Ugrás a tartalomhoz

Darts

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Aladar92 (vitalap | szerkesztései) 2021. február 17., 15:03-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól.
Darts

Legfelsőbb vezető testületWorld Darts Federation
Első játék19. század
Csapat létszámaEgyéni vagy páros
OlimpiaiNem

A darts angol eredetű játék és sport, melynek során apró nyilakkal dobnak egy kör alakú céltábla különböző pontértékű szektoraira. A játék célja a versenyszabályban meghatározott számú leget nyerni. Egy leg az 501 pontról indul és a játékos által dobott pontot mindig kivonják a maradék pontjaiból. Aki először éri el a 0 pontot úgy, hogy az utolsó dobás dupla szektort talál, megnyerte a leget.

A játékosok felváltva dobnak körönként 3-3 nyilat. A dobás értékét a nyíl által eltalált szektor száma adja meg.

A dartsban legeket, és szetteket kell nyerni. A legtöbb versenyen egy nyert leg automatikusan egy megnyert szettnek számít, a világbajnokságokon viszont három leg után nyer a versenyző egy szettet. Az előre meghatározott számú szettet nyerő játékos nyeri a mérkőzést.

Általában pubokban és kocsmákban játsszák a világ minden részén, de a legnagyobb versenyek és szervezetek az Egyesült Királyságban, az Amerikai Egyesült Államokban, Hollandiában és a skandináv országokban működnek. A sport legfőbb irányító szervezete a World Darts Federation (WDF), a legprofibb játékosok azonban a Professional Darts Corporation versenyein vesznek részt, így a világbajnokságon is. Bár a játékot már a 19. században is játszották, az angol parlament csak 2001-ben nyilvánította hivatalosan sporttá.

A dartsban két szakágat különböztetnek meg, a tábla és a nyilak anyagától függően. Steel dartsnak nevezik azt a játékot, amikor fémhegyű (steel=acél) nyíllal szizál (vagy ritkábban egyéb anyagú) táblára dobnak, soft dartsnak pedig azt, amikor a játékosok automata gépekre játszanak műanyag hegyű nyilakkal. Mivel a nemzetközi versenyeken és a Vb-n is fémhegyű nyilakkal játszanak, a steel darts-ot egyszerűen a darts szóval azonosítják.

Története

a Darts tábla felosztása
a Darts tábla felosztása

A játék eredete

A legenda szerint néhány száz évvel ezelőtt egy átfázott angol íjász elhatározta, hogy kellemesebb módot választ a gyakorlásra a téli hónapokban. Letette íját, levágott a nyílvesszőjéből és elvonult a közeli pub kellemes melegébe és kényelmébe, ahol ügyességét úgy gyakorolta, hogy a lerövidített nyílvesszőket a falra akasztott farönkszeletbe dobta. Mellé állt egy másik íjász, aki megpróbált az előzőnél jobb eredményt elérni és ezzel megszületett a vetélkedés, a játék, a sport.[1]

Az első szövetségek és világbajnokság

A kezdeti időszakban a sport a brit civilizációval érintett területeken terjedt el. A ma érvényes szabályzatok alapját képező versenyszisztémát első alkalommal – mint annyi más sportnál – Nagy-Britanniában dolgozták ki a 19. század végén és akkor alakultak az első szervezetek és klubok is. 1896-ban született meg mai formája, melyet Brian Gamlin helyezett el 20 számot a táblán.[2]

Az első brit nemzeti szövetség 1924-ben jött létre. Mivel előtte sokan szerencsejátéknak tartották, ez a szervezet fogalmazta meg először, hogy a darts egy olcsó, tiszta, ügyességi játék. 1928-tól egészen az ötvenes évekig a legjelentősebb darts-verseny a Londoni Sunday által szponzorált News of World volt.[3]

A sport fejlődése a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején jelentősen felgyorsult, izgalmas, népszerű sporttá fejlődött. A szinte robbanásszerű fejlődésben – a sport alapvető tulajdonságából eredő népszerűségen kívül – két tényező játszott fontos szerepet. Az egyik: a technikai fejlődés, a felszerelések gyártói képesek lettek a nyilakat volfrám ötvözetből készíteni, ami elősegítette az eredmények jelentős javulását. A másik, talán az első tényezőnél fontosabb: 1973-ban Oliver A. Croft vezetésével alakult brit nemzeti szövetség, a British Darts Organization (BDO), a televízió nyilvánossága elé vihette a dartsot. 1978-ban ők rendezték meg az első darts-világbajnokságot, melyet a walesi Leighton Rees nyert meg.

