Deák Leó

Linkek hozzáadása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Deák Leó
Született1888. január 14.
Kula
Elhunyt1945. november 26. (57 évesen)
Újvidék (?)
Állampolgársága
SzüleiDeák Béla
Foglalkozásajogász,
politikus
Tisztsége
  • Bács-Bodrog vármegye főispánja (1941. augusztus 13. – 1944. május 6.)
  • főispán (1943. január 20. – 1944. május 6., Újvidék)
Halál okalőtt seb
Sablon • Wikidata • Segítség

Deák Leó (Kula, 1888. január 14. – Újvidék (?), 1945. november 26.) jogász, politikus.

Élete[szerkesztés]

Családja, tanulmányai[szerkesztés]

Édesapja Deák Béla (1843–1896) iskolaigazgató; édesanyja Schnegon Gizella óvónő (1853–1894) volt Kulán.[1] Négyen voltak testvérek: bátyjai Béla, és Vilmos; húga Petronella. – 1898-tól Kalocsán a jezsuita érseki főgimnáziumban tanult. 1906-ban érettségizett.[2] – A Budapesti Kereskedelmi Akadémia elvégzése után, a Budapesti Magyar Királyi Tudományegyetem jogi karán doktori oklevelet és ügyvédi képesítést szerzett.[3] – Az első világháborúban frontszolgálatot teljesített, hadnaggyá lépették elő (1917). Leszerelése után ügyvédi irodát nyitott Zomborban (1918).[4]

A Jugoszláv Királyságban[szerkesztés]

Aktívan részt vett az Országos Magyar Párt programjának kidolgozásában. A zentai megalakulás (1922. szeptember 17.) után politikai tevékenységüket a Szerb-Horvát-Szlovén (majd Jugoszláv) Királyság egész területére ki kívánták terjeszteni. Előbb a Magyar Párt egyik titkári (1922–1924), majd alelnöki feladatait látta el. A Párt első feloszlatása (1924), és újbóli működési engedélyezését követően (1925) mintegy 30 magyar közművelődési egyesületet alapított.[5][6][7] – A Bácskai Tartományi Gyűlés képviselője volt (1927–1929). A gyülekezési jogról rendelkező törvény megsértése miatt a zombori városi rendőrség két társával együtt rövid időre letartóztatta (1934. április 6.), de politikai harca eredményeként megnyílt a belgrádi magyar tanítóképző (1934); felépült az önálló magyar diákotthon és nevelőintézet (1938). A magyarság szempontjából kedvezőbb belpolitikai helyzetben sikerült elérni, hogy az évek óta húzódó, folyamatos küzdelmet jelentő törekvései megvalósultak: a jugoszláv kormány jóváhagyta a magyar közművelődési egyesületek alapszabályait, megszűnt a gyerekek kötelező névelemzése és a szülök dönthettek arról, hogy gyermekeik iskoláztatását milyen nyelven kívánják megtenni (1940). – A különböző országokban élő kisebbségi népcsoportok problémáival foglalkozó Népszövetségi Ligák Uniója kongresszusán Genfben három alkalommal képviselte a jugoszláviai magyar kisebbség érdekeit,[8] európai nemzetiségi kongresszusokon vett részt (1925; 1926; 1928; 1929; 1930; 1931; 1932; 1934; 1936; 1937; 1938).[9] Ezeken a rendezvényeken sikerült kapcsolatot találnia a Trianoni békeszerződés következtében kialakult államok magyar nemzeti kisebbségei vezetőivel.[10][8]

A Hírlap című szabadkai (1923) és a zombori Friss Újság napilap, illetve Bácskai Újság hetilap alapítója (1929). – Politikai, irodalmi és társadalmi cikkei jelentek meg a Kalangyában.

