Cyrix

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Cyrix Corporation
Jelmondat Cyrix helyette
Alapítva 1988
Megszűnt 1997. november 11.
Székhely Richardson, TX, USA
Iparág Félvezetők
Termékek 6x86
MediaGX CPU
Alkalmazottak száma kb. 300

A Cyrix amerikai CPU-gyártó céget 1988-ban a Texas Instruments cégből kivált mérnökök alapították, megtartva valamelyest a szimbiózist. Eleinte Intel x86-ot (286 és 386) licence alapján gyártott chipeket, ám később olcsó koprocesszorairól lett nevezetes a piacon. Idővel beszállt a 386 és 486-os fogyasztói versenybe, ám meglehetősen alulmaradt a teljesítményharcban. Saját 486-ot hozott létre, amelyet némileg feljavítva gyakorlatilag 5x86-ként is árult. A 6x86-ot már az IBM-mel közösen hozta létre, mielőtt – 1997 novemberében – végül megvásárolta a National Semiconductor félvezetőgyártó cég. Ez utóbbi hamarosan eladta a VIA-nak, amely egyúttal megvásárolta az IDT Centaur WinChipet. Legutolsó változata a VIA Cyrix MII, ám a VIA házon belül már leginkább csak a (Centaur) WinChip2-t fejlesztette tovább, így mára a Cyrix csak a termékek nevében él tovább, mint VIA Cyrix III, vagy ismertebb nevén VIA C3.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Cyrix FasMath

A CPU gyártó Cyrix 1988-ban kezdte meg működését nagy teljesítményű 286 és 386 matematikai társprocesszorokra specializálódva. A céget Texas Instrumentsből kivált alkalmazottak alapították, melynek következtében hosszú, de nem felhőtlen kapcsolat fűzte a TI-hez fennállása során.

Az alapító tag Jerry Rogers agresszív toborzással mérnököket gyűjtött maga köré, és végül sikerült összehoznia egy kicsi, de annál hatékonyabb 30 fős csapatot.

Termékek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első PC piacon megjelenő Cyrix termék egy x87 kompatibilis lebegőpontos társprocesszor volt. A Cyrix FasMath 83D87 és 83S87 típusjelzésű koprocesszorok 1989-ben mutatkoztak be. A 83D87 volt a leggyorsabb 387-kompatibilis társprocesszor, 50%-kal nagyobb teljesítményt nyújtott, mint az Intel 387DX.

A cég korai CPU-i (közöttük a 486SLC és 486DLC) 1992-ben kerültek kiadásra, amelyek a nevükkel ellentétben lábkompatibilisek voltak a 386SX illetve 386DX processzorokkal. Bár tartalmaztak L1 gyorsítótárat és 486 utasításkészletet, teljesítmény szempontjából valahol a 386 és 486 között voltak. Ezeket a chipeket leginkább a végfelhasználók alkalmazták a korosodó 386 rendszerük teljesítményének növelésére, valamint a forgalmazók, akik a CPU-t kicserélve a nehezen fogyó 386 platformot olcsó 486 platformmá változtatták. Ezeket a processzorokat széles körű kritika érte az elnevezésük által sugallt teljesítmény hiánya, valamint a zavarkeltés miatt, amelyet a nevük okozott, mivel hasonlított az Intel SL vonalához és az IBM SLC sorozatához – persze ezek közül egyik sem állt kapcsolatban a Cyrix SLC processzoraival. A chipeket nagyon olcsó PC kompatibilis számítógépekben és laptopokban alkalmazták.

A Cyrix később ki szerette volna adni a Cyrix 486SRX2 és 486DRX2 processzorokat, amelyek lényegében kétszeres órajelű SLC és DLC verziók voltak, leginkább megcélozva a 386-ról 486-ra fejlesztő fogyasztókat.

