetiség francia
Állampolgárság francia francia
Larrey aláírása
Dominique-Jean Larrey

Dominique-Jean Larrey, báró (Beaudéan, Hautes-Pyrénées, 1766. július 7.Lyon, 1842. július 25.) francia orvos, hadisebész, a sürgősségi sebészet megalapozója. Az Első császárság Nagy Hadseregének fősebészeként részt vett I. Napoléon valamennyi hadjáratában. Orvosi esküjéhez híven az ellenség sebesültjeit is különbségtétel nélkül ellátta. Ezt a magatartását az ellenség is tisztelte: egyszer a kivégzést is ennek köszönhetően kerülte el.[1]

Élete és munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Származása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jean Larrey cipészmester fiaként született a francia Pireneusokban lévő kis faluban, Beaudéan-ban. Szülőháza a falu főutcáján ma is megvan, múzeummá alakítva. Tizenhárom éves korában árván maradt, innentől Larrey-t Alexis nagybátyja nevelte, aki a toulouse-i kórház fősebésze volt, emellett a város első katonai kórházának megalapítója, ez továbbra is az ő nevét (l'hôpital Larrey) viseli.[2][* 1] Hat év tanulás után Párizsba ment orvostudományt tanulni Pierre Joseph Desault, a Cité-szigeti Hôtel-Dieu kórház vezető sebésze mellé. 1794-ben feleségül vette Marie-Élisabeth Laville-Leroux festőnőt.

Katonai karrierje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Invalidusok képe a levegőből

Larrey 1787-ben kezdte pályafutását a királyi haditengerészet la Vigilante nevű fregattján az Ír-tengeren. A következő évi Párizsba történt visszatérése után ott kapcsolatba került Corvisart-ral(fr) és Bichat-val(fr), valamint Sabatier-vel(fr). Utóbbi az Invalidusok kórházának(fr) fősebésze volt. Larrey itt nyert el pályázat útján egy orvosőrnagyi állást.

1792-ben a forradalmi Rajnai hadseregnél lett orvosőrnagy, ami az első lépés volt abban a pályafutásban, amely Larrey-t a Napóleoni háborúk európai és más hadszíntereire vitték, így a spanyol függetlenségi háborúba, az oroszországi hadjáratba, az egyiptomi és szíriai sivatagi hadjáratba. Elsőosztályú sebészként 1792-ben, Nicolas Luckner marsall seregében megszervezte a gyors járművekkel felszerelt mozgó mentőszolgálatot, amely – irányítása alatt – gyorsan ki tudta szállítani a sebesülteket az ellenséges ágyútűz alatt tartott területekről.[3][4] Ezt követően Adam Philippe de Custine seregében lett vezető sebész, majd 1794-ben a 14. köztársasági hadsereg fősebésze lett. Megszervezte Toulonban az Anatómiai és sebészeti főiskolát, majd 1796-ban a párizsi Val-de-Grâce(fr) egészségügyi katonaiskola professzora lett. Megbízták az Itáliai hadsereg (1796) kórházainak felügyeletével, majd kinevezték az Egyiptomi hadsereg vezető sebészévé.[* 2] Az abukiri csatában[5] ellenséges ágyútűzben megmentette a vállán megsebesült Jean Urbain Fugière tábornokot.[* 3] Alexandria ostrománál megtalálta a módját annak, hogy lóhúsból egészséges ételt készíttessen a sebesülteknek, és a cél érdekében saját lovait is leölette.

Wellington hercege a Napóleon elleni koalíció egyesített seregének parancsnokaként a waterlooi csatában legyőzte Napóleont
David festménye Napóleonról a Marengói csata után. Bonaparte átkel a Szent Bernát-hágón (a jellegzetes kétvégű tiszti kalap).

