Detroit Lions

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Detroit Lions
logó
logó
Csapatadatok
Teljes csapatnév Portsmouth Spartans (1930–1933)
Detroit Lions (1934–)
Székhely Detroit, Michigan
Alapítva 1929
Csapatszínek hullámkék, ezüst, fekete, fehér
Kabalafigura Roary

Vezetőedző Rod Marinelli
Tulajdonos William Clay Ford Sr.
Elnök Matt Millen

Stadionok

Universal Stadium (1930–1933)
University of Detroit Stadium (1934–1937)
Tiger Stadium (1935–1974)
– Navin Field néven (1935–1937)
– Briggs Stadium néven (1938–1960)
Pontiac Silverdome (1975–2001)

Ford Field (2002–)
Szereplés
NFL (1930)

Western Division (1933–1949)
National Conference (1950–1952)
Western Conference (1953–1969)
– Central Division (1967–1969)
National Football Conference (1970–)
– NFC Central (1970–2001)

NFC North (2002–)
Bajnoki címek
Bajnokságok (4) NFL bajnok (4)
1935, 1952, 1953, 1957
Konferencia (4)

NFL National: 1952

NFL Western: 1953, 1954, 1957
Csoport (4)

NFL West: 1935

NFC Central: 1983, 1991, 1993

A Detroit Lions amerikaifutball-csapat az Amerikai Egyesült Államokban, a michigani Detroitban, amely az NFL NFC konferenciájának északi csoportjában játszik.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Detroit Lions jogelődjét 1929-ben alapította egy vállalkozói csoport az ohiói Portsmouth-ban, Portsmouth Spartans néven. Először csak barátságos mérkőzéseket játszottak, majd 1930-ban csatlakoztak az NFL mezőnyéhez. Első szezonjukban szerény, de biztató 5–6–3-as mutatóval mutatkoztak be, a következő évben viszont már 11–3 volt az állás az idény végén. 1932-ben 6–2–4-es eredménnyel harmadik helyről már bejutottak az első esetben kiírt rájátszásos szakaszba, de ott a Chicago Bears 9–0-ra megverte őket. Ez az év azonban nem erről vált emlékezetessé, hanem arról, hogy a bajnok Green Bay Packers ellen George „Potsy” Clark edző csak tizenegy játékost tudott nevezni. A gárda csere nélkül játszva 19–0-ra győzött, és ezt a mérkőzést a szurkolók azóta „Iron Man Game” néven emlegetik.

A nagy gazdasági világválság okozta anyagi gondok közepette, 1934-ben egy Georg A. Richards nevű detroiti üzletember nyolcezer dollárért megvásárolta a franchise-ot, egyúttal a csapat nevét Detroit Lionsra változtatta, a Chicago Bears elleni mérkőzésről pedig – a hálaadás napján – élő országos rádióközvetítést szervezett. A pénzügyi eredményességet sportsiker is követte: 1935-ben – a már három éve működő csoportrendszerben – a csapat megnyerte nyugati csoportját, majd Earl „Dutch” Clark vezetésével az NFL bajnoka is lett a New York Giants 26–7 arányú legyőzésével. Earl „Dutch” Clark pozícióját nehéz meghatározni a csapatban: irányítóként, futóként és rúgóként is kiválóan teljesített, ráadásul 1937–1938-ban még az edzői feladatokat is ellátta.

A következő másfél évtized már sokkal szerényebb eredményeket hozott, a mélypont az 1942-es idény volt, amikor a Lions egyetlen győzelmet sem tudott szerezni (0–11). Közben, 1940-ben tulajdonosváltás volt: Fred Mandel vette meg a klubot, de az eredménytelenség miatt 1948-ban ő is továbbadta egy Edwin J. Anderson vezette vállalkozói csoportnak. 1950-ben vezették be a főcsoport rendszert az NFL-ben, és a Lions a „Nemzeti” konferenciába került. Ebben az évben lett a vezetőedző Raymond „Buddy” Parker, érkezett a kiváló irányító Bobby Layne, és kialakult az 1950-es évek „aranycsapata”, amely 1952 és 1957 között négyszer jutott be az NFL-döntőbe, háromszor meg is nyerte. Először 1952-ben 9–3-as mutatóval megnyerték az NFL National csoportot, majd a konferenciadöntőben a St. Louis Rams csapatát verték 31–21-re, a döntőben pedig a Cleveland Browns következett, és 17–7-re győztek. 1953-ban (ekkor a Lions már a nyugati konferenciában játszott, és azt nyerte meg) a döntőben ismét a Cleveland volt az ellenfél, és ezúttal 17–16-ra verték őket. 1954-ben hasonló felállásban játszották az NFL döntőjét, de ekkor a Cleveland Browns lett a bajnok, miután nagy fölénnyel, 56–10 arányban legyőzte a Lionst. Az 1955-ös szezonban bekövetkező átmeneti visszaesést követően 1966-ban már 9–3 volt a mutatójuk, 1967-ben pedig a csoportgyőzelem után a playoffban a San Francisco 49ers 31–27 arányú legyőzése után ismét bejutottak a döntőbe. Visszavágtak a Brownsnak, és 59–14-re legyőzték őket. Ez volt a Lions harmadik NFL-bajnoki címe.

A klub irányítói azonban nem becsülték meg kellően a sikert elérő vezéregyéniségeket: Parker vezetőedzőnek megalázó szerződést kínáltak, amit ő nem fogadott el, és távozott a Pittsburgh Steelershez. Nem sokkal később, az 1958-as szezon végén Bobby Layne is távozni kényszerült. Az elkeseredett quarterback ekkor mondta: „A Detroit ötven évig semmit sem fog nyerni”. Valóban, az azóta eltelt évtizedekben a Lions néhányszor jutott be a rájátszásban, de azokon sorra elbukott, csak az 1991-es rájátszásban jutott be a második fordulóba. A 2000-es évekbeli sorozatos negatív mutatók után (2001-től három éven keresztül idegenben nem is tudtak győzelmet szerezni) 2011-ben is így jártak, 10–6-tal ugyan megnyerték a csoportjukat, de a rájátszásban a New Orleans Saintstől kikaptak 45–28-ra.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]