Discantus
A discantus a 12. századi új organumban az a rész, amikor – általában punctus contra punctumban – együtt halad a két, három vagy négy szólam, illetve ez a fajta éneklésmód. Fürgébb, ritmusosabb hatást kelt, mint az organum hagyományos, hosszan elnyúlt tenor vagy cantus fölé énekelt szekciója.
Eredet[szerkesztés]
Az angol discantus háromhangú párhuzam az első inverziós triászokban. Ez mivel csak 3–5 egymást követő ily hangot tehetett lehetővé, nem különbözött jelentősen a többi discantustól.[1] Gyakran összetévesztik a fauxbourdonnal.[2]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Ernest H. Sanders, Peter M. Lefferts.szerk.: Stanley Sadie, John Tyrrell: Discant: II. English Discant, The New Grove Dictionary of Music and Musicians, second, London: Macmillan Publishers (2001)
- ↑ Sylvia W. Kenney (1959. január). „'English Discant' and Discant in England”. Musical Quarterly 45 (1), 26–48. o. , hivatkozások: 26. és 41. oldal.
Fordítás[szerkesztés]
Ez a szócikk részben vagy egészben a Descant című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források[szerkesztés]
- Bokor József (szerk.). Discantus, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2024. április 14.