A Magyar Királyságban (1941–1944)[szerkesztés]

A Délvidék Magyarországhoz történt visszacsatolását (1941. április 11.) követően Zomborban az ún. ötös bizottság vezetőjeként segítette a város pacifikálását. A katonai közigazgatást megszüntetése után a polgári közigazgatás bevezetésével (1941. augusztus 15.) egyidőben a trianoni békeszerződés előtti közigazgatási rendszernek megfelelő Bács-Bodrog vármegye és Zombor (1941. augusztus 13.–1944. április 6.), majd Újvidék város főispánja (1943. december 1.–1944. április 6.). Mérsékelt konzervatív politikusként igyekezett a megye területén fellépő szélsőséges megnyilvánulások (dobrovoljácok irányában kiéleződött indulatok, a német volksbundisták követelései) ellen fellépni, a megye nemzetiségeinek békés együttélését segíteni. Amikor Zomborban az újvidéki fegyveres vérengzésről[11] tudomást szerzett azonnal igyekezett Budapestet elérni. Sikerült túljutnia a kijárási tilalom alatti területen és tájékoztatása hozzájárult ahhoz, hogy Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter intézkedésével leállította a razziát.[12][13][14] A parlament alsóházában a jobboldal szélsőségesei súlyosan támadták az újvidéki eseményekkel foglalkozó országgyűlési vitában, mert a vérengzésről elmarasztalóan nyilatkozott (1942. június 17. és 1942. november 10.).[8] (Az ország német megszállását követően (1944. március 19.) a Gestapo letartóztatta és Budapestre vitte. 1 hétig a Gestapo fogja volt, azt követően 5 hétig internálták; főispáni kinevezését visszavonták. A német megszállástól kezdve sem közigazgatási, sem politikai munkát nem végzett. (A megyei főispán Piukovics József (beiktatása: 1944. május 24.), míg Újvidék főispánja – az előzőleg már volt – Fernbach Péter lett.

Halála[szerkesztés]

A második világháború befejezését követően Budapesten jelentkezett a szovjet katonai hatóságoknál, de azok nem tartóztatták le, hanem a magyar szervektől történő kikérés, majd későbbi tájékoztatás nélkül, ismeretlenek (valószínű jugoszláv partizánok) el/kivitték Budapestről, Magyarországról, és Újvidéken jugoszláv bíróság elé állították. [15]

Az ügyészség a magyar megszállás alatt elkövetett bűncselekményekkel és azzal vádolta dr. Deákot és társait, hogy értelmi szerzői voltak az elkövetett bűncselekményeknek, megszervezői és előkészítői a vérengzéseknek, amelyeknek tízezrek voltak áldozatai; a csendőr- és rendőrtiszteket a bűncselekmények végrehajtásával, emberkínzásokkal, gyilkosságok tízezreivel, jogfosztásokkal és fosztogatásokkal vádolták…[16] [17] [18]

Deákot, három másik társával együtt, golyó általi halálra ítélték (1945. november 1.). A Jugoszláv Legfelsőbb Bíróság katonai tanácsa elvetette a vádlottak fellebbezését és helybenhagyta az ítéleteket (1945. november 16.). A kegyelemi folyamodványt az Ideiglenes Nemzetgyűlés Elnöksége, elutasította. – A golyó általi ítéletet végrehajtották (1945. november 26. hajnal).– Temetésének körülménye (sírja?) ismeretlen.[19] – Halála ügyében perújrafelvétel nem történt.[20]

Írásaiból[szerkesztés]