1802-ben a Konzuli Gárda fősebésze, 1805-ben a hadsereg egészségügyi szolgálatának főfelügyelője és a Császári Gárda fősebésze lett. 1804-ben Larrey megkapta a Becsületrend egyik első tiszti keresztjét, amit maga az Első konzul nyújtott át neki azzal a megjegyzéssel, hogy „Ez egy nagyon megérdemelt elismerés”. Bekerült a Császárság nemességébe, 1809-ben a Császárság bárójává nevezték ki a wagrami csatamezőn, majd 1810-ben a katonai egészségügyi szolgálat főfelügyelőjévé.[* 4] Az Első Császárság valamennyi hadjáratában részt vett a Császári Gárda fősebészeként.[* 5] 1812 február 12-én a Nagy Hadsereg fősebésze lett. 1813-ban védelmére kelt a kezükön megsebesült újoncoknak, akiket szándékos öncsonkítással vádoltak. Ezzel kivívta Soult tábornok dühödt haragját.[* 6] Amikor a waterlooi csatatéren megsebesült,[* 7] Larrey a poroszok fogságába került, és már közel állt az agyonlövetéshez, mivel hasonlított Napóleonra,[* 8] de a poroszok Blücher parancsára, akinek fiát lelkiismeretesen gondozta, végül is szabadon engedték.

A restauráció alatt mellőzték, de a júliusi monarchia idején visszahívták. Az elsők között volt azok között, akiket XVIII. Lajos 1820-ban a Királyi Orvosi Akadémia tagjaivá kinevezett. A Pierre-Alfred Robinet által fehér márványból készített fenséges és monumentális szobra ma is az Orvosi Akadémia előcsarnokában áll Párizsban, a Bonaparte utcában. 1829-ben az Institut de France-hoz tartozó Francia Tudományos Akadémia(fr) tagjává választották.

Larrey sírja a párizsi Père-Lachaise temetőben.
Sírfeliratán egy idézet Napóleon végrendeletéből:
Larrey-nak,
a legkiválóbb férfinak, akit valaha is ismertem

Utolsó éveiben a hadsereg Egészségügyi tanácsának tagja. Ebben a minőségében 1842-ben egészségügyi szemlét végzett Algériában. Afrikában megbetegedett, és nyolc nappal később 1842. július 25-én Lyonban elhunyt. Holttestét Párizsba szállították, és augusztus 6-án a Père-Lachaise temető 37. részlegében eltemették. Sírjánál számos beszéd elhangzott. Gilbert Breschet(en), a Francia tudományos akadémia tagja felsorolta az elhunyt sebészeti, orvosi és közegészségügyi témájú tudományos munkáit.[* 9]

Az Első Császárság orvosa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Első Császárság leghíresebb orvosa maradt. A Sierra Negra-i csatában(en) egyetlen nap alatt nem kevesebb, mint 200 sebesültet amputált.[6] Jó sebésznek tartották abban a korban, amikor nem létezett még érzéstelenítés, képes volt egy percen belül elvégezni egy végtagamputációt (ami fontos volt a beteg szenvedéseinek rövidítésében és a traumás sokk kialakulásának csökkentésében). Abban a korban az amputáció volt az egyetlen hatékony eljárás a sebfertőzések megelőzésére, mivel még nem ismerték az aszeptikus eljárásokat, a fertőzések kezelésére alkalmas antibiotikumok és kemoterápiás szerek pedig csak sokkal később, a második világháború során kezdtek megjelenni és elterjedni. Larrey bevezette a francia seregekbe a „mozgó ambulanciák” rendszerét, amelyekkel baráti és ellenséges sebesülteket egyaránt elszállított azért, hogy el tudja látni őket, nemzetiségtől és rangtól függetlenül, amivel kivívta az ellenséges tisztek és tábornokok megbecsülését is.[* 10]

Larrey alkalmazta a lárvaterápia módszerét is az egyiptomi és a szíriai hadjárat során. Ez az ókorban is használt módszer azt jelenti, hogy a fertőzött sebekre olyan légylárvákat helyeznek, amelyek csak a fertőzött-bomló szöveteket eszik meg, és ezzel megtisztítják a fertőzéstől azokat.[* 11]