A BDO megalakulását sorra követték más nemzetek szervezeteinek, szövetségeinek megalakulása az Egyesült Államokban, Svédországban, Ausztriában, Belgiumban és Új-Zélandon. 1976-ban brit kezdeményezésre megalakult a nemzetközi szervezet, a World Darts Federation. Ez a szervezet dolgozta ki és tartja karban a nemzetközi versenyszabályzatot, a ranglista rendszert, szervezi és ellenőrzi a nemzetközi ranglista alapját képező versenyeket, és a sportág népszerűsítését. A WDF 1992. december 14.-én immár 48. tagként soraiba felvette a Magyar Darts Szövetséget.

A versenyzők és a versenyek nagy száma egy körültekintő, területekre, szintekre tagozódó versenyrendszert, komoly szervezettséget igényel. A havonta megjelenő hatvannyolc oldalas Darts World magazin Anthony J. Wood szerkesztésével, folyamatos tájékoztatást ad a versenyek állásáról és figyelemmel kíséri a sportág eseményeit szerte a világon. A műholdas sport tv-csatornák kamerái ott vannak a jelentős versenyeken, azok izgalmát eljuttatják a sportcsarnokokból az otthonokba. A számos évente rendezett verseny közül a legjelentősebb a Világ Kupa. Nagy-Britannia területén jelenleg már több mint 6,5 millió játékos versenyez rendszeresen. A WDF-nek ma már 52 tagja van. 1992-ben megalakult a Professional Darts Corporation (PDC), amely ma a legfontosabb nemzetközi versenyeket rendezi. Bár később indult, mint a BDO, a játékosok idővel mégis inkább a PDC versenyeire neveztek.[4]

A soft darts megjelenése

A darts egyre növekvő népszerűségének újabb hatalmas lökést adott a játék gépesített változata, az úgynevezett soft darts játék. Itt a játék lényege nem változott, viszont a verseny menete leegyszerűsödött, hisz a játék levezetését a gép saját maga végzi el, látványosabbá és szórakoztatóbbá téve ezzel a játékot. Mára a világon számos cég gyárt soft gépet, melynek köszönhetően látványos nagy érdeklődést keltő nemzetközi versenyek kerülnek megrendezésre, melyek a média sport közvetítéseiben előkelő helyen szerepelnek. Ezáltal egyre több ember kap állandó információt a darts játékról és kedvet ahhoz, hogy maga is elkezdjen játszani.

Az európai gép gyártók 1996 végén létrehozták az Európai Darts Uniót (EDU), mely csak a soft játékstílust képviseli. Megszervezte az évenkénti tíz fordulós nemzetközi bajnokságot, amelynek fordulói egyes tagországokban kerülnek megszervezésre, így Svájc, Németország, Spanyolország, Olaszország, Ausztria, Szlovénia, Csehország, Magyarország és Horvátország ad otthont a fordulóknak.

A darts játék egyre nagyobb ismeretségének köszönhető, hogy a 2001-ben az angol parlament hivatalosan is sporttá nyilvánította, és ezzel egy időben megtörtént a darts olimpiai szakszövetségek közé történő felvételének kérelme.

A játék szabályai

Műanyag hegyű darts nyilak, amikkel a játékosok automata gépekre játszanak.

Az alábbi szabályok érvényesek általában a darts sportágban, ám a különböző versenyek kiírásaiban ezek változhatnak, illetve egyéb szabályokkal egészülnek ki.[5]

A tábla elhelyezése

  • A táblától 237 cm-re kell állnia a dobónak.
  • A tábla középpontjának magassága a talajtól mérve 173 cm (egy hat láb, vagy 183 cm magas ember szemmagassága).

Dobás

  • Dobásnál mindkét lábnak a dobóvonal mögött kell lennie.
  • Az eldobott nyilat akkor sem lehet újra eldobni, ha az nem érte a táblát.
  • Az elejtett nyílért a dobóvonalon belülre is be lehet lépni.

Számolás

  • Steel játékban csak a táblából a játékos által kivett nyilak pontértéke számít.
  • Soft játéknál 'amit a gép megad' elv érvényesül. /A Magyar Darts Szövetség szabályzata alapján ez alól kivételt képez a kiszálló szektorra dobott utolsó nyíl. Abban az esetben ha az bent áll a táblában, de a gép mégis tévesen számolta./

Játékok

  • '01 játékok (901, 701, 501, 301 ezek ugyanazon elven mennek végig, csapatjátékban 1001-gyel szokás kezdeni)
  • Cricket (3*20, 3*19, 3*18, 3*17, 3*16, 3*15, 3*tripla, 3*dupla, 3*bull)
    • Short Cricket (3*20, 3*19, 3*18, 3*17, 3*16, 3*15, 3*bull)
    • Ausztrál Cricket
  • Shanghai
  • Bull Master