Végül a cégnek lehetősége nyílt piacra dobni a saját 486 processzorát, amely lábkompatibilis volt az Intel CPU-jával. Mindamellett ezek a chipek később kerültek piacra, mint az AMD 486 processzorai, és valamivel lassabbak voltak a konkurencia által gyártott CPU-knál. Ebből következően a költséghatékony rendszereket építők és az olcsó fejlesztési lehetőségeket keresők piacára szorult. Amíg az AMD a 486 processzorából el tudott adni a nagy OEM-eknek, elsősorban az Acernek és a Compaq-nak, addig a Cyrixnak ez nem sikerült.

A Cyrix chipeknek sikerült néhány hívet szerezni a számítógép-fejlesztők között, mivel az 50-, 66- és 80 MHz CPU-k 5 volttal működtek, szemben az AMD által használt 3,3 volttal, így lehetővé téve a Cyrix processzorok alkalmazását korai 486 alaplapokban is.

1995-ben a Cyrix – megismételve saját történelmét – a még megjelenés előtt álló M1 magot módosítva kihozta a Cx586 („M1sc”) processzort, amely 486 foglalatba került, 100 vagy 120 MHz-en futott, és az elért teljesítménye összehasonlítható volt egy 75 MHz-es Pentiummal. A processzor alapvetően 3× órajel szorzóval működve hozta létre a 3×33=100 vagy 3×40=120 MHz működési frekvenciáját, képes volt működni 2×50=100 MHz órajelen is, mivel a szorzója változtatható volt. 3V feszültség igényével nem minden 486 alaplapban működött.

Az AMD 5x86 megoldásával szemben, amely csak valamivel volt több egy órajel-négyszerezett és átnevezett 486-nál, a Cyrix 5x86-ja tartalmazott néhány Pentiumhoz hasonló jellegzetességet. A processzor több vonásban hasonlított az Intel Pentium OverDrive processzorára, amely módosított Pentium magra épült, így 486 alaplapokban képes volt működni. Ebből kifolyólag a Cx586 processzort nehéz besorolni, kilóg mind a negyedik, mind az ötödik generációból. A Cyrix 5x86 számos architekturális tulajdonsággal rendelkezett, amelyekkel csak az 5. generációs processzorok rendelkeztek. A futószalag 6 lépésűre lett kibővítve, a belső felépítés 64 bit széles. Nagyobb (16 kB) elsődleges gyorsítótárral rendelkezett, mint a 468DX4 chip (8kB). Elágazásbecslést alkalmazott a sebesség növelésének céljából.

A fejlett képességek kikapcsolhatók voltak, de azokkal gyorsabb volt, mint az AMD vagy az Intel 486 processzorai.

Még ugyanebben az évben a Cyrix kiadta a legjobban ismert chipjét, a 6x86 lapkát („M1”), az első olyan Cyrix CPU-t, amelynek sikerült meghaladni azon Intel chip sebességét, amely ellenfeléül szánták. Eleinte a Cyrix próbálta megkérni az extra teljesítmény árát, de a 6x86 matematikai koprocesszora nem volt olyan gyors, mint az Intel Pentiumé. A mind népszerűbbé váló first person 3D játékok miatt a Cyrix kénytelen volt csökkenteni árait. Amíg a 6x86 gyors ütemben növelte hívei számát a felhasználók és a független számítógép-forgalmazók között, addig az AMD chipjeit a nagy OEM ügyfelek használták.

Az M1 processzornak voltak más hibái is: nagy fogyasztású és igen melegedő fajta volt, ami miatt aktív hűtési megoldást igényelt, valamint a megemelkedett energiaigény miatt egyes alaplapok (jellemzően az olcsóbbak) szintén melegedési problémákkal küzdöttek. Erre a későbbi 6x86L jelentett megoldást, amely egy átdolgozott 6x86 volt, átlagosan 25%-kal csökkentett a fogyasztással, és a Pentium MMX-hez hasonlóan osztott tápellátással működött, azaz 3,3 V külső és 2,8 V belső feszültséggel.