Larrey szobra
a Val-de-Grâce templom udvarán

1830-ban birtokot szerzett az Essonne megyei Bièvres-ben, amit átengedett Félix Hippolyte Larrey fiának (1808–1895), III. Napóleon hadserege fősebészének. Nagyon színvonalas és érdekes emlékiratokat hagyott hátra, amelyeknek eredeti kiadásából rendkívül kevés maradt fent, és újabb kiadásai is igen ritkák. A Val-de-Grâce szobrot emelt Larrey-nak, amelyet 1850 augusztusában avattak fel. Larrey neve a párizsi Diadalív déli pillérén, a 30. oszlopban bevésve található. Larrey-ről utcát is neveztek el Párizs 5. kerületében.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Mémoire sur l'ophtalmie régnante en Égypte, 17 p. in-4, Caire, Imprimerie nationale, 1800.
  • Relation historique et chirurgicale de l'expédition de l'Armée d'Orient en Égypte et en Syrie, 480 p. in-8, Paris, chez Demonville et Sœurs, 1803.
  • Mémoires de chirurgie militaire et campagnes, 4 vol. in-8, Smith, Paris, 1812–1817 ; 5e vol. in-8 : Relation médicale de campagnes et voyages , 412 p., Baillière, Paris, 1841. Rééd., Paris, Rémanences, 1983. La dernière réédition en 2 vol. de 1960 p., chez Tallandier, 2004.
  • Dominique-Jean Larrey et Christophe Hufeland, Traité de la maladie scrophuleuse, 398 p, 1 vol. in-8, Paris, chez Baillière, libraire, 1821.
  • Recueil de mémoires de chirurgie, 319 p, Paris, chez Compère Jeune éditeur, 1821.
  • Considérations sur la fièvre jaune, 31 p. in-8, chez Compère Jeune éditeur, 1821. 2e édition, 42 p., 1822.
  • Mémoire sur une nouvelle manière de réduire ou de traiter les fractures des membres, compliquées de plaies, 8 p. in-8, Paris, extrait du "Journal complémentaire du Dictionnaire des sciences médicales", tome XX, 1825.
  • Mémoire sur le Choléra-morbus, 43 p, Paris, Imprimerie de Mme Huzard, 1831.
  • Discours aux funérailles de M. le baron Dupuytren, 4 p. in-4, Paris, Imprimerie Firmin-Didot frères, 1835.
  • Notice sur l'épidémie du choléra-morbus indien, 11 p. in-4, Paris, Impr. de Bachelier, 1835. 20 p. in-8, Paris, Mme Huzard, 1835.
  • Clinique chirurgicale exercée particulièrement dans les camps et les hôpitaux militaires depuis 1792 jusqu'en 1829 , 5 vol. in-8 avec atlas, Paris, chez Baillère, 1829-1836.

Bibliográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Docteur Michel Lévy, Eloge funèbre, discours prononcé sur la tombe du Baron Larrey au nom des professeurs du Val-de-Grâce, 8 p., in-8, Paris, Impr. de P. Renouard, 1842.
  • Docteur Etienne Pariset, Eloge, lu à la séance annuelle de l'Académie royale de médecine, le 25 nov. 1845. 38 p., in-8, Paris, J.-B. Baillière, 1845.
  • Hippolyte Leroy-Dupré, Larrey, Chirurgien en Chef de la Grande Armée, Albessard, 1860
  • Paul Triaire, Napoléon et Larrey, Alfred Mame, Tours, 1902
  • Eugène Dupeyroux, Le Baron Dominique Larrey, sa vie, son œuvre, in-8, Paris, 1904.
  • Charles Framée, Dominique Larrey Chirurgien en Chef de la Grande Armée, 16 p., Les Contemporains N°969, 1911.
  • Général Baron Ambert, Trois Hommes de Cœur. Larrey - Daumesnil - Desaix, 142 p., Alfred Mame et Fils, 1927.
  • Dr Paul Busquet, Jean-Dominique Larrey, 8 juillet 1766 - 25 juillet 1842, 2 vol. gr. in-8, Paris, Baillière, 1929.
  • Henri Drouin, Vie du Baron Larrey, Chirurgien-Chef de la Grande Armée, 59 p., Paris, Les Laboratoires Martinet, 1930.
  • André Soubiran, Le Baron Larrey, Chirurgien de Napoléon, Fayard, 1966
  • Collectif, Dominique-Jean Larrey un Chirurgien de Légende, plaquette in-8, 16 p., édité par les Amis du Baron Larrey, 1994.
  • J.M. Saüt, Dominique-Jean Larrey Chirurgien en Chef des Armées de Napoléon, 55 p., Éditions Pyrénéennes, 2002.
  • Jean Marchioni, Place à Monsieur Larrey, Actes Sud, 2003
  • Pierre Vayre, Les Larrey. Dominique, Hippolyte...et les autres. Préface de Jean Tulard, Éditions Glyphe, 2005.

Múzeum[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Beaudéani szülőháza ma múzeum, ahol bemutatják élettörténetét és általánosabban a hadisebészet történetét.

