Cygnus teherűrhajó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Cygnus
Cygnus-640-S.jpg
A Cygnus teherűrhajó megnövelt hermetikus raktérrel tervezett változata
Általános adatok
Ország  Egyesült Államok
Rendeltetés teherűrhajó
Első repülés 2013. szeptember 18.
Rakomány kb. 2000 kg
Műszaki adatok
Hordozórakéta Taurus II
Össztömeg kb. 5,3 t

A Cygnus teherűrhajó egy tervezett személyzet nélküli, nem újra felhasználható teherszállító űrjármű, amelyet az Orbital Sciences Corporation fejleszt ki a NASA COTS („Kereskedelmi orbitális szállító szolgáltatások”) programjának keretén belül. Az űrjármű feladata utánpótlás és kísérleti eszközök szállítása a Nemzetközi Űrállomásra 2011 után. A teherűrhajókkal a NASA a külföldi partnerektől való függőségét akarja enyhíteni a Nemzetközi Űrállomás ellátásában az űrrepülők kivonása utáni időszakban.[1]

Történet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miután a COTS programban korábban kiválasztott Rocketplane Kistler vállalat nem tudta teljesíteni a NASA követelményeit, a felszabaduló helyre kiírt pályázatot 2008. február 19-én az Orbital Sciences Corporation nyerte.[2]

2008. december 23-án a NASA 1,9 milliárd dolláros megbízást adott az Orbital Sciences Corporationnek, hogy 2016-ig nyolc Cygnus teherűrhajóval juttasson fel rakományt a Nemzetközi Űrállomásra.[1]

A Cygnus első demonstrációs repülését 2011-re tervezik a szintén az Orbital Sciences Corporation által fejlesztett Taurus II hordozórakétával.[3]

Felépítés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az űrjármű két fő részből áll, a tehermodulból és a műszaki egységből. A műszaki egység az Orbital Sciences Corporation STAR típusú műszaki egységén alapul, részben geoszinkron-műholdak műszaki egységeinek alkatrészeiből, részben a Dawn űrszonda műszaki egységéhez kifejlesztett alkatrészekből áll. Az 1800 kg tömegű műszaki egység tartalmazza a teherűrhajó navigációs, kommunikációs, energiaellátó és hajtóműrendszereit. A hajtóművek hidrazin tüzelőanyagot és nitrogén-tetroxid oxidálóanyagot használnak. Az energiaellátásról két gallium-arzenid napelemcellákat tartalmazó napelemszárny gondoskodik, összesen maximum 4 kW teljesítménnyel.[4]

Az űrhajóhoz eredetileg kétfajta tehermodult fejlesztettek: egy hermetikus modult és egy nem hermetikus szállítóplatformot. A hermetikus modul az űrrepülőhöz kifejlesztett olasz építésű MPLM lekicsinyített változata. Átmérője 3,5 m, maximális tömege 3,5 t (ebből a rakomány tömege kb. 2 t), belső terének térfogata 18,7 m³. A nem hermetikus szállítóplatform az űrállomásra tervezett Express Logistics Carrier kísérleti és tárolóplatform lekicsinyített változata lett volna. Maximális tömege 3,5 t, ebből a rakomány tömege kb. 2 t, a rakomány maximális térfogata 18,1 m³. Ezt a változatot törölték.[5] A tehermodult a Nemzetközi Űrállomás amerikai részegységén a hermetikus modulok csatlakoztatására használt passzív CBM csatlakozóval szerelik fel.

A repülés menete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az űrhajó repülésének menete a japán HTV teherűrhajóéhoz hasonlít. A teherűrhajó Föld körüli pályán GPS segítségével navigál. Az űrállomás megközelítése után kapcsol be a lézerradaros rendszer. A Cygnus a Harmony modul alá manőverezik és tartja a 10 m-es távolságot, ekkor az űrállomás Canadarm2 robotkarja fogja be és csatlakoztatja a Harmony modul alsó csatlakozójához. A rakomány kirakodása után a teherűrhajót hulladékkal töltik fel. A küldetés végén a robotkar lekapcsolja és elengedi a szállítóhajót. A Cygnus ezután lassan eltávolodik az űrállomástól, majd a légkörbe irányítva megsemmisül.[4]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lábjegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]