Discoverer–14

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Discoverer–14 (1960 KAP) amerikai felderítő műhold volt az első eszköz, amit a világűrből visszatérve a levegőben fogtak meg.

Küldetés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Corona egy amerikai felderítő műhold-rendszer volt, amelyet a légierő (USAF) segítségével a CIA tudományos és technológiai igazgatósága üzemeltetett. A korai Corona kilövéseket a Discoverer–űrprogram mögé rejtették. Részben tudományos-technikai kísérletekre, illetve felderítési célokra alkalmazták.

A program célja, hogy a felderítési adatokat, képeket egy visszatérésre alkalmas kapszula hordozza. Elsősorban a Szovjetunió, valamit Kína területeiről gyűjtött – katonai és polgári – adatokat visszajuttatva lehetőséget adjon a támadó eszközök elhelyezéséről, mozgásáról, a kódolt kapcsolattartásról, a várható veszélyeztetésről, lehetővé téve a szükségszerű ellenintézkedéseket. A műholdrendszerrel igyekeztek kiváltani az U–2 kémrepülőgépeket.

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1960. augusztus 18-án a légierő Vandenbergben lévő indítóállomásáról egy Thor-Agena A hordozórakétával indították Föld körüli pályára. Orbitális magasságban a hordozóeszköz utolsó fokozatát pneumatikus nitrogénsugarak (hideg-gázrakéták) segítségével fordították meg, illetve állították a tervezett pályára. A műholdat beépítették az utolsó fokozatba. A műholdak alakja kúp, amelyhez a rakétafokozat hengere kapcsolódik. Horizontérzékelő berendezése segítségével stabilizálták hossztengelye mentén. Az energiát nikkel-kadmium akkumulátorok biztosították. A mérési adatokat két, különböző frekvencián működő rádióadó továbbította a földi vevőállomásokra. A műhold pályája 94,6 perces, 79,7 fok hajlásszögű (sarki pálya), elliptikus pálya perigeuma 186 kilométer, az apogeuma 805 kilométer volt. Az utolsó rakétafokozat 1,5 méter átmérőjű, 5,85 méter hosszú, tömege 3 850 kilogramm. A műszeregység tömege 850 kilogramm, a visszatérő kapszula 140 kilogramm, 84 centiméter átmérőjű és 69 centiméter magas volt.

A fő egység földi parancsra a visszatérő kapszulát a Alaszka fölött kilőtte. Az exponált filmet a műhold a speciálisan kiképzett kapszulájában juttatta vissza a légkörbe, ahol egy adott magasságtól (15 000 méter) ejtőernyővel ereszkedett lejjebb. Az ejtőernyőt (fény és rádiójelzések) egy kifejezetten erre a célra átalakított teherszállító repülőgép (C–119 Flying Boxcar) Honolulutól 360 kilométerrel délkeletre kapta el süllyedés közben. A kapszulát úgy tervezték, hogy sikertelen ejtőernyős elfogás esetén egy ideig még lebegjen a tenger felszínén, majd süllyedjen el. Az elkészült filmek, fotók elősegítették a katona térképészet munkáját, egyéb katonai alkalmazást, illetve hozzájárult a Mercury űrhajók visszatérő rakétarendszerének (fékezőrakéták, ejtőernyős rendszer) próbájához. A fő egység, aktív szolgálatát befejezve 1960. szeptember 16-án a Föld légkörében elégett.

A Szputnyik–5-öt egy nappal a Discoverer–14 után, 1960. augusztus 19-én lőtték fel. Két nappal később Belka és Szterlka kutyákkal sikeresen visszatért a földre.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elődje:
Discoverer–13

Discoverer műholdak
1959–1962

Utódja:
Discoverer–15