Delalande-selyemkakukk
 |
||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 A faj egy kitömött példánya |
||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||
| Kihalt Kihalás ideje: 19. század vége        |
||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||
| Coua delalandei (Temminck, 1827) |
||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Delalande-selyemkakukk témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Delalande-selyemkakukk témájú médiaállományokat. |
A Delalande-selyemkakukk (Coua delalandei) a madarak osztályának kakukkalakúak (Cuculiformes) rendjébe, ezen belül a kakukkfélék (Cuculidae) családjába tartozó mára kihalt faj.
Ez a selyemkakukkok egyetlen, a történelmi idők során kihalt faja és egyben az egyetlen faj a kakukkfélék családjában, amelyik 1500 óta halt ki.
Tudományos nevét Pierre Antoine Delalande francia természettudós tiszteletére kapta.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Elterjedése, élőhelye
A faj a Madagaszkár szigete mellett, attól északnyugatra található Nosy Boraha (vagy korábbi francia nevén Sainte Marie) szigetén volt honos. Madagaszkár fő szigetén nem mutathatók ki a madár maradványai korábbi időszakból se, így ott valószínűleg nem is volt honos soha.
A szigetet borító trópusi esőerdőkben élt.
[szerkesztés] Megjelenése
Az Delalande-selyemkakukk volt a Coua nem legnagyobb tagja, testhossza 56 centiméter volt, plusz ehehz jött még 25-30 centiméteres farka. Testének felső része sötétkék, torka és melle fehér, hasa gesztenyebarna, míg feje sötét ibolyaszínű színű volt. Arcán a nemre jellemző szem körüli csupasz bőrfelületet fekete tollkoszorú övezte. Háta és hosszú farka szintén kék színű volt, ez utóbbin zöldes árnyalatot lehetett megfigyelni. A külső faroktollak hegye fehér színű volt. Csőre, lábai feketék voltak.
[szerkesztés] Életmódja
Elsősorban talajlakó faj volt. Fő táplálékát a különböző nagy testű szárazföldi csigafajok alkották. Ezeket úgy törte fel, hogy egy követ használt üllőnek, ahogyan azt néhány ma is élő rokon faja is teszi.
[szerkesztés] Természetvédelmi helyzete
A faj utolsó ismert egyedét 1834-ben J. A. Bernier gyújtötte be a párizsi Természettudományi Múzeum számára.
Ma már kideríthetetlen, hogy pontosan miért is halt ki, de a vadászat és az élőhely átalakítás is feltétlenül fontos ok kellett, hogy legyen.
Az 1920'-as években meg nem erősített információk terjengtek, hogy élhet a fajnak egy kis maradvány populációja Madagaszkár főszigetén, Fito és Maroantsetra térésgében (annak ellenére, hogy a fő szigetén nem mutathatók ki a madár maradványai korábbi időszakból). Ezen információk alapján Louis Lavauden francia zoológus expedíciót indított a faj megkeresésére a térségbe 1932-ben, de nem találtak semmit. 1937-ben Austin Loomer Rand ornitológus javaslatára végül hivatalosan is kihalt fajnak nyilvánították.
Mára összesen 13 preparált egyede maradt fent a fajnak a világ különböző nagyobb természettudományi múzeumaiban. A fennmaradt preparátumokat London, Párizs, Leiden, Liverpool, New York, Cambridge (Massachusetts), Brüsszel, Stuttgart, Bécs és a madagaszkári Tananarive múzeumaiban őrzik.
[szerkesztés] Források
Ez a szócikk részben vagy egészben a Delalande-Seidenkuckuck című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. A fordítás eredetijének szerzőit az eredeti cikk laptörténete sorolja fel.
- Robert B. Payne: The Cuckoos. Bird Families of the World. Volume 15, Oxford University Press, 2005 ISBN 0-19-850213-3
- James C. Greenway: Extinct and Vanishing Birds of the World. Dover Publications Inc., New York 1967, ISBN 0-486-21869-4.
- Errol Fuller: Extinct Birds. 2000, ISBN 0-8160-1833-2.
- David Day: The Doomsday Book of Animals. Ebury Press, London 1981, ISBN 0670279870.
- Tim Flannery & Peter Schouten: A Gap in Nature: Discovering the World's Extinct Animals, Atlantic Monthly Press, New York, 2001. ISBN 0-87113-797-6
