Déli evangélikus egyházkerület

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Déli Evangélikus Egyházkerület szócikkből átirányítva)

A Déli evangélikus egyházkerület a Magyarországi Evangélikus Egyház három egyházkerületének egyike. Székhelye Budapesten található. 65 evangélikus egyházközség alkotja, elsősorban Magyarország déli megyéi tartoznak hozzá, de nem képez egybefüggő területet: egyrészt Tolna, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megye, másrészt pedig Budapest pesti oldalának evangélikus gyülekezetei tartoznak hozzá. Az egyházkerület 1952-ben jött létre, alapvetően a korábbi Bányai Evangélikus Egyházkerület gyülekezeteiből, de a dunántúli kerület több déli gyülekezete is hozzá került. Területe 2000-ben jelentősen lecsökkent, amikor az addigi két kerület mellé újra felállították a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületet.

Tartalomjegyzék

Története [szerkesztés]

1952-ben a zsinat pártállami nyomásra felszámolta a négy egyházkerületet, és helyettük két újat, egy északit és egy délit állított fel. A Déli Egyházkerület 1952. július 1-jei hatállyal jött létre, első püspöke az addigi – Ordass Lajos püspök bebörtönzése után a kerület élére került – bányai egyházkerületi püspök, Dezséry László, egyházkerületi felügyelője Darvas József, az addigi bányai kerületi felügyelő lett. Az egyházkerület területét a bányai egyházkerület nagyobb része – a budai gyülekezetek kivételével – és a dunántúli kerület tolna-baranya-somogyi, külső-somogyi egyházmegyéinek egyházközségei és néhány zalai gyülekezet alkották. (Zalaegerszegtől Pesten át Gyuláig.) Az egyházmegyei határok ugyanekkori átrajzolásának következményeként a kerületet 45 éven keresztül nyolc egyházmegye alkotta: Bács-Kiskun, Kelet-Békési, Nyugat-Békési, Csongrád-Szolnoki, Pesti, Pestmegyei, Somogy-Zalai és Tolna-Baranyai Egyházmegye. Mindkét egyházkerület székhelyéül Budapestet jelölték ki, a déli püspök egyben a Deák téri gyülekezet lelkésze is. Az első néhány év az egyházkerület számára is a megfélemlítés és az egyházi élet visszaszorításának időszaka volt.

A kommunista diktatúra enyhülésének jeleként 1956. október 5-én sor került Ordass Lajos püspök állami rehabilitációjára, ezt október 8-án követte az egyházi rehabilitáció. Ezután Dezséry László október 31-én lemondott, így Ordass püspök átvehette a déli kerület vezetését, ezt november 2-án a Szabad Kossuth Rádió által közvetített beszédében nyilvánosan is bejelenthette. Ordass Lajost 1957-ben az Evangélikus Világszövetség alelnökévé választotta, de a pártállam 1958. június 24-én másodszor is eltávolította az egyházkerület éléről. A váltásnak a legitimitás némi látszatát kölcsönözve Dezséry László néhány órára újra elfoglalta a püspöki tisztséget, majd – most már végérvényesen – lemondott. Ezt követően a gyülekezetek – egyetlen jelöltként – Káldy Zoltán pécsi lelkészt, tolna-baranyai esperest választották meg püspöknek, akit 1958. november 4-én iktattak be hivatalába. Káldy püspök 1967-től haláláig – szinte egyszemélyi vezetőként – az egyház püspök-elnöke is volt, 1984-ben pedig az Evangélikus Világszövetség budapesti ülésén elnökének választotta meg. Kemény kézzel irányította egyházkerületét és az egyházat, saját teológiai rendszerét, az ún. diakóniai teológiát szinte kizárólagossá tette.

