Déli simabálna

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Déli simabálna
A Dél-afrikai Köztársaság vizeiben kiszökellő példány
A Dél-afrikai Köztársaság vizeiben kiszökellő példány
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Csoport: Cetartiodactyla
Rend: Cetek (Cetacea)
Alrend: Sziláscetek (Mysticeti)
Család: Simabálnafélék (Balaenidae)
Nem: Eubalaena
Gray, 1864
Faj: E. australis
Tudományos név
Eubalaena australis
Desmoulins, 1822[1][2]
Szinonimák
  • Balaena antarctica Lesson, 1828
  • Balaena antipodarum Gray, 1843
  • Balaena glacialis Mueller, 1776
  • Balaena glacialis australis Scheffer & Rice, 1963
  • Eubalaena capensis Gray, 1866
  • Eubalaena glacialis australis Tomilin, 1962
  • Halibalaena britannica Gray, 1873
  • Hunterus temminckii Gray, 1864
  • Macleayius australiensis Gray, 1865
Elterjedés
Elterjedési területeElterjedési területe
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Déli simabálna témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Déli simabálna témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Déli simabálna témájú kategóriát.

A déli simabálna (Eubalaena australis) az emlősök (Mammalia) osztályának a cetek (Cetacea) rendjébe, ezen belül a sziláscetek (Mysticeti) alrendjébe és a simabálnafélék (Balaenidae) családjába tartozó faj.

Az Eubalaena emlősnem típusfaja.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Déli simabálna az argentínai Valdés-félsziget közelében

A Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság (International Whaling Commission, IWC) 1998-ban számolta össze utoljára a déli simabálna állományt. A kutatók három különböző helyen (Argentína, Dél-afrikai Köztársaság, Ausztrália) számolták meg a felnőtt nőstényeket, ezután az ismert nőstény:borjú és nőstény:hím arányokkal a kapott számot extrapolálták a többi élőhelyre. A végeredmény 1997 csorda, ez összesen 7500 példány. Frissebb, 2007-es adatok szerint a déli simabálna megkétszerezte az állományát az előző évtizedhez képest. Ennek ellenére a faj egyes állományai túl kicsik, hogy újra felépüljenek (az adatszerzés sem a legmegbízhatóbb).[1]

A déli simabálna a Déli-óceán legdélebbi részein, valószínűleg az Antarktisz közelében nyaral. Télen, a szaporodási időszakában északra vándorol. Gyakran észrevehető Argentína, Ausztrália, Brazília, Chile, Mozambik, Új-Zéland és a Dél-afrikai Köztársaság partjainak közelében.[3] Amióta betiltották a déli simabálna vadászatát, azóta e faj egyedszáma 7 százalékkal nő évente. Az eddigi megfigyelések szerint úgy tűnik, hogy a dél-amerikai, a dél-afrikai és az ausztráliai csoportok csak kisebb mértékben keverednek egymással. Ez valószínűleg azért van így, mivel a nőstények mindig a megszokott vándorlási útvonalakat követik a szaporodási és a táplálkozási helyek között, és ezeket az útvonalakat adják át borjaiknak is.[4]

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kifejlett állat 15-18 méter, az újszülött 4-6 méter hosszú és 910 kilogrammos súlyú. Testtömege 50-95 tonna. A déli simabálna egyik különös ismertetőjegye, hogy fején szemölcsszerű kinövések találhatók. Ezek a bőrképződmények akár 10 centiméter magasra is megnőhetnek, és tengeri makkok, bálnatetvek (Cyamidae) és különböző puhatestű állatok élősködnek rajtuk. A bőrképződmények és felrakódások elsősorban az állon, az alsó állkapcson és az orrnyílások előtt nőnek, és „sapkának” nevezik őket. Törzse zömök és kövér, hátuszony nincs rajta. Feje óriási méretű, testhosszának mintegy egynegyedét teszi ki. Szájürege hatalmas. Felső állkapcsának mindkét oldalán 230-390 szila (lemez) nő. A szilák akár 2,4 méter hosszúak is lehetnek, és sörteszerű fonalak borítják őket.

Mint rokonának az északi simabálnának, a déli bálna hímvesszője is legfeljebb 2,7 méter hosszú, míg heréje körülbelül 2 méter hosszú, 78 centiméter átmérőjű és akár 525 kilogramm súlyú is lehet, azaz az állatvilág legnagyobb ivarszerveivel rendelkezik.[5]

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az állat társas és általában kis családban él. Tápláléka az állati eredetű planktonszervezetek, főleg a lebegő evezőlábú rákok (Copepoda), továbbá krill és az úgynevezett tengeri pillangók. A táplálékáért akár 350 méter mélyre is lemerülhet. Táplálkozás közben, a simabálna hatalmas száját kitátva a víz felszínén úszik. Ilyenkor a felső része kiemelkedik a vízből, alsó fele pedig szétterül. A lazán lelógó, rendkívül hosszú szilák ekkor felállított fogókosarat képeznek. A déli simabálna így úszik egy ideig a „planktonlevesben”, amíg sziláinak oldalán elegendő állatka nem akad fenn. Ekkor becsukja száját, kiszorítja a fölös vizet, és lenyeli a kiszűrt állatokat. Ez a módszer különösen a felszínen igen hatékony, mivel az állat száját széttárva lényegesen több vizet képes átengedni szilái között, mint amit egyetlen szippantással szájüregébe tudna venni. Az állatnak ezért sincs szüksége barázdákra, hiszen torkukat nem kell még jobban kiöblösíteni. Több mint 30 évig él, feltételezhetően 70 évnél többet is.

