Dél-Szudán hadereje

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Dél-Szudán hadereje
Flag of the SPLA (2011 to present).svg

Dátum 2011–
Ország  Dél-Szudán
Személyzet kb. 40 000 fő
Parancsnokok
Jelenlegi parancsnok Salva Kiir Mayardit
Jelenlegi parancsnokhelyettes Paulino Matip Nhial
Dél-szudáni katonák Ahmad al-Bashir szudáni elnök érkezésénél

Dél-Szudán hadereje az ország 2011. június 9-i függetlenné válása után jött létre a korábban működő Szudáni Népi Felszabadítás Hadseregből (SPLA), amely a Szudáni Népi Felszabadítási Mozgalom katonai szárnya volt, és jelenleg a reguláris hadsereggé szervezés folyamata zajlik. A haderő feladatát Dél-Szudán alkotmánya határozza meg, amelyek a következőek: az alkotmány fenntartása, az ország szuverenitásának és lakosainak védelme, az ország területi integritásának megőrzése, Dél-Szudán védelme a külső agressziótól és fenyegetésektől és katasztrófaelhárításban való részvétel.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hadsereg elődjét, a Szudáni Népi Felszabadítási Hadsereget 1983-ban alapította John Garang, a második szudáni polgárháború dél-szudáni hőse. A szervezet kezdetben 500 elégedetlenkedő katonából állt, ám 1991-re tagja száma az 50 000-ret is elérte. 1996-ban az Egyesült Államok juttatott el 20 millió dollár értékű felszerelést, köztük rádiókat, sátrakat és egyenruhákat a régóta harcoló szervezetnek. Mivel egyik fél sem tudott felülkerekedni a másikon, 2002-ben béketárgyalások kezdődtek, és 2005-ben kötötték meg a békét.[1]

Dél-Szudán legalább hét fegyveres csoporttal áll harcban, amelyet súlyosbítanak a törzsi összecsapások is. Az ENSZ becslései alapján eddig 800-an haltak meg az országban a harcok során, amelyek az ország 10-ből 9 államára kiterjednek.[2] Az SPLA a lázadók elleni harc során többször égetett fel falvakat, becstelenített meg nőket és lányokat, illetve kínzott meg és végzett ki civileket.[3]

Felszerelés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A haderő a Szudáni Népi Felszabadító Hadsereg fegyverzetét örökölte meg, amelyeknek legnagyobb részét Ugandán és Etiópián keresztül csempészték be. Az ország gyalogsági fegyvereken kívül harckocsik és tüzérség beszerzésére is kísérletet tett 2008-ban, amikor Ukrajnától vásárolt 32 darab T–72-es tankot, 150 gránátvetőt és 6 légvédelmi fegyvert. Ezeket egy ukrán hajó igyekezett becsempészni az országba Kenyán keresztül, ám előbb szomáliai kalózok foglalták el, később pedig a kenyai hatóságok foglalták le a rakományt, amelyet azóta is visszatartanak. Habár eredetileg amerikai kérésre saját vételként állították be a fegyverszállítmányt, a George W. Bush adminisztráció leváltása után kiderült az igazság.[4]

Gyalogsági fegyverek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Név Típus Kaliber Származási hely Mejgyezések
AK–47[5] gépkarabély 7.62 mm  Oroszország Az országban széles körben elérhető, többek között a pásztorok és a kormányellenes gerillák is használják.[6][7]
56-os típus gépkarabély 7.62 mm  Kína
Heckler & Koch G3 gépkarabély 7.62 mm  Németország vagy  Szudán
Galil gépkarabély 5.56 mm  Izrael
M1918 BAR könnyűgéppuska .30  USA
Dragunov SZVD mesterlövészpuska 7.62 mm  Oroszország
RPG–7[8] rakétavető  Oroszország
PKM könnyűgéppuska 7.62 mm  Oroszország

Járművek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Név Típus Darab Származási hely Mejgyezések
T–72 harckocsi 110[9]  Oroszország
 Ukrajna
Az ország Ukrajnától vásárolt típusaiból 32 darabot csempésző hajót előbb a szomáliai kalózok fogták el, majd a kenyai hatóságok foglalták le. A tankok azóta is Kenyában vannak.[4]
2SZ1 önjáró tarack 12[9]  Oroszország
2SZ3 önjáró tarack 12[9]  Oroszország
BM–21 Grad rakéta sorozatvető 15[9]  Oroszország

Légierő[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Név Típus Darab Változat Származási hely Mejgyezések
Beechcraft 1900 szállítógép 1[10][9]  USA
Mi–17 többfeladatú és szállítóhelikopter 10[9] 9 db Mi–17V-5, 1 db Mi–172  Oroszország Négy darab érkezett meg a tíz megrendeltből 2010 augusztusában.[11]

Vezetőség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Salva Kiir Mayardit elnök főparancsnoki egyenruhában

A Szudáni Népi Felszabadítási Hadsereg vezetői:

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Sudan People's Liberation Army (SPLA). (Hozzáférés: 2011. szeptember 11.)
  2. South Sudan army kills fighters in clashes”, Al Jazeera English, 2011. április 24. (Hozzáférés ideje: 2011. április 26.) 
  3. Sudan: Transcending tribe”, Al Jazeera English (Hozzáférés ideje: 2011. április 30.) 
  4. ^ a b T-72s Were Indeed Being Sent to Sudan Rebel Army. DefenseTech, 2010. december 9. (Hozzáférés: 2011. szeptember 11.)
  5. Guns in Africa: Out of control. Economist, 2009. szeptember 10. (Hozzáférés: 2011. szeptember 11.)
  6. Peace Keeping and Reconciliation. South Sudan Institute. (Hozzáférés: 2011. szeptember 11.)
  7. SSLM/A Condemns Unity State Gov’t For Planting Anti-Personnel Mines. South Sudan News Agency, 2011. szeptember 6. (Hozzáférés: 2011. szeptember 11.)
  8. Kenya 'Conduit' of Weapons As South 'Arms Race' Begins, 2010. január 31. (Hozzáférés: 2011. szeptember 11.)
  9. ^ a b c d e f International Institute for Strategic Studies (IISS). The Military Balance 2013. London: IISS (2013) 
  10. Factbox: How Sudan and South Sudan shape up militarily. reuters, 2012. április 17. (Hozzáférés: 2014. augusztus 29.)
  11. Creation of the South Sudan Air Force, 2011. január 9. (Hozzáférés: 2011. szeptember 11.)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]