Dido és Aeneas

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Dido és Aeneas Henry Purcell háromfelvonásos operája.

Az opera keletkezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az opera egy előkelő londoni leánynevelő-intézet számára készült 1689-ben. Szövegét Nahum Tate írta Vergilius Aenis című eposza alapján. Bemutatója 1689 decemberében volt a chelsea-i Leányiskolában.

Szereplők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szereplő Hangfekvés
Dido szoprán vagy mezzoszoprán
Belinda szoprán
Udvarhölgy szoprán
Két boszorkány szoprán, mezzoszoprán
Varázslónő mezzoszoprán
Aeneas tenor vagy bariton
Tengerész tenor
Szellem mezzoszoprán vagy kontratenor
  • Történik: Karthágóban, a trójai háború után.
  • Zenekar: kis együttes.

Cselekmény[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A trójai háború után Aeneas Karthágóba menekül, ahol a hős és a város királynője egymásba szeretnek. Gonosz alvilági szellemek azonban szervezkedésbe kezdenek a kapcsolat meghiúsítására. Egy vadászat közben a boszorkányok nagy vihart keltenek, és a párt elválasztják egymástól, Aenasszal pedig közlik: Jupiter parancsára Itáliába kell hajóznia. Dido nem hisz az isteni parancsban, és amint Aeneas és harcosai elhajóznak, véget vet életének.

A zene[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A történet kiváló lehetőségeket kínált Purcell számára, hogy jellem- és helyzetábrázoló tehetségét bemutassa. Az egész mű bővelkedik szebbnél szebb részletekben. Ezek sorából is kiemelkedik Dido búcsúéneke. A darab az olasz lamentók stílusát követve egy ötütemes, lefelé hajló, kromatikus indítású ostinato-basszus fölött teljesedik ki. A basszus téma összesen kilencszer jelenik meg. Az angolok ezt a passacagliára, illetve a chaconne-ra utaló eljárást „ground”-nak nevezték.Az opera előadói apparátusa szerény. A hangszeres kíséretet két hegedű és a mélyhegedű, valamint a continuót játszó hangszerek adják, és hiányoznak a basszus szerepek. A Dido és Aeneas Purcell egyetlen olyan színpadi darabja, amelyben nincsenek prózai részek.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Kertész Iván: Operakalauz. Budapest: Saxum. 2005. ISBN 9637168257  
  • Matthew Boyden: Az opera kézikönyve. Budapest: Park Könyvkiadó. 2009. 29–31. o. ISBN 9789635308545