Másrészt szoftver kompatibilitási problémákkal is küszködött a Cyrix M1. Több program a CPUID kiolvasásával próbálta megállapítani, hogy Pentium vagy korábbi processzor működik a számítógépben, így eldöntve, hogy fut-e azon vagy sem. (Ez azzal a szándékkal lett megvalósítva, hogy a nagyobb teljesítményt igénylő szoftverek ne el se induljanak az alacsony képességű komputereken, azonban a programozók nem vették figyelembe, hogy az Intel nem az egyetlen processzorgyártó…) Mivel a 6x86 alapvetően nem reagál a CPUID parancsra, így a szoftver azt hitte, 486 processzor van a számítógépben, így nem futott. Ezt egy segédprogrammal orvosolni lehetett, de a problémákat nem lehetett teljesen kiküszöbölni.

Az 6x86MX processzor 1997 nyarán került piacra, röviddel az AMD K6 processzorának bemutatkozását követően. A 6x86 magot MMX utasításkészlettel és 16kB-ról 64kB-ra növelt L1 cache-sel látták el, valamint 32 bites műveletekre optimalizálták. A processzor nem kaphatta meg az „MMX” toldást a nevében, mivel az Intel azt levédette. A Cyrix úgy döntött, hogy a második „M” betűt elhagyja, a processzor neve így is önmagáért beszél. (Sok vásárlónak talán fel sem tűnt a betűhiány…)

Az MII chip (amely a 6x86MX lapkán alapult), valamivel több volt, mint egy névváltás. Az átnevezésnek több oka is volt: az IBM saját neve alatt szintén 6x86MX néven gyártotta a CPU-t, és miután a National Semiconductor is elkezdte gyártani ugyanazt a terméket, a Cyrix úgy döntött, átnevezi azt. Az új névvel a CPU piacon is több sikert remélhetett, ugyanis összecsengett az Intel Pentium II és az AMD K6-2 nevekkel, így a konkurenciával szembeni jobb versenyképességet segítette.

Technika oldalról nézve az 6x86MX mag optimalizáláson esett át az átnevezéssel párhuzamosan, hogy az MII processzor magasabb sebességet tudjon elérni.

1996-ban a Cyrix kiadta a a MediaGX CPU-t, amely egy chipre integrált minden lényeges különálló egységet, beleértve a hangot és megjelenítést. Kezdetben az elavult 5x86 technológián alapult, 120 vagy 133 MHz-en futott, a teljesítményét széles körben kritizálták, viszont az alacsony ára sikeressé tette. A MediaGX szerezte meg a Cyrix első nagy győzelmét, mikor is a Compaq felhasználta a legalacsonyabb árú Presario 2100 és 2200 számítógépében. Ez a továbbiakban hozzásegítette a MediaGX-et a Packard Bell számára való értékesítéshez, és úgy látszott, a Cyrix számára legitimitást nyújtott azzal, hogy 6x86 processzort értékesítettek a Packard Bellnek, melyet gyors folytatásként az eMachines követett.

A későbbi MediaGX verziók eljutottak a 333 MHz-es sebességig és megkapták az MMX támogatást, valamint egy második chipet is hozzáadtak a videoképességek kiterjesztése érdekében.

PR besorolás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mivel a 6x86 hatékonyabb volt az órajelenkénti utasítások száma alapján, mint az Intel Pentium, valamint a Cyrix időnként gyorsabb rendszerbuszt használt, mint akár az Intel, akár az AMD, a Cyrix és a konkurens AMD kifejlesztették a vitatott PR besorolási rendszert (a pletyka szerint Pentium Rating, de hivatalosan Performance Rating), ezzel törekedve saját termékeik és a népszerűbb Intel termékek összehasonlítására.

A 133 MHz-en futó 6x86 processzort a mérések általában kissé gyorsabbnak mutatták a Pentium 166 MHz változatával, ezért a 133 MHz 6x86 a 6x86-P166+ néven került piacra. Az Intel jogi lépése, mely megakadályozta a nem Pentium termékek nevében a „P166” és „P200” jelölést, késztette a Cyrixet arra, hogy hozzáadjon a termékei nevéhez egy „R” betűt.