Darts fogalomtár

Elérhető pontszámok szektorok szerint
  • kilencnyilas: 501 dupla ki játék teljesítése a minimálisan szükséges 9 nyíl eldobásával. Nagyon ritka és szép teljesítmény, versenyeken általában külön díjazzák, különösen a televízió által közvetített versenyeken. 9 nyíl eldobásával többféleképpen is "ki lehet szállni", mindegyikben 6 tripla 20-ast kell dobni, ez alól kivétel például az 50-T20-T19-T20-T19-50-T20-T19-50 vagy a T19-T19-T19-T19-T19-T19-T20-T20-D19 kombináció, az előbb említett már dupla be-dupla ki játékban is alkalmazható.

Példa: T20, T20, T20, T20, T20, T20, T20, T19, D12.
501 – T20 (60) = 441,
441 – T20 (60) = 381,
381 – T20 (60) = 321,
első kör után 321
321 – T20 (60) = 261,
261 – T20 (60) = 201,
201 – T20 (60) = 141,
második kör után 141
141 – T20 (60) = 81,
81 – T19 (57) = 24,
24 – D12 (24) = 0,
és megvan a kiszálló. A világ első, televízióban közvetített 9 nyilas kiszállóját John Lowe dobta. Az ő módszere: T20, T20, T20, T20, T20, T20, T17, T18, D18

  • dupla be: '01 játékban dupla be esetén csak akkor kezdődik a pontok levonása, miután a játékos egy dupla szektort dobott.
  • dupla ki: '01 játékban dupla kiszállóról beszélünk, ha a játékot dupla szektor eltalálásával kell befejezni, azaz pontjainkat 0-ra csökkenteni.
  • brék: ha a játékos úgy nyer meg egy leget, hogy annak legelején nem ő kezdte meg a dobást.

Neves versenyzők

Michael van Gerwen egy 2017-es versenyen

Az első, igazán híres játékosnak az angol John Lowe-t tartották, aki 1979-ben nyert először Vb-t, majd ezt még két másik siker követte. Ő volt az első játékos, aki televízió által közvetített mérkőzésen 9 nyilas kiszállót ért el. Igazán sikeres játékos volt Eric Bristow, aki 1980 és 1986 között 5 alkalommal nyert világbajnokságot. Az első, európán kívüli játékos, aki Vb-t nyert, a kanadai John Part volt, ő 1994-ben győzött először, majd 2003-ban és 2008-ban is az ő kezébe került a trófea.

A sportág történelmének legjobb játékosa viszont minden kétséget kizáróan Phil Taylor, aki a BDO és a PDC szövetségeknél elért sikereket összesítve 16 alkalommal tudta megnyerni a darts-világbajnokságot, ami rekord, emellett az összes major tornát is megnyerte legalább egyszer. A legtöbbszörös Vb-győztesek listáján második helyen áll a holland Raymond van Barneveld, aki a BDO-nál négyszer győzött, majd első PDC-s világbajnokságán, 2007-ben is nyerni tudott. A szintén holland Michael van Gerwen 2014-ben nyert először Vb-t, majd 2016-ban tökéletes évet zárt: az összes major tornán győzni tudott, így Taylor után ő lett az első, akinek minden fontos nemzetközi versenyen van tornagyőzelme.

Világranglista

A WDF, a BDO és a PDC mindegyike egyaránt fenntartja saját ranglistáját. Ezeket a listákat gyakran használják a különböző versenyek ágrajzainak, "kiemeléseinek" meghatározásához. A WDF rangsor az előző 12 hónapos teljesítményen alapul, a BDO minden rangsorpontját nullára állítja vissza, miután a világbajnokságok sorsolásait meghatározták, a PDC Érdemrendje (angolul: Order of Merit) pedig az elmúlt két év alatt nyert pénzdíjon alapul. Mivel jelenleg a PDC versenyein vesznek részt a legjobb játékosok, ezért az ő ranglistájuk számít az első számúnak.

  • A PDC ranglistájának első 10 helyezettje (2021. január 3. szerint)
Hely Versenyző Pénzdíj[6]
1. WAL Gerwyn Price £1 317 500
2. NED Michael van Gerwen £1 044 750
3. SCO Peter Wright £1 021 000
4. Rob Cross £516 000
5. Nathan Aspinall £457 750
6. Dave Chisnall £440 750
7. James Wade £432 500
8. Gary Anderson £421 250
9. Michael Smith £416 750
10. Dimitri van den Bergh £387 750

Jegyzetek

További információk

Commons:Category:Darts
A Wikimédia Commons tartalmaz Darts témájú médiaállományokat.
  • Sport Sportportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap