Derry (fiktív)
Derry egy fiktív Maine-állambeli amerikai kisváros, Stephen King több művének helyszíne.
Első alkalommal A test című kisregényben (A remény rabjai, 1982) bukkan fel, majd több művében ismét előkerül. A legrészletesebben természetesen a legterjedelmesebb, Az (regény) (1986) című mű foglalkozik a város történetével, illetve lakóival. A Nem jön szememre álom (1994) cselekménye is teljes egészében itt zajlik, így innen is értékes kiegészítéseket lehet összegyűjteni. A Tóparti kísértetek (1998) csak az elején szorítkozik Derry városára, de ez a helyszín mindenképpen fontos elem a regényben. Az Álomcsapda (regény) (2001) azért különösen érdekes, mert a város ugyan csak rövid ideig helyszíne a cselekménynek, mégis megtudunk egyet s mást az Az (regény) című mű óta eltelt évekről.
King 2011-es nagyregényében, a 11/22/63 címűben néhány fejezet erejéig visszatér a városba és az Az (regény) (1986) című mű történéseihez, felvonultatva néhány jól ismert szereplőt.
A többi említett műben a város, illetve történelme nem játszik túlzottan nagy szerepet, neve csupán említés szintjén, vagy a cselekmény helyszíneként szerepel.
King Derry-vel foglalkozó regényeiből kiderül, hogy a várost egy, az alakját változtató szörny uralja, amely félelemben tartja a lakosokat, számtalan tragédiáért és gyilkosságért felelős.
Hatások [szerkesztés]
Derry megteremtését H. P. Lovecraft művei inspirálták, aki egyébként is nagy hatással volt Kingre. Lovecraft kitalált három új-angliai kisvárost (Arkham, Dunwich és Innsmouth), és King ezt az ötletet kölcsönözte ki, amikor létrehozta Jerusalem's Lot, Castle Rock, és Derry települést.
A város felbukkanása [szerkesztés]
- A test (kisregény, A remény rabjai, 1982)
- A menekülő ember (regény) (1982)
- Állattemető (regény) (1983)
- Mrs. Todd rövid útjai (novella, Csontkollekció, 1985)
- Ottó bácsi kocsija (novella, Csontkollekció, 1985)
- Az (regény) (1986)
- A rémkoppantók (1987)
- Titkos ablak, titkos kert (kisregény, Titkos ablak, titkos kert / A Napkutya, 1990)
- Hasznos Holmik (1991)
- Az éjszakai denevér (novella, Rémálmok és lidércek, 1993)
- Nem jön szememre álom (1994)
- Tóparti kísértetek (1998)
- Álomcsapda (regény) (2001)
- A négyes boncterem (novella, Minden haláli, 2002)
- Az országút vírusa északra tart (novella, Minden haláli, 2002)
- A Setét Torony VII: A Setét Torony
- Lisey története (2006)
- Mute (novella, 2007)
- Fair Extension (novella, 2010)
- 11/22/63 (2011)
|
||||||||||||||