A PR besorolás vitatott volt, mivel amióta a Cyrix chipjei általában túlteljesítették az Intel lapkáit az irodai alkalmazásokban, az órajel szerinti összehasonlításban lassabbak voltak a lebegőpontos műveletekben, tehát a PR besorolás megbukott a legújabb játékok futtatása esetén. Ráadásul, amióta a 6x86 ára elősegítette a felhasználást az olcsó rendszerekben, a teljesítményesés még jelentősebb lehetett, amikor összehasonlításra került a Pentium rendszerekkel, amelyek gyorsabb merevlemezt, videokártyát, hangkártyát és modemet tartalmaztak.

Az AMD a korai K5 chipjeinél használta a PR besorolást, de hamar elhagyta azt. Később azonban hasonló koncepciót használt a processzorainak piacra dobásánál (az Athlon XP megjelenésétől kezdve), amelyet napjainkig is alkalmaz.

Gyártó partnerek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

6x86MX IBM név alatt

A Cyrix mindig is gyártóüzem nélküli cég volt: megtervezte és értékesítette a saját chipjeit, de mindig leszerződött egy félvezetőgyárral a kihelyezett gyártásra. A korai időkben a Cyrix leginkább a Texas Instruments, valamint az SGS Thomson (most STMicroelectronics) termelőegységeit használta. 1994-ben a TI-vel való sorozatos nézeteltérés, valamint az SGS Thomsonnál fellépő gyártási nehézségek következtében a Cyrix az IBM Microelectronics-hoz fordult, amelynek termelési technológiája versengett az Intel-ével.

A két cég közötti gyártási megállapodás részeként az IBM megkapta a jogot arra, hogy gyárthasson és értékesíthessen Cyrix tervezésű CPU-kat IBM név alatt. Amíg néhányan az iparágban arra számítottak, hogy az IBM nagy számban kezdi el használni a 6x86 CPU-kat a termékeiben, ezzel növelve a Cyrix megbecsülését, addig az IBM továbbra is nagy mennyiségben Intel processzorokat, kisebb mennyiségben AMD processzorokat használt termékeinek zömében, a Cyrix konstrukciókat csak néhány olcsó modellbe építette be, és leginkább a USA területén kívül értékesítette azokat. Az IBM a várakozással ellentétben a nyílt piacon értékesítette a 6x86 chipeket, közvetlenül versenyezve a Cyrix-szal, időnként annak árai alá vágva.

Jogi problémák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az AMD-vel ellentétben a Cyrix sohasem gyártott vagy adott el Intel konstrukciókat licenc-megállapodás alatt. A Cyrix megoldásai aprólékos, házon belüli visszafejtő tervezés eredményei voltak. Így tehát amíg az AMD 386 és 486-jai tartalmaztak néhány Intel által írt mikrokód szoftvert, a Cyrix termékei teljesen függetlenek voltak.

Fókuszálva a potenciális ellenfelek eltávolítására, az Intel több évet töltött jogi vitában a Cyrix-szal, kifogásolva azt, hogy a Cyrix 486 megsértette az Intel szabadalmait. (Mint ahogy az Intel ezt tette minden x86 CPU gyártóval egészen 1998-ig.)

Amikor már az Intel közel állt ahhoz, hogy elveszítse a Cyrix-ügyet, peren kívül megegyeztek: az Intel beleegyezett, hogy a Cyrix megkapja a jogot a saját 6x86 konstrukciójának gyártására bármely üzemben, amely birtokában van az Intel licencének. Több cég tett ennek eleget: a Cyrix folytathatta a gyártatást a Texas Instruments, az SGS Thomson vagy az IBM gyáraiban (minthogy mind rendelkezett az Intel kereszt-licencével); ezzel az Intel elkerült egy valószínű, kínos vereséget.

1997-ben fordult a kocka: most a Cyrix reklamált, hogy az Intel Pentium Pro és a Pentium II processzorok sértik a Cyrix szabadalmait – bizonyos energiagazdálkodási és regiszterátnevezési technikákat. Arra lehetett számítani, hogy az ügy évekig el fog húzódni, de végül peren kívüli megegyezés született. Valójában elég hamar rendezték egy kölcsönös keresztlicenc-megállapodással. Az Intel és a Cyrix most már teljes és szabad hozzáférést nyújtott egymás szabadalmaihoz. Az egyezség nem mondta ki, hogy a Pentium Pro megsértette-e a Cyrix szabadalmát vagy sem, egyszerűen lehetővé tette az Intel számára, hogy folytassa a gyártást – pontosan úgy, ahogy az előző megállapodás félretette az Intel kifogását a Cyrix 486 Intel szabadalmak megsértése miatt.

