Deménfalu
Deménfalu (szlovákul Demänová) Liptószentmiklós város része Szlovákiában a Zsolnai kerület Liptószentmiklósi járásában. 2006-ban 995 lakosa volt.
Tartalomjegyzék |
Fekvése [szerkesztés]
A városközponttól 3 km-re délnyugatra a festői Deménfalvi-völgy bejáratánál fekszik.
Története [szerkesztés]
A falu területe már a kőkorszakban is lakott volt. A korai bronzkorban a lausitzi kultúra települése állt itt. 1299-ben említik először, nevét első birtokosáról Damjánról kapta, aki 1280 körül IV. László királytól kapta a területet. Később a Kubinyi család és mások birtoka volt. A 17. századtól határában vasércet bányásztak. Lakói állattartással, erdei munkákkal, faárukészítéssel foglalkoztak. Később liptószentmiklósi üzemekben dolgoztak.
Vályi András szerint "DEMÉNFALVA. Demenditze. Tót falu Liptó Vármegyében, birtokosai külömbféle Urak, lakosai katolikusok, fekszik Bodafalvának szomszédságában, mellynek filiája, Okolitsnátol sem meszsze, lakosai nevezetes deszkákat készítenek, határjának egy harmadrésze soványas, és nehezen miveltetik; de mivel legelője mindenféle marháinak elég, fája 475is tűzre, és épűletre, Szent Miklóson piatzozása egy órányira, az első Osztályba tétettetett." [1]
Fényes Elek szerint "Deményfalva, (Demanova), Liptó m. tót falu, 43 kath., 261 evang. lak. Urasági több lakházak; nagy erdő; hires fűrész-malom, nevezetes barlang csepegő kövekkel. F. u. többen. Ut. p. Okolicsna." [2]
1910-ben 412 szlovák lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Liptó vármegye Liptószentmiklósi járásához tartozott. 1976-óta Liptószentmiklós része.
Nevezetességei [szerkesztés]
A határában fekvő Deménfalvi-völgy kedvelt turisztikai látványosság.
Külső hivatkozások [szerkesztés]
- Szlovákia térképén
- Liptószentmiklós város hivatalos oldala
- Deménfalu az Alacsony-Tátra turisztikai honlapján
Források [szerkesztés]
- ↑ Vályi András: Magyar Országnak leírása. Buda. 1796. Online hozzáférés
- ↑ Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik. Pest: Fényes Elek. 1851. Online hozzáférés

