Dikromatikus színlátás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A dikromatikus színlátás vagy dikromácia („két színt látás”) színtévesztés.

Megkülönböztetendő a színvakságtól (monokromácia), hiszen az utóbbi színérzékelési hiányossággal csak a szürke árnyalatai érzékelhetők a fehértől a feketéig. Ezzel szemben a dikromaták a három főszín (kék, zöld, piros) egyikének érzékelésére képtelenek. Aszerint, hogy melyik alapszín észlelése marad el, a dikromázia lehet protoanópia, deuteranópia, vagy tritanópia. A pontos típust Farnsworth-teszttel, anomaloszkóppal vagy Isihara-teszttel lehet meghatározni. Mérhető a színtévesztés súlyossága is, ami az erősebb anomáliától a gyenge színvakságig tart.

A legtöbb emlős az elterjedt elképzeléssel szemben nem színvak, hanem dikromát, két csaptípussal (kék és zöld). Ennek oka az ősi emlősök éjszakai életmódja.[1] Az óvilági majmok, köztük az ember egy génduplikációval nyert egy újabb csaptípust (piros), ami az érett gyümölcsök felismerése mellett a kommunikációban is szerephez jut. Az újvilági majmok nőstényeinek kétharmada trikromát.[2]

A dikromázia tudományos szempontból is fontos, mert segíti a tudományos elméletek igazolását, vagy cáfolását.

Okai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dikromácia genetikai okokból elsősorban a férfiakat sújtja: a férfiak mintegy nyolc százaléka színtévesztő, a nők közt ez az arány csak 0,2 százalék. Ennek az az oka, hogy a szemcsapok színspecifikus festékjének génje - és ennek hibája is - az X kromoszómában öröklődik. A férfiak csak egy X nemi kromoszómával rendelkeznek, amit anyjuktól örökölnek, így az édesanya - aki nem is feltétlenül színtévesztő - közvetlenül fiai örökítheti a színtévesztő gént. A lánygyermekeknek azonban két X kromoszómájuk van. Ha ezekből csak az egyik hordozza a mutáns gént, a színtévesztés nem fejlődik ki. A mutáció eredményeként a különböző csaptípusok érzékenységi görbéje eltolódhat, vagy működésképtelenné válhatnak. A színtévesztés szerzett is lehet, betegség, vagy sérülés következménye, mint például szemhályoggyulladás, mérgezés, alkoholizmus, vagy cukorbetegség.

Fajtái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Isihara teszt különféle színlátási hibáknál.
Egészséges látásnál; deuteranopiás (fent), protanopiás és tritanopiás látásnál (lent)

A színtévesztés két fokozata a rendellenes színlátás (anomália), illetve valamelyik szín érzékelésének hiánya:

  • protanomália, illetve protanópia (vörös)
  • deuteranomália, illetve deuteranópia (zöld)
  • tritanomália, illetve tritanópia (kék)
  • tetranomália, illetve tetranópia (kék)

A színtévesztés különböző fajtái sokkal gyakoribbak a teljes színvakságnál. Általában a piros és a zöld színt keverik össze a színtévesztők. Érdekes, hogy ez a rendellenes színlátás többnyire férfiaknál fordul elő (a férfiak kb. 8%-a, a nőknek kb. 0,2%-a színtévesztő).[3] Ennek oka, hogy a humán X kromoszóma örökíti, és így a hibás X kromoszóma nem korrigálódik. A vörös és a zöld szín érzékelésének hiánya gyakrabban, a kéké ritkán öröklődik.

Aszerint, hogy valaki melyik fő színt nem érzékeli, a dikromáziának három fajtája van:

  • A leggyakoribb a zöld szín érzékelésének hiánya, a deuteranópia. A férfiak több, mint egy százalékát érinti.
  • Csaknem ennyire gyakori a protanópia, a vörös szín érzékelésének hiánya, amely minden századik férfit érint.

Ezt a két típust együtt vörös-zöld színtévesztésnek is nevezik.