Kitüntetései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Címerpajzsa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kép Leírás
Blason Dominique Jean Larrey (1770-1842).svg Dominique-Jean Larrey, a Császárság bárója címerpajzsa:

Écartelé : au I, d'or au dromadaire contourné d'azur, adextré d'un palmier de sinople, le tout soutenu d'une terrasse du même ; au II, du franc-quartier des Barons Officiers de Santé attachés aux Armées ; au III, d'azur à trois chevrons d'or ; au IV, coupé : au 1, d'argent, à la barre dentelée de gueules chargée d'une raie (poisson) du champ; au 2, d'or, à la pyramide alaisée de sable.[7]

Beszélő címer: Larrey / la raie („a rája”)

Megjegyzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Toulouse új hadikórházának, amelyet az 1980-as években építettek, Félix Hippolyte Larrey(fr), Dominique fia és III. Napóleon orvosa adta a nevét. Így elég ellentmondásosan, Toulouse-ban l'hôpital Larrey soha nem utalt a Larrey család leghíresebb tagjára.
  2. Az Egyiptomi hadjárat alatt nevezték el „a katonák gondviselőjének” (Providence du soldat).
  3. A tábornok, aki úgy érezte, hogy eljött halálának ideje, felajánlotta a kardját Bonaparte tábornoknak azzal a mondással, hogy Général, un jour, peut-être, vous envierez mon sort („Tábornok, lehet, hogy egyszer még irigyelni fogja az én sorsomat”). Bonaparte rágravíroztatta a kardra kiváló sebészének nevét és a csata helyét, majd Larrey-nak ajándékozta.
  4. „Larrey a legbecsületesebb ember és a katonák legőszintébb barátja mindazok közül, akiket ismertem. Láthattuk, amint Larrey lelkiismeretesen végezte munkáját a csatamezőn valamelyik összecsapás után egy csapat fiatal sebész kíséretében, minden erőfeszítését arra összpontosítva, hogy valami életjelet fedezzen fel a földön elterülő testekben. Láthattuk Larrey-t a legnehezebb időszakokban, amint a napok és éjszakák minden percét a sebesültek között töltötte, alig engedve magának és segítőinek pillanatnyi pihenőt, és csapatát mindig készenlétben tartotta. Állandóan gyötörte a tábornokokat, felverve őket álmukból akár éjjel akár nappal, hogy lelkiismerete szerint mindent biztosítson, ami a sebesültek és a betegek segítségére szolgálhatott. Mindenki félt tőle, mert tudták, hogy ott azonnal hozzám jönne panaszt tenni. Senkivel sem udvariaskodott, kérlelhetetlen ellensége volt a beszállítóknak.” – idézi Barry Edward O'Meara. Napoléon en exil ou Une voix de Sainte-Hélène (francia nyelven). London: W. Simpkin, R. Marshall (1822)  [ld. Barry Edward O'Meara (angol nyelven). Answers]
  5. Napóleon írja róla a Szent Ilona szigeti Emlékirataiban (Emmanuel de Las Cases. Le Mémorial de Sainte-Hélène (1822) ): „A legtisztességesebb ember volt azok közül, akivel csak találkoztam. Egy valóban jó ember emlékét hagyta bennem.” (Il a laissé dans mon esprit l'idée d'un véritable homme de bien.)
  6. A lützeni és a bautzeni csaták után (1813) egy aljas és veszélyes rágalom jutott el a Császárhoz. A fiatal sebesült újoncokról, akik ezekben a dicső napokban vérük hullatásával a francia dicsőséget erősítették, azt terjesztették, hogy szándékos öncsonkítással igyekeztek kikerülni a harcolók közül. Larrey elnökletével azonnal egy bíróságot hoztak létre, és Napóleon elhatározta, hogy kérlelhetetlen lesz azokkal szemben, akik gyávaságból öncsonkításra vetemedtek. Larrey, aki meg volt győződve arról, hogy a szándékos öncsonkításról szóló híresztelések hamisak, többször is beszámolt megfigyeléseiről Napóleonnak. Napóleon, miután tájékozódott, és bosszantotta a makacsság, végül is azzal zárta le az ügyet, hogy azt mondta Larrey-nak: „Uram, Ön hivatalosan fogja közölni velem megfigyeléseit; menjen és teljesítse feladatát.” Néhány napon belül egy nagyon részletes és körültekintő jelentésben Larrey bemutatta a császárnak, hogy minden katona a dicsőség mezején szerezte sebesülését. Ennek elolvasása után Napóleon ezt mondta Larrey-nak: „Egy uralkodó nagyon örülhet, hogy olyan emberrel van dolga, mint amilyen Ön. El fogják Önhöz vinni parancsaimat”. Larrey még aznap este megkapta Napóleontól gyémántokkal ékesített portréját, 6000 aranyfrankot és 3000 frank állami járadékot anélkül – a rendelet szavai szerint – hogy ez kizárna bármilyen más jutalmat, amely Larrey képzettségével, magas rangjával és jövőbeni szolgálataival kiérdemelne.