Az emberen kívül ezt a bálnát csak a kardszárnyú delfin (Orcinus orca) és a nagyobb testű cápák, mint például a nagy fehércápa (Carcharodon carcharias) támadhatják meg; ezek is főleg a borjakat.[6]

Éneke[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Éneke nem annyira bonyolult, mint más bálnafajok esetében. A morogása, kattogása és visítása többnyire 500 Hz frekvencia körüliek, ami időnként felmegy 1500-2000 Hz-ig. Hogy mire való az éneke, még nem ismert pontosan, de valószínűleg a csoporton belüli kapcsolattartást szolgálják.[7]

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szaporodási időszakban a vízfelszínén akár húsz hímállat is követhet egyetlen nőstényt. Az „üldözés” során a nőstény a hátán úszik, hasát kiemelve a vízből, eközben a hímek mellúszóikkal és nehéz testükkel próbálják a mélyre lenyomni. A simabálnák hímjei nem annyira agresszívek egymással szemben, mint a hosszúszárnyú bálnák (Megaptera novaeangliae) hímjei. Habár az „üldözés” során a nőstény meglehet, hogy nem termékenyül meg, alkalma van felmérni a helybéli hímeket.[8] A déli simabálna körülbelül 7,5–9 évesen éri el az ivarérettséget, vagy vesz részt az „üldözésben”.[9][10] A nőstény 3–4 évenként párosodik.[9][11] A párosodás és az ellés is a téli hónapokban zajlik le.[12] A vemhesség majdnem egy évig tart. Az újszülött borjú körülbelül 4–6 méter hosszú és 910 kilogramm súlyú. Életének első évében igen gyorsan nő, körülbelül megkétszerezi méretét. Az elválasztás 8–12 hónap között van, az ez utáni növekedési ráta még nem ismert eléggé, további kutatások szükségesek. A feltételezések szerint a borjú a következő évben is az anyjával marad.[4]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Reilly, S.B.; Bannister, J.L.; Best, P.B.; Brown, M.; Brownell Jr.; R.L., Butterworth, D.S.; Clapham, P.J.; Cooke, J.; Donovan, G.P.; Urbán, J.; Zerbini, A.N., year=2008, id=8153, title=Eubalaena australis, downloaded=30 September 2012
  2. Perrin, W.F.: 'Eubalaena australis Desmoulins, 1822. World Cetacea Database, 2012. (Hozzáférés: 2012. szeptember 29.)
  3. Southern right whales of Patagonia. Whale and Dolphin Conservation Society. (Hozzáférés: 2012. augusztus 7.)
  4. ^ a b Kenney, Robert D..szerk.: William F. Perrin, Bernd Wursig and J. G. M. Thewissen: North Atlantic, North Pacific and Southern Right Whales, The Encyclopedia of Marine Mammals. Academic Press, 806–813. o (2002). ISBN 0-12-551340-2 
  5. Wild mammals of North America : biology, management, and conservation, 2nd ed., Baltimore, Md.: Johns Hopkins University Press (2003). ISBN 9780801874161 
  6. Crane, J.: Eubalaena glacialis: North Atlantic right whale: Information. Animal Diversity Web. University of Michigan Museum of Zoology, 2002. (Hozzáférés: 2006. április 30.)
  7. Gaines CA, Hare MP, Beck SE, Rosenbaum HC (2005. március 7.). „Nuclear markers confirm taxonomic status and relationships among highly endangered and closely related right whale species”. Proceedings of the Royal Society of LondonSeries B 272 (1562), 533–542. o. DOI:10.1098/rspb.2004.2895. PMID 15846869.  
  8. Kenney, Robert D. (2008). "Right Whales (Eubalaena glacialis, E. japonica, and E. australis)". Encyclopedia of Marine Mammals. Ed. Perrin, W. F.; Wursig, B.; Thewissen, J. G. M.. Academic Press. 962–69. ISBN 978-0-12-373553-9. Hozzáférés ideje: 20 May 2012. 
  9. ^ a b A.R. Knowlton, S.D. Kraus and R.D. Kenney (1994.). „Reproduction in North Atlantic right whales (Eubalaena glacialis)”. Canadian Journal of Zoology 72 (7), 1297–1305. o. DOI:10.1139/z94-173.  
  10. P.K. Hamilton, A.R. Knowlton, M.K. Marx and S.D. Kraus (1998.). „Age structure and longevity in North Atlantic right whales (Eubalaena glacialis) and their relation to reproduction”. Marine Ecology Progress Series 171, 285–292. o. DOI:10.3354/meps171285.  
  11. R. Payne, V. Rowntree, J.S. Perkins, J.G. Cooke and K. Lankester (1990.). „Population size, trends and reproductive parameters of right whales (Eubalaena australis) off Peninsula Valdez, Argentina”. Report - International Whaling Commission (Special Issue) 12, 271–278. o.  
  12. P.B. Best (1994.). „Seasonality of reproduction and the length of gestation in southern right whales Eubalaena australis”. Journal of Zoology (London) 32 (2), 175–189. o. DOI:10.1111/j.1469-7998.1994.tb01567.x.  

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]