  • A tritanópia, a kék szín érzékelésének hiánya százezer férfiból csak egynél fordul elő. Ez a típus súlyosabb, mint az azonos erősségű vörös-zöld színtévesztés, mert ez okozza a legtöbb színárnyalat elvesztését.

Felismerése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A színvakság és a dikromácia is többnyire örökletes. Kisgyermekkorban nehéz észrevenni őket, hiszen a gyermeket nem zavarják, mivel egész életében így látott, és ezt szokta meg, csak már akkor, ha például színes ceruzák vagy kréták közül kell kiválasztania a helyes színűt, és erre képtelen, mert nem látja a különbséget. A színlátási zavarokra általában a gyermek tanára figyel fel, amikor rajzain nem valósághűen ábrázolja a színeket, vagy összezavarodik, amikor színes eszközöket kell használnia. A színtévesztés nem kíván orvosi kezelést. Bizonyos esetekben azonban, ha szükséges, színszűrővel korrigálható.[4]

A gyanú megerősítésére használják az Ishiara-tesztet (baboskönyv), illetve az anomaloszkópot. A különféle módszerekkel a zavar típusa és mértéke is meghatározható. A dikromát színteret meghatározza a hiányzó szín, a null-fényességű (null-luminanciájú) sík, és a null-krominanciájú sík.[5] Magában a leírásban nem szerepel a hiányzó szín, ennek ellenére elég információt nyújt a fundamentális színtér meghatározására, így megmutatja, hogy milyen színeket lát a színtévesztő. Ez a null-fényességű és a null-krominanaciájú sík meghatározásából áll, amelyek a hiányzó színben metszik egymást.[6]

A látott színek száma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Medical College of Wisconsin kutatói szerint mindhárom csap (piros, kék, zöld) egyaránt 100 színárnyalat érzékelésére képes, amiből kiszámolható, hogy a trikromátok 1 millió színárnyalatot különböztethetnek meg.[7] Más kutatók a megkülönböztethető színek maximális számát 2,3 millióra teszik.[8] Hasonló számításokkal a színtévesztők legfeljebb 10 ezer árnyalatot tudnak megkülönböztetni, amit azonban nem erősítettek meg érzékszervi vizsgálatokkal.

Továbbá egy 2006-os kutatás szerint alacsony frekvenciákon (1 Hz) a színtévesztők küszöbértéke magasabb a színinformációkra, mint a normál színlátásúaké. Magasabb frekvenciákon (100 Hz) legalább olyan jók, mint a trikromátok.[9] Itt a Herzek nem a szín, hanem a takarás és kitakarás frekvenciáját jelentik.

Következményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A színtévesztő emberek többsége elfogadja állapotát, és viszonylag könnyen megtanul együtt élni vele.[10] Különböző kísérletek szerint ugyanolyan esztétika alakul ki náluk is, mint a normál színlátásúaknál, vagy a tetrakromátoknál.

Vannak azonban olyan szakmák, amelyekben megkövetelik a tökéletes színlátást, így a rendellenes színlátásúak esélytelenül pályáznának ezekre a munkákra. Például a pilótáknál, a divattervezőknél, és még sok más területen a legfontosabb tényező a tökéletes látás és színérzékelés.[11] Egyes légi, vagy vízi sportokat sem űzhetnek, mivel a színeknek ott is jelentésük van. A játékokban a bábuk színe, a színes alapra, vagy képekre nyomtatott szövegek, a weblapok színösszeállítása is problémát jelent; egyes összeállításokban vibrálnak előttük a színek.[12]

A kevert színek közötti különbségtétellel is gondjuk lehet, míg egy szín különböző árnyalatait jobban érzékelik. A színek megkülönböztetésének képessége függ az adott tárgyak méretétől és a távolságuktól is;[12] például a vörös-zöld színtévesztők a távolabbi jelzőlámpák színét kevésbé ismerik fel, mint a közelebbiekét. Látásuk jobban összpontosít a formákra és a körvonalakra, mint a jó színlátásúaké. Különböző vizsgálatok szerint a vörös-zöld színtévesztők khaki szín több árnyalatát tudják megkülönböztetni, mint a jó színlátásúak,[13] ezért jobban átlátnak az álcán. Ezt egyes országok hadseregében ki is használják. Magyarországon azonban a színtévesztés kizáró ok a katonaságnál.[11] A félhomályban jobban tájékozódnak, mint a jó színlátásúak, mivel szemük kompenzációképpen több pálcikát tartalmaz.

Állatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Néha megkönnyíti a kutatást, ha hasonló, de egyszerűbb rendszereket lehet tanulmányozni. Például lehet olyan rendszereket tanulmányozni, ahol az adott állatnak nincsenek pálcikái. Ez az állapot embernél ritka, de vannak például madárfajok, amelyeknél ez a normális. Ezek tanulmányozása a színtévesztés megértésében is segített.[14]

Az első Triász kori emlősök trikromátok voltak,[8] de a legtöbb méhlepényes emlős dikromát.;[15] A nagyobb hullámhosszak látásának képessége elveszett a méhlepényes emlősök őseinél, de megmaradt az erszényeseknél,[16] amelyekre ma is a trikromázia a jellemző. A genetikai bizonyítékok és a viselkedés vizsgálata szerint a Didelphis albiventris faj dikromát; sőt, az egész Didelphis nem dikromát.[17] A dikromatikus színlátás segít színeket megkülönböztetni a félhomályban;[18] az ősi méhlepényes emlősök éjszakai életmódja kedvezett a harmadik csaptípus elvesztésének.[19]

A méhlepényes emlősök között a következők kivételek a dikromatikus színlátás alól: a keskenyorrú majmok, köztük az emberrel, akik trikromátok;[20] és a tengeri emlősök, akik monokromátok egy csaptípussal, ide értve az úszólábúakat és a ceteket. A legtöbb újvilági majomfajnál a hímek dikromátok, és a nőstények 60%-a trikromát; a trikromázia genetikai okokból nem alakulhat ki a hímeknél. A bőgőmajomformáknál azonban a helyzet az emberéhez hasonló. Az éjimajomfélék viszont a tengeri emlősökhöz hasonlóan monokromátok.[21][22][23][24]