  7. Wellington, észrevéve őt a csatatéren, és az akkori tisztekre jellegzetes kétvégű kalapját levéve, fojtott hangon ezt mondta: „Tiszteletem az erre járó dicsőségnek”. (Je salue l'honneur qui passe.) Egyébként Wellington a csata közben sem engedett oda lövetni, ahol Larrey a sebesülteket látta el.
  8. Napóleon 1821. április 15-én kelt longwoodi végrendeletében ezeket a megtisztelő megemlékező szavakat írta az ő kedves bárójáról: „Larrey fősebészemre, akit a legkiválóbb férfinak tartok azok közül, akit valaha is ismertem, 100 000 aranyfrankot hagyományozok.
  9. Larrey Pelletan(fr) helyére került ezen az akadémián 1829-ben, „és azon töprengünk – mondta Breschet –, hogy ilyen elfoglalt életstílus mellett Larrey hogy volt képes ilyen fontos műveket írni, amelyeket hátrahagyott, és amikkel kiérdemelte Európa csaknem valamennyi tudós társaságának levelező tagságát és az Institut de France rendes tagságát is.” Beszédének végén Breschet a császár e szavait idézte: „Micsoda ember ez a Larrey – mondta Napóleon –, milyen bátor és tiszteletreméltó! Mennyi gondoskodást kapott tőle az Egyiptomi hadsereg, mind a sivatagi átkelés során, mind az Akko ostroma(fr) szerencsétlen ügye után, aztán pedig Európában. Ha a hadsereg egy dicsőségoszlopot emel, azt Larrey tiszteletére kell tennie.
  10. Emmanuel de Las Cases gróf megemlékezése szerint (op. cit.): „Larrey egy valóban jó ember emlékét hagyta bennem, akinek a tudománya valódi emberszeretettel társult a legmagasabb fokon. Valamennyi sebesültet a saját családjához tartozónak tekintett; semmiféle nehézségtől nem riadt vissza, amikor kórházairól volt szó. Az emberiség nagy részben neki köszönheti azt a gyökeres kedvező fordulatot, ami a sebészetben bekövetkezett. Larrey kivívta teljes nagyrabecsülésemet és elismerésemet.”
  11. Ez lehet viszolyogtató a mai modern eljárások mellett, de akkor, amikor semmiféle hatásos szer nem létezett a fertőzések leküzdésére, meglehetősen hatásos volt. Nem véletlen, hogy mivel a gyógyszerrezisztens sebfertőző kórokozók terjedőben vannak, újra visszanyúltak ennek az ősi módszernek szigorúan kontrollált változataihoz.

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1.  (2002). Katonaorvosok (War Surgeons). Viasat History/TV.
  2. Hôpital Larrey (Toulouse) (francia nyelven)
  3. Medical Evacuations (angol nyelven). The Napoleonic Medical Encyclopedia – Larrey sebesültkimentési módszere
  4. Napoleonic Surgery – Thanks to brilliant surgeons such as Baron Dominique-Jean Larrey, battlefield surgery in the French Army was the best in the World! (angol nyelven). The Napoleonic Medical Encyclopedia („Az olyan nagyszerű sebészeknek köszönhetően, mint báró Dominique-Jean Larrey, a francia tábori sebészet volt a legjobb a világon!”)
  5. La bataille d'Aboukir - 1798 (francia nyelven) – Az abukiri csata
  6. General Information and Biographies – Larrey, Dominique-Jean (angol nyelven) – Életrajz és általános információk
  7. Armorial de l'Empire français par M. Alcide Georgel – 1869 – Médecins et chirurgiens. (Un texte téléchargé depuis le site de la Bibliothèque Nationale de France.)

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Dominique-Jean Larrey című francia Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]