Egyesülés a National Semiconductorral[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1997 augusztusában, mialatt az Intel elleni per folyamatban volt, a Cyrix egyesült a National Semiconductorral (ami szintén tulajdonolt egy Intel keresztlicencet). Ez ellátta a Cyrixet egy extra marketing lehetőséggel és hozzáféréssel a N.S. gyártóegységeihez, amelyek eredetileg RAM-ok és nagy sebességű kommunikációs felszerelések gyártására voltak létrehozva. Mivel a RAM- és a CPU-gyártás hasonló, az iparági elemzők akkor hitték, hogy az egyesülésnek értelme van. Az IBM-mel kötött gyártási megállapodás valamennyivel még tovább tartott, de a Cyrix végső fokon minden gyártását átirányította a National üzemeibe. Az egyesülés javította a Cyrix pénzügyi alapját és hozzáférést biztosított sokkal jobb fejlesztési lehetőségekhez.

Az egyesülés változást eredményezett a hangsúlyban: a National Semiconductor elsődlegesnek tekintette az egychipes olcsó eszközöket (MediaGX), szemben a magasabb teljesítményű chipekkel, mint amilyen a 6x86 és az MII. A kérdés, mely szerint a National Semiconductor kétségbe vonta a Cyrix képességét a nagy teljesítményű chipek gyártását illetően, vagy félt versenybe szállni az Intellel a high-end piacon, megválaszolatlanul áll. A MediaGX, közvetlen ellenfél nélkül a piacon – és az OEM gyártókon lévő, a minél alacsonyabb költségű PC-k kiadására irányuló folyamatos nyomás alatt – biztosabb választásnak tűnt.

A National Semiconductor pénzügyi gondokba szaladt nem sokkal a Cyrix-szel történt egyesülés után, és ezek a problémák a Cyrixet is érintették. 1999-ben, az AMD és az Intel folyamatosan lépkedtek felfelé az órajelekkel, elérve a 450 MHz-et és még tovább, míg a Cyrixnak majdnem egy évébe került, hogy feltornássza az MII CPU-t PR300-ról PR333-ra. Valójában egyik sem futott 300 MHz-en. A probléma, amelytől sok MII modell szenvedett, az volt, hogy a nem standard 83 MHz rendszerbuszt használták. A Socket 7 alaplapok legtöbbje fixált 1/2 osztót használt a PCI busz órajelének előállításához, amely normális esetben 30 vagy 33 MHz volt. Az MII 83 MHz buszával a PCI busz aggasztóan túllépve a specifikációt, 41,5 MHz-en futott. Ezen a sebességen sok PCI eszköz instabillá válhat, vagy akár nem is működik. Néhány alaplap támogatta az 1/3 osztót,amely a PCI buszon 27,7 MHz-et eredményezett. Ez sokkal stabilabb volt, de hátrányosan hatott a rendszer teljesítményére. Ez a probléma csak néhány végső modellben lett kiküszöbölve, amelyek már támogatták a 100 MHz rendszerbuszt. Időközben a MediaGX szembesült az Intel és az AMD olcsó chipjeink piaci nyomásával, amely folyamatosan olcsóbbá tette, miközben sokkal magasabb teljesítményt nyújtott. A Cyrix, akinek a termékei 1996-ban jó teljesítményűek voltak, visszaesett a középkategóriába, majd a belépőszintre, végül a belépőszint legaljára, és az a veszély fenyegette, hogy teljesen elveszíti a piacát.