Káldy Zoltán 1987. május 17-i halálát követően az egyházkerület Harmati Bélát, a hosszú idő óta genfi kiküldetésben dolgozó lelkészt választotta meg püspökének, a régóta betöltetlen kerületi felügyelői posztra pedig Dr. Frenkl Róbert orvosprofesszort. Az új elnökséget október 24-én iktatták be hivatalába a Deák téri templomban. 1989 szeptemberében, az államosított evangélikus iskolák közül elsőként újraindulhatott a Fasori Evangélikus Gimnázium, ezt később több más intézmény visszavétele is követte. 1996. december 31-i hatállyal a zsinat megszüntette a Csongrád-Szolnoki Egyházmegyét, gyülekezeteit a szomszédos megyékhez osztotta be; viszont 1997 novemberében kettéosztotta a Pest Megyei Egyházmegyét, létrehozva így a Dél-Pest Megyei és az Észak-Pest Megyei Egyházmegyéket. 2000-ben harmadik kerületként újra létrejött a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület, a területi átrendezés során a déli kerülettől Dunántúlhoz került a Somogy-Zalai Egyházmegye, Északhoz pedig a Dél-Pest Megyei és az Észak-Pest Megyei Egyházmegye, így az egyházkerületnek öt egyházmegyéje maradt. 2003-ban Harmati Béla püspök, elérve a nyugdíjkorhatárt, nyugdíjba vonult, utódjának a kerület Gáncs Péter országos missziói lelkészt választotta meg, a lemondott Sólyom Jenő kerületi felügyelő helyére pedig Szemerei Zoltánt. Beiktatásukra 2003. szeptember 6-án, Békéscsabán került sor. 2006-ban újabb felügyelőválasztásra került sor, a magyarországi evangélikusság történetében a déli kerület választott először nőt erre a tisztségre Radosné Lengyel Anna személyében, 2006. szeptember 16-án Kecskeméten iktatták be hivatalába.

Püspökök [szerkesztés]

Dezséry László 1952-1956
Ordass Lajos 1956-1958
Káldy Zoltán 1958-1987
Dr. Harmati Béla 1987-2003
Gáncs Péter 2003-

Egyházkerületi felügyelők [szerkesztés]

Darvas József 1952-1972
Szent-Ivány Ödön 1972-1977
Dr. Frenkl Róbert 1987-1989
Sólyom Jenő 1990-2003
Szemerei Zoltán 2003-2006
Radosné Lengyel Anna 2006-

Szervezeti felépítés [szerkesztés]

65 egyházközség található az egyházkerület területén, amik 5 egyházmegyét alkotnak:

  • Bács-Kiskun Evangélikus Egyházmegye
Esperese: Lupták György (kiskőrösi lelkész)
Egyházmegyei felügyelője: Dudla Erzsébet
Egyházközségek száma: 11
  • Kelet-Békési Evangélikus Egyházmegye
Esperese: Kondor Péter (békéscsabai lelkész)
Egyházmegyei felügyelője: Rück András
Egyházközségek száma: 9
  • Nyugat-Békési Evangélikus Egyházmegye
Esperese: Lázár Zsolt (szarvasi lelkész)
Egyházmegyei felügyelője: Madarász Géza
Egyházközségek száma: 12
Esperese: Győri Gábor (pestszentlőrinci lelkész)
Egyházmegyei felügyelője: Krizsán Zoltán
Egyházközségek száma: 17
  • Tolna-Baranyai Evangélikus Egyházmegye
Esperese: Szabó Vilmos Béla (paksi lelkész)
Egyházmegyei felügyelője: Andorka Árpád
Egyházközségek száma: 16
Az egyházközségek felsorolását lásd: Magyarországi evangélikus egyházközségek listája

Az egyházkerület jelenlegi vezetése:

  • Gáncs Péter püspök
  • Radosné Lengyel Anna egyházkerületi felügyelő
  • Szabóné Mátrai Marianna püspökhelyettes
  • Andorka Árpád egyházkerületi másodfelügyelő

Evangélikus intézmények az egyházkerület területén [szerkesztés]

  • Baldauf Gusztáv Evangélikus Szeretetotthon, Pécs
  • Békéscsabai Evangélikus Szeretetszolgálat, Békéscsaba
  • Evangélikus Diakóniai Otthon, Kaposszekcső
  • Győry Vilmos Evangélikus Szeretetszolgálat, Orosháza
  • Idősek Napközi Otthona, Kecskemét
  • Jó Pásztor Evangélikus Szeretetotthon, Kiskőrös
  • Kondorosi Nyugdíjasház – Evangélikus Egyház, Kondoros
  • Középhalmi Misszió Alapítvány (Szenvedélybeteg-mentő Szakszolgálat), Szarvas
  • Mandák Mária Evangélikus Gyülekezeti Ház, Budapest
  • II. Kerületi Evangélikus Egyház Idősek Klubja, Mezőberény
  • Ótemplomi Szeretetszolgálat, Szarvas
  • Rákospalotai Evangélikus Szeretetotthon, Budapest
  • Tótkomlósi Evangélikus Szeretetszolgálat, Tótkomlós
  • Evangélikus Rádiómisszió – Evangélikus Missziói Központ, Budapest
  • Luther Kiadó, Budapest
  • Zákeus Médiacentrum, Budapest

Külső hivatkozás [szerkesztés]