  • Abrüstung, Sicherheit und die Ungelöstheit der Nationalitätenfrage (Leszerelés, biztonság és a nemzetiségi kérdés megoldatlan volta) – Sitzungsbericht des Kongresses der organisierten nationalen Gruppen in den Staaten Europas– Wilhelm Braumüller Verlag, Wien–Leipzig (SKNG), 1931. 105–109. o.
  • A szellem küzdelmei a Délvidéken – Kalangya, 1943. 146–147. o. [ Szenteleky Kornél és a Szenteleky Társaság érdemei] – Hozzáférés: 2013. október 19.
  • A visszatelepítés – Kalangya, IX. évfolyam (1940) 2–3. szám, 49–57. o. – A hozzáférés ideje: 2012. július 17.
  • Das Lebensrecht der Volksgruppen in den Staaten Europas (A népcsoportok élethez való joga Európa államaiban) – SKNG. 1936. 24–30. o.
  • Gleichberechtigung im Wahlrecht und seiner Ausübung (Egyen jogúság a választójogban és annak gyakorlásában) – SKNG. 1926. 110–114. o., 1929. 3–61. o.
  • A kisebbségi kérdés megvilágítása– Kalangya, VIII. évfolyam (1939. június) 6. szám. – A hozzáférés ideje: 2012. július 17.
  • Magyar iskolaügyünk a jugoszláv uralom idején. – In: A visszatért Délvidék – szerkesztő: Csuka Zoltán – Halász Irodalmi és Könyvkiadó, Budapest, 1941. 27–36. o.
  • Stellungnahme zum polnischen Antrag auf Abschluß einer universellen Minderheitenschutzkonvention (Állásfoglalás az univerzális kisebbségvédelmi konvenció megkötésére vonatkozó lengyel javaslathoz) – SKNG. 1934. 55–57. o.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ A Deák-család Tolna vármegyéből került Bács-Bodrog vármegyébe. – Deák Béla, valószínűleg a Kalocsán szerzett tanítói képesítést. Kulát megelőzően, Bácsalmáson volt a római katolikus népiskola tanítója. Kulán sikeresen foglalkozott gyümölcstermesztéssel is.
  2. ↑ Ugyancsak a Jézus-Társasági Kalocsai Érseki Főgimnáziumban tanult 1887–1894 között az idősebb bátyja Deák Béla, aki 1894-ben érettségizett és akkor még papnak készült. Az iskola jó képességű és kiváló eredményeket elért tanulója volt.
  3. ↑ Egyetemi éve alatt rendszeresen sportolt, versenyzett. Úszásban (hát- és gyorsúszás) ért el eredményeket. A Budapesti Egyetemi Atlétikai Klub választmányának tagja volt. A BEAK tisztikarában jegyzőként dolgozott (1909–1910) – Budapesti Hírlap közleményei.
  4. ↑ A különböző helyeken történő ügyvédi munkája indulását a sikeres ügyvéd, majd megyei főügyész, és országgyűlési képviselő bátyja, Béla, segítette, akinek 1920-ban jelentkező súlyos betegségét követően a család Zomborban élő legidősebb férfi tagjaként ellátta a családfői feladatokat. Unokaöccsét, dr. Deák Imrét – taníttatását követően – maga mellé vette zombori ügyvédi irodájába, és együtt dolgozott vele.
  5. ↑ A szervezőmunkát unokaöccsével, dr. Deák Imrével (Kula, 1904. november 2.–Nyíregyháza, 1990. április 21.), együttesen végezte, aki a magyarok lakta szórvány-településekben (Baranyai-háromszög) a jugoszláviai népszámlálás (1930-as évek vége) adatainak ellenőrzésével, a kulturális lehetőségek megismerésével is foglalkozott. Később a magyar parlament képviselője volt (1941–1944). Az országgyűlésben szorgalmazta a Bezdán-kiskőszegi híd megépítését. Belépett a kormánypártba, a Magyar Élet Pártjába.
  6. ↑ Deák Imre
  7. ↑ Szirmai Károly
  8. ↑ a b c A. Sajti Enikő
  9. ↑ Öt nemzetiségi kongresszuson szólt hozzá (h), illetve tartott előadást (e): 1926. augusztus 25–27. (e), 1929. augusztus 26–28. (h), 1931. augusztus 29–31. (h), 1934. szeptember 4–6. (h), 1936. szeptember 16–17. (h) – az előadás és a hozzászólások szövegének német címét, és a feltalálási helyét ld. „Írásiból”.