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

John Dalton 1794-ben megjelent közleménye az első, amely a színvakságot részletesen leírja, saját magán végzett megfigyelései alapján. (Azóta nevezik a vörös-zöld színvakságot daltonizmusnak.) Míg az emberek többsége a szivárvány színeiben hét színt tud megkülönböztetni, addig ő csak hármat lát, állapította meg: sárgát, kéket és ibolyát. Nappali megvilágításban számára a fű vörös, a vér fekete színűnek tűnik. Azóta sok újabb megfigyelés is igazolta, hogy a színtévesztők, sőt a színvakoknak nevezett súlyos színtévesztők is látnak színeket, de egészen másképpen, mint a jó színlátók, és általában csak kevés árnyalatot tudnak megkülönböztetni. Dalton azzal magyarázta színlátási hibáját, hogy szemének törő-közegei a spektrum vörös végében elnyelik a fényt. Később Young és Helmholtz, akik a 20. század elején felismerték, hogy a színeket három érzékelő pigment segítségével látjuk, úgy vélekedtek, hogy a színtévesztők egyik pigmentje gyengébb, vagy egyáltalán nem fejlődött ki.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Gerhard Neuweiler, Gerhard Heldmaier: Vergleichende Tierphysiologie. Bd. 1 – Neuro- und Sinnesphysiologie, Springer, München 2003, ISBN 978-3-540-44283-9, 463–473.
  2. Gerald H. Jacobs, Jeremy Nathans: Farbensinn der Primaten. In: Spektrum der Wissenschaft. Nr. 05, 2010, ISSN 0170-2971, S. 44-51.
  3. http://canopus.mogi.bme.hu/szinlatas/pichtml/szint_gyak.htm
  4. A színtévesztés javításáról - közérthetően
  5. (1998.) „Dichromacy characterized by chrominance planes”. Vision Research 38 (21), 3403–3407. o. DOI:10.1016/s0042-6989(97)00373-8.  
  6. (1997.) „Dichromacy characterized by chrominance planes”. Vision Research 38 (1), 3403–3407. o. DOI:10.1016/s0042-6989(97)00373-8.  
  7. Mark Roth: Some women who are tetrachromats may see 100,000,000 colors, thanks to their genes. Pittsburgh Post-Gazette, 2006. szeptember 13
  8. ^ a b (2009.) „Evolution of colour vision in mammals”. Philosophical Transactions of the Royal Society B 364 (1531), 2957–67. o. DOI:10.1098/rstb.2009.0039. PMID 19720656.  
  9. Sharpe Lindsay T. ; de Luca Emanuela ; Hansen Thorsten; et al. "Advantages and disadvantages of human dichromacy" JOURNAL OF VISION, Volume: 6 Issue: 3 Pages: 213–223 DOI: 10.1167/6.3.3 Published: 2006
  10. http://drtudakozo.hu/orvosok-irtak/170-szinvak-vagy
  11. ^ a b http://www.szintevesztes.com/fogl.htm
  12. ^ a b http://www.sg.hu/listazas.php3?id=1158253739
  13. Multidimensional scaling reveals a color dimension unique to 'color-deficient' observers. - Bosten, Robinson, Jordan & Mollen, 2005
  14. Jacobs, G. H., & Yolton, R. L. (1969). Dichromacy in a ground squirrel. letters to nature, 223, 414–415.
  15. Bowmaker, JK (1998.). „Evolution of colour vision in vertebrates”. Eye (London, England) 12 ( Pt 3b), 541–7. o. DOI:10.1038/eye.1998.143. PMID 9775215.  
  16. (2005.) „Cone topography and spectral sensitivity in two potentially trichromatic marsupials, the quokka (Setonix brachyurus) and quenda (Isoodon obesulus)”. Proceedings of the Royal Society of London Series B 272, 791–796. o. DOI:10.1098/rspb.2004.3009.  
  17. (2011.) „Behavioural evidence of dichromacy in a species of South American marsupial”. Animal Behaviour 81, 1049–1054. o. DOI:10.1016/j.anbehav.2011.02.012.  
  18. (2006.) „Evolution of colour vision: The story of lost visual pigments”. Perception 35, Kiadó: ECVP Abstract Supplement.  
  19. Neitz, GH (1996.). „Mutations in S-cone pigment genes and the absence of colour vision in two species of nocturnal primate”. Proceedings of the Royal Society B 263 (1371), 705–10. o. DOI:10.1098/rspb.1996.0105. PMID 8763792. Hozzáférés ideje: 2013. január 19.  
  20. Vorobyev, M (2004. július 1.). „Ecology and evolution of primate colour vision”. Clinical & experimental optometry : journal of the Australian Optometrical Association 87 (4–5), 230–8. o. DOI:10.1111/j.1444-0938.2004.tb05053.x. PMID 15312027. Hozzáférés ideje: 2013. január 7.  
  21. (2001.) „Photopigments and colour vision in New World monkeys from the family Atelidae. Proceedings of the Royal Society of London”. , Series B, 268, 695–702. o. DOI:10.1098/rspb.2000.1421.  
  22. (1993.) „Photopigments and colour vision in the nocturnal monkey, Aotus”. Vision Research 33, 1773–1783. o. DOI:10.1016/0042-6989(93)90168-V. PMID 8266633.  
  23. (1984.) „Variations of colour vision in a New World primate can be explained by polymorphism of retinal photopigments. Proceedings of the Royal Society of London”. , Series B, 222, 373–399. o. DOI:10.1098/rspb.1984.0071.  
  24. Sternberg, Robert J. (2006) Cognitive Psychology. 4th Ed. Thomson Wadsworth.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Dichromacy című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

A Fajtái, Felismerése, A látott színek száma és az Állatok szakaszokban tartalmaz angolból fordított részeket.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]