Cyrix MII 433GP teteje
Cyrix MII 433GP alja

Az utolsó Cyrix márkajelzésű mikroprocesszor a Cyrix MII-433 volt, amely 300 MHz-en futott (100×3), de FPU-számításokban csak valamivel volt nagyobb sebességű, mint egy AMD K6/2-300 CPU (Dr. Hardware mérések szerint). Mégis, ez a chip más gyártók valós 433 MHz-en működő processzorai ellen lett harcba küldve. Vitatható módon ez a tény az összehasonlítást igazságtalanná tette, annak ellenére, hogy ez a számozás a Cyrix saját marketingje által került meghatározásra.

A National Semiconductor eltávolodott a CPU piactól, és célkitűzés nélkül a Cyrix mérnökei magukra maradtak. 1999 augusztusában az NS eladta a Cyrix-ot a VIA Technologiesnek, a Cyrix tervezőcsapat nem volt többé, és az MII eltűnt a piacról. 1-2 hónappal később a VIA megvásárolta az IDT tulajdonában lévő Centaur Technologies processzorfejlesztő céget is.

Örökség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Első processzoraihoz a VIA használni kezdte a Cyrix márkanevet, mivel hitt abban, hogy a Cyrix jobban csengő név, mint maga a VIA, vagy akár a Centaur. Az új processzorhoz a VIA felhasználta a Cyrix (az akvizíció idején) még tervezési fázis alatt lévő Cayenne kódnevű processzorát, amely aztán Joshua néven vált ismertté. Így jött létre a Via Cyrix III processzorcsalád, amely 2000 elején lett bejelentve. A Joshua magos processzorok 500, 533 és 600 MHz-en kerültek piacra. Ezeket a processzorokat hamarosan felváltották a Samuel magos verziók, amelyek a Centaur tervezőgárdájától származtak. Ezek a CPU-k bár nagyobb órajellel kerültek kiadásra, lassabbak voltak a Joshua magos verziónál, ezt pedig a piac nem fogadta lelkesedéssel. A lassúság egyrészt annak is tulajdonítható volt, hogy a processzorból hiányzott az L2 cache. Hamarosan egy javított maggal jelentkezett a VIA, Samuel 2 kódnéven, amelybe az AMD Duron processzorokhoz hasonlóan 64 kB másodszintű gyorsítótár került. Ezek 667 MHz-es sebességről indultak, 0,15 mikronos gyártástechnológiával készültek, de ez sem segítette hozzá az Intel és AMD processzorok sebességének elérésében. Jellemző volt, hogy egy 667 MHz-es Cyrix III processzor 133 MHz-es rendszerbusszal 20-30%-kal volt lassabb egy 66 MHz FSB-vel rendelkező 566 MHz Coppermine Celeronnál, mind irodai alkalmazásokban, mind játékok futtatása során.

Végül 2002-ben a VIA eldobta a Cyrix nevet, és a Samuel 2 magos és későbbi fejlesztésű processzorait VIA C3 néven kezdte forgalmazni, a hangsúlyt mindinkább az alacsony fogyasztásra és a kedvező árra helyezve.

Mindemellett a Cyrix szellemi termékeinek és szerződéseinek felvásárlásával a VIA meg tudta védeni magát az Intellel szembeni jogi vitákban, még azután is, hogy beszüntette a Cyrix márkanév használatát.

A National Semiconductor megtartotta a MediaGX vonalat néhány évig, átnevezve Geode névre, remélve, hogy értékesíteni tudja, mint integrált processzort, és amelyet végül 2003-ban megvásárolt az Advanced Micro Devices. 2006 júniusában az új tulajdonos bemutatta a világ legalacsonyabb fogyasztású processzorát, amely mindössze 0,9 watt energiát igényel. Ez a processzor a Geode magon alapul: a Cyrix architekturális leleményessége tovább él…

Habár a cég rövid életű volt és a márkanevet a jelenlegi tulajdonos már nem használja, a Cyrix versenye az AMD-vel szemben létrehozta az olcsó processzorok piacát, amely lecsökkentette a PC-k átlagárát és végső soron kényszerítette az Intelt egyrészt az olcsó Celeron processzorcsalád kiadására, másrészt a versenyképesség érdekében a gyorsabb processzorai árának csökkentésére.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]