Daniel arap Moi
| Daniel arap Moi | |
 |
|
| Daniel arap Moi (2001-ben) | |
 Kenya 2. elnöke |
|
| Hivatali idő 1978. augusztus 22. – 2002. december 30. |
|
| Alelnök(ök) | Mwai Kibaki Josephat Karanja George Saitoti Musalia Mudavadi |
| Előd | Jomo Kenyatta |
| Utód | Mwai Kibaki |
| Kenya 3. alelnöke |
|
| Hivatali idő 1967. január 5. – 1978. augusztus 22. |
|
| Előd | Joseph Zuzarte Murumbi |
| Utód | Mwai Kibaki |
| elnök | Jomo Kenyatta |
|
|
|
| Született | Kurieng'wo,  Kenya (brit koronagyarmat) 1924. szeptember 2. (88 éves) |
| Párt | KANU |
|
|
|
| Házastárs | Lena Mo († 2004) |
 |
|
| Daniel arap Moi aláírása | |
Daniel Toroitich arap Moi (Kurieng'wo, Sacho körzet, Baringo kerület, Rift Valley tartomány, 1924. szeptember 2. –) kenyai politikus, a Kenyai Afrikai Nemzeti Unió elnöke (1966–1967), alelnök (1967–1978), majd az ország elnöke (1978–2002).[1] Közismert beceneve Nyayo, amelynek jelentése szuahéliül „lábnyomok”. Ez arra utal, hogy Moi Kenya első elnökének, Jomo Kenyattának nyomdokán kíván haladni.
Tartalomjegyzék |
Élete [szerkesztés]
Politikai tevékenysége 1978-ig [szerkesztés]
Moi, a kalendzsinekhez tartozó, s a tugen csoportból származó politikus[2] iskolái elvégzése után 1955-ig tanárként dolgozott. Előbb képviselő lett, majd saját pártot alapított a kis kenyai törzsek jogainak védelmére. 1960 és 1961 között oktatási miniszter az utolsó függetlenség előtti kormányban. A függetlenség elnyerése után előbb belügyminiszer (1964),[3] majd 1967 és 1978 között az ország alelnöke volt. Kenya elnöki székébe Jomo Kenyatta halálát követően (1978) került,[2] aki 24 éven keresztül tartotta kezében a hatalmat, az országban egyedüli politikai pártként működő KANU hatékony támogatásával.[4]
Politikai tevékenysége 1978-tól [szerkesztés]
Az 1979-es választásokon a korábbi ciklus képviselőinek többsége elvesztette pozícióját, s az új parlament már az új elnök „szavazógépezeteként” alakult meg. Az ellenzéket az 1982-es puccskísérlet után betiltották. Az államelnök jogkörét jelentősen kibővítették. Egypártrendszerre tértek át, amit a kenyai parlament szentesített. A személyi kultusz vallásos elemeket kapott, s a társadalmat, mint nagy családot kívánta vezetni a szeretet, a béke és az egység jelszavaival.[2]
A „szocialista” stílusú kormányzás ellen azonban már a nyolcvanas évek végén több kisebb–nagyobb törzs tiltakozott, olykor erőszak alkalmazásával is. Ez – és a Brit Nemzetközösség által gyakorolt politikai nyomás – oda vezetett, hogy az 1990-es évek elejére Arap Moi kénytelen volt engedélyezni a többpártrendszer bevezetését.[4]
1992-ben első alkalommal tartottak elnöki és parlamenti választásokat, amelyen a szavazatok 37,2%-át szerezte meg. Az ellenzék azonban azzal vádolta meg Moit, hogy elnöki hatalmát csak választási csalással tudta megőrizni. Az Amerikai Egyesült Államok a sajtószabadság megsértése miatt bírálta a kenyai vezetést, mivel 1993. májusában a rendőrség leállított egy nyomdát, amelyben az ellenzék újságjait nyomtatták.[5]
Magánember [szerkesztés]
Moi ellen egyetlen per sem indult, annak ellenére, hogy emberi jogi csoportok többször felvetették felelősségét az elnöksége alatt elkövetett számos jogsértés miatt. 2002-es elnöki mandátumának lejártával visszavonult a politikai élettől, ugyanakkor Kenya egyes részein továbbra is népszerű, amit részben elnöki tevékenységének köszönhet. Sokat járta az országot, személyesen találkozott az emberekkel, ingyen tejet osztott az iskoláknak.
Távozásakor ugyanakkor a kenyai fővárosban összeverődött tömeg ellenségesen búcsúztatta. Olyan alapítvány vezetését vállalta el, amely békefenntartó akciókat szervezett Kelet-Afrikában, illetve AIDS–árvákat támogatott. Pár évvel visszavonulása után azonban megint megjött a kedve a politizáláshoz. Állást foglalt Mwai Kibaki elnök és a Nemzetgyűlés új alkotmánytervezete ellen, amely csúfosan elbukott a 2005-ös népszavazáson.[4]
Jegyzetek [szerkesztés]
- ↑ Magyar Larousse : Enciklopédikus szótár II. (H–M). Főszerk. Ruzsiczky Éva, Szávai János. Budapest: Akadémiai. 1992. 949. o. ISBN 963-05-6421-1
- ^ a b c Diószegi István-Harsányi Iván-Németh István: 20. századi egyetemes történet. 3. köt., Korona Kiadó, Budapest, 1997. 249. p. (ISBN 963-8153-90-3)
- ↑ Könnyen megússzák a modern despoták URL hozzáférés – 2008. november 14.
- ^ a b c Bessenyő János: Törékeny demokrácia. In.: Magyar Honvéd. XIX. évf., 3. sz., 17. p. – 2008. március
- ↑ Bencze Imre, dr. et al.: Officina világévkönyv. Officina Nova. [Budapest]. 1994. 251-252. p. (ISBN 963-8185-90-2)
| Elődje: Jomo Kenyatta |
|
Utódja: Mwai Kibaki |
|
előző alelnök |
|
következő alelnök |