  10. ↑ Eiler Ferenc
  11. ↑ Rektor Béla
  12. ↑ Botos László
  13. ↑ Leni Yahil
  14. ↑ Michael Robert Marrus
  15. ↑ Kasaš, Aleksandar, 203. p. – Az események leírásánál a jogi megfelelőségre utal akkor, amikor hivatkozik a szövetséges külügyminiszterek 1943-as moszkvai konferenciájának nyilatkozatára a háborúban elkövetett kegyetlenkedések büntetési módjáról. Így miután Deák Leó 1945. március 1-jén regisztrált a budapesti szovjet szövetséges hatóságoknál, azok Deák tartózkodási helyéről értesíthették a Magyarország területén is jogszerűen tevékenykedő OZNÁ-t (Odeljenje za zaštitu naroda = Népek Védelmi Minisztériuma). Ők foghatták el Deákot, Magyarországról Jugoszláviába vitték és átadták őt a jugoszláv hatóságoknak, akik Újvidéken, szinte azonnal (1945. III. 30-án, majd IV. 7-én, VII. 1-én és IX. 20-án) megkezdték, a gyorsírással írt jegyzőkönyvekben rögzített és olvasható, kihallgatását. Kasaš, A. nem tesz említést arról, hogy a gyorsírásos jegyzőkönyveket gépírásos formába tették, hiszen a bírósági tárgyaláshoz azokra szükség volt/lett volna..
  16. ↑ Magyar Szó
  17. ↑ Az 1945. október végén, Újvidéken megtartott per vádlottjai:
    • Báthory Géza vitéz, csendőr alezredes, újvidéki csendőr osztályparancsnok;
    • Deák Leó dr., Bács-Bodrog megye főispánja;
    • Könyöki József dr., rendőrtanácsos;
    • Knézy Péter, újvidéki kereskedő;
    • Krámer Gyula, újvidéki gyáros, a magyarországi felsőház tagja;
    • Popovics, L. Milán, a magyar országgyűlés szerb képviselője, előbb jugoszláv szenátor;
    • Tallián József, az újvidéki rendőrkapitány helyettese;
    • Zombory Gyula, az újvidéki rendőrkapitányság vezetője
  18. ↑ Kasaš, Aleksandar, 204−206. p. – 1945. október 20-án, a Hadsereg Katonai Bíróságának Vajdasági ügyésze minden vádlottnak elküldte a Harmadik Hadsereg Bíróságának vádját. Kasaš, A. Deák Leó vádiratát − hasonlóan a többi vádlottéhoz − mozaikszerű idézetekkel ismerteti. A forrás minden esetben a kihallgatásoknál is megjelölt jegyzőkönyvek feltalálási helye közelében található. – Az újvidéki Kulturális Központ nagytermében megtartott nyílt tárgyalás tartalmi mentéről semmit nem közöl. A vádlottak ügyvédeinek a bírósághoz beadott fellebbezéseiből szűkszavú ismertetést ad..
  19. ↑ Kasaš, Aleksandar, 207. p. – Többnapos tárgyalás után az újvidéki harmadik hadsereg katonai bíróságának elnöke 1945 novemberében a vádlottaknak átadta az ítéletet, amely szerint Deák L., M. Popović, Kramer Gy. és Zombori Gy. ítélete golyóáltali halál; Báthory G. és Könyöki J. ítélete kötéláltali halál.
    A DFJ Legfelsőbb Bíróság Katonai Tanácsa elutasította az összes fellebbezést, azzal az indokkal, hogy a ténybeli helyzetet az elsőfokú bíróság megfelelően állapította meg. A vádlottak kivégzést nyilvánosan hajtották végre Zsablyán.
    „Vojno veće Vrhovnog suda DFJ odbilo je sve žalbe, uz obrazloženie da je prvostepeni sud prema utvrđenom činjeničnom stanju pravilno doneo presudu. (MV.AZ, br8404.) Egzekucija nad optuženima izvršena je javno u Zablju.”
    Kasaš, Aleksandar könyvében minden halálra ítéltnél, így dr. Deák Leó esetében is, a kivégzés helyéül Zsablyát jelölte meg. Megállapításához forrást nem írt..
  20. ↑ Végső István: Főispánok a népbíróságok előtt. In: Randolph L. Braham (szerk.) Tanulmányok a holokausztról VI. Múlt és Jövő Alapítvány, Budapest, 2014. 

Források[szerkesztés]

  • ↑ Botos László: Amiről beszélni kell – A menekültek ezeréves védelmében[halott link] – Hernádi Tibor: A magyarországi zsidóság ezeréves védelme című művének kivonatolása és kiegészítése – Hozzáférés ideje: 2012. július 14.
  • ↑ Deák Imre: A Délvidék ipara, kereskedelme és a bezdán-kiskőszegi híd – Kalangya, 12. évfolyam (1943), 6. szám 241–246. o. – Hozzáférés ideje: 2012. július 10.
  • Domokos László: Elfelejtett magyarok – Sorsváltozat: az ember, aki segíteni akart – Deák Leó – Trianoni Szemle, 2013. július–december, 134–137. o.
  • ↑ Eiler Ferenc: Magyar résztvevők és kapcsolati hálók az Európai Nemzetiségi Kongresszuson (1925–1939) – Kisebbségkutatás, 2007. 1. szám. – A hozzáférés ideje: 2012. július 16.
  • Kalapis Zoltán: Életrajzi kalauz I. Archiválva 2016. március 4-i dátummal a Wayback Machine-ben – Ezer magyar biográfia a délszláv országokból. – Fórum Könyvkiadó, Újvidék, 2002. 374 o. – Deák életrajz a 223–224. o. – A hozzáférés ideje: 2012. július 17.
  • ↑ Kasaš, Aleksandar: Mađari u Vojvodini 1941–1946 − Filozofski fakultet u Novom Sadu, Odsek za istoriju, Novi Sad, 1996. 245 p. [A könyv a Vajdasági Magyar Digitális Adattárban szerb nyelven fejezeteként olvasható pdf formátumban.] – A hozzáférés ideje: 2019. május 29.
  • ↑ Leni Yahil: The Holocaust: The Fate of European Jewry, 1932–1945 – Oxford University Press, New York – Oxford, 1991. 503. o.
  • ↑ Magyar Szó: A bácskai razziák felelőseinek bűnpere – Magyar Szó, 1945. október 26. – a részletet a Magyar Szó online, 2005. október 26. szerda – Mozaik rovat – Hozzáférés ideje: 2012. július 14.
  • Mák Ferenc: Magyarok a Vajdaságban, 1918–1945 – Kronológia – Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta, 2013. 370 o. – ISBN 9788686469687.
  • Mészáros Sándor: „Holttá nyilvánítva” – Délvidéki magyar fátum 1944–1945. – I. II. kötet – Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995; [2001.] 222 o. – ISBN 963-8294-41-8
  • ↑ Michael Robert Marrus: The "Final solution" outside Germany – 2. kötet – Meckler, London, 1989. 556. o.
  • ↑ A. Sajti Enikő: Délvidék 1941–1944 – A magyar kormányok délszláv politikája – Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1987. 306 o. – Az országgyűlésben Deákot ért jobboldali támadásokról a 181–182. o. – ISBN 963-09-3078-1
  • ↑ A. Sajti Enikő: A jugoszláviai magyarok és a Népszövetség kisebbségvédelmi rendszere – In: A. Sajti Enikő: Kényszerpályán: magyarok Jugoszláviában, 1918–1941 – Hispánia, Szeged, 1997. – ISBN 963-85660-8-6 – Hozzáférés ideje: 2012. július 14.
  • ↑ A. Sajti Enikő: Legrosszabb álmaink – A. Sajti Enikő tanulmánya délvidéki, kisebbségi mivoltunk 1947-ig terjedő történetéről – A hozzáférés ideje: 2012. július 17.
  • A. Sajti Enikő: Bűntudat és győztes fölény: Magyarország, Jugoszlávia és a délvidéki magyarok – [Szegedi Tudományegyetem], Szeged, 2010. 357 o. – ISBN 978-963-482-974-4
  • ↑ Szirmai Károly: A Sombori magyar kultúrparlament – Kalangya, IX. évfolyam (1940. július–augusztus–szeptember) 7–8–9. szám – Hozzáférés ideje: 2012. szeptember 6.
  • ↑ Rektor Béla: A délvidéki magyar razzia, majd vérengzés és annak bírósági tárgyalása, ítélete; a jugoszlávok megtorlása – In: Rektor Béla: A Magyar Királyi Csendőrség oknyomozó története. – Árpád Könyvkiadó, Cleveland, Ohio, USA., 1980. XI. fejezetben (A csendőrség a második világháborúban) a 231–242. p. – A hozzáférés ideje: 2019. május 29.
  • Révai új lexikona – főszerkesztő: Kollega Tarsoly István – 5. kötet Cza–D. – Babits Kiadó, Szekszárd, 1996–2008., 205. o. – ISBN 963-9015-17-2
  • Đorđe Vukmirović: Susret zločinaca s pravdom – beчepње НОВОCTИ ONLINE 17. januar 2016. 21:28 – Hozzáférés: 2017. április 18.
  • Végső István: Főispánok a népbíróságok előtt. In: Randolph L. Braham (szerk.) Tanulmányok a holokausztról VI. Múlt és Jövő Alapítvány, Budapest, 2014.

Kiegészítő információk[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Deák_Leó&oldid=26808265”